A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1966-01-16 / 3. szám

Ahol örök a csillogás A besztercei hegyek közt kanyargó, Selmec­bányát és Zsarnőcot összekötő főútvonal men­tén fekszik a kétezer lakost számláló Alsóhá­mor nevű község. Neve a szélesebb nyilvános­ság előtt, egészen a 19. század végéig teljesen Ismeretlen volt. Selmecbányán és környékén akkor már több évszázados múltra tekinthetett vissza az érc­bányászat. E fontos Iparág egyik része volt csak magyar kézen, a másik fele, a fontosabb, a holland származású Geramb testvérek tulaj­dona volt. A színesfém-bányászat ugyanis, ez esetben az ezüstbányászat, sokkal rentábili­sába A Geramb testvérek vállalkozása egészen a század végéig virágzott. A századforduló éveiben Afrikában és Mexikóban óriási, csak­nem klmeríthetetl ennek mutatkozó ezüstlelö­­helyekre bukkantak. Ennek következtében az előrelátó Gerambok — úgymond fél év alatt — ezüstgyárat építettek, ahol a környéken bá­nyászott ezüstöt dolgozták fel s belőle külön­böző dísztárgyakat, evőeszközöket gyártottak. A Gerambok kísérlete sikerült, a tőkét meg­mentették és ezzel lerakták a csehszlovák ezüstipar világhírnevének alapjait. A völgy, ahol a gyárat felépítették Joannes Sandrlk tulajdona volt. Ezért kapta a gyár a SANDRIK nevet. A gyár rövidesen az osztrák ezüstgyár legnagyobb konkurrensévé vált. Mindez annak tudható be, hogy gyártmányai­kat reneszánsz stílusban készítették. Állandó virágzásának további előfeltétele az volt, hogy mindig és bármilyen gazdasági labirintusban megtalálták helyüket, tudták mit kell gyártani, így az első világháború idején például egy Időre áttértek a katonai, tábori katlanok, kula­csok és sajkák gyártására. A gyár a már szo­kásos és természetes kisebb-nagyobb gazda­sági „kilengések“ mellett tovább virágzott, ám igazi, mai jellege főleg a felszabadulás utáni időben alakult ki. A második világháború alatt nem rongálódott meg a gyár, de a be­rendezéseket szétlopkodták. 1944. március 7-én a szovjet hadsereg mellett harcoló román katonai egységek felszabadítot­ták a környéket. A román katonák megkérték az odahaza tartózkodó alkalmazottakat, hogy a győzelem emlékére készítsenek emlék-jelvé­nyeket. A kétszázezer jelvény tíz nap alatt el­készült —» primitív munkamódszerekkel ugyan, hisz nem voltak gépek, berendezések — ám ezzel megindult a SANDRIK felszabadulás utá­ni termelése. 1952-ben már állt az újjáépített és kibővített SANDRIK. A termelési grafikonon jól látható a gyár felszabadulás utáni fellendü­lése, amely az 1955—57-es évek között kissé visszaesett. A gyár mai termelése már hat és félszer nagyobb, mint a háború előtti évek­ben, — olvasom az ügyes kivitelű brosúrából, amelyet 1965. májusában adtak ki. A brosúra Ismerteti a gyár történetét, megalapításától, 1895-től, ... a mai termelés már hat és félszerte na­gyobb ... — A szomszéd asztalnál dolgozó Ca­­lovka Ján, aki egy órával ezelőtt adta a ke­zembe a kis könyvet, közbeszól: „A jó hírnév A gyárkapu egykor . . . ugyan nem mérhető számokban, de az bizo­nyosan nem hat és félszeresére, hanem legalább tizenötszörösére emelkedett. Ezt mi sem bi­zonyítja Jobban, mint az, hogy az utolsó húsz év alatt a legkülönbözőbb országokban rende­zett kiállításokon, nemzetközi vásárokon vet­tünk részt, s mindegyikről aranyéremmel, vagy dicsérő oklevéllel tértünk vissza. Ezen kiállítások közül csaik a legnagyobbakat em­lítem: Brüsszel — 1958. Tokió, Bécs, Budapest, Stockholm, Milánó, stb. Ez a fejlődés minden bizonnyal még jobban meggyorsul majd az el­következő években, mert éppen most kaptuk meg a négymillió koronás bővítési költséget. A jövő év végére tehát új üzemrészlegekkel, tökéletesebb gépekkel fogunk dolgozni. A jö­vő évről jut eszembe, hogy ismételten egy nagy, mégpedig a CANADA — Montreal, EXPO 67 világkiállításon veszünk részt. Hazánk töb­bek között tipikusan csehszlovák jellegű ven­déglátó üzemeket állít fel a kiállítás területén s ezeket teljes mértékben a mi gyárunk látja majd el mindennel, a konyhai felszerelésektől egészen az evőeszközökig." A kiállított anyag nagy részét, főleg az evő­eszköz-készleteket Calovka Ján tervezte. Fia­tal szakmunkás tanulóként került az üzembe. A szakma érdekelte, fantáziát látott benne. Szívvel dolgozott és rövidesen a gyár legjobb­jai között szerepelt a neve. Két évvel később, mint az üzem ösztöndíjasa, a bratislavai Ipar­művészet! Főiskolára került, és onnan tért vissza az üzem tervezési osztályára dolgozni mint önálló technológus. — Ha nem küldenek a főiskolára, akkor Is elmentem volna — mondja. — Mindig képző­művész akartam lenni. És sikerült. Azt hiszem, megérdemeltem az idősebbek bizalmát. igen. Megérdemelte. Hiszen Calovka mérnök a gyár egyik legjobb újítója, tervezője. Számos evőeszközkészletet tervezett, praktizált és kom­binált, amelyeket elfogadtak s amelyek napon­ta asztalainkra kerülnek, ö mindezt alkotásnak nevezi, mert szerinte határozottan alkotómun­ka az ő munkája. — Én- nem Ismerek nyolcórás munkaidőt — mondja. — Akkor dolgozom, amikor megszáll az ihlet. Mert határozottan Ihlet és másodla­gosan pedig meglátás, helyzetismeret szüksé­ges ahhoz, hogy mindenki ízlésének megfele­lőt tervezzek. Az utóbbi évek folyamán egyre többet beszélnek az asztal-kultúráról. A mo­dern élet egyik fő alkotóeleme, hogy az ember milyen asztalnál, terítésnél, milyen evőeszkö­zökkel fogyasztja az ételt. Ez nem túlzás, de fontos, hogy az ember praktikus, egyszerű, könnyen kezelhető és nem utolsósorban ízlé­ses evőeszközöket használjon, ami még az étel ízét is jobbá teszi. Aztán elindulunk, hogy megtekintsük az üzemet. Elsőnek az evőeszköz-gyártó részlegbe megyünk. Csillogó, rozsdamentes acéllemezt aprít egy hatalmas gép. A felaprított lemezda­rabkákat a prés negatív formájára helyezik s a hatalmas gépezet egy pillanat alatt kipré­seli a kanalat, kést vagy villát. Az elkészült darabokat a gépkezelő egy hatalmas halomba dobálja. Kezembe veszek egy kanalat és néze­getem. Semmi jelét nem látom rajta, hogy pár percei korábban készült. Akár már enni 1§ lehetne vele — mondom Calovka mérnök­nek. — Azt ugyan még nem, mert egy kanál előállítása sokkal bonyolultabb folyamat, mint ahogy azt a laikus elképzeli, összesen har­minckét művelet e$ megy át az anyag, míg az asztalra kerülhet. Az eddig látottak után még a galvanizálás, fényezés s még jó néhány művelet következik, míg a csomagolásra sor kerülhet. Egy emelettel feljebb van az edény-osztály. Tálcák, készletek, edények, poharak — egy­szóval mindaz, ami a vendég asztalára kerül­het. Ebben az üzemrészlegben dolgozik Urich János bácsi — immár negyvenöt esztendeje. Kezdettől fogva a gyér egyik legjobb alkal-Gyertyatartó a Sandrik-múzeumból Calovka Ján a tervezöasztalnál Az újszerű alumínium hordók A gyárkapu ma

Next

/
Oldalképek
Tartalom