A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-03-20 / 12. szám
í I 4 looogásától nem vagyok okvetlen elragadtatva. Csakhogy Itt nem Is erről van sző esősorban, hanem feflelőtlensőgről, a bizalommal való visszaélésről. VIzkeleten nem találkoztam olyan emberrel, aki a szlovák Iskola ellen csak egyetlen árva kijelentést Is tett volna. Az új épületben a szlovák iskolával együtt elférne a teljes magyar Iskola Is, tekintettel a tanulók számára. IV. Véletlenül részt vehettem a vlzkeletl HNB tanácsülésén Is. Sok mindenről szó esett, szántásról, vetésről, egyéb tavaszi munkálatokrőfl s valaki persze felhozta az Iskola problémáját Is. S ekkor ért a meglepetés, hogy a két iskola tanítóit hibáztatják a nemzetiségi ellentétek szitásáért, pedig véleményem szerint az szított nemzetiségi ellentéteket VIzkeleten, aki félrevezette a lakosságot. Az nyilvánvalóan nem tartozik a tanítók Jogkörébe, hogy az Iskola jellegéről döntsearcot vágtak hozzá a fiatalok, tény viszont, hogy választ nem kaptam. Később elmondták: tudják ők ml kéne, hallottak ők már a pozsonyi fiatalok József Attila Klubjáról Is, valami hasonlót szeretnének Itt Vlzlkeleten, dehát... dehát... Mondom aztán, hogy azt a klubot a pozsonyi fiatalok saját maguk teremtették meg, dehát erre ők azt válaszolták hümmögve, hogy Igen, igen, de Jó lenne egy kis támogatás a szövetkezet részéről, hiszen van kultúralap, mifene... I Sötét volt, hát két malomban őröltünk... VI. ... és van még a faluban egy egymillió korona befektetéssel épült tornaterem (az iskoláé), ahol nyugodtan rendezhetnének akár nemzetközi torna, birkózó, vagy cselgáncsversenyeket. Már a legelején elhatároztam, hogy ezt a riportot a tornateremmel fejezem be, hadd legyen némi emelkedés, némi pátosz, hatásos csattanó a végén. Mert Ismétlem — van azért VIzkeleten sokféle létesítmény, nem A vincellér munka közben Tóth Gyula felvételei Is akármilyenek, például a vendéglőnek sincs párja a környéken, Itt épült az első kultürház a Járásban (azóta persze kissé megöregedett, Jó lenne újabb), vadonatúj iskola, óivoda (a HNB-elnök szerint kétszerannyl gyermek részére is megfelelne, mint most van, de többet a járás nem engedélyez) egy Igen jól működő szövetkezet, parkosított utcák, vadonatúj házak (állítólag a negyvenöt előtti házakból jó ha 120 még megvan), de szerintem ez a tornaterem (talán csak azért, mert falun még nem láttam hasonlót), ez Jelenti a csúcsot. Viszont az anyagi ellátottsághoz képest Vízkeleten elég gyenge a kulturális és sportélet. Ez utóbbit például, mint mindenütt, Itt is egyedül a futball-csapat működése Jelenti. Így a valódi csattanó helyett egy féllg-meddig szónoki kérdéssel zárom a cikket: Nem lehetne jöbban kihasználni a lehetőségeket? nek — tudniillik arról, vajon magyar, szlovák esetleg mindkét nyelven tanltsanak-e az iskolában. V. De nem valami rózsás ám az Ifjúság helyzete sem ebben a faluban. Van egy mozi, amely szombat-vasárnap Játszik, egy könyvtár, ahonnan hetente egyszer lehet könyvet kölcsönözni, kultúrház, ahol esetleg tanulhatnának színdarabokat és egyéb hasznos dolgokat művelhetnének, ha valaki megszervezné (ha jól emlékszem volt Is valami hasonló a közelmúltban a CSISZ és a sportszervezet közös akciójaként, dehát: évente egy-kettő?), van még egy kocsma (pardon: vendéglő), ahol sbk mindent lehet csinálni: kártyázni, blllárdoznl, inni természetesen, miközben megvitathatjuk azt Is, hogy miért nem csinálunk semmit. Egy ilyen kedves sarokasztal-beszélgetésbe engem is bevontak a fiatalok s csaknem meggyőztek arról, hogy VIzkeleten nem lehet csinálni semmit, mert a vezetőség Ilyen meg olyan, nem képes egy tisztességes helyiséget biztosítani a fiataloknak, azt berendezni stb. Megpróbáltatok-e már a sarkatokra álllnl és kikövetelni azt, ami feltétlenül íjár nektek, érdeklődtem, de erre a kérdésre még a villany Is kialudt a kocsmában, nem tudhatom milyen Mai némánkban bemutatjuk a ctabaslovék poata hal motívumé bélyegaoroiatát, amelyet ez év izeptember 3—B-a között Svitben megrendezendő horgétz-vilégbajnokiég alkalmából adnak ki. Érdekességként megemlítjük, hogy a költöldi éjségok Ajabb hamisítványok felbukkanáséról adtak bírt. Az 1861. évi Lichtenstelne „Minnensinger* sorosat elsőnapi borítékja a nemzetközi piacon Igen magas árfolyamot ért el, s nagyon megnövekedett az érdeklődés Iránta. Ennek következtében olyan kitünően sikerült hamisítványok kerültek forgalomba, hogy még a szakambernek Íz nehézséget okoz azok fellmerésa.. A felülnyomésos bélyegeket gyakran hamisítják, ezért sokan nem is gyűjtik. Pl. az Ismert 1934-es Vatikán Provizóriumot nyugati országok árverésein 6000 márkáért klnéljék s ezek között is sok a hamisítvány. Az AJdonségok közül érdemes megemlíteni a Jemeni Köztársaság által kiadott, macskákat ábrázoló sorozatot, amely sokban emlékestet a 2 évvel ezelőtt kibocsátott ugyanilyen lengyel sorozatra. Az állat motlvumó bélyegek még mindig nagy közkedveltségnek örvendenek és így nem csoda, hogy olyan államok Is kibocsátanak Ilyen motfvumd bélyegeket, amelyek eddig csak politikai témájó kiadványt' bocsátottak közre. 7 hét