A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-05-02 / 18. szám
KULCSÁR TIBOR: Tavaszkoszonto Tavasz, tavasz, úgy vártalak! Konok, makacs, dér-zúzmarás, fagyos telek páncélja zárt, mint hét lakat. Tavasz, tavasz, úgy vártalak, mint barna rög a hó alatt, mint pacsirtát a tiszta ég, mint ifjú lány a kedvesét, vagy bús vándort a messzeség , mint szép mesét a kisgyerek. Tavasz, tavasz, köszöntelek! Tavasz, tavasz, úgy vártalak! Belopóztál a vár alatt, s nézted: az ég ezer tüzes csillagszikrát szór szerteszét. Zizzen a lomb, suhan a szél, összesimul bimbó, levél. Pattan a rügy, csattan a csók, pezsdül a vér, s titkon csodás fehér, piros virágba gyúl a lomb, az ég, az ifjúság. Tavasz, tavasz, velünk maradj! Varázserőd hadd zúzza szét örökre már a tél jegét, vihart, borút. Legyen gazdag gyümölcs a fán, tisztább a szó. termőbb a nyár. legyen merész a szárnyalás, mellyel az ész mindig tovább, egekbe tör, s hadd fonja át ezer tüzes /' fehér virág, piros virág a szíveket! Tavasz, tavasz, köszöntelek! BERKÓ SÁNDOR: Májusi variációk Mint pici nippek hajladozva keringőznek a grupp körül. Csupa fény, szín és csupa illat! Vaskos, fekete árnyak ingnak nagylombú parki fák körül. DÉNES GYÖRGY: Idill Tavasz volt, hogy elindultunk ketten, s fűzfavesszőt törtünk a berekben. Körülöttünk szelek bújócskáztak, cirógatták babos szoknyácskádat. . SZÖKŐKÚT Nini, figyeld e kis szökőkutat, ó, mennyi, mennyi színre bontja a nap lecsorgó aranyát! Örökké bízó ' ifjúságom így hinti szét egy szent jövőnek ezernyi tiszta sugarait. (1937) Ahogy léptél, fény táncolt bokádon, s végigcsókolt sóvár pillantásom. Mint egy kecses, könnyű testű nimfa, hintáztál a gallyon, drága hinta. Remegett a fűzág, ahogy tartott, megborzongott s halkan felsóhajott. Patak felett, keskeny pallón lassan ballagtunk át, hűs kezedet fogtam. Májusi variációk Mint a patak, zubogott a vérem, s úgy mentünk már tovább, kéz a kézben. Tavasz volt, a berek zengve ébredt, s rügybe lopta mind a fényességet. CSELÉNVI LÁSZLÓ: Május Még egy-két nap, és újra itt a május. A vasútoldalban már bokrosodik a sóska, o füzesek közt ismét költenek a szarkák, virágok nyelvén tanulunk beszélgetni, szívünket általjárta sok-sok emlék. Merre vagy most te, akit úgy kerestelek a fák, bokrok, a virágok között, az erdei madárdalok között, a hűs orgonaillatok között? Hosszú éveken át kerestelek, míg egyszer mégis megtaláltalak Felszívtalak nedves-dús ereimbe, véremet átszínezte szemed kékje, s felrepültem messze, az egekig. Ám jött egy új tavasz, s te, mint a száradó tóból a víz, ha felszippantja a nap, elpárologtál az izmaim közül. Nem maradt semmi utánad, csak fájó csontjaim. Még egy-két nap és újra itt a május. Merre vagy most te, akit úgy kerestelek? Nem maradt semmi utánad, csak az emlék. SZIROTYÁK DEZSŐ RAJZA 9
