A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-30 / 5. szám
Mottó: A Ióvót a leien valósága alakitIa, és ez a felen térben és Időben csak a múlt és a fővö vtssza- és elórefutó vonalán Igazolhatja salát realitását. Akt a múlt Összekötő vonalát elmetszi, sose érhet el a lövőbe. FABRY ZOLTÁN Januári első számunkban tudattuk olvasóinkkal, hogy az új évben cikksorozatot indítunk Dél-Szlovákia történelmi, irodalmi és kulturális emlékeiről. Az anyag készen áll, következő számunkban a galántai járással megkezdjük a beérkezett kéziratok közlését. Az olvasó minden hónapban egyszer tüzetesen megismerkedhet saját és Szlovákia más magyarlakta járásainak múltjával, kulturális emlékeivel. Nem kell különösebben magyaráznunk, hogy történelmi és kulturális emlékekben gazdag ez a föld, szinte minden járás dicsekedhet valamivel. A történelem forgószele sokszor végigsöpört tájainkon. A tatárjárástól napjainkig se szeri se száma azoknak az eseményeknek, amelyekről cikksorozatunkban beszélni fogunk. Szó esik itt majd a kurucok harcáról és II. Rákóczi Ferencről Rozsnyóval kapcsolatban, Mátyás király Csallóközi vadászatairól, a rendi háborúkról a Garant-mentén, Klapkáról, a szabadságharc legendáshírű tábornokáról, oki Komáromot és vidékét védelmezte, az 1848-as peredi és zsigárdi csatákról, a török hódoltság következményeiről Losoncon és környékén, a Huszitaforradalom hatásáról, az 1919-es eseményekről, a Magyar- és a Szlovák Tanácsköztársaságról, a munkások és parasztok elszánt harcáról, kimagasló pártmunkásokról stb. Persze, nem csupán a történelem egyegy jelentős eseményét idézzük fel tájainkon, tudósaink útját is végigkísérjük. Dunaszerdahely nagy fiát, Vámbéry Armin turkológust, akinek Közép-ázsiai utazás c. munkája tíz nyelven jelent meg, önálló cikkben mutatjuk be. Erdélyi Jánosra, a költőre, népdalgyűjtőre, filozófusra és esztétára Nagykapns és környéke büszke, öt sem felejtjük ki cikksorozatunkból. A lévai születésű Kittenberger Kálmánról, a vadászról, az Afrika-kutatóról és állatgyűjtőről, aki expedícióról több irodalmi értékű művet írt, szintén sóik érdekes dolgot mondunk. Szénétől Nagykapuéig vagy Királyhelmecig sok-sok írót és művészt is bemutatunk olvasóinknak. Ha abból az egyszerű igazságból indulunk ki, hogy a művész abból él, abból táplálkozik, amit ifjú korában, tehát első húsz évében tapasztalt, akkor jobban magunkénak érezzük Rudnay vagy Putra vásznán az eleven életet, Tompa Mihály verseiben a gyönyörűszép hasonlatokat, Ferenczi István szobrán a mosolyt és bánatot, Mikszáth regényeiben és elbeszéléseiben a palóc észjárást, Cinka Panna ránk maradt hallgatóiban a hangulatot stb. Blaha Lujza nagy színész volt, ezt sokan tudják róla. Azt viszont már kevesebben, hogy Rimaszombatban látta meg a napvilágot. Ugyanezt mondhatnánk el Déryné Széppataky Rózáról is, aki Kassán jegyezte be örökre nevét a magyar színjátszás történelmébe. Csak néhány nagy nevet és eseményt említettünk, de ezekből is láthatja az olvasó, hogy járása, városa, vagy faluja nagy történelmi és kulturális örökséggel rendelkezik, amelyekre joggal lehetünk büszkék. S a Hétnek ez az akciója nem is szolgál mást, mint a szülőfölddel való bensőségesebb ismerkedést! Hogy egy-egy járás lakói tudják, milyen múlt és milyen emlék mellett nem szabad figyelmetlenül elmenniUk. Főbb cikkeinket rengeteg olyan történeti, kulturális vonatkozású hírrel is tarkítjuk, amelyek a járás területén lévő községekhez kapcsolódnak. így próbálunk teljes képet adni járásaink, falvaimk múltjáról és jelenéről. S nem utolsó sorban kellene szólni arról, hogy ez a táj két nép bölcsőjének, együttélésének volt színhelye századokon át. A két nép legkiválóbb fiainaik barátságára és bensőséges kapcsolatára példa Tompa Mihály és Kubány Ludovit szlovák író viszonya, Jankó Kráf Ipolysági tartózkodása stb. Helyzeti adottságból következett, hogy szinte naponta érintkezett a két nyelv, kölcsönösen hatott egymásra s az itt élő népek ösztönösen és humánusra vallották magukénak Vörösmarty Szózata igazságát, itt születtél s itt élned s halnod kell! A két nép közeledését és barátságát jellemző epizódoknak is helye lesz cikkeinkben. Beszélő múlt c. sorozatunkat a Csemadok járási honismereti köreinek, ifjúsági kluboknak, a magyar Iskolák tanítóinak és tanulóinak, a művelődési házak dolgozóinak és a Hét valamennyi régi és új olvasóinak ajánljuk. Ne felejtse el figyelmeztetni barátját, szomszédját és ismerősét, hogy a „Beszélő múlt” a következő, a Hét 8. számában indul! , A szerkesztőség E. Pavlafka felvétele Szerdahely felé Gyalog, szekéren, kerékpáron diókként jártam Szerdahelyre. Mikor a táj hóbundát öltött, apám szánnal vitt, ha tehette. Szélcsend idején, jó szót váltva tíz kilométer sem volt távol. Apámból nem fogyott ki a szó a nagy téma: Szibériáról. Bezzeg, mikor az északi szél metélt, mint a borotvapenge, hallgatag ültünk, s együtt néztünk a szűzi, fehér végtelenbe. Ismét a régi út előttem, csakhogy most velem a busz nyargal. Hallgatom, a szél, hogy clvódik valahány jégcsipkés ablakkal. Szemem a messzeségbe réved. Az estre váró láthatáron, az égi lankák havas útján megboldogult apómat látom. Pokrócba csavarodva hajlong, jámbor, fakó lovát bíztatja. — Szikrázó hó borul nyomára, fülembe cseng csengője, hangja. — ZALA JÓZSEF
