A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-12-05 / 49. szám

Málcsl néni édes. Nekem a ház tetszik. Vállalom a veszélyt.

— És Ödön állta a szavát. Tavaszba fordult az idő. Elkezdődött az építkezés. Korszerű gépek, rengeteg ember, rengeteg anyag, óriási sürgés-forgás. Mire eljött a nyár, magasba emelkedett a négyemeletes ház. Nem volt a környéken büszkébb épület. Ödön barátai újra jelentkeztek:

— December elsején átadják a lakást. Fogadd részvétemet, szegény barátom. Mit képzelsz, ilyen rövid idő alatt megcsináltak mident rendesen? Ne is álmondj róla.

e—' ötven. Ödönke, fogadok az ötvenbe! — szellemeskedett és rejtélyeskedett az egyik barát.

— Mi ötven? — kérdezte Ödön, akinek még mindig nem tudták elvenni a kedvét a szövetkezeti lakástól.

— Legalább ötven hibát fogsz találni a lakásodban az átadáskor. De úgy kell neked. Kellett neked ilyen istencsapása, ilyen kész veszedelem?

Ödön mosolygott:

Vállalom. Én vállalom a veszélyt.

S az igazság kedvéért el kell mondanunk, hogy Ödön optimizmusa valódi volt. Barátai intelmeit és aggályait hallgatva ^valami efféléket gondolt. Beszéltek, mert tudjátok, hogy széles e vidéken ilyen korszerű házak még nincsenek. Vagy tán gyerekkorotokban megvertek benneteket, ha nem központi fűtéses lakásban laktatok?

Gyorsan megy az építkezés? Hát aztán. A huszadik században élünk. A vállalat a legmodernebb gépekkel dolgozik. S ha lesz Is néhány hiba? Majd kijavítják! De még ha minden, amit beszéltek, igaz is lenne, akkor sincs semmi baj. Fő, hogy Csöpike megnyugszik. Mert amit ő csinál, az a kész veszedelem, nem a szövetkezeti lakás.

És elérkezett december elseje. A négyemeletes szövetkezeti palota ünneplőbe öltözve várta a boldog lakástulajdonosokat. Ödön is megérkezett Csöpikével a karján. Izgatottan mentek fel a második emeletre. Kinyitották az előszoba ajtaját és beléptek. Csöpike levetette a cipőjét és harisnyában bejárta a lakást. Ödön figyelte. Csöpike arca egyre elégedettebb, egyre mosolygósabb lett. Kilencven kilóját meghazudtolva Ödönhöz szaladt, megölelte, s miközben két nagy könnycsepp gurult ki a szeméből, csak annyit tudott mondani:

— Ödönkém! Ez álomszép!

Pedig csak ezután következtek a „veszedelmek“. Ödön kinyitotta a melegvízcsapot és odatartotta a vízsugár alá az ujját. Bár ne tette volna. Majdnem leforrázta. Semmi baj, Ödön, bíztatta magát, vállalod a veszélyt. És vállalta is sorra valamennyit. Mert a lakás nem engedelmeskedett a Jóslatoknak. Az ablakok jól záródtak. A parkettnek esze ágában sem volt hullámzani. A szögek belementek a falba, de nem jöttek ki a másik szobában. A szobák egyébként nem voltak "lyukak, minden bútor elfért bennük. A fűtőtestek úgy ontották a meleget, hogy Csöpike napokig bikiniben járt, míg megszokta az új klímát, a lakók sem veszekedtek. A gyerekek is inkább a szobákban játszottak mint a folyosókon. És még a sarat se hordta be senki. Különös, de mindenki úgy vigyázott a szövetkezeti házra, mintha a sajátja lenne.

Egy vasárnap délután zajos társaságot látott vendégül Csöpike és Ödön. Bemutatták nekik az egész lakást.

— Ez a konyha. Amint látják, minden ellenkező híreszteléssel szemben, elég nagy. A beépített konyhaszekrény és kis spajz mellett elfért benne a nagyasztal, a gáztűzhely, a villanysütő, a mosógép és a villanyvarrógép. No és a négy hokedli — magyarázta Csöpike lelkesen.

— És ez itt micsoda, leikecském? — kérdezte Málcsi néni, a társaság egyik tagja, mivel hát — elnézést kérek a mulasztásért, hogy erről előbb nem szóltam — ő is ott volt Ödönéknél a többi baráttal és jóakaróval együtt, akik Ödönt igyekeztek lebeszélni a szövetkezeti lakásról.

— Ez, Málcsi néni édes, a beépített előszobaszekrény — sietett Csöpike a válaszszal és kitárta a sárgára festett szekrényke ajtaját.

A társaság mindent tüzetesen megvizsgált, miközben ilyen megjegyzések hangzottak el:

Nahát, ez valóban gyönyörű parkett.

— Szavamra mondom, én korszerűbb és jobb beosztású lakást még nem is láttam.

— Barátocskám, olyan forró víz jön a csapból, hogy el sem hinnétek.

Ödön szerényen mosolyogva nézte barátainak árgus szemekkel figyelő, szemlélődő hadát, aztán bátortalanul megkérdezte:

= Izé, kedves barátaim. Ha szabad kérdeznem, minek köszönhetem a megtiszteltetést, hogy így együtt, csoportosan elfáradtatok ide hozzánk, aminek természetesen nagyon örülök.

Málcsi néni válaszolt az egybegyűltek nevében:

— Hát ha mindent akarsz tudni, kedvesem, tegnap mi is beléptünk a lakásszövetkezetbe. A most épülő házban fogunk lakni valamennyien!

A barátok zavartan a földet nézték, csak az egyik lett úrrá a-zavarán és mosolyogva magyarázta:

— Tudod, nem szeretnénk, ha túlságosan elbíznád magad, hogy csak té vagy bátor ember. Mi is vállaltuk a veszélyt.

eleiig

□ A drezdaiak és a Drezdába látogatók sokat bosszankodnak amiatt, hogy a világhírű képtár legújabb, XIX. és XX. századi anyaga nem tekinthető meg, sőt nincs is a városban, hanem húsz kilométerre a Zwinger palotától, a Pillnitz kastély fűtetlen, sötét termeiben van jelhalmozva. Az Albertinum második emeletén, 2900 négyzetméternyi falfelületen most végre megnyílt a drezdai „Of mesterek“ kiállítás, amely a romantikusok és a különféle realisták, a francia és német impresszionisták, az expresszionisták, a proletár-forradalmi művészek, végül pedig a ma is élő mesterek alkotásaiból yiutat be rendkívül gazdag anyagot.

□ New Yorkban egy kötetben adták ki azt a tíz drámát, amelyeket az 1963—64 es évad legjobb alkotásainak tekint az illető kiadó. A kötet tartalomjegyzéke: Jean Anouilhtól a Próba, Osbornetól a Luther, Weskertől a Krumpli mindenhez, Neil Simontól a Mezítláb a parkban, James Saunderstől a Legközelebb énekelek, Michael Stuarttól a Halló, Dolly, Sidney Michaelstől a Dylan, Arthur Millertől a Bukás után, Paddy Chayefskitől a Josif D. szenvedélye, végül pedig R. Hochhuttól a Helytartó.

□ Paul Valéry neve is úgy bekerült a világirodalomba, mint a legigényesebb, a legönkínzóbb alkotóé, aki rettenetesen megszenvedte minden leírt sorát. Ez a kép zavartalanul uralkodott egészen mostanáig, amikor húsz évvel a költő halála után kiderült, hogy hagyatékában, 28 füzetben sok ezer vers kézirata rejtőzködni, amelyek közléséhez most fognak hozzá a filológusok. Így alakul át azután a „szófukar“ Valéryról alkotott kép — a „legbeszédesebb" költő képévé.

□ Egy új szuperprodukció foglalkoztatja az első őszi napokban a nyugati sajtót. A címe körülbelül így hangzik: Mire néni képesek azok a csupabolond repülők azokon a tragacsokon... A filmszenzáció négy repülőről szól, akik 1910-ben versenyre kelnek egymással, hogy ki teszi meg rövidebb idő alatt a London—Párizs utat. Az olasz pilóta tisztes családapa, a német igen rátarti és pedáns, az amerikai valóságos légicowboy, a francia pedig természetesen — szoknyavadász.

□ A magyar színjátszás két nagy alakját gyászolja. Hollywoodban, 89 éves korában elhunyt Beregi Oszkár, a budapesti Nemzeti Színház örökös tagja, a század első évtizedeinek feledhetetlen hdámja és Hamletje. Néhány nappal később Budapesten elhunyt Ascher Oszkár, a Déryné Színház igazgatója, a legnagyobb magyar versmondó.

□ Kultúra vagy bomlás — ez a címe Hans Magnus Enzensberger új esszé-gyűjteményének. A neves német költő tanulmányainak egy része a mai nyugati kultúra szociológiai problémáival foglalkozik; a kötet utolsó része író és költő kortársakról szól (például Böllről és Günter Grassrólj

13