A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-10-10 / 41. szám

Reggelre kelvén futárok indulnak Magyarország felé, hogy kinek-klnek kézbesítsék azt, ami írva vagyon.

A basáknak a parancs, hogy a felkelőknek mindenben legyenek segítségükre.

Bocskainak is ment egy baráti levél, és egy pecséttel, sajátkezű aláírással ellátott okmány, mely kinevezte Erdély fejedelmévé. S kérte, hogy tegyen eleget fejedelmi kötelességének, amely munkájában számíthat minden esetben a török birodalom segítségére.

A másik birodalom, a német-római császárság prágai székvárosában is nagyon megbolygatta a győzelem híre az udvart. Tanácsadók, katonatisztek, diplomaták, nádorok, főispánok, jönnek-mennek, szomszédos vagy távolabbi országokba nyílt, de inkább titkos jelentéseket küldenek. Otthon, a császári vagy királyi udvarban azt firtatgatják a jelentések alapján, hogy vajon nekik hasznuk lesz-e ebből, vagy pediglen káruk?

Van, aki hasznot remél, van, aki hátrányt sejdít, de úgy, általánosságban mindenki tudja, hogy a győzelem alaposan megzílálta a hatalmi helyzet kialakult rendjét.

Lehet, hogy egv erős és független magyar birodalom jó lenne Európa érdekében a török soha nem szűnő hódítási törekvése ellen, de az is lehet, hogy éppen ennek a hódításnak tárná ki Európa felé a kaput. Mit kell tehát tenni, cselekedni?

Meg kell akadályozni a győzelem teljes kialakulását s állandósulását.

Belgiojoso tökéletesen megbukott mint hadvezér, mehet vissza oda, ahonnan a dicsőség és pénz reménvében elindult, Dél- Olaszországba, vagy még azon is túl.

Nincsen olyan ember, akit ne lehetne pótolni. Belgiojoso helyett is itt van kéznél Basta György, az erdélyi hadak fővezére, aki Albániából került fel ide. Ha nem Is éppen szerencsét próbálni, de bármi Is van vele, még mindig jobb, mint odahaza beállani a hegyekbe bandába a török ellen, vagy beállani janicsárnak és bégnek lenni, sőt basának lenni, mint ahogy ezt már jónéhány albán megtette.

A császári udvar már szinte végképpen szentesítette azt a módszert, hogy hadseregének főbb tisztjeit, tábornokait idegen nemzetek fiaiból verbuválja. A más fajta tábornokok, vezérek, kapitányok egyáltalán nem érzelegnek, ha a német reformációt kell széjjel verni, ha Erdélyt kell tökéletesen behódolásra bírni, ha le kell verni a magyarokat szabadságharcukban, akár Bocskairól van szó, akár másról. A török, az más. A törökkel nem bírnak, és tán ezért is vagdalkoznak szinte ész nélkül össze-visszn, Európa többi része pedig, Anglia, Franciaország, Olaszország, igyekszik leszedni a tejfelt és Törökországnak is eladja jó pénzért az eladhatőt, a Németrómai császárságnak is ...

A saját népe forradalmi mozgolódása, vagy éppen kitörése ellen a legjobban beváltak az idegen zsoldosok, Idegen vezérek. Mennyire jók hát ezek olyan nép leverésére. mint a magyar nép? Sírását se érti senki, nemhogy panaszát, bánatát,

vagy éppen a hétköznapi nyelvét, amelyben elmondaná, hogy ni,, emberek, mi is éppen olyan emberek vagyunk, mint ti, mi is sírunk, ha nagyon fáj valami, mi is örülünk, ha békességben jön fel fejünk fölé a nap, mi is éppen olyan emberek vagyunk, mint ti vagytok, nekünk is van édesanyánk, a mi szívünkben is ott fészkel a szeretet, a jóság, miért bántotok hát ti bennünket? Nem tudják elmondani. Hiszen a magyar nyelv valami olyan, Európának csaknem a közepén mint árva, magános, de illatos gyümölcsöket termő fa valamilyen erdő közepén.

Nem érti meg a német, a vallon, a stájer, az albán, a rác, a török, a tatár, a francia, az olasz, senki, de senki nem érti meg ezt a nyelvet!

Útban van tehát itt ez a nép és ki kell ezt innen söpörni. És ezek a Belgiojosók, Basták s más egyebek fogják a seprűnyelet. Hogy mindeddig nem sikerült? Majd sikerül ezután. Belgiojoso megtette, amit tudott, többet nem tudott. Hát akkor mepjen, tűnjön el még az udvar közeléből is, mint a kámfor.

Majd Basta generális! Az majd elvégzi, amit amaz nem tudott.

Futárok, diplomaták indulnak le nagy kerülővel a Parttumba. a szatmári Részekre, ahol Basta táborozik, erejét gyűjti és várja a császári parancsot.

Mátyás főherceg, Rudolf német-római császár testvéröccse, a birodalmi hadak fővezére reggeltől estig tanácskozik tanácsosaival, még a bátyjához is be-benvit, hadd lássák hogy azzal is tárgyal, pedig valójában éppen csakhogy bent van nála az órateremben. Bátyja, a császári és apostoli király órái között babrál. (335 darab óra, az esztendő minden napjának megvan a maga órája), éppen úgy, mint egy idősebb udvarhölgy a télikert virágai között.

Alig pár könyv van az órateremben mindössze, az egyik Machiavelli: II principe (A fejedelem) című könyve. Valahányszor olyan kérdéssel vagy kéréssel jönnek hozzá, amit őmaga nem tud eldönteni, a könyvbe belenéz. S most, Inkább illendőségből, mint szükségességből Mátyás főherceg beszámol bátyjának a magyarországi fejleményekről.

— Ravasznak lenni... — lobban fel Rudolf császárban a gondolat a könyv nyomán.

— Igen. Dehát... az ilyesmi nem is ravaszság, hanem rátermettség, támadás vagy védekezés.

— Még ravaszabbnak lenni! — mintha az öccse nem is mondott volna semmit, igazgatja egy óra sétálóját.

— Igen, ha__úgy... az a Bocskai megszűnne létezni.

Úgy, úgy. Az ütközetben úgyis eleshetik, hát nem midegy, hogy ütközet előtt esik el?

Mátyás főherceg csodálkozva néz a bátyjára. Nézzenek oda! Milyen okos ember! Hiszen amit mond, világos, mint a nap. S úgy megyen ki, hogy parány zajt se csap. S mint a végzet, olyan lassan, de olyan bizonyosan húzza be az ajtót. Hogy még

ezen a napon a- család férfitagjaival, a főhercegekkel üljön össze.

A főhercegi tanács a birodalom életében a világ teteje, vagyis a legmagasabb fórum, ami még a császárt és a királyt is leszavazza, terveit keresztül húzza, ha úgy látja jónak.

Viszont ez a jónaklátás megint nem olyan egyszerű, mert mi is az a jó a kormányzatban és politikában?

Jó az, ami a család érdekeit szolgálja. Mert a család érdeke a Birodalom érdeke. Ezért van, hogy bármilyen szándékokat, tervet, tettet, tökéletesen össze lehet hangolni a család érdekeivel.

Hitek? Vallások? Nemzetek? Jólét és szabadság? Mindez csak addig érvényes, amíg nem keresztezi a császári ház tagjainak a hatalomra törekvő, vagy a hatalmon belül lévő helyzetét és útját.

Mennél bonyolultabbak lesznek a hadihelyzetek Magyarországon, annál többször összeül a családi tanács. Anélkül is meg van szabva, határozva a család életének ritmusa, rendje. Az egyszerű hétköznapokon csak a család kisebb közössége ül le együttesen ebédhez, vacsorához, ünnepnapokon, vagy fontosabb megbeszéléseknél a szélesebb család, nemcsak testvérek, hanem unokatestvérek, sógorok, vők, udvarhölgyek. A nők estélyi ruhában, a férfiak is feketében, bodros fehér inggallérral.

Nem a reggeli, vagy az ebéd itt a fontos, hanem a vacsora, ami szinte kivétel nélkül belényúlik az éjszakába.

Közvetlenül az étkek elfogyasztása után a férfiak, hercegek, főhercegek átvonulnak a szomszéd terembe, szinte kivétel nélkül. Megbeszélésre, jó fél óra, óra múlva viszszamennek, ekkorra már lekerülnek az asztalról a tányérok, tálak, csak az italok maradnak ott

Az udvari szokás és forma erősebb min-., den másnál, jöhetnek bármilyen hírek, elveszíthetett a császárság valahol a mai napon egy háborút, vagy szakadhat a hó, vagy az eső, mindegy. A vacsora különböző szakaszait hajszálpontosan időben cserélgetik. Ha egy fogásnak szedik össze edényeit, az elől is elveszik, aki akkor akart belekóstolni.

Mikor az utolsó fogás is eltűnt az asztalról, az esti háziasszony, valamelyik hercegnő [de holnap már esetleg másik), feláll s akkor mindenki feláll. S lassan mennek át a nagyobbik terembe.

Ez a terem a táncterem, s a zenekar már készen várakozik, s hamarosan felzendül a keringő, vagy a palotás.

Olyan annyira finomkodó ez a legnagyobb úri társaság, hogy a lovagok, vagyis a férfiak táncközben nem fogják meg a nők kezét, csak a feléje nyújtott zsebkendőjének ellenkező sarkát és egyik felől a nő, másik felől a férfi és középen a zsebkendő. Hát így táncolnak ők. A Párizson átszűrődő spanyol udvari táncokat táncolják, és a zene szól, a hosszú uszálvos szoknyák suhognak, keblek forrósodnak, a női fejek kissé oldalra hajolnak és úgy nézik vagy a saját, vagy a más lovagjait és a pillantás az, ami leginkább andalító. A terembe hol bejön valaki, hol kimegyen, egy-egy legyező valamiképpen a padlóra lebben, más zavaró körülmény alig. De egyszer aztán leszakadt majdnem a plafon. Vagyis, egy öregedő főherceg bejött a terembe tollas, díszes föveggel a fején, kezében kivont kard, oldalán" derékszíj s kardhüvely, de egyébként tisztára anyaszült meztelenül.

— Halál Bocskaira! — kiáltja németül és kardját vállához emeli, mintha tisztelegne és csak áll és csak néz mereven.

A hölgyek sikoltoznak, szemük elé tartják tenyereiket, de voltak tenyerek, amelyekben az ujjak szétterpeszkedtek.

Két fiatal herceg felugrott, karonfogták a főherceget és kivezették a teremből.

Mindegy, ez is megesett, és mégsem sza-