A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-12-26 / 52. szám
Cserni Laciról három kis anekdótát is hallottam a kunöicei üdülőközpont -Presztek Tibi: „Karácsonyra haza szeretnék menni édesanyámhoz!“ „Ja] Istenem, hát hogyne Jönne haza!" — mondja Tibiké édesanyja Pár nappal kunöicei látogatásom után Gátéra utaztam s találomra meglátogattam néhány szülőt. Először Balogh Erzsébetinél, Presztek Tibor édesanyjánál kopogtattam. — Hazajön-e Tibiké az ünnepeikre? — érdeklődtem. — Jaj, istenem, hát hogyne jönne ...! Csak nem gondolja, hogy egyedül töltőim a karácsonyt... ? Özvegy Libád! Istvánnét a hálógyárban kerestem fel munka közben. Mutatom neki a kis Giziké fényképét. — Miért oly szomorú ezen a képen? Csak nincs valami baja? — Nincs. Éppen csak nem tudja, haza jöhet-e karácsonyra. — Hát persze, hogy haza. Meg is írom neki még ma este. Vacsoraidőben kopogtattam Marosiéknál. Elmondom nekik a fiúik esetét az elemózsiával. Gondolom, nevetni fognak, ám a fiatal házaspár szomorú marad. Hallgatagok. Végül megszólal a férfi: — Csak már jönne a karácsony! Igen hiányzik az a lurkó. Hiába, egyetlen gyerek a Marosi Laci voltak itt — azt szeretnék. Azok is, akik rokonoknál, ismerősöknél laknak. Azt mondják, arra a néhány napra még jobban összehúzódmak, de a gyereknek otthon kell lenni. Ám, ha valaki mégis itt maradna, az se lesz baj. En is itt maradok. Megünnepeljük itt a karácsonyt. — Hogyan, igazgató elvtárs itt marad? — Igen, hiszen itt a családom s egyelőre nem tudnánk hová menni, gútai lakásunk megrongálódott, bútorunk nagy része tönkre ment. Éppen ezért azokról a gyerekekről, akik valamilyen okból nem mehetnek haza, továbbra is gondoskodunk. Egyelőre nem tudjuk, szükség lesz-e a közös karácsonyfára .. Gútai epilógus „Miért olyan szomorú a képen Giziké?“ — „Hát persze, hogy hazajön, meg Is írom neki még ma este “ — mondja özv. Libád! Istvánná ban: Első: Rohannak a gyerekek a nevelőnő után, jöjjön azonnal, Cserni Laci felmászott a háztetőre. A nevelőnő kétségbeesve szalad a gyerekekkel s mikor meglátja a fiút kétemeletnyi magasságban a háztetőn, amint épp madárfészek után kutat... vizet kér. Második: Cserni Laci spárgával őszszekötözte magát és kijelentette, hogy ő a Winnetou. Aki nem hitte el, azt természetesen megpofozta. Harmadik: Cserni Laci rajzórán termosz helyett egy szép hasas bábát rajzolt, azon nevetett az egész osztály — a tanító néni kivételével, persze. A három történetkét az üdülőközpont minden kis lakója ismeri, terjeszti, színezi. Így lett Cserni Laci az üdülőközpont félelmetes hőse. Szülei éppen disznóöléshez készülődtek, amikor ellátogattam hozzájuk. Mosolyogtak az anekdótákon. — Pajkos gyerek a Laci, de jő gyerek azért — mondta az édesanyja. — Eleven gyerek, az igaz — bólogatott az apa — kár, hogy nem lesz itthon disznóöléskor. Ám a kisebbik gyerek sokkal szigorúbban nyilatkozott: — Majd én ejintézem lacit kajácsonkoj, csak gyűjjön haza. A képen Marosi Laci éppen fogat mos „Csak már Jönne a karácsony, Igen hiányzik a lurkói“ — mondja Marosi Laci édesapja Cserni Laci kijelentette, hogy ő Wine tou „Eleven gyerek, az igaz, kár, hogy nem lesz itthon disznóöléskor“ — bólogatott Cserni Laci édesanyja Prandl Sándor jeluételel
