A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1966-04-24 / 17. szám

CSANDA SÁNDOR: II.

Barta Lajos Csehszlovákiában

Barta számos elbeszélésének nincs konkrét liose: embercsoportok tragikumát ábrázolja bennük, olyanok, mint egy rövid sűrített dráma.

Barta egyik tipikus szlovákiai alkotása; a harmincas években, az élesedő gazdasági válság, majd a fenyegető fasizmus korszakában ilyennek képzelte el az osztályharcot kifejezd szocialista elbeszélést. Hasonló ehhez pl. a Magyar Napban közzétett Favágók című is. Célja nyilvánvalóan az volt, hogy a témát kiszélesítse, és általánosítsa az aratómunkások vagy a favágók keserű sorsát. Kétségkívül van bizonyos sematizmus ebben az írói módszerben, s ez akkor nemzetközi jelenség volt a szocialista irodalom történetében, mely főként Moszkvából vett példát — Az Oj Szó, második, 1932- ben felújított változata már közelebb állt a kommunista párt világszemléletéhez, mint az első, mely 1929-ben csak néhány számot ért meg. Az új évfolyamba már főként azok a sarlósok írtak, akik pártmunkát végeztek és kommunista lapokban (Az Út, Munkás) is publikáltak. (A pártmunka akkor többet jelentett a párttagságnál, mert állampolgársági vagy hasonló okok miatt több aktív kommunista frónak sem volt pártigazolványa, pl. Balogh Edgárnak, Fábry Zoltánnak s nyilvánvalóan Barta Lajosnak sem.) v

Meg kell itt említenünk egy olyan problémát Is, melyet eddig többé-kevésbé elhallgattak a témával foglalkozó magyarországi irodalmitörténészek, s amelyeknek részletesebb elemzésére majd egy külön tanulmányt kell szentelni. Ez a moszkvai magyar proletárírodalom képviselői és a csehszlovákiai szocialista írók közti elvi nézeteltérés egyes kérdésekben. A kérdést leegyszerűsítve így is megfogalmazhatnánk: mi volt a különbség 1932-ben Illés Béláék és Barta Lajosék (vagy Balogh Edgárék) szocialista irodalmi programja között? (Itt ki sem térhetünk olyan rokon jellegű problémára, mint az, hogy egy-egy kérdésben a szocialista realizmus vagy az avantgardizmus képviseselóinek volt e igazé?)

A magyarországi irodalomtörténészek e problémakomplexumnak csak egy részét szokták érinteni, (főként József Attilával kapcsolatban) azt, hogy a moszkvai magyar írók platformtervezete szektásan Ítélte meg Jóíkef Attila vagy Móricz Zsigmond műveit. A probléma lényege azonban az, hogy általában rosszul ítélték meg az irodalom és a művészetek kérdéseit, s e téves nézeteknek széleskörű nemzetközi hatása volt. Habár a Szovjetunióban a párt néhány év múlva elítélte a RAPP-ot, s a magyar platformtervezet körül olyan éles vita keletkezett, amely megszövegezőit is erősen érintette, a problémának a magyar irodalomtörténetre vonatkozó része még feldolgozásra vár. Bariéval kapcsolatban csupán egyes szlovákiai magyar írók állásfoglalását akarjuk megvilágítani. A magyar proletárirodalom platformtervezetét Az Útban kezdték közölni, de két folytatás után a közlést váratlanul megszakították, s hozzászólásokat sem közöltek. (Az Utat ekkor Fábry Zoltán mellett főként a sarlósok szerkesztették, akik Barta barátai voltak, s a néhány hónap múlva meginduló Üj Szót vele együtt szerkesztették). A nyilvánosság előtt sem az Útban, sem az Új Szóban nem vitatkoztak a moszkvai magyar emigráns írókkal, de az Üt szerkesztőségi irataiból kitűnik, hogy nein értettek velük egyet, nemcsak a platform tervezettel kapcsolatban, hanem Kassák szidalmazásában sem. Egyszer a szerkesztőbizottság elutasította három, a Sarló és Kalapácstól kapott írásnak a közlését azzal a helytálló megokolással, hogy nem érik el a kívánt irodalmi színvonalat. Az egyik szerkesztőségi levél pedig arról számol be, hogy Barta Lajos Becsben Lunacsarszkijjal beszélt a kérdésről. A Sarló és Kalapáccsal való összehasonlításból az is kitűnik, hogy Barta Lajos Új Szója is átvette az akkor kialakuló szocialista irodalomszemlélet néhány kezdetleges hibáját, de nem vált olyan dogmatikussá és lényegesen magasabb irodalmi színvonalat képviselt.

Az Új Szó Barta Lajosnak valószínűleg a legjelentősebb csehszlovákiai műve. A Magyarországi irodalomtörténetek és lexikonok általában tévesen tűntetik fel megjelenésének idejét: 1929—1932; a két dátum között nem jelent meg, hanem 1929-ben hat számát, 1932-ben (megváltozott formával és tartalommal) 12

számát, 1933-ben pedig 1 számát adták ki. Ez utóbbi kiadás formája a Nyugatéhoz hasonlított (de csak 32 oldal terjedelemben), az előbbi pedig kb. kétszerakkora nagyságú volt (22 lapra tervezett terjedelemben, de voltak összevont számok is). A két változat nemcsak formában különbözik: az 1929-es Új Szó az európai avantgardista művészi törekvésekhez, az

1932-es a marxista „kultúrpolitikai“ folyóiratokhoz áll közelebb. Már a legelső számban jelentkeznek a sarlósok, Balogh Edgár Az új nemzedék szava c. cikkéhez, mint később is annyiszor, programot hirdet és irányvonalat ad a szocializmus felé tájékozódó ifjú értelmiségnek. Rajta kívül Dobossy László, Horváth Ferenc, Peéry Rezső, Brogyányi Kálmán, Morvay Gyula cikkei jelentik a folyóiratban a sarlós írásokat. Riportokat és elbeszéléseket közöl a folyóiratban Barta felesége, Szucsích Mária, majd Palotai Boris, Szántó György, Szalatnai Rezső is rendszeresen munkatársakká válnak.

A folyóirat nagy érdeme, hogy Barta mint alkotó szerkesztő sokat foglalkozott munkatársaival, s így írónevelő, a fiatal értelmiség fejlődését elősegítő feladatot végzett. Ő maga is megvalósította azokat a szerkesztői elveket, melyeket Osvát Ernő halála alkalmából közölt az 1929-es novemberi számban: „De ezen felül is: a teremtő szerkesztő avval, hogy az egyéniségükre szigetelt szellemeket megnyilatkozásaik sokaságával egy folyóirat minden egyes számában külön művé építi, felfokozott és sokszoros hatásokat dob a világba, melyeket központi demonstráló szándéka hat át. így végez a szerkesztő teremtő munkát, mely ugyanakkor kiválasztó folyamatot is jelent az egész nemzet számára. A teremtő szerkesztő a nemzet szellemi kiválasztódásának mestere. Szerkesztők megölhetnek és nagyrafejleszthetnek tehetségket. Zsenik sokszor a szerkesztők keze alatt találják meg önmagukat.“ (Új Szó 1929. 4—5. sz.).

A fenyegető fasiszta veszély fokozódásával Barta 1936 ban újból kísérletet tett antifasiszta kulturális folyóirat alapítására, a néhány számot megért Világ címlapján Lőrinc Gyula háború ellenes linoleummetszeteivel szokott megjelenni. Az író számos szlovákiai előadókörutat tartott, jelentős irodalomszervező tevékenységet fejtett ki, létrehozta a rövidéletű írók Kia dővállalatát, ő elnökölt a szellemi népfrontot kezdeményező érsekújyári Tavaszi Parlamenten, melynek eredményét így összegezi a Magyar Napban: „A Tavaszi Parlament meleg lendületessége nemcsak egy szellemi kiránduló csoport hangulati melegsége volt, de kölcsönös jóhiszeműség szerint, hogy mindenki őszintén akarja azt, amit hirdet. Még annak az árán is őszintén, hogy talán nem lehet mindent egészen megvalósítani. Az igaz embernek a Tavaszi Parlament után történelmi érzése van. Történelmi munkák olvasásakor szokott föllépni az ilyen érzés — a múltra vonatkozóan: Mert az ember újra és újra azt látja, hogy az élő nemzetek végül a haladás felé ívelő nagy kiegyenlítődéseket hoznak létre önmagukon belüli Az ilyen kiegyenlítődések nagy áldozatokkal szoktak járni. Habár fel lehet tenni, hogy a kisebbségi sorsdráma nyomása is a mi számunkig már most terem ilyen kiegyenlítődést!? Hogy megélés lesz belőle és nemcsak történelmi olvasmány unojták részére? Bizonyos: 1936 április 19-iki vasárnapja óta a szlovenszkói magyar kultúrára egész más szemmel kell nézni!“

Az írónak Csehszlovákiában kiadott szépprózai alkotásai közül főként két terjedelmesebb regényét: A Múltat és A sötét ujj at kell számon tartanunk. A Múlt először Becsben jelent meg 1920-ban, de főként Szlovákiában terjesztették, 1930-ban pedig Uugvárott is kiadták Barta Lajos válogatott munkáinak harmadik köteteként. A mű alcíme: A csodálatos iskola, középpontjában egy művelt zsidó tanító falusi .magániskolája és kultúrterjesztő tevékenysége áll. Az erősen drámai jellegű alkotás fojtogatóan nehéz légkört és a kisemberek elesettségét ábrázolja: témáját bjzonyára ifjúkori falusi élményeiből meríti. A kocsma, Barta írásainak szinte állandó motívuma; s a fimszerűen váltakozó cselekmény során előtűnik Barta kedvelt témája, a szociális magyar parasztvilág. A nagybirtok és bányavállalat árnyékában a szerb, magyar és német parasztok.

A sűrű izzadságos légkörben élő kispolgárok lányainak sincs más reménye, mint jól férjhez menni. A partiképes férj utáni vadászatban azután ott vesztik el pártájukat, ahol ez számukra a legkevésbé célszerű. Találóan állapította meg a műről a kommunista napilap, a Kassai Munkás névtelen méltatója: „A regényt ez a szomorú, vigasztalan hang uralja mindvégig. Barta Lajos tudja már, hogy ebből a tespedt, minden ízében romlott levegőből nincs csak egy kivezető út: nem lehet és nem szabad itt részletfoldozgatásokkal kísérletezni, nem lehet itt egy jobb jövőben, megértésben reménykedni — hanem fel kell ülni a kocsira és el! El a rohadásból, el a falu megfertőzöttségéből, el ettől az egész társadalmi rendtől — hogy az új légkörben, az új társadalmi rendben, újból kezdhesse az egész életet“. (1921. I. 8.)

A másik Csehszlovákiában kiadott regénye, A sötét ujj (a felszabadulás után Gyár címmel jelent meg) a magyar paraszttársadalom válságát és az ipari' kapitalizmus keletkezését ábrái zolja. A mű egy-egy motívuma Móricz Zsigmond epikájára, főként az Űri murira és a Kivilágos kivirradtigra emlékeztet (pl. a tönk szélen duhajkodó, táncoló gazda). A regényt megjelenése alkalmából találóan jellemezte Fábry Zoltán a Korunkban. „Barta Lajos regénye látszólag nem több mint az Űri murinak másik éremoldala, és mégis több, sokkal több: az úri muri teljes likvidálása és igazsága. A kísérőjelenséget („Táncol a vad magyart De hiába táncol — nem tud megkönnyebbülni“), ezt a látszat-lényegtelenséget igazi lényegére még senki sem emelte olyan lezárőan és véglegesen, mint Barta Lajos, amikor szervesen beilleszti a szociális keretbe. Az eredmény: az első magyar parasztregény, mely szocialista regény Is egyúttal. Együtt, egyszerre. Ennek a jobbágyparaszti felemás űri murinak látszatra semmi köze a szocialista regényhez: ellentétes és zavaró. Barta Lajos mégis központi regénytengellyé avatja, éppen mert a kísérőjelenség erősebb, és dinamikusabb, mint a mindent kiegyenlítő és közösségbe fogó szociális alap. Az érthetetlen pontot: a magyar duhajt, mint éri zelmí (meztelen) kirobbanását, mert mindennél erősebb és mindennél többet kibeszélöbb, nem szabad elkerülni. Foglalkozni kell vele, gyökerénél megfigyelni: első tiszta jobhágyparaszti jelentkezésben, jogosságában, primitív expessziőjában.“

A mű szerkezete- hasohlft a Múltéhoz, nincs egységes cselekménye, dramatizált falusi életképekből, ötven számozott fejezetből áll. Ebben is találkozunk fetisizált fogalmakkal: a sötét ujj (a gyárkémény) arra figyelmezteti a parasztot, hogy kis birtokát, önállóságát elvesztve majd napszámosként folytatja életét a gyárban, a „gőz“ a kisgazdák fejében, mely mulatozásra, a magyar urakat utánzó életmódra készteti őket, hogy vesztüket érezve haladjanak a tönk felé. Az egymást kővető fejezetek dramatizáltságának, belső feszültségének fokozásával az író újszerű, a tragikus mondanivalót balladikusan fokozó kompozíciót teremt.

Amikor 1955-ben meglátogattam Barta Lajosékat pesti lakásukon, elmondta, hogy 1939-ben Csehszlovákiából Londonba ment, a második világháború alatt egyik vezetője volt az ottani antifasiszta Magyar Klubnak, s huszonhét évi emigráció után 1946-ban tért vissza Magyarországra. Meglepett, hogy keserűen, csalódottan beszélt a felszabadulás utáni irodalmi viszonyokról, klikkeket, mellőzéseket emlegetett s iróniával számolt be arról, hogy őt, a Magyar Tanácsköztársaság ismert funkcionáriusát és ünnepelt drámaíróját az ötvenes években újra fel kellett fedezni. Úgy hallotta, hogy a Színművészeti Főiskola növendékei fedezték fel, amikor vizsgadarabnak egy első világháború alatt játszott, régi drámáját válaszi tották: a Szerelmet. Azt hitték, hogy a könyvtárban talált egykori dráma szerzője már rég halott, s csak próba közben derült kt, hogy Barta még ott él Pesten. Ezután ismét sikeres szerző lett: egymás után játszották drámáit a legjobb pesti színházak, újból kiadták regényeit és elbeszéléseit. 1956-ban Kossuth díjjal is kitüntették. Élete végén még újabb drámát is írt, Táncsics Mihályról. 1964-ben, 86 éves koréban hunyt el.

14