A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-12-05 / 49. szám
tok, elhinné valaki, hogy egy semmirekellő mindnycfjűnkat be tudott csapni? Minket! Nem, azt mondanák, azért tettük ezt vele, mert jól jött nekünk. Vagy megkérdeznék tőlünk: „Mikor-hazudtatok? Akkor, amikor dicsértétek, vagy most, amikot mocskoljátok!“ Az emberek, sajnos, nem csecsemők, hogy mindent elhiggyenek, amit mondanak nekik. Meginogna a tekintélyünk, s nemcsak a tekintélyünk ... Ne adj isten, azt gondolhatnák, hogy köztünk is vannak olyanok, mint ez a ... undorodok a nevét is kimondani. Talán nem róla vettünk mindnyájan példát? — Hát bizony... A dolog komplikált, mit lehet tenni. Mire volt jó neki összeírni ezeket a adatokat. .. Kinek van szüksége ma adatokra! S még ilyen gusztustalanokra! Hogy el tudja keseríteni egy ilyen piszok fráter a becsületes emberek életét! — És talán azzal, hogy erről a nyomorult rakás hamuról megmondjuk az igazat, nem ölünk ki kollektívánk tagjainak leikéből minden magasztos illúziót, nem öljük ki belőle a szeretetet az ember és legmagasabb értékei iránt? Elvtársak, ha ezt megtesszük, nehezen alakítunk ki nekik más, új illúziókat, ezek nélkül pedig, természetesen, nem lehet élni! — Az illúziókat mindenképpen ápolni és fejleszteni kell. — Ha megmondjuk, mire jöttünk rá, kiderül, hogy rengeteg a megoldatlan és súlyos probléma. Hogy tükröződik ez vissza a dolgozó ember pszichéjén, kérdem tőletek. Még azt mondanák, hogy mi vagyunk ezért a felelősek, hogy ez a mi hibánk. Mindez nem kívánatos következményekkel járhat. Elvtársak, világos, hogy amire itt rájöttünk, azt a legnagyobb titokként kell kezelni. — Mit fogunk csinálni? A probléma igen súlyos volt. Hogy könynyebben megoldják, a küldöttség valamennyi tagja mélyen elgondolkozott, egyik ujját a homlokára tette, de kiderült, hogy ez nem elég, így aztán még egy ujjúkat a homlokukra tették és mélyen, nagyon mélyen gondolkoztak ... És döntöttek. Jeremiás elvtárs temetése fényes volt, nagyszerű. Mindenütt koszorúk és koszorúk. Virágok! Gyertyák! Kandeláberek! És micsoda beszédek a sírnál! Ö, a földteke keletkezése óta nem hallott olyan megható, szivszaggatő beszédeket, mint amilyenek itt hangzottak el, sírba helyezvén, „a kiváló elvtársat, Jeremiást, aki tragikus hirtelenséggel, fiatalságának teljében elhunyt, őszinte és mély gyászban hagyván itt minket, de emléke örökké élni fog“. Egyetlen érdeme sem maradt említés nélkül, megemlékeztek tehetségéről, szorgalmáról, becsületességéről. Patakzottak a könnyek. Még a síremlékek is sírtak, amiket ki tudja, hány éve állítottak. A végén, elhunyt lelke legmélyéig meghatva és megrendülve, már Jeremiás elvtárs sem bírta tovább, felkelt sírjából és megilletődéstől remegő hangon imigyen szóla az egybegyűltekhez: — Elvtársak, nem akarom megismételni azt, amit az előttem szóló elvtársak helyesen kiemeltek ... Mondta és visszatért a föld sötét mellébe. Dicsőség neki! Ui. Jeremiás elvtárs titkát a kiválasztott elytársak titokban, a nyilvánosság kizárásával, az éjszaka sötétjében, egy másik, még mélyebb sírba temették. Fordította: Tarjáni Andor Lesz-e diákkönyvtár? Válasz az „Indulatos sorok"-ra Az, hogy a magyar tannyelvű iskolákat is el kell látni nemcsak megfelelő tankönyvekkel, de a kötelező olvasmányok teljes irodalmi anyagával is, ez már régen magától értetődő tény. Ennek érdekében már évek óta történt is egy és más (már amikről én tudok), sajnos mindeddig kevés eredménnyel. A múlt év elején úgy volt, hogy a Vércse kolléga által is emlitett ifjú Olvasók Körét a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó magyar szerkesztősége veszi pártfogásba, mellyel - a tantervi követelményekkel összhangban - már megegyezés is történt, hogy az első években mit ad majd ki. Pár héttel később felsőbb döntés értelmében az említett ediciót a Szépirodalmitól elvették es a Mladé letá-nak adták, a hasonló szlovák edícióval egyetemben. Ezek után felkerestük a Mladé letá szerkesztőségét is, ahol arról tájékoztattak, hogy az Ifjú Olvasók Köre c. sorozat magyar nyelven tulajdonképpen a cseh és szlovák sorozat változata lesz. Ez pedig azt jelentette, hogy az eddigi terv kútba esett, mert a magyar irodalom kötelező olvasmányait ebben a formában nem lehetett biztosítani. Tehát nem is abban volt a hiba, amint azt a szóban forgó cikkben olvashattuk, hogy „Sajnos, arra senki sem gondolt, hogy a kiadói tervet üdvös lenne a tanterv által előirt müvek jegyzékével egyeztetni" - de erre, a dolgok ilyen alakulásával, sor sem kerülhetett. Ez évben tovább próbálkoztunk. Szeptemberben sikerült elérni, hogy a Magyarországról behozandó könyvek megrendelésénél tekintetbe vegyék az iskolák szükségleteit is és e szerint egyes művek példányszámát megfelelő arányban emeljék. A közvetítő szerepet, ami a dolog realizálásához szükséges volt, intézetünk ezúttal is vállalta. A behozatalra kerülő könyvek negyedévi tervéből a számításba vehető müvek jegyzékét megküldtük az iskoláknak azzal, hogy megrendelésüket juttassák el hozzánk. Sajnos, itt az iskolákat kell elmarasztalnunk, mert 147 közül csak nem egészen 20 százalék válaszolt, amely mindenképpen elég-FECSÖ PÁL: A futó télén és az iskolák gondatlanságáról, érdektelenségéről tanúskodik. Ajánlatos lenne a jövőben ezeket és a hasonló jellegű akciókat az iskoláknak jobban figyelembe venniök, hogy így közös erővel, legalább részben tudjuk a hiányosságokat pótolni. Természetesen ez nem jelenti még a dolog végleges és hiánytalan megoldását. A hiba ugyanis abban van, hogy bár a kötelező olvasmányok között alapjában a magyar és a világirodalom klasszikusai szerepelnek, ezek kiadására minden évben Magyarországon sem kerül sor, illetve a kiadók különböző jellegénél fogva a könyvek óra nem mindig elfogadható a tanulók, illetve az iskolák számára. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy az utóbbi időben többször alkalmam volt meggyőződni arról, hogy a kötelező olvasmány anyagából egyik-másik mű, ha talán nem is az összes iskolát kielégítő példányszámban, a bratislavai Magyar Könyvesboltban megtalálható. Ennek ellenére egy iskola sem fordult hozzájuk a kőtelező olvasmányok jegyzékével nagyobb megrendelésért. Hangsúlyozom, ezeket az időről időre kínálkozó alkalmi lehetőségeket nem tartom az ügy végleges megoldásának, ami a magyar tannyelvű iskolák kötelező szépirodalmi anyaggal való ellátását illeti. Az iskoláknak, kiadóknak és az illetékes hivatalos és iskolai szerveknek közös erővel továbbra is keresniük kell a megoldás lehetőségét, mert nem vitás, hogy sem a modern irodalomtanítás, sem az olvasóvá nevelés könyvek nélkül nem lehetséges. A javaslatom pedig az lenne, hogy egy arra illetékes kiadó indítson diákkönyvtár sorozatot, amely évente, párhuzamoson minden évfolyam számára legalább egy-egy művet tartalmaz a kötelező olvasmányok sorozatából. Ezeket természetesen olcsó kiadásban kellene kihozni, hogy minden tanuló mindig megvásárolhassa és velük megalapozhassa saját könyvtárát. TANKÓ LÁSZLÓ, Pedagógiai Kutatóintéz«* \ idő nyomában Az idő halkan elfutott kezet senki sem adott felhő ül a hegyeken ceruzámat hegyezem v gondolkodom a rím felett pedig nem ez kell: szeretet egy kéz mely simogat aludni vitték a lányomat igen az idő kongatott aludni kell én maradok ülök s nem tudom miért futni kéne az életért □ Szépen békésen hull a hó új magra hull új takaró vicsorít a jég és fel kacag a szív a fagynak jó falat jó ez kinek egyedül a buta bánat hegedül jó ki nem fázik nem vacog álmát is óvják hű karok jó akinek vágya van az ember nem élhet vágytalan. □ szaladni hiszen társaim új csúcsra értek már megint új szelet lobogtat zászlajuk csillagot visel homlokuk én rágódom az éveken percenkint rágom életem érveket fal fel így a szú igen ez öngyilkos háború. Teremtődtünk munkára csókra örömre emberi szóra s tudni hogy a bánat sem örök tűnjetek el kandi ördögök éjfél felé ketyeg az idő ki tudja melyik lesz a jégtörő? fagyos keze csússzon a havon tűzzé simítsa dermedt homlokom. 11
