A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-08-01 / 31. szám
József Nem élhetünk sorbanállás nélkül Hiába, így szoktuk meg a húsüzlet előtt, a zöldséges boltban, a trolibusz-megállónál és a maszek fagylaltosok kocsijánál. Mintha már nem is esne jól nem sorban állni. Ha valahol, valamelyik utca sarkán, üzletben vagy hivatalban kedvenc szórakozásunknak élünk és észrevesszük, hogy némelyik polgártársunk megbokrosodik, különcködik, egyszóval nem akar beállni, Indulatosan és szépnek egyáltalán nem mondható stílusban utasítjuk rendre, kényszerítjük sorba. Mert mi szeretünk sorban állni. Például nyáron, szezonban, képesek vagyunk hajnalban az utazási iroda elé vonulni, amikor még a madarak sem csiripelnek és a villamos sem csörömpöl végig a városon. És várakozunk. Várunk a nyitásra, amely csak négy óra múlva fog bekövetkezni. Várunk polgártársainkra, akik álmos szemekkel szédelegnek elő otthonaikból. Szegények ... külföldre szeretnének utazni. S éppen a külföld ne érne meg egy cuki sorbanállást? Ott vagyunk pitymallatkor a Cedok utazási iroda előtt, tisztességtudóan, becsületes sorbanállással megelőzzük polgártársainkat, azokat, akiket becsapott a vekker vagy a nyugtalanul alvó és mindig elhatározása szerint ébredő családtag, s kárörömmel figyeljük őket, amikor besorakoznak a hátunk mögé. Szeretünk sorban állni. Annyira szeretünk, hogy a napokban vagy százan majd megvertük egyik izgága polgártársunkat, aki ráadásul még tapintatlan Is volt, sértőn és ostobán azt merészelte mondani: — Emberek, keresztények, megéri az a nyomorult külföld ezt az istentelen sok időt, sorbanállást? Nagyon felingerelt bennünket ennek e huligánnak, vagy mi a csudának a pimasz hangja, később még nevettünk is a háborgásunkon, mert a tapintatlan fráternek az utálatos visszafeleselésére, hogy térjünk észhez, elvégre nem vagyunk mi hülyék, egyik sorbanálló barátunk vérbeborult szemmel felordítva azt felelte: — Dehogyisnem. Szeretünk sorban állni. Van abban valami fenséges, amikor egyik ember a másik mögé húzódhat példásan, katonásam, napszúrástól és ájulástól sem riadva viszsza. A Cedok is szereti, ha sorban állunk. Útlevél-ügyeinket is úgy intézi, hogy élhessünk a szenvedélyünknek. Ha Bulgáriába vagy akárhová másüvé akarunk menni külföldre, az egyik épület földszintjén be kell adnunk kérvényeinket, ki kell fizetnünk okmánybélyegilletékünket. Persze... végtelenül sértő lenne ránk nézve, ha mindez sorbanállás nélkül történne.’ Elvégre dolgozók vagyunk. Munka utálj jól jön egy kis pihenés a Cedok iroda előtt. Beadjuk útlevél-kérvényünket, leálljuk a magunkét, aztán becsületesen és blrkatürelemmel kivárjuk azt a napot, amikor már érdeklődhetünk, mi van az útlevelünkkel, készen van-e? Nem vagyunk neveletlenek. Ilyenkor sem rohanunk be az utazási irodába. Sorba állunk, várunk néhány órát, míg csak el nem érkezünk a csupa báj hölgyekig, akik annyira megértik a beteg emberek sorbanálló szenvedélyét, hogy még gyűlést is tartanak valahol hátul, míg ml várakozunk. Megkapjuk a választ, hogy az útlevelünk készen. Adnak egy cédulát, amellyel két nap múlva kiválthatjuk. Harmadnap tehát újra sorba állunk, pitymallatkor persze, aimiikor a madarak még nem csiripelnek és a villamosok sem csörömpölnek végig a városon. Magunkban álldjuk a Cedokot, amely tekintettel van a szenvedélyünkre, a sorbanállásra, csak tavasszal se bújna bele az ördög, tavasszal se válna rosszmájúvá. De akkor azzal ijesztget igazgató, helyettes és sorbanállási referens, hogy jól felkészültünk az idei szezonra, új munkaerőket vettünk fel, folyamatosan és zökkenőmentesen veheti át mindenki az útlevelét, az idén nem lesz sorbanállás... Halljátok, emberek — rohangálunk dühösen — elment ezeknek az eszük? Még hogy nem lesz sorbanállás... azt mondta az igazgató, a helyettese, vagy a sorbanállási referens, hogy idén már nem lesz sorbanállási Ha ezt megteszik, panaszt emelünk. a hivatal ellen, nem utazunk külföldre, nem érdekel bennünket sem Lengyelország, sem Magyarország, sem Jugoszlávia. Bulgária sem érdekel. Várna ... nem Várna ... mi itt a Cedok előtt akarunk várni. Sorban akarunk állni. Akármennyire nem is tetszik ez az igazgatónak, a helyettesének, vagy a sorbanállási referensnek. Mi ezt így szoktuk meg, ne akarjanak kiforgatni a hagyományainkból, ne ijesztgessen semmilyen igazgató tavasszal, hogy az idei szezonban már másképp lesz az útlevél kiadás. Legyen úgy minden, ahogyan eddig volt. Az a biztos. Az vált be a legjobban! De térjünk vissza a sorbannáláshoz, mert az útlevél-másolat már a kezemben van, az eredetit majd a valutával kapom kézhez, majd egy másik napon, hajnalban, pitymallat idején, amikor nem állnak előttem ötvenen vagy százan. A hajnal, a pitymallat igazán a sorbánállóké. Végtelenül nagy a csend, friss a levegő. Talán nagyobb a csend és frissebb a levegő, mint a 'bolgár tengerparton. No ... hálistennek .. .a pénz is megvan. Kétszáz leva, ötszáz lej és hétezerötszáz dinár. Románián keresztül megyek s Jugoszlávián keresztül jövök. Forint is kellene, forintra is szükségem lenne, Magyarországon is át kell utaznom. Mondom a valutás kisasszonynak: — A forintot, kedves. A forintot is maga adja? S ő bájosan, angyalian, szájam íze szerint azt feleli: — Forintot a szomszédos pénztárnál kap! Tessék beállni a sorba ... — Szívesen, örömest beállnék, aranyoskám — mondom neki — hiszen nem állnának többen előttem, mint ötvenen, záróráig biztos rám kerülne a sor, de én a hajnalt szeretem, a pitymallatot, reggel jövök, amikor a madarak még neon csiripelnek és a villamosok sem csörömpölnek végig a városon. Úgy is van. Miért ne szánnám rá még azt az ötödik napot? Ha már sorbanállás, legyen sorbanállás. Elvégre mindenkinek van egy bogara. Az enyém: nem élhetek sorbanállás nélkül. A Cedok igazgatójáé: minden tavasszal megijeszti a kisembert, a magamfajtát. Újságban, rádióban, televízióban, szószéken elmondja: — Jól felkészültünk a szezonra, idén már nem lesz sorbanállás. De nem ám! A Csehszlovákiái Magyar Dolgozók Kultfiregyesülstének hetilapja. Megjelenik minden vasárnap. Fdszerkesztd Major Ágoston Szerkesztőbizottság: Egri Viktor, Gály Iván, Gynrcsib József, Lőrinci Gyula, Mftes József, Oswald Árpád, dr. Szabó Rézsű. Szerkeszt fi« ég: Bratislava, Jesenského B. Postaflók C-3S8, telefon 533-04 Terjeszti a Posta Hlrlapszoigálata, előfizetéseket elfogad minden postahivatal Ss levélkfizbesitű. KCltüldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ostrodná ezpedicla tlaüe. Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/V1I. Nyomja a PRAVDA nyomdavállalat, Bratislava, Stórova 4. Előfizetési di| negyed évre 1B.50 Kés, tál évre 30.— Kis, egész évre 78.— Kis. Kéziratokat nam érzünk meg és nem küldünk vissza. K-13-51528 Kedves Barátaink! Mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy milyen nemzetgazdasági és egyéni károk keletkeztek az árvíz sújtotta területeken és milyen óriási segítségre van szüksége annak a lakosságnak, amely egyik napról a másikra borzalmas élménnyel maga mögött kénytelen volt elhagyni szülőföldjét. A bratislavai József Attila Ifjúsági Klub, a prágai Ady Endre Diákkör és a kassai Üj Nemzedék vezetősége ezért úgy határozott, hogy mi csehszlovákiai magyar főiskolások, fiatal magyar értelmiségiek is részt veszünk az árvíz okozta károk helyreállításában, és 1965 augusztus 20-től szeptember 20-ig felajánljuk munkánkat az árvízkárosultak megsegítésére, otthonaik felépítésében. Reméljük, hogy felhívásunk megértésre talál és tagságunk körében mindenki kötelességének tartja résztvételét a nemes és emberbaráti akcióban. A válaszokat postafordultával várjuk! A JÓZSEF ATTILA IFJÚSÁGI KLUB, az ADY ENDRE DIÄKKÖR és az ÜJ NEMZEDÉK vezetősége.
