A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-08-22 / 34. szám
EA skansert ddig csak Olvasmányaimból és Színpadról, főleg Ibsen drámáiból Ismertem a norvég világot és embereit, a Vállalkozó Solness építőmestereket, a Társadalom támaszait, a tőkés John Gabriel Borkmannokat, az emancipált Nórát és Hedda Gabiért, a Peer Gynt mesébe olvadó népi figuráit: Aase anyót, a Gombkötőt, a szelíd szőke Solveiget és a barna bőrű, táncos léptű Anitrát. Most utcákon és tereken, boltokban és éttermekben, múzeumokban és % kikötők dokkjaiban az arcok redőit kutattam, szemeket és gesztusokat lestem, a beszéd hanglejtésére figyéltem, vajon mit és menynyit fedezek fel ebből a századfordulói Ibsent világbőt? Tudom, hiábavaló játék volt az irodalmi élmények keresése a valóságban, mégis vonzott és Ingerelt, hátha a szembesítés valami meglepetést hoz és gyarapítja ismereteimet. Emlékezetes irodalmi élményem Sigrid Undset gazdag anyagú, lebilincselő történelmi regényciklusa is, az északi világ ködös középkorának ez a valóságos irodalmi panorámája. A Skansenben, a norvégek nemzeti parkjában találkoztam is a regényben oly vonzón és árnyalatosán lefestett világgal, a norvég középkorral. A természettant és história múzeum — amelynek sok tízezer darabja szinte keresztmetszetben mutatja be a norvég múltat, az őskortól napjainkig — szokott látványosság, és nem tartogatott számomra oly izgalmas élményt, mint maga a park. Itt százéves vörös bükkök, lucfenyők és tölgyek árnyékában az ország minden tájékáról odahozott és aprólékos gonddal újból felépített épületek állnak: egy hétszáz esztendős fatemplom hármastagolású, látványos tetőzetével, egy ősöreg udvarház és egy még öregebb utcasor, amelyet műértő kezek egyenesen a középkorból varázsoltak a park kellős közepébe, hogy itt a múltról regéljenek. Puritán egyszerűség jellemzi a paplakot, a négy évszázaddal ezelőtt élt lelkész otthonát. Mindössze egy nehéz tölgyfabútorokal berendezett lakószobából áll, amelyből hálófülkék nyílnak. A tanácsház is ilyen tömör és puritán, puha kényelemnek sehol semmi nyoma. Nehéz, küzdelmes életet élhettek az egykori viking hajósok és halászok ükunokái, a mai norvég parasztok ősei; itt északon, télviz idején, nem lehetett Hétszáz éves fatemplom az oslói Nemzeti park ban. 4SSn barátságos aa élet —f erről tanúskodik minden bútordarab, a hosszú asztal, amely körül kemény lócákon, támla nélküli székeken tanácskoztak a falu fő emberei. A házak tetőzetéi ■ a gerendázat felett — földdel, gyepkockákkal fedték be építői — nádnál, szalmazsupnál ez jobban védte lakóit a hosszú telek fagyos szélviharában. Itt, az efféle vastag törzsekből épült faházakban, a fjordok partjain edződhetett oly keménnyé és ellenállóvá a norvég jellem. Barátságossá az iránt, akit szívébe zárt, komorrá és keménnyé ellenségével szemben. Itt, ezek között a házak között értettem meg jobban a közelmúlt norvég embereinek hősi, ellenálló szellemét. Azt nem sikerült megtudnom, hol próbálkoztak a náci megszállók a nehéz víz gyártásával, de ezek a súlyos küzdelmekről tanúskodó házak valamit elárultak nekem abból a lelkieröből, amely azokban lakott, akik életük árán Is lehetetlenné tették, hogy a megszállók kísérletei sikerrel járjanak. Az atomfegyver dolgában a náci tudósok két-három esztendővel lemaradtak, de ki tudja hogyan fordult volna a háború és a világ sorsa, ha nem akad annyi önfeláldozó norvég hazafi, akik megakadályozták, hogy a Harmadik Birodalom vakbuzgó tudósai gyártani tudják a nehéz vizet... ? (A park még egy gondolatot ébresztett bennem. Milyen nagy kár, hogy norvég és svéd mintára a mi gyűjtőink és műértőink nem gondoltak hasonló létesítményre? Szétszórtan és kallódva akadna nálunk is elég emléke a múltnak, amely sok mindenben máig érő tanúlságokkal szolgálna.) Kiránduláson Njord, a terménység istene a norvég mitológiában, gazdagon megajándékozta Ringerikét és a Tyrifjord környékét. Csodálatosan szép az Oslótól alig harminc kilométerre fekvő tővidék kies lankáival, gyümölcskertekkel övezett ápolt majorjaival és északabbra fenyőkkel koszorúzott hegyeivel, melyeknek szerpentinjein biztonságosan fut autóbuszunk. Minden fordulónál új szépséget csillogtat az út, lent a tó tükörsima lapja fénylik, a távolban az Észak Fuzsimája, a Gaustocsúcs fehér sapkája. A júniusi napsütésben különös látványosság a hóval takart hegyvonulat. Délben jellegzetes norvég ebéd egy tóparti vendéglőben. Nehéz valutájú és vékony pénzű kirándulókra egyformán berendezkedett ez a nagyon barátságos étterem. Mi — sovány erszényüek — az étterem előtti tisztáson kapjuk tányérunkba a nagy kondérokban melegen tartott sült csirkét, a mártást és az ebédeknél elengedhetetlen burgonyát, és bent fehér asztaloknál fogyasztjuk el a feltálalt mustáros salátával együtt. Utána édesség: fagylalttal és gyümölccsel töltött marcipános torta és feketekávé. Az út visszafelé Drammenen át vezet. A negyvenezer lakójú iparváros legnagyobb érdekessége a sziklákba vájt 1700 méter hosszú spirális alagút. Fent a valamivel kétszáz méternél magasabb csúcsról áttekinthető az egész város és a Darmennfjord északi csücske. A városka szállodái előkelőek, berendezésük fényűző; finom ízlésről tanúskodó éttermei elárulják, hogy Norvégia Svájc mintájára idegenformalomra rendezkedett be s ebből nagy hasznot húz. Májustól augusztusig a ragyogóan tiszta autóbuszok — mindegyik olyan, mintha előző nap került volna ki a gyárból — a kirándulók ezreit ontja a fjordok és tavak világába. A téli évadban a sielők paradicsoma ez a táj, de nem paradicsoma az ország parasztjainak, mezőgazdáinak. Kevés az olyan termékeny lapály, mint a Drammen völgye. Norvégia területének csupán 21 százaléka megművelhető, a többi erdő, szikla és tő. Naponta három család hagyja ott szűkös kenyeret adó tanyáját. Többnyire az iparban keresnek boldogulást. A úton, a kikötőben veszteglő hajónk felé, újból látjuk az öböl vizében — közel a Nansen és Ton-tiki múzeumhoz — a Királyi vendéglőt. Tíz norvég koronáért a király vendége lehet bárki — a vendéglőjében. Az úton elhaladtunk az uralkodó oslói majorsága mellett is. Szakértelemmel veze tett középbirtoknak, afféle kulákgazdaságnak néztem, és kicsit csodálkoztam, amikor kísérőnk „királyi gondokat“ emlegetett. Köztüdcxmású, hogy a fiatal trónörökös polgári származású szerelmével valahol kül-Nyár földön nyaral, s ha elvenné feleségül, le kellene mondania a trónról, akár évtizedekkel ezelőtt Simpson asszony kedvéért a walesi herceg. Az uralkodó két lánya polgári származású nagyvállalkozóhoz ment feleségül, az egyiknek férje hajőtulajdonos, a másiké nyakkendőgyáros. Gúnyos, de jóakaratúah csípős mondás járja ezekről a férjekről. Németül így hangzik: Der eine 1st Schiffsreeder, der andere Schlipreeder. Nos, ezek a felséges gondok és tréfák arra vallanak, hogy a demokrata érzelmű norvégek megférnek a királysággal, nem állnak hadilábon vele. A nácizmus idején ellenálló volt az uralkodó is és most — a hierarchia csúcsán, a pártok felett állva — afféle megszokott, jól működő biztonságai szelep az erősebb kilengések ellen, és keve-Koppenhága fű ütőere, a Vesterbro-Passage,
