A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-02-06 / 6. szám
kizárólag mezőgazdasági jellegű faluban 40 főnyi csendőrség állomásozott. De a környező falvakban is megerősített egységek folytatták le a kihallgatásokat és végezték a letartóztatásokat. A politikai per előkészítésénél arra törekedtek, hogy bizonyítékot gyűjtsenek Major István személye és a CSKP ellen. A kommunista képviselő s a helyi pártfunkcionáriusok személyében az egész munkásmozgalmat szerették volna bíróság elé állítani. A kihallgatásokat az erőszak és a megfélemlítés légköre jellemezte. Addig csürtékcsavarták a vallomásokat, míg meg nem feleltek érdekeiknek. A törvényszéki tárgyaláson erről több kihallgatott munkás említést is tett. Minden eszközzel azon fáradoztak, hogy az ártatlan tömeg véres megtámadását törvényes és szükséges cselekedetté nyilvánítsák, melyre a rend és a nyugalom fenntartása érdekében volt szükség. Tíz napi kivizsgálás után — szokatlan rövid idő alatt - készen állt Major István ellen a vádirat. A kommunista képviselőt megfosztották mentelmi jogától, ügyét igyekeztek minél gyorsabban letárgyalni, hogy politikailag teljesen tehetetlenné tegyék. Eddigi tevékenységét — főleg a dél-szlovákiai magyar nemzetiségű dolgozók között — a hatóságok félelemmel vegyes gyűlölettel nézték. Személyében egy igen népszerű, politikailag és erkölcsileg egyaránt kimagasló kommunistát, a burzsoa rendszer kérlelhetetlen ellenfelét szerették volna eltávolítani a munkásmozgalom éléről. A mintegy másfél hétig elhúzódó tárgyalás folyamán, melyről a nyilvánosságot úgyszólván teljesen kizárták, a civil tanúk sorra döntötték meg a vád egyes pontjait, de a törvényszék az egyes vallomásokat csak annyiban vette figyelembe, amennyiben megegyeztek a csendőrök vallomásaival. Annak ellenére, hogy a tárgyalás folyamán nem sikerült Major Istvánra rábizonyítani sem a „hatóság elleni erőszakot", sem a „lázadásra való izgatás-“t, a vádlottat a bíróság nyolc hónapi szabadságvesztésre és kétezer korona pénzbírságra Ítélte. 1931 július 13-án hozott döntésében Major elvtárs büntetését a Legfelsőbb Bíróság — a kosúti eseményeket megelőző egyéb politikai szónoklataiért — 16 hónapi fegyházra s kiegészítő büntetésekre változtatta. A kommunista képviselő így csak 1932 december 12-én szabadult a börtönből. Fogsága idején a fegyházba küldött levelek és táviratok százai bizonyították, hogy a proletáriátus egyetlen pillanatra sem feledkezett meg vezéréről. A fogság hónapjai Major István gyenge egészségét igen aláásták, de akaraterejét, a munkásosztály végső győzelmébe vetett hitét nem tudták megtörni. A burzsoa politika képviselői a sajtóban, a közéletben és a politikai fórumokon egyaránt arra törekedtek, hegy a kommunista párt nevét besszennyezzék. Slávik belügyminiszter parlamenti beszédében helyeselte a csendőrök magatartását a kosúti események során, s kijelentette, hogy a jövőben is hasonlóan fognak eljárni a burzsoa rdbdszer ellenségeivel szemben. A kommunista párt a kosúti események után minden erejével azon fáradozott, hogy a dolgozók legszélesebb tömegei a valóságnak megfelelően ismerjék meg a véres pünkösd előzményeit, lefolyását és következményeit. Tiltakozásra szólította fel a dolgozókat a csendőrök és a kormány eljárása ellen. A kommunista képviselők és szenátorok szemére vetették a belügyminiszternek, hogy szándékosan ferde megvilágításban ismerteti a kosúti eseményeket. Václav Kopecky, kommunista képviselő Slávik belügyminiszternek — s vele együtt az egész csehszlovák burzsoáziának - a következőket mondta: „Az igazságnak a hazugság ellen ezúttal, belügyminiszter úr, önnel szemben igen könnyű a munkája. Mi önt biztosíthatjuk, hogy az ön hadjárata Major elvtárs ellen, az ön igyekezete, hogy szégyenbe hozza a kommunista pártot, kudarcra van ítélve és kudarcot is fog vallani. A pellengéren Csehszlovákia munkássága s a csehszlovák közvélemény előtt nem Major elvtárs áll gyávaként, mint ahogy ön szeretné, hanem a belügyminiszter úr, mint rágalmazó, annak bizonyítékaként, hogy milyen otromba, aljas koholmányokra képes, hogy ócsárolhassa ellenfelét, hogy a proletárok felelőtlen rágalmazásával elterelje a figyelmet arról, hogy.. csendőröket küld Kosútra, hogy vérfürdőt rendezzenek .. .“ A kosúti események politikai jelentősége tulajdonképpen következményeiben és visszhangjában rejlik. Hírére méginkább aktivizálódik a CSKP, s vezetésével a sztárjkmozgalom országos méreteket ölt. A további fegyveres beavatkozások ellenére is hatalmas tiltakozás bontakozik ki a kosúti sortűz s Major elvtárs letartóztatása ellen. A tömegek egyre határozottabban, igazságos ügyük győzelmének tudatában tömörülnek a párt köré, s a legöntudatosabbak a kommunisták soraiba állnak, hogy minden erejükkel támogathassák a harcot a kizsákmányolás ellen. osút dolgozói, hazánk munkás népével együtt megérték a gyűlölt burzsoá rendszer bukását. Lassan begyógyultak a sebek, melyeket a csendőrök fegyverei ejtettek, de a hősök emlékét tovább őrzik. A járás egyik legszebb kultúrházának olvasótermében ott függ Major István képe. Pillantása bátorít és lelkesít. Emberi nagysága példaképpé nemesült, melyre ma már az egész ország népe néz fel tisztelettel. Sz. S. A sortűz áldozatainak síremléke a kosúti temetőben Vízkeleti adalék a Wesselényi-féle összeesküvéshez Vízjelet Golántától délre a Dudvágh folyó (zártján fekszik. E község elöljárói 1670-ben negatív szerepet játszottak a Wesselényi-féle összeesküvésben. Németh János királyi ügyész tudomást szerzett az összeesküvésről és elárulta azt. Jutalmul I. Lipót császártól hatalmas birtokot kapott (többek között a vízkeleti kastélyt is). Mikor Németh János rádöbbent, milyen nagy tragédia előidézőjévé vált, visszavonult hivatalából és bezárkózott várkonyi kastélyába. Röviddel ezután az egyik legfőbb embere eltűnt. A babonás nép azt hiresztelte, hogy az ördögök vitték el. Valójában oz összeesküvők szabadon maradt emberei ölték meg. Testét később Vizkelet és Kosút között egy mederátvágásnál találták meg. A gyűrűn Németh János ajándék pecsétgyűrűjére ismertek. Németh János várkonyi magányában még a szolgákat sem engedte magához. Haláláról is csak pár nappal később szereztek tudomást. A kastély egyes részei még ma is megvannak, de sajnos már nagyon megrongálódott állapotban. f* ' ~ . i • V . 1 >t ■ti'ttiü U'iut»5': t(C;Í Lav ott a János Lavotta János zeneszerző és hegedűs volt, 1764-ben Pusztafödémesen született. Szülei a jogi pályára irányították, de ó inkább a kóbor muzsikus rögös útját választotta. 1815-ben Szemere Pál Lavotta szerzeményeinek számát közel százra becsülte és olyan kiváló muzsikusnak tartotta, hogy hetekig várt az alkalomra, csakhogy hallhassa a játékát. A verbunkos zene nagyjelentőségű képviselője volt, elsőnek kísérelte meg a verbunkost nagyobb és átfogóbb nyugati formában feldolgozni. Érdekességként tartják számon, hogy amikor a tiszafüredi cigányok hallották játékát és megállapították, mi mindent tud kicsalni ez az ember a „száraz fából”, összetörték hegedűjüket. Lavotta után az ő muzsikájukra úgysem lenne kíváncsi senki. Főbb művei: Insurgens-nóták, Szigetvár ostroma. Az égiháború. A közismert és népszerű Lavotta szerelme viszont nem az ő szerzeménye, Csokonay Reményhez c. költeményére irt dallamot. Barátjánál, Eöry Fülöpnél töltötte élete utolsó napjait és 1820-ban Tállyán halt meg. Sírkövére az alábbiakat vésték: „Nemes Lavotta János, hires magyar hangművész és nemzeti nóták szerzője porai felett. A hangművész mesterség megtiszteíésére. Itt nyugszik a maga idejének Orfeusza"! Tavalyelőtt. 1964-ben az egész zenei világ megemlékezett születésének 200. évfordulójáról. Z. L 11
