A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-02-13 / 7. szám
A Tadxs-Mahal Agrábau A szerző felvételei (3) „Ha van paradicsom a földön, ez az!(l A szerelem emlékművének szokták nevezni az agral Tadzs Mahalt, ezt a drágakövekkel ékesített fehérmárvány csodát. Ha a ragyogó Indiai éjszakákon a tellhold sugara aranyozza be a hagymakupolát, és a négy karcsü minaretet, vagy amikor a felkelő nap vonja be vörös bíborával a márványt, a keleti mesék világában érzi magát még a legszkeptikusabb látogató Is. Ami Párizsnak az Eiffel torony, ami Budapestnek a parlament, az India számára a Tadzs Mahal. Ez az elsőszámú Idegenforgalmi attrakció, ezt fényképezik az amerikaiak, és a japánok, ezt lehet megtalálni a legtöbb levelezőlapon. A díszmedencék vizében tükröződő kupola alkotásra ihleti a festőművészeket, de láttán ecsetet ragadnak a kontárok Is, és förtelmes glccsbe torzítják az épület nemes arányait. Indiában nagyon sokan élnek a Tádzs Mahal kultusznak, de még többen a Tadzs Mahal kultuszból. A mauzóleum kicsinyített mása megtalálható a luxusüzletek kirakátalban éppúgy, mint az utcád árusok sáítiraiban. Ott van fődíszként a lakásokban, és megjelenik a külföldi kiállítások Indiai pavilonjaiban, még akkor Is, ha éppen a modern közlekedési eszközök bemutatásáról van szó. Vésik márványkőbe, vagy fába, faragják elefántcsontból, öntik gipszbe és bronzba. Ott van a tányérokon rézből kiverve, párnákon selyemmel klhimezve. Amerre csak néztem, amerre csak fordultam, a széles nagy országban, mindenünnen a Tadzs Mahal többé-kevésbé eltorzított képe vigyorgott rám. Bocsássa meg a mauzóleumban örök álmát alvó szépséges keleti királynő a „Palota fenköltje“ — Mumtaz Mahal, vagy ahogyan a másik nevén szólították Mumtazul Zamanl — a „Kor Csodája“, de az agyonismétlés következtében látatlanul is olyan ellenszenvet éreztem a Thadzs Mahal lránt, hogy szentül elhatároztam — ezt a helyet messziről elkerülöm. A sors azonban mégis úgy hozta, hogy egyszer Nagpúrból Jövet Bhopalon át Delhibe kellett utaznom. Az út Agrán is keresztül vezetett, és mire befutott Ide a gyors, már több mint hüszórás utazás volt mögöttem. Az indiai vasutak minden kényelme ellenére elegem volt már a vonatozásból, Így — megfeledkezve eredeti elhatározásomról — megszakítottam Mohamedán nők Itmad-01-Daula manaőleama előtt az utat, és kiszálltam az agral állomáson. Ha már Agrában voltam, az első dolgom nem lehetett más, mint hogy még abban a hajnali órában megtekintsem a Tádzs Mahalt. Éppen akkor kelt a nap, amit láttam, az olyan lenyűgöző volt, hogy nyomban elfelejtettem minden előzetes ellenszenvemet. Az épület csodás arányai, a kidolgozás részletekig menő tökéletessége, amely leheletfinom ráccsá varázsolja a márványt, és bámulatos virágoskertté hímezi a lápisszal, Jáspissal kirakott falat. Ez a mesebeli emlékmű, melynek hófehér szépségét még Jobban kihangsúlyozzák a két oldalt elhelyezett vörös mecsetek, a gyönyörű park, a szökőkutak, és víztartályok, oly Intenzív hatású, hogy le kellett zárni a karcsú minaretek bejáratait, mert gyakran előfordult, hogy a látogatók önkívületi állapotba esve a márványkövezetre vagy a mauzóleum mögött hömpölygő Dzsamúna szent habjaiba vetették magukat a magas toronyból. A Tádzs Mahal az egész mogul korszak legpompásabb alkotása, és bizonyítéka az építtető jó ízlésének, művészetszeretetének és nem utolsósorban anyagi feltételeinek, hiszen az építkezés költségei, mai értékben kifejezve, nem kevesebb mint 70 millió dollárt tettek ki. Persze nemcsak elsősorban a nagymogul érdeme, hogy egy Ilyen pompás mű Jött létre a Dzsamúna partján. Főleg a Török- Olasz-, és Franciaországból, valamint Perzsiából összeseregleút művészeké, s nem utolsósorban azé a 20 000 munkásé, kiknek utódai máHg ott élnek az építkezés Idején alapított városrészben, a Tan Gúzsban, és a hagyományokhoz híven szorgalmasan faragják a márvány emléktárgyakat. Szemben, a folyó túlsó partján kezdték építeni a fekete mauzóleumot, a Tádzs Mahal ellenlábasát. Dzsehan azt saját magának szánta és a két épületet híddal kívánta összekötni. Az alapoknál azonban nem Jutottak tovább, mert közben fia, Aurangzeb, ragadta magához a hatalmat. Az utód beszüntette a drága építkezéseket, és önköltségcsökkentési intézkedéseinek biztosításaként Jó apját az Ágra erődben helyezte el, kellő őrizet mellett. Aki azonban látta az erőd bedsejét, az aranytetős, szellős pavilonokat, a hárem illatszert fecskendező szökőkútjait és márványmedencéit,az nem Is ítéli el olyan szigorúan Auragzebet, a szülő iránti hálátlanság miatt. Ezen a helyen lehet a legjobban meggyőződni arról, hogy a „keleti kényelem“ klszólásnak van némi történelmi alapja. Ezekben a remek palotákban, melyek levegőjét már háromszáz évvel ezelőtt hütötte az üreges falakban áramló víz, amelyeknek a folyó fölé nyúló erkélyeiről a legszebb kilátás nyílik a Tádzs Mahalra, rabnak lenni kimondott élvezet lehetett — nem Is beszélve az összkomforthoz tartozó hárem nyújtotta lehetőségekről. Ki Is bírta Itt a Jó öreg Dzsehan élete végéig, amikor azután átköltöztették — albérlőként — a Tadzs Mahal kupolája alá, az imádott Mumtaz Mahal mellé. Szerény szarkofágjára talán némi iróniával Jegyezték föl a következő szavakat: „Fényes síremléke ez a vitéz királynak, a magasztos Dzsehan sah őfelségének, kinek lakóJöttem aHaaqes partjairól Jankovich Imre Panduabi vitaiét helye a csillagos égben van. Heglra 1076. évében, Rahab hónap 28. éjszakáján költözött a múlandóság világából az örökkévalóság világába (a ml Időszámításunk szerint 1666. február 1). Nem csupán az erőd és a Tadzs Mahal emlékeztet Agrában a mogulok hatalmára. Számtalan műemlék maradt fönn ebből a korból és ezek között Is a legszebb drágakő Itmad Ud Daulának, Mumtaz Mahal nagyapjának négytornyos síremléke szintén a folyam partján. Csoportosan zarándokolnak ide a mohamedán nők, akik tetőtől talpig fehér lepelbe burkolva mozgó zsákokhoz hasonlítanak, de még Így is megbotránkozva fordítják el tüllrács mögött rejtőző szemeiket, ha rájuk Irányul a fényképezőgép lencséje. Egyáltalán nem az a célom, hogy a mogulkor műemlékeit leltározzam, de ha már erről az Időszakról van szó, lehetetlen meg nem említeni a „Vörös Erődöt“. Ez Delhi hetedik városában van, abban a részben, melyet az erőddel együtt szintén az építkezési szenvedéllyel megszállott uralkodó, Dzsaham emeltetett. A vörös homokkőből rakott masszív bástyák mögött az Ezeregyéjszaka csodás világa rejtőzik. A „Gyöngy mecseten“, a zöld pázsittal körülvett, medencékkel összekapcsolt márványpalotákon, vagy a hárem árkádjain nem látszik meg, hogy több mint háromszáz év óta állnak már a Dzsamúna partján. A színes turbánt viselő nagyszaikállú szikh látogatók, vagy a bájos, pandzsabl viseletbe öltözött lányok csak kiegészítik a mese világának Illúzióját. Ha a „Dlvan-1 khasz“, a kihallgatási csarnok oszlopai között nem Is áll már ott gyémántokkal díszített világhírű „pávatrón“, ha a márványpadlót nem Is borítják a vagyont érő perzsaszőnyegek, még akkor sem túloznak a falon látható aranybetűk, melyek ezt hirdetik: „Ha van paradicsom a földön, ez azl Itt van azl Itt van azl“