A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1965-06-13 / 24. szám

•fa If MWMÍ

ei eb többiek

Egy fiatalasszony mesélte nekem a napokban, hogy amióta báztartist vezet, éj szenvedélye van: piacra Járni.

A nagyvárosi piac valóban megfogja a szemlélődét, hét még a vásárolni szándékozó háziasszonyt. A háziasszonyt inkább az áruk sokfélesége, a nagy választék, az árak, az ügyesebb, a ,,Jó vétel“ érekll, míg a szemlélődét a kavargó emberáradat ezerféle színe, az árusok, kofák versenye, az alkudozás ősrégi képe, amely évezredek óta lényegében semmit sem változott.

Itt hangos szóval csalogatják a vevőt, aki sokszor valóban nem tudja, kire Is hallgasson, csak akkor bosszankodik magában, ha felefedezi, hogy amit vett, máshol olcsóbban megkaphatta volna. Mert az árak nem egészen egységesek. Akad olyan kofa, aki kirakja maga elé az árut és vár, hogy valakinek majd csak megakad a szeme rajta.

Ki tudja, ml az oka annak, hogy standos, nagyhangú kofák mind testesek, rátartlak. Velük szinte reménytelen munka az alku. Megállók egy ilyenfajta 40—50 év közötti asszony asztalánál. Különféle fejtett babok, palánták, zOldség, gomba, dió, még virág Is van rajta. Fűszerek, vetőmagok, látszik, hogy nem a ház mögütti kertecske feleslegéből akar néhány korona tfipénzt csinálni, de nagyon tudatosan, sokéves tapasztalat nyomán egyenesen a piac számára termel, aszerint, mikor mi keresett, minek milyen ára van.

Falusi asszony áll meg az asztal előtt. Babot keres, nagyszámú, puha futóbabot. Éppen olyat, amilyen az asztalon a nyitott vászonzsákban hever. A vevő drágáll, az eladó dicsér és nem hajlandó engedni. Egy nénike áll meg mellettük, hallgatja a vitát aztán megszólal. — Ilyen babom nekem Is volt a

kertben tavaly — és mond egy árat, az Itt kértnél jóval alacsonyabbat, amiért eladogatta a szomszédoknak.

A kofa arcát elfutja a méreg pirossága.

— Akar az asszonyság venni valamit? Ha nem, álljon odébb. Ne rontsa a más boltját.

Lehengerlő erélye nem Is hatástalan. A néni ugyan makog valamit, de már azt Is csak távolból, a másik meg előveszi pénztárcáját és bár* mintha a fogát húznák, de kifizeti a kívánt Összeget. Hogy azonban mégse rövidüljön meg, legalább még egy markocska babot rárak a mérlegre. A kofának ez láthatólag nem tetszik, szinte várom, hogy rácsap a vevő kezére, de ezt azért mégsem teszi, a marék babot sem dobja vissza, csak rendre utasítja a knncsaftják, hogy annak keze, amivel még egyszeri ráadásért nyúlt, megáll a levegőben.

Látszik, hogy a kofának minden szem fáj, mert minden szemnek meg kell hoznia a maga pénzbeli értékét, ha csaik fillérek törtjeiről is van szó.

Köténye alá valamiféle rejtett zsebbe, vagy zacskóba dugja a pénzt és a visszajáró aprót is onnét kotorja ki. Anélkül, hogy látna, ujjal pontosan kitapintják a 10—25—50 filléreseket, koronákat, de még a papírpénzt is. Csodálatraméltó képesség.

Cjabb vevők közelednek, így folyik ez kora reggelién a késő déli órákig. A korpulens néni tornyot az ernyő alatt s úgy hajtja be a pénzt, mintha csak alattvalói adó lenne.

Az a típus, akinek a kezében minden aranynyá válik. Es ez az arannyá válás, ez érdekli. Talán elsorvadna, belehalna, ha ellátnák minden jóval, de mesterségét, az aranycslnálást, a spekulációt nem űzhetné többé.

Nem messze tőle, fekete fejkendős néni áll

egy halom sóska fölött. A nagy szatyor, amiben a főzelékfélét, kaprot, spenótot hozta, már kiürült, csak a rakás sóska árválkodik előtte, meg egy csomó paradicsompalánta.

— Ej, de szép palánták, mennyiért adja? — kérdem. \

Csodálkozva néz a vevőre, aki maga dicséri az árut, ahelyett, hogy ócsárolná.

— Ezek nem eladók, én is vettem. Megyek Is már haza, hogy elültessem, ne hervadozzanak Itt, ezért a kis sóskáért nem érdemes délig itt áldogálnl. Megfőzöm otthon, legalább az ebédet Is, a kislányom kettőre megy munkába.

Szábó néni özvegyasszony és főrévi kertjének termését ketten a lányával nem tudják elfogyasztani.

— Amíg az uram élt és mind együtt voltunk, más volt, de az uram tavaly meghalt, a faáram lány és két fiam is elkerült a háztól. Évával, a legkisebbel maradtunk otthon. Bizony a kert elég nagy, de bűn lenne parlagon hevertetni, viszont a munka sok benne és mind rém marad. Dehát mit is kezdenék a kis nyugdijammal, ha nem tudnám megpótolnl azzal, ami a kertből itt-ott befolyik. Ma például nem kerestem többet négy öt koronánál, mert amennyit klárultam, csaknem ráköltöttem ezekre a palántákra.

Szabó néni összekaparja a sóskát és indul hazafelé. Vele tartok, megmutatja nekem a ház mögött elterülő zöldséges- és gyümölcsűskertet. Büszkélkedhet vele, mórt az ápolt, rendben tartott kis főrévi kert a bizonysága, hogy nem sajnálja benne a munkát. Tavasztól késő őszig akad innét plaoravaló. A gladioluszok dárdái már húsz centisen merednek a tavaszi levegőbe. Ebből jut az otthoni vázába is, ki a temetőbe is, a többi meg majd a piacon várja vizes edényben, hogy szépsége megnyissa a háziasszonyok pénztárcáját.

Szabó néni nem trónol a standom csak álldogál kirakott árnja mögött, s ha érdeklődést lát felvillanni valaki szemében, akkor szélal meg:

— Vegyen kedveském, nésze milyen friss, ma hajnalban szedtem.

Aztán csak gyűlnek a, koronák a pénztárcába. Hogy mennyit hoz évente ez a kert? Azt bizony nem tudja pontosan, még sohasem számolta össze. De mindenképpen zegltzág ahhoz a háromszázegynéhány koronához, amit nyugdíjként kap. Éviké Is hazaadja a fizetése felét.

— Még aztán szívesen Is dolgozok a kertben, amit tudok, Így megvan az az érzésem, hogy kenyérkeresé vagyok, a kis háztartás vexetásén kívül is végsek még hasznos mankót.

Kora hajnalonként sok Szabó néni, bnlgár kertész, szövetkezeti kertész és „arany csináló“ kofa Indul meg vonaton, szekéren, teherautón vagy villamoson a piac felé, ahol megkezdődik az ősrégi, tarka szórakoztató vásár, a nagyváros életében egy nagyon is fontos mozzanat, amely ezer és eisr család asztalát teríti meg, teszi fzesebbé, gazdagabbá.

Prandl Sándor felvételei

0. K.