A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-11-28 / 48. szám
A Manó falvitalal Ai arfii nipfénj a lagfsatasstlkuiabti alak tatokat hívja litra a Gleccseren. A képen egjr „gleccser gomba“ Teherhordók as Ismnrch gleccseren Az eljegesedett sziklaormok és a jeges sziklafalak a világ minden részéből vonzzák a kalandokra vágyé hegymászókat. A Föld második legnagyobb hegyrendszerének völgyeibe, magasan fekvő medencéibe 19fc0-tg alig Jutott el Idegen. Közel nyolcezer méteres csúcsai közül dem egyet még nem érintett emberi láb. A Hindukus hegység Afganisztán északnyugati csücskében fekvő, Vachan nevezetű részének felkutatása volt az 1. csehszlovák Hlndukus-expedlcló célja. Július 22-én, egy hónappal az afgán fővárosba, Kubulba történt megérkezésünk után tábort vertünk a Vachan nevű terület középpontjában, az Ismurch medencében, 3800 méter magasságban. Az expedíció kiinduló fő táborát 5 sátor alkotta, itt helyeztük el a 300 kg-ot kitevő málhát — a felszerelést, élelmiszereket, tudományos műszereket. Tizenöt tagú expedíciónkhoz Kabulban még Sárvár, az Afgán Olimpiai Bizottság tagja Is csatlakozott. Hozzákezdünk az akklimatizálódáshoz, ennek legjobb eszköze a tréning — egyelőre néhány „csak“ 5500 méter magas csúcs megmászása. Közben megjön Pakisztán felől a monszun, s ml több mint egy hétig kénytelenek vagyunk tétlenül várakozni. Egész ott-tartózkodásunk alatt nem hagy el többé a rossz Idő, folyton esik a hó, gyakoriak a hóviharok. Az expedíció tagjai két csoportot alakítanak. Az egyik tábort ver 4600 méter tengerszlnt feletti magasságban a Lunko hegy lábánál, hogy majd megmássza ezt a 6800 méter magas hegyóriást. Az északi fal látszott egyedül lehetségesnek a Lunko megmászására. Előbb azonban minden oldalról meg kellett állapítani, nem veszélyezteti-e lavina a kitűzött útvonalat. A Kuh-1- Mlna (6170 m) és a Kuh-l-Arlana (5980 m) megmászása után az expedíció remek erőnlétben lévő négy tagja: Gálfy, UrbanovlC, jaákovsky és Cervlnka elindul a 2000 méter magas jeges sziklafal megmászására. A feljutást azonban nagyon megnehezíti a gyakori hazavás: csaknem egyméteres hó borítja a jeges falat, melynek alsó harmadában egy lavina elsodorja Ivan Urbanovlőot. 70 méternyi zuhanás után függve marad a bajtársai által tartott biztosító kötélen. De 15 kg súlyú hátizsákja a legfontosabb felszereléssel és a fényképezőgéppel tovább zuhan a sziklafalon, s csak 500 méter távolságban egy gleccseren állapodik meg. Izgalmas perceket élnek át, végül azonban újra együtt vannak mind a A Hindukus a világ legnagyobb hegyrendszerelnek találkozóhelye, a Karakórum, a Himalája, a Musztag-Ata és az Alal hegyrendszerek összetorlódásánál. A környéken lévő magas fennsíkok öntözött, oázis kultúrájú vidékeiről Indultak szegény, rosszul ellátott népek más hazát keresni, s a kivándorlók a Hindukus hágóin át özönlöttek le India felé .Innen egy hágónak s magának a hegységnek neve: Hlndu-kus, azaz Hlndu-ölŐ, Ebéd a „Lunko" táborban (4800 m) Végre fenn a csűcsonl Kiütés a Hindukus hegjrórlásaira a Kuh-1-Uparislnéról. négyén, Szerencsésén megúszták ezt is, a Lunko megmászását azonban nem tudják folytatni. A ml csoportunk, Matras, KuchaF és én, elhatároztuk, hogy az Ismurch fennsík fölé emelkedő hegyet másszuk meg. Az északi fal alatt, 4650 m magasságban vertünk tábort. Az első kísérlet jól sikerült, kétnapos kimerítő hegymászás után elértük a 6020 m magas nyugati elöcsúcsot. Az erős hófúvás lehetetlenné tette az általunk Kuh-1-Uparlslnnak elnevezett fő csúcs megmászását. Ez azonban nem vette el a kedvünket, hiszen legalább részleges sikerről beszélhetünk az adott helyzetben, és tovább folytatva az utat, háromnapos rendkívül kimerítő mászás után elérjük a környék legmagasabb csúcsát, a 6849 m magas Kuh-l-Hivut. Ám a „Trapéz“ nevű előretolt táborunk felett meredező sziklacsúcs eljegesedett, borotvaéles északkeleti fala még mindig erősen csábított. Az első kísérlet alkalmával már szinte ott éreztük a kezünk — vagy jobban mondva, a lábunk — ügyében. Egy kulcs-szerepet játszó 200 méter magas sziklapárkány megmászását biztosító kötelekkel és egy 5500 m magasságban létesített kisebb táborral segítettük elő, aztán már csak az Időjárás és a hóviszonyok megjavulására vártunk, ami igen fontos volt e rendkívül nehéz feljutáshoz. Augusztus végén megállapodott az Időjárás. Gyönyörűen sütött a nap, de hidegek lettek az éjszakák. Míg az expedíció többi tagja elindul az eddig még megmászatlan Kala-Pandzsa (6280 m) meghódítására, a ml csoportunk felkapaszkodik az Uparlslna rendkívül nehéz északnyugati gerincén és augusztus 28-án fenn vagyunk a csúcson. Mérőműszereink 6210 méter magasságot mutatnak. Kitűnőek a látási viszonyok. Gyönyörködünk a Pamir, a Hindukus, a Karakórum s a távolban a Himalája höföd'te csúcsaiban. Bőséges kárpótlás ez a háromnapos megerőltető hegymászásért. Elindulunk lefelé, miközben újra elromlik az idő, ami már hagyományos az Uparlslnon. Elhagyjuk a tábort, az Ismurch medencét, mely hónapokig Ideiglenes otthonunk volt. Elbúcsúzunk a Chandut falucskában felfogadott keménykötésú, büszke, hallgatag teherhordóktól, akik nélkül nem vállalkozhattunk volna a Hindukus hegyóriásainak meghódítására. Jozef Psotka, érdemes sportmester