A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-06-06 / 23. szám
Az éjszaka békésen telt el. A vlaszovlsták táborálban halotti csönd uralkodott a ez sehogy se tetszett nekem. Úgy látszott, hogy valamire készülnek, de nem tudtam, hogy mire. Felhívtam Mlscsenkót: — Ide hallgass, Itt valami nincs rendben. Nem tetszik nekem ez a nagy csönd. Tizenegy Órakor Idejönnek hozzám az amerikaiak, ki akarják tüntetni néhány tisztünket. Gyere át te 1«, átveszed a kitüntetésedet, megismerkedsz velük, aztán nyomban vlsszamágy a brigádodhoz. A szemed nyitva legyen. Tizenegy Órakor, percnyi pontossággal megérkeztek az amerikaiak. Zenekarral és dlszsőrtűzzel fogadtuk őket. Bemutattam nekik a törzstiszteket és a brigádok parancsnokait. A légkör ünnepélyes és barátságos volt. Azonban egy nappal előbb az amerikaiak lezárták a zónájukat és elvágtak bennünket a hadtápunktől. Nyíl ván az volt a céljuk, hogy mennél ha marabb kifüstöljenek bennünket a zónájukból. Ezt azonban a mostani találkozás alkalmával egy szempillantással sem adták tudtunkra. Jö ebédet ettünk végig s eleget csodálkoztak, hogy honnan vettük a sok Jót, mikor el vagyunk vágva a trénttnktfll. Most Is sor került az ajándéktárgyak kicserélésére. Mikor a hangulat már magasra hágott, megjelent Mtscsenko. Óvatosan odalépett hozzám, és csendesen Jelentette, hogy rajtam kívül senki se hallja: — Vlaszov már Itt van a törzsünkön. Bólintottam: — Kitűnő. A mit sem sejtő amerikaiak tovább szórakoztak. Mikor a végén elbúcsúztunk egymástól, az amerikai tábornok, azt hiszem 3. A nyíl uart a helyet mutat)«, ahol találkozott a 25. szovjet tankbrigád J. I. Fomlnich generálta vezetásável ás a* amerikai hadsereg 12. haduaztálya I. Stefferdt tábornok vonatásával. üzen a halyen fogták el e ssovjet katonák Vlnsxovot. toggan ftgtmel H hm m puszta udvariasságból arra kért, hogy most mér én menjek el hozzá ebédre. Rögtön beleegyeztem — Időre volt szükségem. Jóllehet Vlaszov már a kezünkben volt, szerettem volna a néhány ezer vlaszovlstát is átterelni a szovjet zónába. Miután az amerikaiak távoztak, meghallgattam a Vlaszov elfogásáról szóló Jelentést és azt a parancsot adtam, hogy állítsák elő. Velem együtt a politikai osztály parancsnoka, JeliszeJev ezredes várta. Már messziről megpillantottuk Vlaszovot. Magas, hajlott hátú, szemüveges ember közeledett felénk, sapka nélkül. Szovjet tábornoki egyenruha volt rajta, mivel a vlaszovtsték hadseregükben meghagyták a szovjet rangfokozatokat és szovjet egyenruhát viseltek. Vlaszov néhány lépéssel előttünk megállt és öntudatos hangon kérdezte: — Milyen alapon tartóztattak le az amerikai haderők által ellenőrzött terű létén? Nem értik, hogy maguk Is foglyok helyzetében vannak? — Azon a területen vagyunk, ahova a szovjet parancsnokság küldött bennünket s mindaz, amit teszünk, összhangban áll a szovjet törvényekkel. Adja elő az okmányait és mondja meg, kicsodái öntudatossága mintha nyomban elpárolgott volna. Izgatottan kotorászott majd az egyik, majd a másik zsebében. Végre átadta tábornoki Igazolványát, mégpedig eredeti szovjet Igazolványát... — Még milyen okmányokkal tudja bizonyítani személyazonosságát? — kérdeztem tőle. Megrökönyödésemre páxtlgazolvényt vett elő. És milyen igazolványai vannak a kenyérad óltól? Megrázkódott és így válaszolt: — Semmilyen más Igazolványom nincs! — Hát akkori — a vérem szinte forrott. — Ül] le, Vlaszov, — mutattam ogy székre, Nem ült rá, hanem valahogy ráesett és szinészkedó gesztussal kapott a fejéhez. — Micsoda szégyenl Bér Inkább agyonlőttem volna magam I — És miért nem lőtte magát agyon? — Nem volt a kezem ügyében fegyver, Máig sem tudóim, miért, de felháborodásomban kitéptem tokjából TT pisztolyomat és Vlaszov elé tettem: — Tessék I Vlaszov csodálkozó pillantást vetett rám, de nyomban Úrrá lett magán. És ebben a pillanatban valahol a lelkem mélyén megéreztem, hogy gyáva nyomorult ül előttem. Nem, nem tévedtem, mert Vlaszov patetikusan felkiáltott: — Nem, ezt a kelyhet fenékig kell ürítenem I — Az ön dolga, — vetettem oda neki nyugodtan és pisztolyomat visszatettem a tokjába. —- Megkínálhatom ebéddel, van kedve enni? , Az első fogást visszautasította, mindjárt a másikból 'kért, meg egy pohárka vodkát. Ügyetlenül emelte fel a poharat ős a keze szembeötlően reszketett., Ivás közben a vodka kiömlött és Jól lehetett hallani, hogy fogai a pohár száléhez verődnek. „Hová lett a hetvenikedésed?“ — gondoltam magamban, amint elnéztem Vlaszovot. Az ebéd szemmel láthatóan felfrissítette ás nyilván megkönnyebbült: — Mt érdekli még, Fomlnita tábornok? — kérdezte. — Semmi, engem magam semmi Mm érdekel magával kapcsolatban, — feleltem nyugodtan s közben le nem vettem a szemem erről az emberről, aikl kíváncsiságot és undort ébresztett bennem. — Hallottam Fominlh tábornokról, — kezdte Ismét Vlaszov, — azt hittem, hogy a páncélosaival az én ..— egy pillanat ra elhallgatott, megfelelő kifejezést keresve, — ... szomszédom lett. — Elvlgyorodiott. — Ismertem Pavlov tábornokot is, a fogságban találkoztam vele. — Csakhogy ő, mint köztudomású, nem vált árulóvá, — Jegyeztem meg. — Ez hosszú és nehöz beszélgetés lenne, — szólalt meg Ismét Vlaszov. — Egyetértek önnel. így tehát a legjobb.lesz, ha ezt a hosszú ás nehéz beszélgetést rábízzuk a kivizsgáló szervekre ős a bírákra. Egy darabig hallgatott, aztán Ismét bátorságra kapott és sietve megszólalt. — Felelhetne egyetlen agy kérdésemre? Nagyon szeretném tudni, Illetve tudnom kell, hogyan sikerült elfognia? — Még mindig nem Jött rá? — feleltem neki. — Hát ha annyira érdekli, elárulhatom ... De előbb maga feleljen az én kérdésemre: Tudott arról, hogy ma az amerikai tisztek nálam fognak ebédelni? — Tudtam. •— Mikor tudta meg? — Mindjárt aznap, amikor náluk Járt és meghívta őket. Pontosan tudtam, mikor, melyik óráiban lesznek Itt. — Kitől? — Ez nem tartozik Ide. — Nem bánom, most már úgysem érdekes, — vetettem oda neki. — Most pedig válaszolok a maga kérdésére, Vlaszov. A dolog így történt: Folytatjuk
