A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-03-13 / 11. szám
A magyar szabadságharc és az osztrák birodalom szláv nemzetiségei Stúr és a szlovák nemzeti mozgalom Az 1848/49-es magyar forradalom a nemzetiségi kérdés megoldásában következetlennek bizonyult. Ez lényegesen szűkítette forradalmi bázisát, megfosztotta esetleges szövetségesedtől, sőt egyenesen az ellenforadalom karjaiba űzte azokat. Az európai forradalmak legkiemelkedőbb fáklyahordozói, Marx Károly és Engels Frigyes, akik a legkövetkezetesebben védték a forradalom ügyét, élesen elítélték az uralkodó burzsoázia foradalmárait ezért a végzetes hibáért. Ez természetesen semmiképpen sem igazolhatja azt a puszta tényt, hogy Ausztria-Magyarország szláv nemzetiségei vezetőinek nagy része az 1848-as forradalom ellen, Ausztria és cári Oroszország oldalán lépett fel. Marx és Engels élesen elítélte a szláv nemzeti mozgalmak vezetőinek ezt az egész európai forradalom érdekeit eláruló tettét. Erre az ellenforradalmi útra lépett a szlovák nemzeti mozgalom többi vezetőjével együtt Stúr is, aki a prágai felkelés leverése után az osztrák ellenforadalmi kormány beleegyezésével, Jellasics bánnal szoros együttműködésben 1848 tavaszán, 1848-49 telén és 1849 nyarán három fegyveres felkelést szervezett a magyar forradalom ellen. Stúr és társai erre az útra főleg a szlovák nemzetiség sorsa miatt való aggódás s nem valami tudatos ellenforradalmiság miatt jutottak. Hiszen harcuk ebben a szakaszában sem fordultak a forradalom vívmányai ellen, nem akarták annak visszavonását, a szlovák nemzeti mozgalom programját sem revideálták, amely ezeket a vívmányokat radikális demokrata szellemben igyekezett kiszélesíteni és elmélyíteni. Mindezek ellenére a szlovák nemzeti mozgatom vezetőinek, valamint a horvátoknak, szerbeknek és a románoknak a magyar forradalom elleni harcra elapvetően téves lépés volt. Ezen az úton haladva az elnyomott nemzetiségek nemzeti mozgalmainak vezetői, az euróupai forradalmak utolsó bástyája, a magyar szabadságharc ellen harcolva az egész európai szabadságmozgalom érdekei ellen cselekedtek. Erről Révai József, a kiváló magyar marxista teoretikus nagyon találóan így ír: „Jellasics és Kukuljevics, Sztratimirovics és Rajasics, Jancu és Axentex, Stúr és Húrban, a horvát, a szerb, a román, a szlovák nép szabadságának jelszavát írták zászlóikra, de a zászlók császári seregek élén lobogtak, a szláv népek és az erdélyi román nép a magyar szabadság és az európai haladás ellen a nemzetközi reakció akkori fő hatalmasságaival, a Habsburg császárral és az orosz cárral fogtak össze. Ez az oka annak, hogy az európai haladás ügyének harcosai mind a szláv népek mozgalmai ellen fordultak akkor és a magyar nemzet önvédelmi harcát támogatták. Marx és Engels igazán nem voltak elfogultak a magyarok javára és a szlovákok rovására. A magyar ügy mellé nem azért álltak, mert a magyarságban valamilyen »felsöbbrendű« fajt láttak, hanem azért, mivel a magyar nemzeti harc akkor a legszervesebb kapcsolatban állt az egész európai reakció elleni harccal ... A magyar nép 1948-49-ben az alatt a szerencse-csillagzat alatt állt, hogy nemzeti ügye összhangban volt az európai haladás ügyével. Hogy a a Hét irodalmi melléklete 11 a szláv népek 1848-ban ellenforradami szerepet játszottak, nem bűnük, hanem tragédiájuk volt.” A szlovák nemzeti mozgalom ellenforradalmi táborhoz csatlakozásában a magyar burzsoá forradalmárok bűnrészességének megállapítása nem szabad, hogy a szlovák nemzeti mozgalom vezetői ellenforradalmi szerepének igazolásához vezessen. Forradalomellenes harcuk o reakció érdekeit szolgálta, alapvetően téves volt. A szlovák nép azonban — mint általában a többi nemzet is - a forradalommal kapcsolatban nem foglalt el egyöntetű álláspontot. Az ellenforradalom elleni harc és a szlovák nép érdekeinek helyes képviselete tükröződik abban, hogy a magyar honvédseregben jelentős számban találunk szlovák honvédeket, hogy a szlovák lakta megyék október és december között csoknem 10 ezer újoncot állítottak ki. A szlovák lakta megyék 115 ezer nemzetőrének nagy többsége szlovák nemzetiségű volt. Bár a szlovák nép egy része támogatta a magyar szabadságharcot, nem kis számban voltak olyanok is, akik vagy nem foglaltak állást, vogy szembefordultak a forradalommal. A magyar forradalom elleni második támadás alkalmával is a szlovák nép jelentős része helyes utat választott. A szlovák felkelők nehezen tudtak félszóznál több parasztot maguk mellé állítani, ugyanakkor ellenük több ezer szlovák harcolt .A császáriak és a felkelők kegyetlenül rekviráltak és fosztogatták a lakosságot, ami nagy ellenszenvet ébresztett ellenük. Már december 12-én majdnem 1500 nemzetőr vette fel a harcot Hurbanék csapataival. Árvában, Zólyomban, Hontban, Barsban és Zemplénben különösen jó volt a hangulat, százával, ezrével álltak a szlovák önkéntesek a magyar szabadság oldalára. Különösen Árvában volt nagyarányú a népfelkelés, ahol négyezren sorakoztak fel a szabadságharc zászlói mögé. A szlovák nép legöntudatosab csoportját a bányászok képezték. A szlovák bányászok a szabadságharc idején mindvégig kitartottak a forradalom és a szabadságharc ügye mellett. A magyar szabadságharc és a cseh radikális demokraták A szlovák felkelés sikertelensége, az osztrák kormány csalárdsága a felkelés egyes résztvevőit — elsősorban a cseh radikális demokratákat — arra indította, hogy felvessék a magyarokkal való megegyezés gondolatát. Emanuel Arnold „Obcianske noviny" című újságja 1949. január 9-i számában felveti a szlávok harca és a magyar forradadalom egybekapcsolásának gondolatát. Igaz, még felrója a magyarok soviniszta állásfoglalását a monarchia szláv népeivel szemben, de egyben az osztrák kormányt is vádolja, hogy szándékosan szította Magyarországon a nemzetiségi ellentéteket azzal, hogy nem hirdette ki a nemzetiségek egyenjogúságát és minden hatalmat a magyarok kezébe adott. A cikkben sajnálatának ad kifejezést a Magyarországon dúló harcok miatt, amelyből csak a „reakciós kormánynak” lesz haszna. „Fájdalommal tekintünk annak a vérfolyamnak árjára, amelyet Magyarországon szláv testvéreink és a magyarok szenvedélyességükben a reakciós kormányért ontanak." Január közepén az Obcianske noviny „Lengyelek és ruszinok" cím alatt újabb cikket jelentetett meg, amelyben felcsillantja a reményt, hogy „az eddig egymással ellenséges viszonyban álló nemzetek félretesznek minden rabszolgasághoz vezető viszólykodást, s meglesz bennük az akarat — legyen az cseh, német, olasz vagy magyar - kezet nyújtani egymásnak, kölcsönös megerősedésük érdekében, hogy a valamennyi nemzet szabadságának letiprásával fenyegető közös ellenség elleni harcban alul ne maradjanak". Február közepén Karol Sabina egyenesen a kormány címére a következőket írja: „Mindabból, amit eddig tapasztaltunk, kitűnik, hogy most a reakció kezdetén állunk, amely tovább és tovább haladva a centralizációhoz vezet, és ebből a helyzetből mi, szlávok kerülünk ki a legrosszabbul, leginkább megcsalatva és kihasználtatva”. Sabina hangsúlyozza továbbá, hogy a kormány Prága és Bécs után most „minden erejével a magyarokra vetette magát ----". Azokon a cikkeken kívül, amelyek különböző összefüggésekben a magyarországi kérdésekkel foglalkoznak, s amelyekben mór egészen más hangnemet ütnek meg, mint azelőtt, a rodikális sajtó 1849 januárjától a magyarországi eseményekről sokkal több hírt közöl. Ezek a cikkek a radikálisok megváltozott álláspontját tükrözik a magyarok forradalmi szabadságharcával kapcsolatban. Amíg a cseh liberálisok lapja a „Národné noviny" a magyarországi hadieseményekről s a császári hadsereg magyarországi sikereiről kiadott hivatalos jelentéseket „Magyarok" címmel külön fejezetekben egész terjedelmükben szolgaian közölte, a radikálisok lapja az osztrák katonai vezetés hírközlését kommentálta. Csak részleteket közöltek belőle, s abban is kétségbe vonták a hivatalos jelentés hitelét, sokszor pedig saját hírforrásuk alapján azokat meq is cáfolták. Március 12-én a prágai diákok a Prosná brána előtt újabb tüntetéseket szerveztek. Itt ismét — mint már más alkalommal is — Jellasics arcképének elégetése közben a jelenlévők Kossuthot éltették. A rendőrkomiszár márciusi jelentése a leghívebben ecseteli a haladó szellemű cseh közvélemény hangulatát: „A tanulóifjúság és az újságírók kimondottan republikánusok. Hallatlanul szidják az alkotmányt, a minisztériumot és o fiatal császárt, utcán, vendéglőben. Nyilvánosan hangoztatják: „Éljen Kossuth!..,« Magyarbarát hangulat Csehországban A cseh országrészekben, különösen pedig Prágában 1849 áprilisában a közvélemény magyarbarát hangulata nyílt kormányellenes tüntetésekbe nőtt át. A prágai helyőrség magyar katonai egységeit az utcákon Kossuth, Bem és a magyar szabadságharc többi vezéralakjának éltetésével üdvözölték. Prága házainak falain ott volt a jelszó: „Éljen Kossuth!" Arcképét valamint Bemét is nemcsak a magánlakásokban* hanem középületekben is kifüggesztették. „Éljen Kossuth" volt a címe annak a forradalmi dalnak is, amely egyenesen a magyar forradalommal való közös harcra, a teljes szabadság kivívására, a reakciós osztrák kormány megdöntésére* sőt Ausztria köztársasággá való alakítására hívott fel. Prága katonai parancsnoksága végül is a magyar egységek kicserélésére kényszerült. Amikor április 10-én egy zászláaljnyi magyar katona elhagyta Prágát, a prágai nép tüntetőén búcsúzott tőlük: „Amikor már a katonák a vagonokban ültek ezer ajakon hangzott fel a hangos, szűnni nem akaró: Éljen Kossuth! Éljen MacTar! kiáltás. A vagonokban ülő katonák az összegyűlt tömegnek örömteli arccal válaszoltak: Éljen Prága! Éljen mindenki! Éljen Csehországi* (Idézet a Prazsky vecerny list-ből.) Ettől az időtől kezdve — ahogy a radikálisok sajtója Prága és a vidék 'hangulatával kapcsolatban megállapítja - állandóan találkozunk a magyarok forradalmi harcával való rokonszenv megnyilvánulásaival nemcsak Csehországban, hanem Morvaországban és Sziléziában is. A morva-sziléziai területeken, különösen pedig Csehország északkeleti területein terjesztették a hírt, miszerint a magyarok, győzelmük kivívása után Morva- és Csehországba vonulnak, hogy a cseh lakosságnak a bécsi elnyomás alól való felszabadulásához segítséget nyújtsanak. 1949 április második felében Prágában forradalmi tanács alakult, amely ideiglenes forradalmi kormány megalakítását tervezte, Karel Sladovskyval az élén. Úgyszintén kísérlet történt a magyarokkal való kapcsolat felvételére is. Azzal számoltak, hogy a magyar forradalom elleni szlovák önkéntesek akcióiból kiábrándult harcosok Bemard Janecek vezetésével átállnak a magyarokhoz, s azokkal együtt vonulnak Morvaországon keresztül Csehország forradalmi megsegítésére. Ez újabb forradalmi lépés előkészületeit azonban elárulták, s résztvevői nagy részét, köztük Karel Sabinát, Karel Sladovskyt, Josef Václav Fricet, Vilém Gaucot, és Frantisek Hqvlíceket május 10-e éjszakáján letartóztatták és bebörtönözték. CSIZMADIA DEZSŐ 9
