A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-05-29 / 22. szám
Eisenhower tábornok Montgomery tábornok Bradley tábornok GŐRING FŐHADISZÁLLÁSÁN A nyugati frontszakaszon alig ütköztek ellenállásba az angolszász katonai egységek. Egyes helyeken ugyan voltak kisebb harcok, összetűzések, az amerikaiak azonban legtöbbnyire puskalövés nélkül szállták meg a kisebb és nagyobb városokat. A fölösleges vérontás elkerülésére egyes amerikai tisztek furfangos cselekhez is folyamodtak. Például Francis Schommer, a 83. amerikai divízió kapitánya, aki tökéletesen tudott németül, a legtöbb esetben telefonon vette tudomásul a megszállást váró városok harc nélküli átadását — kapitulációját. Különösen a kisebb városok, falvak és községek polgármesterei fogadták el egymás után a kapituláció feltételeit. Milyen cselt alkalmazott Schommer kapitány? A németül kitűnően tudó amerikai kapitány, az előretolt, gépesített hadosztállyal, mindig az elsők között érkezett a megszállt városba, ahol azonnal felkereste, vagy magához hivatta a polgármestert. Mindig röviden, de eredményesen tárgyalt. A polgármestereknek elmondotta, hogy a közelben hatalmas amerikai erőket vontak össze, a további ellenállásnak nincsen értelme. Állítása természetesen nem fedte a valóságot Az előretolt páncélos osztag mögött nemcsak, hogy nem voltak nagy haderők összpontosítva, hanem a hadtáp is jó messzire volt. A polgármestert felszólította, hogy telefonon hívja fel a szomszédos község vagy város polgármesterét és közölje vele, hogy minden szempontból a legelőnyösebb, ha ők is ellenállás, harc nélkül kapitulálnak. Schommer akciói nagyon sok esetben simán, minden ellenállás nélkül történtek, voltak azonban olyan polgármesterek is, akik csak a kényszer hatására — a kapitány coltjával fenyegette meg a parancsát nem teljesítőket — hívták fel telefonon a szomszédos község vagy város polgármesterét. Különösen a háború utolsó he teiben nem ütköztek komoly ellenállásba a szövetséges csapatok. Ennek az volt elsősorban az oka, hogy a német hadvezetés minden számításba vehető egységet a nyugati frontról a keleti frontra, a szovjet haderők feltartóztatására vetett be. A német vezérkar különleges tervet dolgozott ki a szovjet haderők feltartóztatására és visszaverésére. Maga Gotthard Heinrici, a vezérkar főhadiszállásáról irányította a felkészülést. Noha tisztában volt azzal, hogy minden próbálkozás eredménytelen marad, a nagyszerűen felszerelt szovjet egységeket nem lehet visszaverni, mégis minden lehetőt megtett. Azért, mert tudta, hogy a Gestapo és a Sicherheitsdienst kopóival van körülvéve, minden mozdulatát, minden parancsát ellenőrzik. A keleti frontszakaszon kát védelmi vonalat szerveztek. A legnagyobb gondot, a második, az úgynevezett nagy védelmi vonal megszervezésére fordították. A vezérkarnak ugyanis az volt az elgondolása, hogy a szovjet egységeket „zsákutcába“ csalja. Tervük azonban nagyon is átlátszó volt, a szovjet hadvezetés azonnal felismerte, úgyhogy az úgynevezett nagy vonal áttörése sem okozott komolyabb gondot a Berlinre törő szovjet haderőknek. Heinrici nagyon nehéz helyzetbe került. Minden felelősség reá hárult. A nagy harci tapasztalatokkal rendelkező tábornok — ahogyan azt Hitlernek is minden kertelés nélkül megmondotta — előre látta, hogy a háború számukra elveszett, a további harcoknak, ellenállásnak, a fölösleges vérontásnak semmi értelme, mert nincs olyan haderő, mely a szovjet előrenyomulást feltartóztathatná. Heinrici tábornokot ebben a nehéz és feszült helyzetben Hermann Göring, birodalmi marsall magához hivatta. Göring a nagy fényűzéssel berendezett magánkastélyában helyezte el a német légierők főparancsnokságát; a Luftwaffénak ő maga volt ugyanis a főparancsnoka. Heinrici komoly indoklással hárította el Göring meghívását, de az nem engedett Heinricinek mennie kellett ... Szárnysegédével, von Billa kapitánnyal autón utazott a német vezérkar főhadiszállásához közeli Göring-birtokra. A kastély főbejárata előtt parádés egyenruhában ejtőernyősök, Göring testőrségének tagjai álltak őrt. Göring a kastély teraszán, világoskék repülőtiszti egyenruhában, hűvösen fogadta Heinricit. A birodalmi marsall és Heinrici között sohasem volt jó viszony, így nem is csodálható, hogy ezekben a sorsdöntő órákban nagyon feszült légkörben tárgyaltak. Göring ebédre hívta meg vendégeit. Étkezés közben alig beszéltek. Szótlanul, csendben fogyasztották el a föbbfogásos ebédet, majd sörrel kínálták a vendégeket. Heinrici meglepetéssel csodálta a pompás kastélyt és annak berendezését, melyet a marsall a letiport kelet-európai országokban szedetett össze kopóival, és elragadtatással csodálta meg a falakon függő nagyszerű festményeket is, melyek szintén a leigázott országokból kerültek hozzá. Ebéd után az egyik szalonban ültette le Göring a vendégeit. — Az elmúlt napokban — kezdte a birodalmi marsall minden bevezető nélkül — végigjártam a keleti frontszakaszt. Megdöbbentett, amit láttam! Az ön egységeit is meglátogattam. A legnagyobb meglepetésemre az ön katonái és tisztjei semmittevéssel töltik a drága időt. Láttam olyan katonákat is — folytatta emelt hangon —, akik a lövészárokban kártyáztak ...! így nem lehet döntő harcra, védelemre felkészülni! Lusta és semmivel sem törődő katonákkal nem lehet háborút nyerni! Heinrici hosszú másodperceken át szótlanul ült Minden ellenkezést fölöslegesnek tartott. Gondolkozott. Végül úgy határozott, hogy Göring megjegyzésére nem válaszol. Kínos percek következtek. Előbb Göring, majd vendégei keltek fel az asztaltól. A marsall a kastély főbejáratáig kísérte le vendégeit. A kapuban Heinrici megállt. Hoszszasan nézte a gyönyörű kastélyt és a pazarul elrendezett parkot. Itt is szótlanul álltak egymás mellett, majd a már szinte kínossá vált csendet Heinrici törte meg, búcsúzás helyett ezeket mondotta: — Remélem, hogy a léha semmittevőim az ön gyönyörű kastélyát is megmentik majd a pusztulástól ... Göring nem válaszolt. Dühösen végigmérte Heinricit, majd gyors léptekkel visszament a kastélyba. A második amerikai páncéloshadtest egységei gyors ütemben haladtak előre. A cél: Berlin és az Elba nyugati partvidékének az elfoglalása volt. Az öreg emberekből szervezett Volksturm (népfelkelő alakulat) tagjai tétlenül bámulták az amerikaiak előrenyomulását. Az amerikaiak április 11-én Magdeburgnái elérték az Elbát. A következő számunkban: AZ AMERIKAIAK GONDJAI Az amerikaiak 1945 áprilisában, Magdeburg közelében érték el az Elba folyót ■ Az amerikai utászok hidat építettek a Weser folyón 18
