A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-06-06 / 23. szám
JAMES JOYCE Az biztos, hogy nem sok könnye jog kihullni az áruház után. ✓'i lit az ablaknál, és figyelte, f / a mini árasztja el az este az ^ /// utcát. Fejét a függönyre haj”—' tóttá, orrában érezte a poros kreton illatát. Fáradt volt. Alig jártak az utcán. A férfi, az utolsó házból, hazafelé tartott. Eveline hallotta, amint léptei végigkopognak a betonjárdán és csikorognak később a salakúton, az új vörös házak előtt. Valamikor rét terült el ott, megszokott játszóhelye a környékbeli gyerekeknek. Aztán megvette a rétet egy belfasti ember, és házakat épített rá — nem olyanokat, mint az Q kicsi, barna házaik, hanem csillogó tetejű, ragyogó téglaházakat. Az utcabeli gyerekek együtt szoktak játszani azon a réten — a Devine-, a Water-, a Dunn-gyerekek, a kicsi Keogh, a béna, ő maga és testvérei. Ernest persze sohasem játszott: rég kinőtt már abból. Apja gyakran zavarta haza őket a rétről kökényfa-botjával; de a kicsi Keogh rendszerint résen állt, és elkiáltotta magát, ha fonni látta Eveline apját. Mégis, akkoriban milyen boldogok voltaki Akkoriban apja sem volt olyan nagyon rossz, és még anyja is élt. Elmúlt. Azóta ő is, testvérei is felnőttek; anyja meghalt. Tizzie Dunn is halott már, és Waierék visszamentek Angliába. Minden változik. És most ő is elmegy innen, mint a többiek, elhagyta az otthont. Otthon! Körülnézett a szobában. Szemügyre vette az ismerős tárgyakat, amelyeket hosszú évek óta hetente leporol, és tűnődik közben, honnan az ördögből tön ez a sok por. Talán sosem fogta még egyszer viszontlátni ezeket az ismerős tárgyakat, pedig még csak nem is álmodta, hogy valaha is megválik tőlük. És a hosszú évek során mégsem tudta meg annak a papnak a nevét, akinek sárguló fényképe ott függ a törött harmónium fölött a falon, a színes nyomású fogadalmak mellett, amelyeket Alacoque boldog Mária Margitnak tettek valamikor.. A pap apjának volt valaha Iskolatársa. Ha látogatónak mutatta a fényképet, ilyen magyarázattal nyúftotta át: — Jelenleg Melbourne-ben van. Belenyugodott, hogy elmegy, elhagyja otthonát. Jól teszt vajon? Megpróbálta minden oldalról mérlegelni a kérdést. Otthon, akárhogy is, tető van a feje fölött, és van mit ennie; körülötte azok, akiket egész életében maga körül tudott Persze, keményen kellett dolgoznia a ház korül és az üzletben is. Mit szólnak az áruházban, ha megtudják hogy megszökött egy fiúval? Bolond volt, mondják talán; és helyét hirdetés útián betöltik. Gavon kisasszony boldog lesz. Gavon kisaszszony mindig szúrt rajta egyet, ha csak tudott, különösképp mások előtt. — Hill kisasszony, nem látta, hogy magára várnak a hölgyek? — Vidámabban, Hill kisasszony, kérem. Ül otthonávan a távoli, ismeretlen országban majd másként lesz. Férjhez megy — ő, Eveline. Tisztelettel bánnak vele az emberek. Nem úgy, mint régen az anyjával. Néha még most is megijedt attól, hogy az apja gorombáskodni talál vele, bár már betöltötte a tizenkilencet. A remegést és a szívdobogást is ettől kapta. Amikor idősebbek lettek, apja sohasem bántotta, mint Ernestet és Harryt, mert ö lány volt, de később fenyegetőzni kezdett, és azt mondogatta, hogy amit érte tett, azt csupán halott anyja kedvéért tette. És most nincs senki oltalmazója. Ernest halott, és Harry, aki templom-díszítésben utazik, alig van otthon, járja az országot. Aztán meg a szombat esti egyhangú civödások a pénzért, mondhatatlanul megviselték. Mindig hazaadta egész fizetését, hét shillinget, de apjától keserves volt pénzt kicsikarni. Hogy elherdálja a pénzt, hogy nem tud beosztással élni, hogy esze-ágában sincs keservesen keresett pénzét azért odaadni, hogy ő kiszórja az ablakon, hajtogatta egyre, és még mást is, mert szombat esténként nagyon gonoszul bánt vele. A végén aztán mégis oda szokta adni a pénzt de megkérdi, vajon nincs-e szándékában megvásárolni a vasárnapi ebédhez valót. Akkor rohanni kell, ahogy csak bír, hogy be tudjon vásárolni. Fekete bőrtárcáját szorosan ölébe szorítja, úgy könyököl utat magának a tömegben, és későn ér haza, élelemmel megrakodva. Keményen kell dolgoznia, hogy a házat rendben tudja tartant, hogy a két gyerek, aki a gondjaira maradt, időben Iskolába menjen, és időben étkezzen. Nehéz munka volt — de most, hogy válni készül tőle, majdnem vonzónak találja. Of életet kezd majd Frankkal. Frank nagyon kedves, férfias, nyíltszívű. Elmegy majd vele az éjszakai hajón, felesége lesz, együtt fognak élni Buenos Airesben, a férfi otthonában, amely őrá várt. Milyen jól emlékezett első találkozásukrat Frank egy főutcai házban bérelt lakást, ő is gyakran ellátogatott oda, mintha csak egy-két héttel ezelőtt lett volna. Frank a kapuban állt, csúcsos sapkája tarkójára lökve, haja bronz-arcába hullott. Aztán összeismerkedtek. Az áruház előtt szokta várni minden este, és hazakísérte. Megnézték együtt a „Cigánylányt“, és ő mámorosán ült Frank mellett a színház egy eddig ismeretlen részén. Frank borzasztóan szerette a zenét, és valami kicsit énekelni is tudott. Mindenki tudta már,. hogy Frank udvarol neki, és amikor azt a nótát énekelte, amelyben a lány egy tengerészt szeret, Eveline mindig jóleső zavart érzett. Frank tréfából Poppensnek hívta. Először csak izgalmas volt, hogy van egy fiúja, de aztán megszerette. Messzi országokról tudott meséket. Mint hajósinas kezdte, havi egy fontért, az Allan Társaság egyik hajóján, amely Kanadába járt. Elmondta neki a hajók neveit, amelyeken szolgált, és különböző beosztásait. Áthajózott a Magellan szoroson, és szörnyű történeteket mesélt a patagónokról, Végül Buenos Airesben telepedett meg, mondta, és most átruccant az óhazába, egy kis szabadságra. Természetesen apa rájött a dologra és megtiltotta, hogy szóba állton vele. — Ismerem én ezeket a tengeri patkányokat — mondotta Eqyik nap összeveszett Frankkal, és ezután titokban kellett találkozniok, ■'Sűrűsödött az utcán az este. 'Az ölében tartott két levél fehér foltja elmosódott. Az egyik Harrynak szól, a másik apjának.; Ernest volt a kedvence, de Harryt is sze-. rette. Észrevette, mennyire megöregedett apja az utóbbi időben-, biztosan hiányozni fog majd neki. Néha nagyon kedves tud lenni. Nem is olyan régen, amikor egy napra ágyban kellett maradnia, apja fel-, olvasott egy rémregényt, és pirítóst is csinált neki a tűzhelyen. Máskor meg, amikor még anyja is élt, mindnyájan ki-, rándultak a Hill of Hawth-ra. Eszébe ju-. ton, hogy apa fölvette anya kalapját, hogy a gyerekeket megnevettesse. Már nem futotta volna idejéből, de fejét a függönyre hajtva továbbra is ott ült az ablaknál, és beszívta a poros kreton illatát. Messze, lenn az utcán, verkli szóit. Különös, hogy eljön az éjszaka is. amikor emlékeznie kell majd anyjának tett igéi retére, hogy rendben fogja tartani a há-. zat, amíg csak erejéből futja. Anyja utol-, só éjszakája jutott eszébe; Ismét a szűk, sötét szobában volt, és aztán a szomorú olasz dallam szűrődött be. A verklist el-, küldték, és adtak neki hat pennyt. Emié-, kezeit apjára, hogy merev léptekkel visz-, szajött a betegszobába és így szólt: — Atkozott olaszok! Hová el nem jöni neki Elmerengett anyja életének szánalmas képein, és rátelepedett a végső tébolyban záruló elnyűtt önfeláldozások bűvölete, Megremegett, és úfra hallotta halott anyja hangát, amint tébolyult kitartással mondogatja szüntelen: — Derevaun Szeraun! Derevaun Szerűim! Hirtelen rátört a rémület. Talpra ugrott. Menekülni! Menekülni kellI Frank talán 'megmentheti. Eletet kap tőle, szerelmet is talán. Élni akar. Miért legyen boldog-, tálán? foga van a boldogsághoz. Frank a karjaiba fogja maid, szorosan a kar> jaiba. Meg lógja menteni. A North Wall-i hajóállomáson ücsörög-, tak a hullámzó tömegben. Frank fogta a karját és 6 tudta, hogy hozzá beszél, újra meg újra mond valamit az átkelésről. Az állomás tele volt barna poggyászos katonákkal. A váróterem tárt ajtaján át szemébe villant a hajó fekete tömege, amint kivilágított ablakaival a rakpart mellett tornyosult. Nem válaszolt. Erezte, hogy arca sápadt, hideg és Istenhez imád-, kozott: vezesse ki nyomorúsága útvesz-, tőiből, mutassa meg neki, ml a kötelessé-, ge. A hajó hosszú, bánatos füttyöt fújt. a ködbe. Ha elmegy, holnap már a ten-, geren lesz Frankkal, Buenos Aires felé hajózik. Jegyük megvan. Visszaléphet azok után, amit a férfi érte tett? Nyomorúságában egész teste émelygett, ajka néma, forró imában remegett. A csengő hangja szívébe jajdult. Érezte, hogy Frank megragadja a kezét, — Gyere! A világ minden tengere ostromolta a talpalatnyi helyet, ahol állt. Frank egye-> nest nekiviszi a mélynek. Belefojtja. Mind-t két kezével megragadta a vaskorlátot. — GyereI 1 Nemi Nemi Nemi Lehetetlen. Keze őrül-. ten szorította a korlátot. A tengerek közt. vergődő sikolya szállt. — Eveline! Evvy! Frank a korlát mögé sodródott és szó-, longatta. Rákiáltottak, hogy menjen to-> vább, de ö csak hívta, egyre hívta. EvelU ne Jeléje fordította fehér arcát, megadón, mint egy tehetetlen állat. Szemében tele se villant szerelemnek, búcsúnak, Jellsme-. résnek, 10
