A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1966-04-03 / 14. szám

Pausztovszkij: Nagy várakozások kora I—l!l......................................

Puskin: Anyegin....................................................... , ,

Rabelais: Gargantua és Pantagruel I—II. .......

Shakespeare: Lear király.................................. . . . .

Solohov: Feltört ugar I—II. ..........

Stevenson: A kincses sziget ...............................................................

Szabó M.: Az őz....................................................................................

Szaltikov-Scsedrin: A Galavjov család l-ll...............................

Tersánszky: Két zöld ász......................................................................

Traven: A taliga...................................................................................

Vikingfiak (Az izlandi Njaudl-történet) I—II. ......

A visszhang titka (Szovjet elbeszélések) I—II. ......

H. G. Wells: Az istenek éledele ........

Zola: A pénz I—II.....................................................

Zenei könyvek:

Ha Bach naplót írt volna ...............................................................

Barna: Örök muzsika........................................................ . . .

Bárdos: Modális harmóniák...............................................................

Domokos - Rajeczky: Csángó népzene I. .....

Domokos - Rajecky: Csángó népzene II. ......

Duhamel: A vigasztaló zene ..........

Fasselt: Bartók amerikai évei .........

Fischer: Beethoven zongoraszonátái.................................................

Furulyaszó (Lengyel népdalok)........................................................

Gárdonyi: Elemző formatan.................................. . . . .

Gyulai: A látható zene......................................................................

Hankiss: Liszt Ferenc válogatott írásai I—II. ...................................

Ha Haydn naplót írt volna...............................................................

Káldor: A magyar zene fejlődése a honfoglalástól 1900-ig .

Keldis: Az orosz zene története........................................................

Kesztler: Zenei alapismeretek.................................................

Kovács: Mozart breviárium (Levelek, dokumentumok) .

Liebner: Mozart a színpadon........................................................

Michel: Zenei képesség, zenei készség..........................................

Milhaud: Életem partitúrája .... ............................

Molnár: Repertórium a barokk zene történetéhez . . . .

Ormay: Megbukott zenekritikák........................................................

Ormay: Újjáéledt muzsika........................................................

Operák könyve II....................................................................

Péterfi: Emlékezéseim..................................

Frokofjev: önéletrajz és írások........................................................

Till: Opera kézikönyv......................................................................

Zenei lexikon I—III................................

A felsorolt könyvek megrendelhetők:

Mad’arská kultúra, Prahá 1. Václavské nám. 2.

6.75

2.25

4.50

2.25 6.- 3.-2.25

4.50 3.- 3.- 6.-4.50 3.- 6.. 14.25

. 33.75 . 24.75

. 75.. 60.. 9.. 26.25 . 17.25

. 10.50

. 15.. 24.. 67.50 . 14.25

7.50 . 27- . 22.50 . 42.75 . 26.25

. 21.75 . 19.20

. 19.50

. 18.. 31.50

. 29.25

. 11.65

\ 16.50

. 30.. 281.25

— Hová tenném? — motyogta apára.

— Kast ts adok, ha erre szállnak, befoghatjátok ...

Töpörödött, munkától nyúzott alakja olyan volt, mintha a zsákból nőtt volna ki.

Egy felfordított félhordó tetején Legyei ült. Félig paraszt, félig iparos. Szántott, elhintette a magot is a földbe, de a növények sorsa már nem érdekelte. Kapát nem vett a kezébe, kaszálni sem szeretett. Ha tehette, mészároskodott és azon törte a fejét, hogyan lehetne levetni minél előbb a szürke paraszti göncöt.

Szüntelen a csepegőt figyelte. Kóstolgatta a csorgást. Majd egy ormótlan evőkanállal belekavart az üvegbe. így is ivott, gusztálta, rázta a poharat, parányi gyöngyöket csalt az ital szintjére.

— Kődus munka — nézett sunyin a többiekre — ezt nagyban kell csinálni.

Válasz nélkül hagyják, inkább az üveg szájához kocogó kanál körözését figyelik.

— A szeszfőző aranybánya — folytatja — a zsidók is abból gazdagodtak meg.

— Ahhoz engedély kell, az adója is nagy — szólal meg először a lisztes ládát támasztó Tarczal.

— Most nincs törvény... nem is lesz . — sunyit ránk ismét Legyei.

A krumplifőző fedele alól nehéz szeszgőz sistereg elő. Apám odaugrik és csirizzel tömi el a nyílást.

Most Tarczalnál van az üveg. Meghúzza és a hóna alá fogja, mintha halott katonabajtárs acélsisakját tartaná. Tarczal hivatásos altiszt volt. Egy hónapja sncs, hogy hazavergődött Németországból.

— Megváltozik a helyzet — mondja halkan —, ez így nem maradhat.

Mindnyájan őt nézzük, várjuk, mit mond tovább. Nem szól többet.

— Visszaáll a cseh világ, — veti közbe dohánytól kapart hangján a méhészkedő paraszt.

— Elég volt — kavar a levegőbe Legyei. — Mindenkiből elég volt. Egyik hivatalnok eltakarodik, jön a másik... Napszámba uralkodnak, mind a kutyák.

— Kitelepítésről beszélnek — mondja apám,

nehezen rakva össze a szavakat. Már látni rajta az ital bódulatát. Szemei zavarosak, s néz, mintha tekintetével kisérné a szavak ugrabugrálását.

— Harcolni fogunk, van még elég fegyver, a cseh az nem katona — tiltakozik hevesen az altiszt.

Legyei hosszan nézi a hangoskodót. Szemeit akkor sem veszi le róla, mikor felhajt egy pohár pálinkát, mintha attól tartana, hogy valahonnan fegyver kerül a kezébe.

Váratlanul színtelen hangú nóta csap a csendbe „... gömbölyű a fara, ki keresi az árát“, énekli az altiszt. Belecsuklik, de ismét elkezdi, másodszor, harmadszor.

Hézagot szorít magának a csend. Nehezedő fejek konyulnak a föld felé, restellkedve a piszkos padlót nézik. Majd billegve zümmögni kezdenek egy trágár katonanótát. Szövegét nem mondják, lehet, hogy nem is tudják, csupán a refrén utolsó szavát ismételgetik ... A szavak értelme elmosódik szájukon, már mosolyogni sem képesek, vigyorba merevedett a szájuk.

Isznak még és támolyogva hazatántorognak.

Délig színüket sem látni. Csak estefelé nő meg a tennivalójuk. Ki- bejárnak, házba, istállóba, s szemük sarkából a kéményt vizslatják, nem szivárog-e még belőle a hívogató füst.

így folyik ez a hét minden napján. Lelket rohasztó kábult éjszakák. Szenvedéllyé vált a tiltott szeszfőzés. Egyre több kell belőle; jönnek, osztoznak apám titkában, jobbak is, roszszabbak is a hivatalos vámszedőknél.

Telhetetlenek. A saját életükön képtelenek mozdítani: megrekedt bennük az élet. Gondolataik mozgása rémitően kicsiny, mintha kacskakezű törpe emberek fenyegetnék a magas téli eget.

Aprócska, körülnyesegetett történeteket mondanak. Közelhajolnak egymáshoz, ha szólnak, Így kevesebben hallják. Frontokról tértek meg, idegen emberek jönnek, akik semmit sem kérdeznek, csak vádolnak, szemükre hányják bűnösségük Kisajátítják maguknak a hatalmat, üzleteket nyitnak, kereskednek, rendelkeznek. Végzéseket írnak vagyonok elkobzásáról, aztán maguk ülnek a számadói székbe, újgazdagok. Hősies tettekre hivatkoznak: győztesek és csatát vesztettek, ez a képlet. Hegy teteje, völgyalja, ilyen távolság feszül az ősitthoniak és az idegenek között. A család és a rokonság fél az új hatalomtól, alázkodik előtte, földig hajol, s idétlen törik szájában az idegen szó.

Megalázónak. Gyengeségük taszító. A férfiak isznak, az asszonyok rémülten lesik amazok zavaros beszédét. Kábulatuk magyarázkodás, menekülés és félelem egyszerre.

A szülői ház tanácstalan. Senki sem tudja, mi lesz holnap. Mire várjak? Apámék háza vakablakként nézi az utcát: félelmetes a marasztalás. Sóhajtozásuk küld, taszít, szótlanságuk házhoz és földhöz láncol. Erőtlen porszem vagyok, akinek saját maga felett sincs hatalma. Akaratom nincs. Milyen elhatározásokat szülhet az a pálinkagőzös zagyvaság? Menjek? Maradjak? Vak világ, vak ember: nevetséges kérdések és tragikusak ts. Félek, hogy ismét elfognak, elölről kezdődik minden, a kihallgatás, a klsérgetés, a börtön. Három hazai iskolába is küldtem kérvényt, válaszra sem méltatnak. Egy út sincs előttem, melyiken induljak? Nappalra kelek, este fekszem; kinoz az Idő múlása, választ sürgetnek az órák. A menés szüksége lassan erősödik bennem, mint az éhes ember kínja. Félve, gyámoltalanul: „Le kell győznöm a félelmet“, bátorítom magamat. Nem is elhatározás ez, hanem védekezés; idétlen védekező mozdulat. El kell mennem. Ez az egyetlen lehetőség, ez az egyetlen mozdulat, amit tehetek. Magába szív az éjszaka, mint sok más embert a nagyvárosok zajló sétánya. Ismétlődik és kezdődik minden elölről. Ismétlődnek a reggelek, az esték, a kételyek, a bizonytalanság, s a takarót kínáló éjszakák. Ismétlődik a félelem is: ismétlődik és hozzám nő, mint az idő múlása, mint az ég, mint a föld pora ...