A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-06-12 / 24. szám
Bárki Ernő, o dunaszerdahelyi taxisofőr Hippokratész előtt és után • Kuno S. Steuben és d törzsfőnök • Az emberek ma is olyanok, mint Mikszáth idejében • Az orvos és a szomszéd véleménye • A Csontkovács és a helyi szervek Csak észrevette, hogy kezének csodálatosan engedelmeskedik a csizmaszáráböl előrántott bicska, s a hályog is szépen leválik a szemről és az ember visszanyeri látását. S ha Lippay professzor a Hályogkovács veleszületett tudományával vág neki az orvosi fakultásnak, korának egyik legnagyobb sebészprofesszora lehetett volna. Sajnos, a Hályogkovács mesterségét nem lehet megtanulni, arra születni keli, s Hippokratész előtt és után is csak elvétve, nagyon ritkán születnek ilyen emberek. S he a nagy görög orvos és természettudós előtt meg is születtek, nem történt semmi bajuk, hiszen akkor még, Időszámításunk előtt, keresni kellett a tanult orvost, s ilyen tehetséget öröklő Hályogkovácsok, Csontkovácsok nélkül ma talán egy fél milliárddal kevesebb lenne az emberiség! Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában, ahol a legkevesebb orvos jut ezer vagy tízezer lakosra — ne feledjük, hogy a mai Szlovákia területén is a XIX. század második felében tízezer emberre csak egy orvos jutott — szabadon fejtenek ki tevékenységet ilyen emberek. A napokban olvastam egy érdekes és izgalmas könyvet. Szerzője Kuno S. Steuben. A könyv címe: Tutajjal a fáraók aranybányáihoz (Egyedül a rohanó Níluson). „Pártfogóim legidősebbje volt a törzsfőnök és varázsló — írja Steuben — ő kezelte szúrt sebemet... az a kenőcs, amelyet első nap sebeim!; kent, különféle, összetört növényekből készült, és — mint az eredmény mutatta — kitűnően és gyorsan hatott“. De melyik iskola vagy melyik egyetem tanította meg rá, milyen növények kellenek a nyitott sebekre? Ha ez a törzsfőnök Sőkszelőcére települne, azon nyomban meggyűlne a baja az orvosokkal, a tudománnyal, a huszadik század óriási technikai vívmányaival az orvostudományban stb. „Laikus, 'együgyű, nem higiénikus, nem ért a dolgokhoz, nem tudja, mi az a csontszövet, csontvelő, porcogó stb, Nem tudja, hol képződik a vörösvérsejt, halvány fogalma sincs arról, miért rendőrei a fehérvérsejtek a szervezetnek, kuruzsló tehát és a. kuruzslás még a lexikon szerint is az hogy rám szabadítják az embereket, aztán nem törődnek tovább velem,“ Valóban, jogos á szemrehányás. Mert az olvasó kiváncsi, mi történt a sókszelőcei pártszervezetben, a HNB-n, az orvosi rendelőben, a közbiztonsági szervnél, a szövetkezet vezetőségi ülésén és a dunaszerdahelyi taxiállomáson a riport megjelenés óta? Április 17-én jelenik meg s riport és a következő napon cseng a telefon a Hét szerkesztőségében, Kiróiyhelmecről hívnak. Megint cseng E telefon, Rimaszombatból jelentkeznek, Kubicsko Pista bácsi címéi kérik. A postás is sűrűbben nyit be a szerkesztőségbe és halmozza a leveleket a titkárnő asztalán, s a .*:ngeteg levél mindegyikében csupán egyetlen kicsinyke, picurkányi kérdés: hol lakik a Csontkovács? Persze, ahogy nálunk nő a telefonálások és a beérkező levelek száma, úgy nő a forgalom a szelicei országúton; bicikli, antő, autóbusz stb. A dunaszerdahelyi taxis például, Bárki Ernő, három és fél évtizede jár autóval, s ha kérdezik tőle, mennyit utazott, hány kilométert tett meg ennyi idő alatt, nevetve mondja és találomra, biztosan többet, mint Gagarin a föld körül. Sókszelocén azonban még nem járt. Megjelent e cikk és Bárki Ernő, taxisofőr azóta naponta vendég Sókszelocén, mór talán ismerik a faluban, hiszen olykor háromszor is fordul. De ha el is kerülné az emberek figyelmét gyakori érkezére, a Kubicskó bácsiét nem kerüli el. Minden esetben morogva fogadja: — No, már megint itt van? Ez történik a Dunaszerdahelyi taxiállomáson, Bárki Ernő attól a naptól kezdve csak Sókszelőcére jár, a beteg nem is érezné jól magát, ha valaki más vinné. Az emberek ma is olyanok, mint Mikszáth idejében, a Szent Péter esernyőjében: — Engem is csak ő vigyen. Bárki Ernő! Megjelenik a riport és a Csontkovács háza előtt egymást érik az autók. A Vágsellyéről Sókszelőcére döcögő korareggeli autóbusz addig majdnem üresen járt, most zsúfoltan érkezik meg a faluba. S szegény Csontkovács, sem nem iszik, r^m nem eszik, de még csak nem is alszik, az emberek egymásnak adják át a kilincset és ha ez így megy sokáig, a sok csentficamos beteg másvilágra juttatja a Csont-MÁCS JÓZSEF: Kezdetben volt a Hályogkovács. Mikszáth Kálmán volt a szülőapja. „Lakott az én gyermekkoromban a ml vidékünkön egy Strázsa János nevű kovácsmester — írja híres elbeszélésében a nagy író — kinek a keze olyan könnyű volt, mint a hab, úgy hogy a legcsodálatosabb szemoperációkat tudta végezni olyan ügyesen, hogy a híre elszárnyalt egész Kassáig—Restig. Különösen a zöld hályogot tndta megoperálni, amelyet pedig az akkor híres Lippay — pesti egyetemi professzor — sem tudott.“ S amikor ez a csodálatos kezű Hályogkovács operációhoz kezdett bécsi szakemberek jelenlétében, legnagyobb megrökönyödésükre nem a sterilizált késekhez nyúlt, csizmaszáráböl bicskákat húzogatott elő, azokból választott ki a műtéthez egyet, azt fente meg a nadrágszára lefityegő részén. A bécsi professzorok undorodtak és Iszonyodtak, de ez a lényegen nem változtatott Semmit, csillant a kés pengéje, s egy pillanat töredéke alatt lent volt a hályog. Persze, csak ezután következett a leckéztetés. Miközben a németek lelkesen rázták meg a Hályogkovács kérges, bütykös tenyerét, Lippay' professzor íelfortyant: — Tudja-e, mivel játszik? Tudja-e, hol vagdalt, mit vagdalt? Tudja-e milyen felelősséget vállal isten és emberek előtt? Tudja-e, ml az a szemhártya, érhártya, ideghártya, könnytömlő és a többi? Melyik Ideg honnan és hová szalad? Tudja-e, mi az afakaia, a glaukoma és mi a morgagniana? Honnan tudta volna mindezt a derék Hályogkovács, nem tanult 6 sóba orvostudományt. orvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenység folytatása megfelelő képesítés, azaz orvosi diploma nélkül.“ S mit felelne erre Kubicsko bácsi: — De uraim, doktorok, jóemberek, apuskáim — ez a szavajárása — nem akarom én elvenni a tenyerüket, én az égvilágon senkit nem hívok az udvaromra, senkit az utcáról be nem szólítok, az emberek járnak utánam a faluból és a környékről, meg legutóbb a szenzációra éhes újságírók tévedtek ide és világgá kürtölték a tudományom, oszt mire volt az jó? Azóta se éjjelem, se nappalom, csak a csontokat rakom össze, a teheneim éheznek, én magam is csípőficam mellett eszem valamit, hogy össze ne roskadjak. Miért nem írják meg, hogy ha már jönnek az ország minden részéből hozzám, délelőtt jöjjenek, s délután hagyjanak nekem békét, hadd pihenjek. S ha még csak csontficammal jönnének, de jönnek töréssel, köszvénnyel, reumával, meg tudja a fene, még mivel, oszt mire jó ez is, felesleges pénzpocsékolés ez útra, nem tudok én ezeken segíteni, viszszaküldöm őket, menjenek isten hírével haza. A kificamodott csont más. Nem tudnám megmondani, miért, az orvosok tudják, én csak érzem, hogy a helyéről elmozdult csont az ujjaimnak engedehtjfeskedik, visszaszelidül a helyére. De tőlem aztán, apuskám, ne kérdezze, hogyan érzi magát a továbbiakban, hogyan szokja meg az eredeti helyét, mert én azt nem tudom, én ahhoz nem értek, én csak a helyére tudom tenni a rakoncátlankodó csontot. Ennyi a tudományom! Az meg a bosszúm, kovácsot. Csak egy napjának a programját kell vázolni, hogy lássuk, vége lesz Kubicskönak, ha Így megy tovább. Reggel ötkor már kopognak: — Ha felkelne Pista bácsi!! Aztán estig nincs megállása. Már tréfa kíséri a nagy elfoglaltságát, hogy valamelyik nap is, miután a kétoldali csipőficam egyikét rendbeszedte, eszébe jutott a tehene s otthagyta az asszonyt a konyhában, hogy ficam ide, ficam oda, majd folytatja a munkát, ha a teheneit megetette. Különben is, a te’fenek nem olvasták a Hetet s egyáltalán nem értik, miért van baj a kosztjukkal az utóbbi időben. De a helyi nemzeti bizottság sem lehet kőzönbös a nagy látogatottság iránt, az ország minden részéből ide tévednek az emberek, rendet kell tenni Kubicskó portáján, meg a házában, mert agglegény, férfiember, nem tud törődni magával, házasítani kellene gyorsan, de ha nem akar. Három egészségügyi nővért küldött a HNB nemrégen is Kubicskóhoz — újságolja a szomszéd, a hetvenegynéhány esztendős Halász bácsi, aki a Csontkovácsot gyerekkora óta ismeri s állítja, hogy Kubicskó gyerekkorában is tudott már annyit, amennyit most tud, segített is mindenkin, s nem válogatta meg sohasem a csonthelyreigazítés helyét, a mezőn, az istállóban, meg a cséplésnél az asztag körül is a helyére pészította a csontot, mentek az emberek utána, ahol szántott, vagy boronáit, mert húsz hold földjük volt és lovE-fogatuk: ha idevalósiak voltak, tudták hol keressék, ha a környékről jöttek, legtöbbször én kísértem őket Pistához. Neki a csont sem-
