A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-02-27 / 9. szám
Patrick White és az ausztráliai irodalom Az angol nyelvterület országai között Ausztrália irodalma a legfiatalabb. Ezelőtt száz esztendővel szorosabban vett irodalmi mű még egyáltalán nem született Ausztráliában — útleírások, földrajzi jellegű följegyzések és naplók jelezték a kezdeteket. A „fiction“, a szépirodalom pedig egészen a.századfordulóig váratott magára, a prózaírók, de még a költők is hűséges történetírói voltak csupán a kornak, a szemük előtt zajló hőskor, az ausztráliai pásztortársadalom hétköznapjairól adtak számot, minden művészi általánosítás nélkül. A XIX. század végén nagy ütemben megkezdődött az ország iparosítása, a két világháborúban való részvétel pedig Ausztráliát mezőgazdasági országból ipari országgá változtatta. Ugyanakkor a gazdasági élet ár-apályát követő konjunktúrák és krízisek olyan munkásmozgalmat hoztak létre, amely már a múlt század nyolcvanas éveitől kezdve jelentősen befolyásolta a politikát. Az ország szellemi élete azonban nem tudta követni ezt a gyors gazdasági és társadalmi fejlődést. A mai napig sincs állandó színház egyetlen nagyvárosában sem, állandó opera- és balett-társulat, hangversenyzenekar egyáltalán nincs. Egész Ausztráliában összesen öt irodalmi folyóirat jelenik meg, 1500 körüli példányszámban, rendszeres állami támogatás híján csupán előfizetői jóvoltából, ennek következtében aztán valamennyi kénytelen az előfizetők kedvében járni; egyik sem engedheti meg magának, hogy határozott tudományos, kritikai, szépirodalmi, politikai vagy társadalmi arculatot öltsön. A folyóiratok; a színház, az opera és a közkönyvtárak hivatalos anyagi támogatásának ügyében már számtalan nyílt levél látott napvilágot a sajtóban, de minden igyekezet zátonyra futott a hatóságok közönyén. A közoktatás jelentős részben az egyház kezében van, népművelő, ízlésneveló intézmények nincsenek. Az irodalmi ízlést, igényeket így aztán az anglomániás sznobság és valami ösztönös lokálpatriotizmus különös ötvözete jellemzi. A két világháború között az ausztráliaiak legkedvesebb olvasmányai a százszámra megjelenő bestsellerek, az érzelmes pionírtörténetek voltak, ugyanakkor azonban az alkalmi színtársulatok ausztráliai színművészek előadásával nem Is mertek kísérletezni, telt házat csak egy-egy Shakespeare darab hozott, hiszen Shakespeareról köztudomású, hogy — angol. Ebben a környezetben tűnt fel 1941-ben első regényével a sokat vitatott ausztráliai író, Patrick White. Európai emigráns családból származik, gyermekkorát Ausztráliában töltötte, egyetemi tanulmányait Cambridge-ben végezte, és az egyeter» befejezése után 1935-tól hosszabb ideig Londonban élt újságírásból. Közben már színdarabokkal is kísérletezett, és itt irta 1941-ben megjelent regényét Élők és holtak (The Living and the Dead) címmel. Az egykorú kritikusok egyhangú elragadtatását a regény technikája váltotta ki. Mrs. Ständisch, Elyot és Eden elbeszélésében hangzik el a történet, egyenes párbeszéd szinte nincs benne, annál inkább az angol prózában különösen hangzó úgynevezett közvetített beszéd. A gyakran egyes szám második személybe csapó elbeszélés, a kusza mondatszerkesztés arra késztette a kritikusokat, .hogy Joyce-t és Proustot kezdjék emlegetni, sőt - D. H. Lawrence-t is, éspedig jó értelemben, hiszen ausztráliai írónál ilyen kendőzetlenül most jelent meg először az, amit az a Hét irodalmi melléklete 9. angolok már megbocsátottak D. H. Lawrencenek: az ember ösztönéletének nyílt feltárása, a testi szerelem képmutató szemérmességtől mentes ábrázolása. A második világháború alatt Patrick White katonai szolgálatban bejárta Görögországot és a Közel-Keletet, 1947-ben pedig végleg letelepedett Ausztráliában. írói hírnevét ekkorra már megalapozta az „Élők és holtak" sikere, meg az 1946- ban Londonban előadott színdarabja, csakhogy, míg Angliában tehetséges ausztráliai írót láttak benne, az ausztráliaiak várakozása az angolos műveltségű írónak szólt. A honfitársak nagy csalódására azonban a háború lemosta Patrick White-ról mindazt, ami olyan jellegezetesen „angolos" volt első regényében. 1948-ban írott regénye, A nagynéni története (The Aunt's Story) és a rákövetkezők is, már mind ausztráliai környezetben játszódnak, nélkülözik az „Élők és holtak" rafinált technikai fogásait és mindazokat a jegyeket, amelyek ebben még a harmincas évek angol irodalmi életének avantgardizmusára utaltak, továbbá az értelmiségi körökben akkoriban divatos ellenzékieskedő politikai állásfoglalást. Egy elszegényedett nagybirtokos család lányáról szól „A nagynéni története", a Voss (1957) pedig egy múltszázadbeli felfedező sikertelen expedíciójáról Ausztrália sivatagjaiban; egyszerű telepesek küzdelméről a „bush", az ausztráliai erdőség ellen Az ember fája (The Tree of Man 1956); négy kisikott életű egzaltált ember sorsáról A Göncöl utasai (Riders in the Chariot, 1961). Az ausztráliai irodalom történetében példátlanul állnak ezek a regények. Fanyar hangjuk új volt az ausztráliai füleknek, hiszen a pionírregények dicsfényéhez szokott olvasóknak merőben szokatlan, hogy ilyen ironikusan, ilyen bírálóan is lehet írni, a tejjel mézzel folyó országról. így aztán ez a közönség gyanakodva és sértődötten fogadta Patrick White újabb könyveit. Az angol kritika azonban ismét az „ausztráliai író" segítségére sietett, James Sterne, a Times kritikusa az első nagy ausztráliai kritikai realistát köszöntötte benne. „Azok a finnyásak — írja a »Göncöl«-lel kapcsolatban —, akik azért olvasnak szépirodalmat, hogy a tények elől meneküljenek, akik félnek szembenézni azzal, amit az ember a keresztrefeszítés óta egyre művel, joggal panaszkodhatnak, hogy ebben a regényben túlságosan sok minden történik, sok minden, amire nem szívesen emlékeznek vissza." Patrick White összes regényei közül ebben ábrázolja a legsokoldalúbban az ausztráliai társadalmat. Valóban, annyi minden történik benne; amire az emberek nem szívesen emlékeznek viszsza. Hanem, ha megnézzük a regény központi helyzeteit, az derül ki, hogy nem jellemző társadalmi konfliktusok ezek; Himmelfarb-nak egyetemi katedrát ajánlottak fel, ő azonban, pusztán vallási meggondolásból, visszautasítja, és inkább az alázatos vezeklő életet Választja, aminthogy üldöztetését, a német koncentrációs táborokat is csak erkölcsi szempontból mérlegeli. Dubbónak, a bennszülöttnek sem kell — kivételesen — semmiféle faji megaláztatást elszenvednie, sőt, képeiért magas árakat kínálnak, csupán a művész sajátos, alkati egzaltsága az, amellyel saját magát kirekeszti a társadalomból. Mary Harerel sem történik semmiféle igazságtalanság, csak rögeszmés makacssága tartja az omladozó falak közt. 1964-ben megjelent Megperzseltek (The Burnt Ones) című novellóskötete aztán mór világosan meghatározza Patrick White szándékát és lehetőségeit. Ami regényeiben még csak háttér volt, az novelláinak kizárólagos tárgya. Míg a regényekbe még bele lehettt volna magyarázni legalább az élet folyamatosságának optimista távlatát, ezek a novellák már a személyiség teljes elidegenedését, tehetetlen felbomlását, az általános tanácstalanságot ábrázoljak. Az ausztráliai középosztály életmódját, gondolkodásának fonák logikáját, erkölcseinek aberráltságát tárják elénk. Ezekben a novellákban a felszabadult érzelmi élet kerül szembe a polgárság képmutató erkölcsével, a felnőttek zavaros értékrendje a fiatalok ösztönös sóvárgásával a rendezettségre, a Szirotyák Dezső rajza tisztaságra a polgári életforma biztonsága az érzelmek bizonytalan sodrásával, a polgári jólét és a vele kezdeni mit sem tudó, elidegenedett polgári degeneráltsággal. Nemcsak a bírálat miatt érzett sértődöttség, hanem az ausztráliai kulturális élet, a közvélemény elmaradottsága magyarázza azt, hogy Patrick White népszerűsége Ausztráliában csak egy szűk értelmiségi rétegre korlátozódik. Színművein a maroknyi közönség nem tudja, sirjon-e vagy nevessen. Filmnovelláira nincs vevő, hiszen, mint ő maga Írja a Times-ban, azokban a tengerentúli körökben, ahol a filmeket finanszírozzák, írói attitűdje nem rokonszenves, azok az ausztráliaiak pedig, akik filmekbe fektetik a pénzüket, képtelenek megérteni a szempontjait. Pedig Patrick White jelentkezése korszakos az ausztráliai irodalomban, de világirodalmi távlatban is igényesen, új meg új nézőpontból bizonyítja be azt a tételt; hogy a burzsoázia Ausztráliában is éppen olyan, mint bárhol a világon. Ausztrália társadalmi élete azonban sokkal színesebb, többrétűbb, mint ahogy Patrick White műveiből kitűnik. Nem nélkülözi azokat a politikai áramlatokat sem, amelyek a polgárság dekadens életérzésével szemben konkrét feladatokat képesek meghatározni a társadalmi fejlődés érdekében. És egyre jelentősebb baloldali orientációjú irodalom tárja fel az ausztráliai társadalomnak azokat a tájait és problémáit, amelyek Patrick White látószögéből kimaradtak. 2ENTAIÉVA 9
