A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-05-30 / 22. szám
CS.ISZ SZKB Magyar Dal- és Táncegyüttesének idei bemutatója a tízéves évforduló jegyében zajlott le. A premiért megelőzően Viczay Pál, az együttes igazgatója sajtóbeszélgetésre hívta meg az újságírókat. Itt főleg az indulás körülményeiről, a megtett útról és arról esett szó, hogy az együttes fennállása óta huszonnyolc népi táncot mutatott be, évente ötvenötször lépett fel az ország különböző varosaiban, elsősorban magyar vidéken, s a műsort tíz év alatt ötszáznegyvennégy ezer néző tekintette meg. A kerek egy évtizedes ténykedés idején a dal- és táncegyüttes két alkalommal járt külföldön: egyszer cserefellépés keretében Magyarországon, tavaly előtt pedig a tánccsoport tízegynéhány tagja Farkas Jenő zenekarával Nyugat-Németországban. Német földön az együttes tagjai olyan sikert értek .el, hogy újabb meghívást kaptak és idén októberben kéthónapos körútra újra ellátogatnak Nyugat-Németországba. Ezt az útjukat megelőzően augusztus 14—15-én Siófokra rándulnak, részt vesznek a hagyományos „Balatoni Játékok“-on. Persze a sajtómegbeszélésen sok más dologról is szó esett, így a dal- és táncegyüttes szerepéről, az amatőr-együttesek nevelését illetően. Az igazgató jogos büszkeséggel mondta el, hogy az Ifjú Szivek volt táncosai Naszvadon (Vlachy» Jenő), Tonkházán (Bors Éva), Rimaszombatban (Kamarás Imre), Tornaiján (Lőrincz Géza) és Nagyidán (Orosz Szerén) ténykednek tovább eredményesen. Az énekkar volt tagjai közül Kubicska Irén Érsekújváron, Andics Etelka Őgyallán és Biherc Júlia Nádszegen vezet kórust. Magától értetődően a problémákról sem hallgatott Viczay Pál. A vezető káderek képzése körül nincs minden rendben. Csupán két hivatásos koreográfusuk van, Kvocsák József és Takács András. Népi szokások, hagyományok felkutatásával, gyűjtésével jóformán senki nem foglalkozik. (Érthetetlen miért nem. Ágh Tibor idejében eredményesen folyt a gyűjtés.) A tagságot a jövő magyar pedagógusaiból akarták toborozni, sajnos a pedagógiai intézet Nyitrára került és így egyre nagyobb gondot okoz a káderek kiválasztása. Olyan fiatalok kellenének az együttesbe, akik a tanult dolgokat, a szer zett tapasztalatokat Dél-Szlovákia falvaiban és kisvárosaiban felhasználhatnák. Zeneszerzőik száma is kevés. Német-Samorinskyn és Szijjártón kívül nincs más._ Itt jegyezzük meg mindjárt, hogy kellő számú szakember-utánpótlás nélkül képtelen tovább fejlődni az együttes és a kérdés ma már úgy vetődik fel: akarják-e illetékeseink az Ifjú Sziveket? Ha igen, akkor sürgősen intézkedjenek. Küldjenek tehetséges fiatalokat magyarországi tanulmányútra. Ügy véljük, ez semmi akadályba nem ütközhet! * A Magyar Dal- és Táncegyüttes általában sikeresnek mondható idei bemutatóját két fontos esemény határozta meg. Felszabadulásunk 20. és az együttes fennállásának 10. évfordulója. A művészeti vezetők helyesen jártak el, amikor műsorpolitikájukban e két rendkívül fontos eseményből indultak ki. Ezzel magyarázható a kétrészes műsor is. Május 15-én, szombaton Népek tavasza s május 16-án vasárnap Dél-szlovákiai képek címmel adtak egész estét betöltő műsort. A Népek tavaszában az egyszerű emberek barátságát, testvériségét, jelképezték a bolgár, román, ukrán és szlovák táncok, a Hősök emlékműve, a Feketekői kastély pedig múltból merített témájával a ma felszabadult népéhez szól. E két tánckom-A magyar Dal- és Táncegyüttes idei bemutatója pozíció alkotta a szombatesti műsor gerincét, bár a két mű művészeti szempontból nem egyenlő értékű. A Hősök emlékműve átdolgozott formában került újra színpadra, mondanivalóját illetően tömörebben, hatásosabban. A Sortűz jelképszerűsítése fokozta a történet drámaiságát. Kár, hogy a vetített háttér nem volt odaillő. Köztudomású, hogy ez a mű a kosúti sortűz emlékére készült. A szólótáncosok — Kordosová Hana és Pál Fejes István — finoman, árnyaltan és meggyőzően táncoltak. A Feketekői kastélyt senki nem hiányolta volna, ha lekerül a műsorról. Régebben megfelelt, a sajtóban néhány elismerő cikk is megjelent róla, de csak azért, mert hosszú egyhelyben topogás után a közönség valami újat látott benne. Ma már nyilvánvaló, hogy ez a tánckompozíció csupán sikertelen balett-kísérlet, amely arra volt jó, hogy az egészséges népiségen alapuló gondolkodást és szemléleletet megzavarja. A bolgár, a román, az ukrán, a szlovák táncok elsősorban kitűnő koreográfiájukkal tűntek ki. Ezekben a táncszámokban élet, atmoszféra és fantázia volt. A táncosok nagyszerűen magukra találtak, szinte hibátlanul és művészien tolmácsolták a mondanivalót. Az énekkar szombat-esti szereplése meggyőző, az egyes számok kidolgozását — Kodály Zoltán Békességóhajtás, Németh-Samorinsky István Új napok győzelmére, Szergej Tulikov Győzelmes ifjúság, Suchon Szonatina stb. — precizség jellemezte. Kuckó Gábornak, az énekkar művészeti vezetőjének, valamint az énekkar tagjainak magabiztos fellépése a szoprán, a tenor, az alt és a basszus harmonikus kiegyensúlyozottsága elnyerte a közönség tetszését. A szombat-esti műsorban kell még említenünk Kovács Béla szólóénekét, Három legénydalát, amely üdítően hatott. ☆ Érthető, hogy a közönséget a vasárnapesti program érdekelte jobban. Arra volt kiváncsi, hogy a Magyar Dal- és Táncegyüttes mit merített tíz év alatt Dél- Szlovákia életéből, hagyományaiból. Azt hiszem, senkit nem ért csalódás. A szép Júliát kivéve, — nem illett bele a keretbe — valóban eredeti, népi kompozíciókat láthattunk. A gyökér most és ez alkalommal termékeny talajba eresztett. Mózsi—Kvocsák Ördöglagzija, vidám gömöri farsangi népszokása, Rajter—Kvocsák Fonója, Ipolyság környéki tréfás táncjátéka, Szíjjártő— Takács A pincénél c. szüreti mulatsága, Mózsi—Kvocsák Martosi gyertyástánca, Szijjártó—Kvocsák Zoborvidéki Lakodalomja bizonyítja ezt. S a táncok? Az összbenyomás alapján Arany Jánosnak abból a híressé vált mon dásáből kell kiindulni, hogy a nyelvész tudja, az író érzi. Vagyis: a koreográfus tudja, a közönség érzi. A dél-szlovákiai táncok termékeny, eleven talajba eresztenek ugyan gyökeret, de amit felszívnak, amit éltető elemként felszínre hoznak, azon már vitatkozni lehet, népi-e vagy sem. Nem arról van szó, hogy minden motívum a helyszínen ellesett dolgokból tevődjön össze, hol lenne akkor hely a koreográfusnak fantáziája fölhasználására? Sokkal inkább arról, hogy a meglévő keretet a koreográfus töltse ki és olyan meggyőzően, hogy a közönség elhigyje, ez csak így lehet gömöri farsangi népszokás, tréfás táncjáték, szüreti mulatság, zoborvidéki, illetve koloni lakodalmas. A dél-szlovákiai képek c. műsor tánckompozícióinak koreográfiája ilyen értelemben nem volt meggyőző. Túlságosan sok volt a motívum-hasonlóság a különböző címek alatt futó táncokban. Ogy tűnt, nem volt elég erő a gyűjtött anyag feldolgozásához, a képzelet korán belefáradt az esemény táncnyelven történő kibontakoztatásába. Ezért érthetetlen az egyes számok elnyújtása. Még a legteljesebb, egyszerűségében legművészibb Martosi gyertyástánc is majd nyolc-tíz percet vett igénybe. Nem beszélve a zoborvidéki lakodalomról. Természetesen nem lenne rossz kezdeményezés az együttes vezetői részéről, ha a jövőben egy teljes fél estét szánnának a részletes és tökéletesen kidolgozott Zoborvidéki Lakodalomra. Forrásmunka kerülne, ha nem más, Putz Évának a negyvenes években megjelent Koloni Lakodalmas c. könyve. A zoborvidéki lakodalom helyett átdolgozott formában inkább a Szálkái Lakodalmat kellett volna műsorra tűzni. A dél-szlovákiai képek táncszámainak szólistái — Kvocsákné, Kálmán Olga, Kordosová Hana, Jóba Lajos és Morvay Lajos — a tőlük megszokottat nyújtották. Mint már annyiszor, most is elhitették velünk, hogy építeni lehet rájuk. Táncuk szép, magabiztos és természetes. Az énekkar nem tudta tartani szotnbatesti színvonalát, a tolmácsolás színtelenebbre és erőtlenebbre sikerült. Ez részben a klasszikusok számaival magyarázható. Míg az első estén majdmind nagy nevek és nagy művek szerepeltek, másnap csupa eredeti dél-szlovákiai dalok szerepeltek a programon. A zenekar Karába Gyula vezetésével határozottan nagyot fejlődött az utóbbi években ☆ Az idei bemutató hibái ellenére is több volt a korábbiaknál. Az együttes méltán ünnepelte és ünnepeltette közönségével fennállásának tizedik évfordulóját. Örvendetes dolog, hogy az együttes nem erőlteti tovább a kísérletezéseket, a „modern“ táncokat, a nép felé fordul, merít szokásaiból, hagyományaiból. Ez az az út, amelyet a magyar dal- és táncegyüttesnek járnia kell. Persze, a népi hagyomány gyűjtése és feldolgozása nem egyszerű feladat, viszonyulást és hozzáértést igényel. Ezért halaszthatatlan a _ vezető káderek képzése, iskoláztatása, Reméljük, hogy a CSISZ SZKB gyorsan megadja a szükséges támogatást a tehetséges fiatalok tanulásához. MACS JÓZSEF 9
