A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-08-22 / 34. szám

iy Lajos: -- • • A A m

Újra itthon

„Áll az ember a tájban, vassá mered a lába Fönséges fejét bánat, bitangság fölé vágja —

S látja: az újabb harcok zöld arénája megnyílt,

Mellébe levegőt vesz, tartja...“ (Nagy László)

I.

Szomorú magányos ember téglát tisztogat a rozsdás drótkerítés mögött, tégla, malter, vályogdombon áll, kezében gyújtóshasogatásra alkalmas kisbalta. Ez a domb meg néhány gerenda, léc szarufa,, cserép maradt meg a házából. A ház a bútorral együtt 70 000 koronára volt bebiztosítva, délelőtt jártak itt a kárbecsülők s az ember most azt szeretné tudni, vajon ezt a megmaradt anyagtörmeléket levonják-e a kifezetendő összegből — tőlük ugyanis elfelejtette megkérdezni.

Köszönésünkre végtelenül lassan egyenesíti ki a derekát, megtörli homlokát s a kerítéshez ballag. Mi járatban vagyunk, kérdezi, de a válasz úgy látom nem is igen érdekli őt.

— Hát, hogy tetszik — kérdi a romhalmazra mutatva.

— Régi ház volt?

— Tízéves, harminc évig dolgoztam rá.

Feljegyzem a nevét: Bíró Móric, hatvanhétéves a csilizradványi EFSZ állatgondodozója, illetve ma már nyugdíjas.

“ Sokat bizony, sokat dolgoztam én ezért a házért. Télen-nyáron hajnali négy órákkor keltem etetni, s az eredmény: itt van, láthatja!

— Család?

— Két lányom férjnél, az egyik Dercsikán (most én is nála lakom), a másik Kulcsodon ■ az ő háza Is összedőlt. A fiam is nős már, Csehországban dolgozik, cseh lányt vett feleségül. Van már összesen négy unokám.

Majd így folytatja:

— Ojrakezdeni mindent hatvanhét évvel a vállamon? Lehet ezt, mondja? Igaz, a pénzt állítólag megkapjuk a házért, bútorért. De hogyan építkezzen a magamfajta öregember egyedül? Még ha a gyerekek közül hazajönne valamelyik, ha a fiam hazaköltözne a családjával, lehetne kezdeni valamit. De igy, az asszonnyal ketten, mire megyünk. Azt gondoltam, nyugodt öregségünk lesz. Az árvíz előtt egy hónappal vettem televíziót. Főleg az asszony kedvéért, érezze végre jól magát, pihenjen, szórakozzon. Ott tört össze az is a bútorral, rádióval együtt az összeomlott házban.

Azt mondják, másut't talán könnyebben lakáshoz jutnánk. Állami, vagy mit tudom én milyen lakáshoz. Ez igaz is lehet, dehát hova menjek én innen, hatvanhét éves fejjel. Hova, minek? Itt születtem, itt éltem eddig, itt is akarok meghalni.

II.

őrizné meg az emlékét, hiszen nemsokára lebontják.

Szabó Zoltánnak hívják, szövetkezeti dolgozó. A ház országút felőli oldata ép, csak az ablakszemek hiányoznak. Mi azonban az udvar felöl közelítjük meg s ott a pusztulás pokoli képe fogad. Leszakadt a tető, a mennyezet, bedőlt a házfal. Szabó Zoltán nagyon nyugodt embernek látszik, mindig mosolyog. Csakhogy ez a mosoly szívfacsaró, a tanácstalanság fájdalmas mosolya.

— Tessék nézni — mondja miután az első felvételt elkészítjük — itt másfél méteres viz állt. Nem volt ez gyönge ház, nincs is valami alacsony helyen, dehát a biztonsági gát átszakadása után (alig másfél kilométernyire innen) annyi viz szakadt rá, hogy egy várat is alámosott volna. S gyorsan jött...! Tetszik látni ott a leszakadt plafon alatt vannak az ágyak. (Az volt a hálószoba). Emitt meg a szekrények — végeredményben nem maradt semmink.

— Azt gondoltam, ha megkapom a biztosítótól a pénzt, veszek valahol egy házat. Semmi kedvem újat építeni. Hatvanhét éves vagyok, pihenni szeretnék már. A másik dolog: Egyházfiakarcsán voltunk kitelepítve. Elmondhatom, hogy életemben nem találkoztam olyan kedves, nyíltszívű néppel, amilyen a karcsai. Hogy azok mit meg nem tettek volna értünkl Igazán nem panaszkodott senki közülünk. Közvetlen, megértő, barátságos emberek. Három hétig az ottani szövetkezetben dolgoztam. (Betonoztunk) 1200 koronát kerestem. Most arról van szó, hogy azok között az emberek között szeretnék én élni. S ha minden jól megy, Egyházfiakarcsán veszek egy házat. Már van is kilátásban: hasonló, mint ez volt.

— Ez, amit most mondott, azt is jelenti, hogy itt Csilizradványon rosszabb emberek laknak?

— Azt nem mondtam, hogy rosszak. Csak nem valami összetartók. Ahogy hazajöttem, úgy éreztem, mintha egy egészen más világba csöppentem volna. Barátságtalanság, idegesség, Ingerültség s alighanem irigykedés. Ez talán érthető is, ilyen nagy csapás után, de semmiesetre se helyes. Amikor jött a viz, olyanok voltunk, mint a testvérek. Most, hogy elmúlt a veszély, egymás köszönését is alig fogadjuk.

Bent állunk az első szobában, melynek ablakai az országúira néznek. Elázott bútorok, megvetemedett, szinte göndör padló, iszap, homok, kavics, egy széken tankönyvek, újságok, folyóiratok, minden elázva, lehangoló rendetlenségben, özönvíz utáni állapot.

— Csak jönnének már a katonák — mondja Szabó Zoltán —• egyedül nem sokra megyek. A konyha kockaköveit próbálom felszedni, s más. hasonló kisebb bontási munkát. A feleségem segít néha. Nagyon kínos helyzet ez, tessék elhinni. Csak jönnének már a katonák.

III.

mész feküdt, a víz aláfolyt, a mész áttüzesódett s tüzet fogott a szén, ami ott feküdt a mészrakás közelében, attól aztán meggyulladt a ház. Szinte hihetetlen. Az elnök úgyszólván minden mozdítható bútort és holmit a padlásra hordott a víz elöl, elégett mindene, tehát az árvíz idején ö volt Csilizradványon az első — tűzkárosult. Szomorú paradoxon.

— Arról a tűzről sokat lehetne beszélni —- mondja az elnök nyugodt hangon, de sötét arccal.

— Mire gondol?

— Nem érdekes — legyint — úgyse lehet már változtatni semmin. Ettől függetlenül, mi érdekelné az elvtársakat?

— Megállapították már, mekkora Csilizradványon az árvíz okozta kár?

— Erre még nem volt idő.

f—: A termés teljesen elpusztult?

— Az utolsó szemig. Az idén nem aratunk.

— Hány ház dőlt össze a faluban?

f=-- Hetvennégy. Ezenkívül tizet le kelL bontani.

— Megrongálódott?

— Súlyosan tizennégy, „generáljavításra“ szorul harminc.

— Hány ház volt a faluban az árvíz előtt?

— Kétszáznegyvenkettő.

— Hol laknak a ház nélkül maradt családok?

— Ismerősöknél, rokonoknál.

— Hol étkeznek?

— jobbára ott, ahol laknak. Csak néhány idős ember kap kosztot a Jednota konyháján. A többi hetek óta jóformán csak konzerven él, hiszen minden tartalékukat elvitte a víz.

— Hogyan tervezik az építkezést?

— A javításokat az idén, az építkezést jövőre akarjuk befejezni. A napokban két építésznek kell érkeznie a védnökséget vállalt járásokból, akik majd kidolgozzák az építkezés pontos időtervét.

Mely járások vállaltak védnökséget Csilizradvány felett?

— A zilinai, Povazská Bystrica-i és a

strakonicei__ De visszatérve az építkezésre. Mint tudjuk, önsegéllyel, szövetkezeti alapon és az állami építkezés keretében történik majd. A legtöbb ember önsegéllyel akarja felépíteni a házát. Csakhát hol biztosit magának segédmunkásokat. Elsősorban az idős, magukra maradt emberekre gondolok. A károsultak között van jónéhány. A rokonokra se számíthatunk, hiszen az árvízkárosultak nálunk jobbára rokonok. — Mindenkinek lesz elég munkája a saját házával.

S most újra elhangzik a szomorú megállapítás, amiről már fentebb sző volt:

Sajnos, mondja az elnök — alig van valami összetartás az emberekben. Pedig még csak a munka legelején tartunk. Láthatta, a bontást a katonák végzik. Mindenki a katonákra vár. S addig, amig sor nem kerül rájuk, egyedül, vagy kettesben piszmognak a ház körül, ahelyett, hogy összefognának, csoportokat alakítanának, segítenének egymáson. Külön-külön mind rendes, jóravaló ember. Hát miért nem nyújtanak segítőkezet egymásnak? Ahogy a bajban tették. Persze nem mindenkit ért egyforma kár. Egyiknek elpusztult mindene, másiknak csak a bútora, a harmadik háza javításra szorul, na és néhányat nem ért semmiféle károsodás. Dehát használ-e valamit az irigy-^ kedés?

Aligha! Küzdeni kell ellene, mint a szúnyogok és a fertőzés ellen.

Majdnem olyan veszélyes, mint az árvíz... 1

Alacsony, szomorkás mosolyú ember lép Mód József HNB-elnök háza mindjárt ozzank. Nem fényképeznénk-e le a há- az árvíz kezdetén leégett. Az udvaron za , szeretné, ha legalább egy-két fénykép ugyanis valami tizenöt mázsa oltatlan