A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-03-13 / 11. szám
Samuel Selvon. ß C 3 ß S 0 ' § 11 ß K e S Folytatás az előző oldalról De Beretva csak azt mondja: — Jó, jó. A vicc az vicc. de igazán azt gondoljátok, hogy jó? Igazán jó? Raliamut azt akarja mondani, hogy igen. de csak kerülgeti, mint macska a forró kását, csak körtönfalaz, csak kertel, és azt mondja: — Hót tűrhető — meg hogy: nem rossz — meg: hallottam már rosszabbat is. De az a pacák, aki segít Rahamutnak. mintha bedilizett volna, csalt csapkodja Beretva meg Féllábú vállát és azt hajtogatja, hogy ő még soha ilyen calypsót nem hallott, és hogy biztosan ez lesz a jövő karneválon a felvonulási induló. Míg beszél, csak jár a keze a levegőben, és rá is csap Rahamut kezére, aki jól megszórja az ujját a tűvel, amit a kezében tart. Rahamut a szájába kapja az ujját, és szívja: megfordul és elkezdj pocskondiázni a másik szabót, hogy azt mondja, miért nem ül nyugton a fenekén, meg hogy látja, hogy beleszaladt az az átkozott tű a kezébe. — Na és? Tán belehalsz, hogy megbökted magad a tűvel? — mondja a másik pacák. Nagy veszekedés kerekedik: teljesen megfeledkeznek Beretváról meg a calypsójóról és arról vitatkoznak, hogy az ember vérmérgezést is kaphat, ha egy varrótűvel vagy gombostűvel megszúrja magát. Ami pedig a calypsót illeti, nincs semmi leírnivaló. Beretva megtanulja a szöveget meg a dallamot — ennyi az egész. így születik a calypso, minden zűr nélkül. így volt ez minden óriási számmal, mint a „Múlt éjjel enyém lett ő", vagy a „Megteszem, amikor akarod", meg a „Vigyázz. Zsuzsi. leesik a bugyi", amelyek mind itt születtek Rahamut szabóműhelyében. Miután a nagy duma a gombostűről meg a varrótűről végétért, Rahamut meg a pacák, aki segít neki. visszamentek a műhelybe, hogy befejezzenek egy jampec-ruhát. amiért estére értejönnek. Beretva most egy shillinget szeretne kölcsönkérni Féllábútól, de nem tudja, hogy fogjon hozzá, pláne mivel mór úgyis tartozik neki eggyel. így hát elkezd neki szépeket mondani, dicséri a dallamot, amelyet Féllábú talált ki a calypsóra. Azt mondja, soho életében még ilyen édes melódiát nem hallott, olyan sima. úgy csúszik, mint az olaj. De alighogy erre rákezd. az öreg Féllábú gyanút fog és azt mondja: — Atyaúristen, engem ne próbálj szédíteni öregem! Beretva már nem olyan ideges, hiszen komoly kaja van a hasában. De mialatt megpróbálja rávenni Féllábút, hogy a kölcsönözzön neki néhány garast, egy ötlete támad. Elkezdi mesélni Féllábúnak, hogy töltötte a reggelt, hogy emelte el a cipőt a Park Street-i susztertől, és hogy kajált potyára egy nagyot. Féllábú csak azt mondja: I j <- Fogadjunk, hogy megjárod. Ti mind, akik hősködtök, így jártok. Oui. Beretva meg azt feleli: — Ember, olyan könnyű ez. mint a kezitcsókolom, csak azért beszélsz így. mert féllábad van, és nem tudsz gyorsan futni, csak azért. Féllábú azt feleli: — Csak ne tréfáljunk a féllábamról! Beretva erre azt mondja: — De idefigyelj, ember! Te megint hülye vagy! Te meg én remek tervet tudnánk kifundálni, hogy valami pénzhez jussunk. Ha már tolvaj az ember - akkor nagyban is csinálhatja! — Te vagy a tolvaj, nem én. — De idefigyelj, ember: Féllábú! - Beretva lehalkítja a hangját. - Megcsinálok én mindent magam, te csak arra kellesz, hogy őrködj, nem jön-e valaki. — Hót mi az a híres terv? Az igazat megvallva, Beretvának még nincs semmi kialakult terv a fejében, mindössze csak arra gondolt, hogy valomi nagy szajrézást kellene csinálni valahol, ahol van pénz. Megvakarja a fejét, a fülét rángatja, ahogy Spencer Tracytől látta egy filmen és azt mondja: — Mit szólnál a Roxy mozihoz, lent a St. James-en? Amint beszél, már volami izgalmat is érez, mintha hullámok emelkednének és szállnának alá a testében; megkapaszkodik Féllábú karjábon. Féllábú csak ennyit mond: — Hát igen, eljön a nap, amikor aztán igazán megjárod. Sohasem hittem volna, hogy megérem a napot, mikor jó barátom. Beretva tolvaj lesz. Ember, elfognak, az bizonyos. Miért nem próbálsz valahol dolgozni, míg a calypso-szezon elkezdődik? — Megpróbáltam munkát szerezni, de nincs munka sehol. — Hiszen te nem vagy tolvaj. Biztosan elkapnak, én mondom neked! — De ember — hát nem látod, hogy megúsztam a cipőt meg az ebédet? Mondom, hogy minden azon múlik, tudsz-e pléhpofát vágni. Ha ez megy. akár gyilkolhatsz is, és nem történik bajod. Féllábú egy calypsót kezd dúdolni: Akinek van dohánya, az nem izzad. Ha valakit kinyír, megússza, mint a pinty. Akár a kormányzóval is bratyizhat... Beretva már mérges: — Szóval nem tetszik az ötlet? Azt hiszed, nem tudnám megúszni? — Nincs gyakorlatod. Zöldfülű vagy, újonc. A bűnözés nem jó üzlet. — Gyáva fráter vagy! — Nekünk, calypso-énekeseknek vigyáznunk kell a becsületünkre. — Eredj a pokolba! Ha nem akarsz segíteni,' megyek és megcsinálom magam, majd meglátod! És nem megyek bele piti dolgokba, nagy tolvaj leszek. Ha már ottmarad a fogam, az egyszer szent, hogy nagy dohányért marad ott, nem pedig valami kis almás üzletért. — Hát apafej, nekem aztán ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek, hogy pórul fogsz járni! — Ember! Féllábú. az a baj, hogy csak féllábad van. hát nem gondolkozol úgy, mint én! Féllábú megdühödik. Azt mondja: — Idefigyelj. Már mondtam, hogy a lábamról ne viccelj, hallod? Erről nem tűrök tréfát. Szidd az anyámat, szidd az apámat, de egy szót se a lábamról! Beretva megenyhül. — Ne haragudj. Lábú. Tudom, nem szereted, ha viccelnek veled. Ekkor már Rahamut is hátraszól. és megkérdi, miért csapnak ilyen lármát, mit képzelnek, a halpiacon vannak? így hát befejezik a dumát. Beretva elbúcsúzik Féllábútól „Visz-lát"; Féllábú meg azt mondja: — Rendben van, öregem, aztán ne felejtsd el a dal szövegét. És utoljára figyelmeztetlek, ne keveredj semmi balhéba. De abban a pillanatban, ahogy kilépnek a szabóműhelyből, Beretvának már csak az jár a fejében, milyen könnyű is a nagy bulit megcsinálni. Ö fogja megcsinálni egyedül, méghozzá fegyver nélkül. És még őrá mondja Féllábú, hogy kezdő? Csak az a fő, hogy pléhpofát vágj. Megjátszod a szentet, és ha még megvan az ártatlan pofád, amit az anyádtól örököltél. és valaki kérdez valamit, csak fölhúzod a szemöldököd, égnek tárod a karod, és annyit mondasz: „Uramisten, kicsoda? Én?!" Egyszere csak már ott is látja magát a Queens Parknál, ott sétálgat és gondolkodik. És meglát egy öregasszonyt, aki narancsot árul. Mintha a hőségben elaludt volna az öregasszony, az egyik kezében támasztja az állát; a feje meg lekókadt. Kevés ember jár arra: Beretva egy szempillantás alatt fölmérte a helyzetet. Majd megőrül, hogy fölkaphasson egy narancsot a tálcáról, csak azért is! Csak hogy megmutassa, hogy meg tudja tenni, és megússza. Odasétál egész közel, le sem néz a tálcára — csak fölkap egyet könnyedén, amint arra flangál és beteszi a zsebébe. Bárcsak itt lenne Féllábú. hogy látná: egyszerű az egész, mint egy pofon. De alighogy betette a narancsot a zsebébe, a vénasszony fölugrik és éktelen lármát csap. ordít: — Tolvaj! Tolvaj! Segítség, az az alak ellopott tőlem egy narancsot! Segítség! Fogják meg! Ne engedjék ellógni! Erre az üvöltésre Beretva szivébe belemarkol egy harapófogó, megfeledkezik mindenről, amit kitervelt és futásnak ered. Visszanéz és látja, hogy hórom pacák üldözi. És mintha nem is érezne semmit, mintha nem is futna, mintha egyhelyben állna. Csak a harapófogó szorítja a szívét - ő meg kapkodja a levegőt: — Atyaúristen! Atyaúristen! HALÁPV LILI fordítása VERES JÁNOS: Prostéjov Peng a gitár. Mindig nagy öröm testvérekkel találkáim, kiváltképp, ha azelőtt titok fedte létüket, szemeket látni, melyek rokon-tüzben ragyognak. A város, amely eddig arab leányként szemérmeskedett, hirtelen ledobta síiríí fátylát. Meleg fényt szőrnek a kertvendéglő fái, kedveskedésnek szánták a nekünk oly ismerős dallamot, ők, a söröző férfiak, a szövegét sem tudják. Peng a gitár. Tegnap a vonat különösen zakatolt, s valamennyi bakterház figyelmeztetőn kérlelt: szálljak le tüstént, forduljak vissza, rámdőlnek a házak ebben az idegen városban. Peng a gitár. Odahaza annyiszor éreztem magam árvának, csodabogárnak, kinek elütő színű a bőre, ragályos betegnek, akivel húzódva beszélnek. Bizony olykor megesik, hogy fonákjára fordul minden, s bölcsőm helyén úgy rémlik, idegen bolygón járok. S itt nem idegen senki. Peng a gitár. Rámtapad az okos vonzalom virágpora, s már nem törli le szélvész, nem mossa le árvíz, s nem sebezhet meg tévhitek szúrós bozótja. Tükör lett a lombos kerthelyiség, közülnézek, s mindenfelé a saját arcomat látom. Mintha régóta ismerném a várost, a tornyot, melyben a régmúlt zendül meg minden negyedórában, a furcsa, rozoga taxikat, a macskaköves utcákat, a kocsmákat, ahol knédlit kínálnak udvarias pincérek, a szőke szépséget a szálloda portáján, a jólöltözött fiatalokat, akik Wolker szobra előtt sétálnak, — mintha itt jártam volna iskolába valamikor. Peng a gitár. Kihull belőlem a történelem, a királyok, fejedelmek, régi tusakodások, a másféleség szomorú tudata, s elszáll a szorongás, hogy helyet adjon a hitnek: egyszer megépül az óriási hangyaboly, melybe a népek szorgalmasan hordják a szellemi javakat, hogy színig teljen a közös kincstár. Peng a gitár. Dózsa talpasai s alabárdos harcosok közös tábortűz körül ülnek, magamba zártam valamit — ami vetekszik a nap becéző melegével —, hogy ezentúl mindenfelé magammal hordozzam. Az idő rejtelmes boltivei alatt.
