A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-09-26 / 39. szám

A tudomány a múltba lát Mintegy másfél évvel ezelőtt a moszkvai Kreml Arhmgelszk.il székesegyházában felnyitották IV. t Rettegett 1 Iván cár, fial Iván és Ffodor, valamint Szko­­pin-Sujszki] herceg szarkofág­­fát. A tudományos munkálatok oroszlánrészét Mihail MUiaflo­­vics Gerasztmov professzor, a történelemtudományok dokto­ra, a nemzetközi tekintélynek örvendő neves szobrász-antro­pológus vállalta. A szovjet történészeket na­­gyón régen foglalkoztatja a Kaltta uralkodóház élete, kü­lönösen a legnevezetesebb Holt­tá, IV. I Rettegett) Iván cár alakja. A kőkoporsóban pompás kivitelű, gyémánt díszítésű serlegeket, olajtartót találtak, ugyanakkor fakó barna, ütött­­kopott szerzetest vezeklő ruhá­ba öltöztetett tetemet, Illetve csontvázat. Ez lenne a nagy cár?! Igen, minden kétséget kizárólag Rettegett Iván földi maradványaira bukkantak, bár nyoma sem volt a cárt bíbor­­.nak. A mült szakértői aránylag könnyen rájöttek ennek titkára. IV. Iván, áz erélyes uralkodó életében sohasem.retteht vissza erőszakos cselekményektől, s kora szokása szerint úgy igye­kezett megváltani „leik? Üdvét“, hogy a halálos ágyon felvette a szkímát,.a vezeklő, szerzete­st köntöst, s így a pravoszláv egyház tanai szerint' minden bűne begbocsáttatott: A tudomány embereit azon­ban jobban érdekelte a cár va­lóságos alakja: nemcsak ter­mete, hanem embert s uralko­dót lénye Is. Gerasztmov p-o­­fesszor elkészítette Rettegett Iván szoborfejét, mely kissé el­tér a nagy uralkodó festménye­ken ábrázolt, filmben megele­venített, általában a művészet­ben élő alakjától. Mihail Se­­raszimov modern méréstechni­kai és matematikai módszerek­kel megállapította, hogy Jván. cár 178 cm magas és 80—JO kg súlyú tagbaszakadt, vállás c Ti­ber volt. Gerasztmov professzor portré­ja elkínaolt arcú, megtört em­berként ábrázolja Iván cárt. ö ugyanis azt vallja, hogy az ép­ségben maradt koponya sokat elárul a megboldogult kilétéről, természetéről, s ebből következ­tetni lehet arcvonásaira. Az arc­­kifejezés azonban bizonyos be­tegségek hatására deformálód­hat. Iván cár esetében ez ana­tómiailag ts kimutatható. Ma­radványait ugyanis most orvo­si szakértők vizsgálták, köztük H. Grimm kórboncnok profesz­­szor az NDK-ból. A cár gerinc­oszlopán nagy elváltozásokat észleltek, különösen a mell és a derék táján voltak rendelle­nesek a csigolyák. Egybehang­zó vélemények szerint az elvál­tozásokat fizikát túlterhelés okozta. Kidomborodó has, kiug­ró mellkas — így képzelik el a nagyhatalmú cárt a tudósok. Születést htba lett volna? A feltárás óta eltelt másfél év alatt ezt is világosan megálla­pították: nem születési htba volt, hanem a nehéz páncéltng viselése és gyors hízás okozta Iván cár gerincoszlopának el­változásait. Az anatómusok arra is felfi­gyeltek, hogy Iván cár jobb ke­ze különbözött a baltól. Törés következményének vélték, de a röntgenképek ktmutatfák: bal kulcscsontfa nagyobb volt a jobbnál, így aztán a bal keze is. erősebb volt a másiknál. gi szerv utasítása nélkül Is köteles elsőse­gélyben részesíteni a közlekedési baleset áldozatát. Ennek a segélynyújtásnak a fo­ka már a sebesüléstől magától függ. Ennek a segítségnek több módja van. Egyik esetben a sebesült személyt a gép­jármű vezetője beszállítja a kórházba, más esetben pedig úgy teljesíti kötelessé­gét, hogy a baleset színhelyére elhívja az orvost vagy a mentőszolgálatot. Ha azonban nem áll módjában gyorsad orvost hívni, vagy a sebesülés foka ezt megkívánja, a gépjármű vezetője köteles a sebesült személyt késlekedés nélkül kór­házba szállítani. Legbiztosabb azonban, ha orvost hív, mert a sebesült őllapota még rosszabbodhat is a kórházba szállítás fo­lyamán. Ha a közlekedési baleset résztvevője ff baleset áldozatát nem részesíti első se­gélyben, vagy nem segít rajta másképpen, bűntettet követ el. A büntető törvénykönyv 208. paragrafusa szerint az Ilyen személyt három évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. Gyakran megesik, hogy a közlekedési baleset színhelyére később érkezik Jármű­vével valaki, tehát a baleset előidézéséhez semmi köze. A közbiztonsági szerv felhí­vására a gépjármű vezetője ilyenkor köte­les jármüvét a sebesült kórházba szállí­tására kikölcsönözni. Abban az esetben, amikor a balesetnél jelen nem lévő, tehát a baleset megtörté­­nőse után odaérkező gépjárművezetőt nem a közbiztonsági szerv szólítja fél, hanem valaki más, akkor Is köteles' a sebesült segítségére lenni. Nem fontos; hogy ez a segítség éppen a kórházba szállítás le­gyen. A 207. paragrafus szerint azt a sze­mélyt, aki életveszélyben lévő emberen nem segít, amikor ezt saját élete kockáz­tatása nélkül megteheti, hathónapos sza­badságvesztéssel lehet büntetni. Mindebből kitűnik, hogy a gépjármű ve­zetője minden esetben köteles segítségére lenni súlyosan sérült személyeknek, még akkor is, ha erre senki sem szólítja fel, amennyiben nyilvánvaló, hogy erre a bal­eset áldozata rászorul. örvendetes tény, hogy a gépjárműveze­tők túlnyomó többsége tudja, ml a köteles­sége. Mivel azonban egészségügyi téren többnyire laikusok, rendszerint minden sé­rülést súlyos sérülésnek tartanak, nehogy á törvénnyel összeütközésbe kerüljenek. Közlekedési baleset és elsősegély A gépjárművezetők gyakran kerülnek közlekedési baleset színhelyére. Ilyenkor aztán nem tudják, kötelességük-e az első­segélynyújtás vagy nem, ha nem ők a bal­eset okozói. A gépjárművezetők arra hivatkoznak, hogy a közlekedési szabályzat értelmében a gépjármű vezetője vagy tulajdonosa kár­térítés fejében köteles gépjárművét korlát­lan időre a közbiztonsági szerveit, rendel­kezésére bocsátani, ha erre őt ieiszőnt- Ják. Az előírás felsorol pár ilyen fontos esetet. Ilyen például, amikor bűnesettel gyanúsított személy üldözéséről, sebesült személy szállításáról van sző, vagy éppen a baleset színhelyére akarnak a közbiz­tonsági szervek eljutni, tűzvészhez vagy más elemi csapások esetében. Ezért aztán a gépjárművezetők arra hivatkoznak, hogy csak a közbiztonsági szerv utasítására kö­telesek kölcsönönzni járművüket sebesült iskolája 3. Vezeti: Milan Cbodás, a bratlslavat AutAlakola vezetője személy kórháza szállítására. Mindjárt itt hangsúlyoznunk kell, hogy a közlekedés rendészeti szabályzat (KRESZ) Itt csak azokat a gépjárművezetőket említi, akik a közlekedési baleset okozói. A gépjármű vezetője gyakran nincs vele tisztában, mit Is kell tennie, ha közlekedé­si baleset színhelyére ér, viszont a baleset előidézésében nincsen része. Köteles-e a sebesült személyt kórházba szállítani bár­ki felszólítására, vagy csak az orvos és'a közbiztonsági szerv felszólításának enge­delmeskedjen? Elsősorban Is azt a problémát tisztázzák, hogy a gépjármű vezetője mely esetben köteles kocsiját a közbiztonsági szervek rendelkezésére bocsátani. Viszont az előírásból világosan kitűnik, hogy a közlekedési baleset előidézője vagy résztvevője köteles a sebesült személyt el­sősegélyben részesíteni. S itt nem az a döntő, hogy a résztvevő személy volt a baleset okozója, vagy a póruljárt személy. Ilyen esetben az orvos vagy a közblztonsá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom