A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-05-22 / 21. szám
Ha a még nem egészen tökéletes civilizáció arra kárhoztat egy embert, hogy egy hosszú létrát cipeljen a nyakában lámpától lámpáig, s naponta minden lámpaoszlopnál háromszor másszon fel és le rajta, reggel, mikor kioltja, kora délután, mikor megtölti s este, mikor meggyújtja a lámpákat, akkor ez az ember, bármily nehézfejű s akármilyen nagy barátja is a bornak, óhatatlanul szert fog tenni arra a rossz szokásra. hogy magában vitatkozzék, okoskodjék, s ennek során legalább olyan magasra jusson következtetéseiben, mint a létráján. Quaquéo, a lámpagyújtogató, egy este részegen lezuhant ebből a magasságból. Bezúzta a fejét, eltörte az egyik lábát. Csodálatosképpen életben maradt, s két, kórházban töltött hónap után — egyik lábszára rövidebb maradt a másiknál, homlokán csúnya forradás éktelenkedett - ismét útnak indult szilvakék zubbonyában, elvadult sörénnyel, szakállason, lámpától, lámpáig, nyakában a létrával. Valahányszor odáig ért a létrán, ahonnan annak ideién lezuhant, újra és újra meg kellett állapítania magában, hogy - hiába no - az embernek vannak bizonyos kötelezettségei. Szeretné ha nem volnának - de hát vannak. Könnyen előfordulhat, hogy egy férj a szíve mélyén egyáltalán nem törődik a tulaidon felesége félrelépéseivel. Nos, hát nem, kérem alázattal, kötelessége törődni velük. Ha nem törődik, a többi férfi s végül már az utcakölykök is az orra alá dörgölik, gúnyt űznek belőle.- A szarvaid, Quaquéo! Mikor rakják a fejedre a szarvakat, Quaqéo? — Csirkefogó - kiabál le a lámpa magasából. - Most mondod? Most, mikor a várost kell kivilágítanom? A város kivilágítása jó kibúvó ama kötelessége alól, hogy vigyázzon a feleségére. De hiszen lát is ő valamit! Látja talán a pislákoló petróleumlámpácskák fényénél, amikor ezek itt zárakat törnek fel vagy megbicskázzák egymást a kihalt, szennyes sikátorokban?- Szemérmetlen tolvajok, gyilkosok! Mindazonáltal Quaquéo elment a városházára, felkereste lovag Bissi tanácsos urat, akinek az állását köszönheti, s olykor-olykor némi külön jutalmat is buzgalmáért, amellyel hivatalát ellátja, s feltárta előtte a kérdést, nevezetesen azt, hogy vajon ő azon ténykedése közben, midőn a lámpákat gyújtogatja, nem tekintendő-e hivatali kötelességét gyakorló hatósági közegnek.- Magától 'értetődik - válaszolta a tanácsos úr. — így hát, aki engem megsért — vonta le a következtetést Quaquéo =, egy hatósági köze-LUIGI PIRANDELLO: Bizonyos kötelezettségek get sért meg hivatali kötelességének gyakorlása közben, így van? Mintha Bissi lovag nem egészen így látná az ügyet. ö ugyanis, tisztában lévén vele, hogy minő sérelmek azok, amelyeket Quaqéo fel akar panaszolni, szeretné szépen bebizonyítani neki, hogy ezek a sérelmek nem kifejezetten a lómpagyújtogatót mint olyat érintik. *=■ Ö, nem, méltóságos uram! = protestál Quaquéo. - Kérem, higgyen nekem, méltóságos uram! -S Quaquéo, ahogy kimondja: méltóságos uram, csippent egyet a szemével, mintha valami pompás italt ízlelgetne. így teljes odaadással méitóságosuraz mindenkit, akit csak tud, de különösen Bissi lovagot, aki azon kötelezettséqeken kívül, amelyek mindenki számára léteznek - bár mint maqánember esetlea 6 is iobb szeretné, ha nem volnának =■, maqára vállalt még annyi más, a tanácsosi ranaaal eqyütt táró, iqen súlvos kötelezettségét is. Quaquéo mindezeknek a természettel és a társadalommal szemben fennálló kötelezettséaeknek a ielentőséaét teliesséaael átérzi, ennélfoqva, ha időnként eav alkalmatlankodó cseppecske miatt végia kell húznia keze feiét az orra alatt, sohasem mulasztia el hnov előbb az Lutgt Pirandello 1166’’ — 1936) Nobel-dllas olasz regény■ és drámaíró[ arca elé ne emelje a hosszú, szilvakék zubbony szá rnyát. Ö a maga részéről illendőképpen, de mondandójába egy kissé belegabalyodva igyekszik kifejteni a tanácsos úrnak, hogy ha csakugyan van valami alapja azoknak a sértéseknek, amelyek miatt panaszra jött, csakis abban az időben lehet, amikor ő lámpagyúitoqatói tisztét qyakorolja; mert olyankor, amikor mór nem lámpaqyúitogatá, hanem egyszerűen csak férj, már senki sem szólhat egy rossz szót sem, se rá, se a feleségére. A felesége vele szemben megfontolt tisztességtudó és feddhetetlen, s ő nem vett észre még soha semmit.- Akkor sértegetnek; méltóságos uram, amikor a várost világítóm, amikor a lámpának támasztott létrán állok, és gyufát 'ántok a falon; hogy meggyúitsam a lángot, vagyis akkor, tanácsos úr, amikor tudiák, hoqy nem haqyhatom sötétben a várost, hoqy hazaszaladiak és megnézzem, mit csinál és kivel van a feleséoem, vagy ha úqy hozza sora, akár vért is ontsak. Ezeket a szavakat: vért is ontsak, szomorkás; meqadó mosollvol ejti ki, mert elismeri, hoqy a megcsalt férinek ez is kötelessége, 5 ugyan lobban szeretné, ha nem volna, de mit lehet tenni; ha mór eqyszer így van. = Akar méltóságod még eqy bizonyítékot? Holdas °stéken, amikor nem kell meaavúitani a lámpákat, senki sem mondd nekem semmit. Es vajon miért? Azért, mert ezeken az estéken nem vagyok hatósági közeg. Quaquéo jól okoskodik. Csakhogy jól okoskodni még nem elég. A tényeket is számításba kell venni. A tények világánál pedig gyakran a legfényesebb okoskodás is szárnyszegetten zuhan le; miot ahogy ő annak idején tökrészegen lezuhant a létráról. Végül is hová akar kilyukadni ezzel az okoskodással? Ezt kérdi tőle Bissi lovag. Ha úgy véli; hogy házaséletének boldogtalansága velejárója fámpaqyúitogatóí tisztiének, hát mondjon le hivataláról: vagy - ha nem akar lemondani - maradjon nyugton, az emberek csak hadd beszéljenek.- Ez az utolsó szava? - kérdezi Quaquéo. = Igen - feleli Bissi lovag. Quaquéo katonásan köszön el: — Igenis, méltósáqos uram! A létra napról napra nehezebb a vállán, s Quaquéo a rossz lábával napról napra nehezebben mászik fel a hosszú használatlan elkopott fokokra. Most amikor a legmeredekebb kis közökben tár; a legutolsó lámpáknál, a domb tetején, egv kicsit meqpihen a létrán, minteqy róhaovotkozva vagy inkább rófüaaeszkedve hánalióvol a lámpa karjára, lecsűnqő kezekkel, vállára billent feiiel; s ott fenn. =bben a -sűaaeteo testtartásban tovább tűnődik és okoskodik magában. 10
