A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-07-18 / 29. szám
Tíz esztendővel ezelőtt Uitto doktor, a Csehszlovák—Finn Társaság elnöke kalauzolt egy délutánon. Feljegyeztem akkor néhány adatot bérekről, adókról, szociális terhekről és általában a megélhetés nehéz körülményeiről. Főképpen az a megjegyzése hökkentett meg, hogy egy egyszerű vakbélműtét hónapokra felboríthatja egy dolgozó ember családjának anyagi helyzetét. Ma merőben más — kedvezőbb adatok kerülnek noteszembe, és semmi kétség nem férhet ahhoz, hogy a szociális előnyöket, amelyek ma Finnországban a dolgozókat megilletik, jórészben annak köszönhetik, hogy lépést kell tartaniuk a Szovjetunióval és a szocialista országokkal. A békés együttélés, a koegzlsztencla szemmel látható profitja ez, szociális vívmányainkat kénytelenek lemásolni, s ez ma a megzabolázott, kordába kényszerltett finn és általában az északi országok kapitalizmusának egyik letagadhatatlan ténye. (Azt hiszem, teljes joggal megkülönböztethetjük az északi államoknak ezt a megszelídített kapitalista rendjét a Nyugatétól, főleg az amerikaitól, amely jelenleg agresszív, támadó jellegű, faji diszkriminációjával, háborús kardcsörtetésével teljesen nélkülözi azokat a rokonszenves jelenségeket, amelyek a skandináv Észak államaiban, Finnországban, Svédországban, Norvégiában és Dániában tapasztalhatók. ) Tavaly lépett életbe az új nyugdíjtörvény, amely az utolsó elért fizetés 68 %-át biztosítja a nyugdíjasnak. Régebben 185 finn márkát fizetett az állam minden nyugdíjasnak, a többit a cég adta és összesen 300— 450 finn márkát tett ki. A bölcsődék drágák, a munkások napközi otthon helyett idősebb asszonyokra bízzák kiskorú gyermekeiket. Tíz esztendei alkalmazásig három heti, tizenötig egy havi és tizenöt évi munka után hat heti szabadság jár a dolgozóknak. Drága a lakiér, a növekvő kereslet miatt drágább a tíz évvel ezelőttinél. Sok esetben a fizetés harminc százalékát is felemészti. Kocsivezetőnk havi keresete hatszáz finn márka, naponta hat órát kell ülnie a volán mellett, fizetésének tizenkét százalékát fizeti adó címén, két gyerekével jól megél mert felesége ugyanannyit keres magaművelte, néhány holdnyi gazdaságában. A gyereknevelési pótlék lényegesen kisebb, mint nálunk. (Az összehasonlítás kedvéért: 1 finn márka hivatalos kurzusa 2.21 cs. korona, de a turistaforgalomban 125 százalék felárat kell fizetni érte.) Idegenvezetőnk egy aszfaltozó munkás felesége, ő maga csak alkalmi tolmácsmunkát vállal, s bár hat gyermek anyja — köztük a legidősebb 17, a legfiatalabb 5 esztendős — marad annyi ideje, hogy német tudását esti tanfolyamon tökéletesíthesse. Baráti kalauzolás Szabad délutánunkon a hajón Sima Ferenc doktor, egyetemünk nyelvésze keres fel minket. Jelenleg mint az Unesco ösztöndíjasa itt Helsinkiben finn tudását gyarapítja. Sima dr. vezet el bennünket a finn főváros egyik legnagyobb nevezetességébe, a Stockmann áruházba. Tartozom itt azzal az őszinte vallomással, hogy engem minden kirakatnézés untat. Elfecsérelt Időnek tartom a boltok előtti ácsorgást — a' nők mindig megdorgálnak, hogy haszontalan ácsorgásnak minősítem ezt a nagy élvezetüket, a kirakott áru gusztálását, az árak összehasonlítását és mindazt, ami ezzel a nézegetéssel együtt jár, s amit „tapasztalatszerzésnek“ mondanak. Áruházakba is nehéz becsalogatni, ellentétben a nőkkel, a rengeteg kirakott árutól sohasem látom meg azt, amit megvásárolni érdemes. De ezt a Stockmannt valósággal bűn lett volna elmulasztani, és végül sajnáltam, hogy szombat lévén, a korábbi zárás miatt csak egy órát kóborolhattam emeletein. Mindjárt lenn a földszintjén megállított az áruház könyvosztálya. Nem tudtam, mit csodáljak jobban: a terjedelmét, a vásárlásra kínált könyvek ezreit — talán tízezrekről is beszélhetek — vagy a rendet, az osztályozás áttekinthetőségét? Regények, könnyű olvasmányok mellett tudományos és szakkönyvek polcai, oszlopsorai. A svéd nyelvű könyvek tömegét nem csodáltam, bár a lakosságnak csak nyolc százaléka svéd nemzetiségű, de sok finn beszél svédül is. A kétnyelvűséget egyébként mindenütt tapasztalhatom, legfeltűnőbben az utcák megjelöléseiben, az útjelzéseken, levelezőlapokon és plakátokon. Aki itt jár, mér első tekintetre eszményinek mondhatja a finnek „nemzetiségi“ politikáját, amely kezdettől fogva minden súrlódást és ellentétet kiküszöbölt a két nemzet közt. Az áruház legfelsőbb emelete a gyerekek paradicsoma. A karácsony előtti hetekben még több a gyerek itt — mondja az áruház életét bennfentesként ismerő kísérőnk. — Kedvükre válogathatnak, kipróbálhatnak minden játékot. Látom magam is, hogy mindent kezükbe vehetnek, el is játszhatnak vele, az apró játékházakba beülhetnek, senki sem szól rájuk, senki sem háborgatja őket, de olyan fegyelmezettek, annyira ismerik a rendet, hogy nincs is szükség figyelmeztetésre. — Nem csábítja őket lopásra ez a sok áru? — kérdem. — Nem — kapom a feleletet és erről is meggyőződhettem. Semmi sem tapad a gye-A „Víztorony" Ny sír rekek kezéhez, mindent visszaraknak, s bár jól körülnéztem, nem láttam senkit, aki árgus szemmel figyelte volna a gyereksoka Ságot. Eladók nélkül végre mi is játékot válogatunk és keresnünk kell a pénztárost, hogy az áru ellenértékét megfizethessük. Mire vezet a prohibíció Finnországban 1912 óta alkoholtilalom van, de csak afféle részleges. A kocsmákat büfék helyettesítik, ahol csak alkoholmentes italokat lehet kapni. Minden felnőtt polgár kiválthatja igazolványát, amely szeszes ital vásárlására feljogosítja. Vásárlási igényét az általa kiválasztott boltban előre be kell jelentenie, másutt aztán nem áll módján igazolványára italszükségletét beszereznie. Sima barátunk bennfenntesként magyarázza, hogy megfigyelik az illetőt, ha többet vásárol, ellenőrzik, vajon a többlet nem megy-e a család kárára és ha erről meggyőződnek, egyszerűen bevonják az igazolványt. Este hat után elfáradva tartunk a kikötőben horgonyzó hajónk felé. Közel a mólóhoz egy nagyon külvárosias, kopottas utcában sorban tizenkét férfi jött szembe velünk, ki a járdán, ki az úttesten. Vala-Az ivutjäroemi templom oldalfala Lapp jegyespár esküvőre indul
