A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-04-24 / 17. szám
A Szovjetunió 1966—1970. évi Ötéves népgazdaság fejlesztési tervének irányelveiből: „Az áj Ötéves tervben lényegesen meggyorsul a tüzelőanyag ipar fejlődése, tovább tökéletesedik a tüzelőanyag-mérleg szerkezete: a gáz és az ásványolaj hányada a tüzelőanyag Ossz. termelésében az 1965. évi 52 százalékkal sz emben 60 százalékra emelkedik. 1970-ben a kőolaj kitermelést az előirányzat szerint 345—355 millió tonnára és a gáztermelést 225—240 milliárd köbméterre kell nOvelni. A kőolaj-kitermelés évi növekedése több mint hászmillló tonna és a gáztermelés évi növekedése körülbelül 20 milliárd köbméter lesz.“ A Kupi tenger kőolajlelőhelyeit bejárhatjuk gépkocsival a víz főié épített állványhldakon, de bejárhatjuk hajőval Is, az állványhidak alatt hullámzó vízen. A legjobb azonban a helikopter. A magasból utak és villanyvezetékek, szlgetnyl települések, águkodő olajkutak, sebesen olkáző motorcsónakok s lassú járású tartályhajék tárulnak elénk. Helikopterről rögtön szemünkbe tűnik az új Iparág, a tengeri kőolajkitermelés legjellemzőbb sajátossága: olyan az egész, mint egy szélesen elénk táruló panoráma. Csöndes szenzáció A tengeri kőolajkitermelés az ötvenes években kezdődött és eleinte nem is keltett feltűnést. Bár csaknem egy Időben több ország tengerén épültek fúrótornyok — a Szovjetunióban, az Egyesült Államokban, Iránban, Japánban —, számuk mégis elenyésző volt. Az elmúlt tíz év alatt azután figyelemreméltó fejlődés következett be. Ma már 1B víztérből termelnek ki kőolajat, s legalább 40 helyen kutatnak utána. Néhány tengeren már lázas versengés folyik a vetélytársak között, viták dúlnak a semleges övezetek határait illetően... Az Északitengeren például mintegy félszáz nemzetközi kőolajtársuág működik. Egyesek ugyanis az Északi-tengerben vélik megtalálni Európa leggazdagabb kőolaj- és földgáztartalékát. Megalapozott jóslatok Ha csak egy futó pillantást vetünk a világ kőolajtermelésének térképére, máris szambatűnő érdekességet tapuztalhatunk. A kőolajtelepek többnyire a tengerek partvidékén húzódnak. Mintha a karcsú fúrótornyok gyönyörködni akarnának a saját tükörképükben: az iráni fúrótornyok a Perzsa öböl vizében, a venezuelaiak — a Maracaibo öbölben, a bakuiak — a Kupi-tengerben, a kaliforniaiak — a Csendes-óceánban. Hosszan folytathatnánk még a felsorolást, hiszen kiszámították, hogy szárazföldjeink BB kőolaj- és főldgázlelőhelye közül BS a tengerparton található. Közismert tény, hogy a kőolajlelőhelyek geológiailag a földkéreg horpadásainak környékén helyezkednek el. Ezért van az, hogy többnyire a tengerek közelében található. Csakhogy a szárazföldi partok általában a horpadások magasan fekvő részei, míg a kőolaj a legmélyebb rétegek felé húzódik, melyek már a tengerparton túl vannak. Sok tudós szerint éppen ezek a vízzel borított, mélyenfekvő rétegek a leggazdagabbak kőolajban. Előzetes, de hitelt érdemlő számítások alapján úgy vélik, hogy a tengerek mélye jóval több kőolajat rejt, mint a szárazföldek. A Kaspi harapófogó Másfél évszázaddal ezelőtt Bakuban mindennapos látvány volt az az ember, aki térdig gázolt a Kupi vizében, s ott egy kút körül matatott, amelyből kőolaj szivárgott. E furcsa vállalkozóról említést tett a városi okmánytár, s így Kaszlmbek, feltúrt nadrágjában, horpadt vödrével bekerült a történelembe. 0 volt az első ember a világon, aki kőolajat „merített“ a tengerből. Kaszlmbek kútjalt azonban egy napon elpusztította a vihar. A Kaspi tehát — talán ugyancsak első ízben — megmutatta az olajmunkásoknak szeszélyes természetét. A tenger azóta sem lett szelidebb. A Kaspin szinte csodának számit, ha nem fúj a szél. De viharban sincs hiány: az Apseron félsziget környékén évente 60—70 a viharos napok száma. Hasonlítsuk össze: A Perzsa-öbölben, e fontos kőolaj- és főldgáztermelű vidéken, évente legfeljebb egy viharos nap van; a Mexikói-öbölnek azokon a részein pedig, ahol az amerikai és mexikói fúrótornyok működnek, évente egy, legfeljebb három-négy alkalommal van vihar. A Kaspi-tenger fölött több mint 200 kilométer hosszú állványhidat és több száz különálló stabil alapozást építettek. A kőolajtelepek több mint 100 kilométer hoszszúságban húzódnak észak-déli irányban és 50 kilométerre nyomulnak be a tengerbe. A Kupi-tengerből csupán Azerbajdzsánban 11 millió kőolajat termelnek ki évente, azaz többet, mint a köztársaság szárazföldi kőolajtelepeiről. Melyik iparág következik? Az utóbbi években lavinaként nőtt az irodalom, mely azt fejtegette, milyen gazdag kőolajban a világtenger, s mennyire előnyös a terület bekapcsolása a világ ipari körforgásába. Voltak olyan vélemények, hogy a tengerek kiaknázása a vízben feloldódott nyersanyagok kivonásával (ez elenyésző mértékben folyik is) és a tenger mélyében rejlő vas és magnézium tömörülések felszlnrehozatalával veszi majd kezdetét. Az élet azonban mást követelt: elsőnek a kőolajbányászok lépték át a tengerek festői partjait. Ök kezdték meg a tengeren folyó állandó ipari termelést, s ez az új iparág rohamos fejlődésnek néz elébe. A Szovjetunió déli részén például a Kaspi-, a Fekete- és az Azovi-tengeren egyidejűleg folynak a geofizikai kutatások. De a tenger mélye valóban nemcsak kőolajat rejt. S napjainkban még nyitott kérdés, melyik iparág teszi át legközelebb működési helyét a tengerbe. V. Mojev • Különös fogás. Az egyik Cserkaszk megyei kolhoz halászai nagynehezen kiemelték a kerltóhálót, és elcsodálkoztak, amikor a várt hal helyett vaddisznót pillantottak meg benne. A jól megtermett agyaras nyilván át akart úszni a folyón, s közben belegabalyodott a kapronhálöba, amelyet még ez a közismerten nagyerejfl dúvad sem volt képes átszakítanl. • Gigászi gyümölcsfa. A Szúrni megyei Andrejevka faluban van egy almafa, amely meszsziről egész gyümölcsöskertnek tűnik. Terebélyes ágai összefonódtak, koronája bámulatosan nagy. De ami még ennél Is csodálatosabb, az Idén ősszel szüretelték le róla a százötvenedik termést. • Takaró — bankjegyekből. A Horezmi Szovjet Népköztársaság 1920-ban új pénzt bocsátott ki. Mivel akkoriban igen nehéz volt papírhoz jutni Közép-Ázslában, úgy döntöttek, hogy sűrű selyemszövet-darabkákra nyomják a bankjegyeket. Később, amikor forgalomba kerültek az egész szovjet államban érvényes pénznemek, a „selyemvaluta“ eltűnt. De néhány rltkasággyűjtőnél ma is megtalálhatók a selyempénzekből varrt takarók. • Só a felhőkben. A közfelfogás azt tartja, hogy az esővíz teljesen sótlan. Pedig a fellegek eléggé sósak. A tudósok nemrég megállapították, hogy éppen a légköri csapadékok okozták a Vahs-völgy talajának elsztkesedését. Különösen nagy mennyiségű só hull alá a nyári és az őszi hónapokban, amikor a forró „afgan szelek“ fújnak Közép-Ázsia fölött. • Ifjú óriás. Tolja Naumov egy kazanyl Iskola kilencedik osztályos tanulója. Alig múlt 15 éves, de bizony csak nehezen fér el a szabvány-padban. Nem Is csoda: a gyerek 180 centiméter magas és 112 kiló. De nem beteges jelenségről van itt szó — a legény makkegészséges, sokat sportol és kitűnően tanul. Érdekes, hogy amikor megszületett, éppen olyan volt mint más csecsemő, s csak később ejtette ámulatba szüleit óriássá fejlődő testalkatával. • jég-múzeum. Az Északi Sarkkörön túl, Igarkában működik a Szovjet Tudományos Akadémia fagykutató állomása. Helységei a föld alatt vannak, ahol örök fagy uralkodik és a mennyezeteket jégkristályok borítják, amelyek gyönyörűen csillognak a villanylámpák fényében. Amikor az állomást építették, hét méter mélységben fatörzset találtak, amely a körülményekből ítélve, 30 ezer év óta feküdt a fagyott talajban, de olyan Jó állapotban maradt meg, hogy akár ma is fel lehetne használni épületfának. A lelet adta a tudósoknak azt az ötletet, hogy a maga nemében páratlan múzeumot létesítsenek: sarkvidéki madarakat, különböző fákat stb. fagyasztottak Jégbe. E kiállítási tárgyakon sohasem fog az enyészet. 18
