A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1965-05-23 / 21. szám

E sik. Egyhangúan és bánatosan. A macskakövek tompán fénylenek, az imént kialudtak az utcalámpák. A vá­ros főtere kiábrándítóan szürke. Né­hány esőkabátos, koránkelő ember Jön át a téren s igyekszik az autóbuszmegállóhoz, meg fehérköpenyes lányok színes esernyők alatt, alighanem az egészségügyi iskolából, talán a kórházba sietnek. Fáradtan, éjsza­kai utazás után, ázott kabátban gubbasz­tok a vendéglő sötét, boltozatos kapuja alatt. Csak hétkor nyitnak, még egy fél órát topoghatok a huzatos kapualjban. Raj­tam kívül még egy fiatal, szépszemű bar­na asszonyka várakozik. Már a vonaton is­­láttam őt; töprengő, bánatos arcú kis asz­­szony, másállapotos, a hetedik hónapban lehet, fogai hangosan vacognak a hidegtől, űt se várta ide senki, úgy látszik. Vajon miért kell itt fagyoskodnia, ilyen állapot­ban? Megszólítanám őt, de attól tartok, to­lakodásnak veszi. 2. Sosem gondoltam volna, hogy Rozsnyón az egyik legnagyobb gondot számomra a víz, pontosabban annak hiánya fogja okoz­ni. A Gemer elnevezést viselő szálloda­vendéglőben például, ahol megérkezésem után nyomban megtelepedtem, még csak ta­nácsot sem kaptam arra vonatkozólag, hogy hol mosakodhatnék meg, s ami a legfur­csább volt, a szállodaszemélyzetet a leg­csekélyebb mértékben sem zavarta a víz­hiány, a vendégek kétségbeesett tekintete. Elindultam vizet keresni. Valaki a városi fürdőbe utasított, egy félórás keresgélés után a Csetneki-úton meg is találtam. De a tisztálkodásból nem lett semmi; azt mendták, jöjjek délután, pillanatnyilag fodrásztanoncok tanulják itt az ondulálás művészetét. Nem maradt más hátra, mint­hogy bekopogjak Rozsnyó legelőkelőbb szállodájába a Krasba, ott „csekélyke nyolc koronáért“ nyomban kaptam egy helyes fürdőszobát, ahol nyakig a víz alá me­rülve zavartalanul szidhattam a Gemer összkomfortját. 3. Tamás Lajos bácsi újságot árul a Gemer előtti bódéban, ö az első ember Rozsnyón, akivel közelebbről megismerkedtem. Mun­kájára akkor kezdtem figyelni, amikor rá­jöttem, hogy Lajos bácsi bódéjában legtöbb-H m m szőr olyan újságot is megvfÄjek, amit elő­zőleg eszemágában sem volt megvásárolni, sőt amelynek létezéséről azelőtt alig tud­tam. Most se nagyon értem, hogyan csi­nálja, pedig közvetlen közelről tanulmá­nyoztam módszerét, és csak azt jegyeztem meg, hogy ez a módszer esetenként váltó zik, rugalmas, ötletdús. Lajos bácsi szá­mára nem létezik eladhatatlan újság, he­tilap, folyóirat, legfeljebb vannak lapok, amelyek lassabban fogynak. Ilyen volt pél­dául a Hét 15. száma, amely szombat he­lyett hétfőn érkezett meg, s amelyből még a 17. szám idején is volt jócskán. Lajos bá­csi azonban nyomban megvigasztalt, mond­ván, nyugodt legyek, ő ezt a maradékot is eladja hamarosan (másnapra tényleg el­fogyott J. De azért, ha csak lehet, intézzük el, hogy minden számot időben hozzon meg a posta. Lajos bácsi húsz évig volt újságárus, ma már nyugdíjasként csak néha-néha helyet­tesít, bár illetékes helyről tudom, fel akar­ják őt kérni, hogy a közeljövőben megnyíló ötödik rozsnyói kioszkban vállaljon újra munkát. — Az újságárusításra nincs recept — mondotta. — Elsősorban ismernem kell az embereket, igényeiket, na és természe­tesen az újságok jellegét. S megy minden mint a karikacsapás. Egy kis rábeszélésért sem megyek a szomszédba. 4. A tanfelügyelővel a másnapi reggelinél ismerkedtem össze. Alacsony, szemüveges ember, arcán a tanügyi hatalmasságok mindenkori szigorával, melytől bizonyos halvány diákköri emlékek ébredtek fel ben­nem s eleinte a hátam is beleizzadt. Ké­sőbb kiderült, hogy inspektorunk szemüve­ge és szigorúsága mögött jó adag iróniát és csöndes humort rejteget. Ez a felismerés megvigasztalt, akárcsak az, hogy szlovák ember létére kifogástalanul beszél magya­rul; annak ellenére, hogy néhány állításé val (ami most nem fontos) nem értettem egyet. Eleinte könyvekről beszélgettünk, dicsérte a magyar pszichológiai szakirodal­mat. Következő témánk a gyermeklélektan Bábolna és Ivánka együtt Alig másfél év, hogy megállapították az Iván­kái Baromfitenyésztő (izemet jés máris tradí­cióról beszélhetünk vele kapcsolatban; az új üzem és a bábolnai (Magyarország) Állami gazdaság szoros baráti kapcsolatának hagyo­mányáról. Az Ivánkái Baromfitenyésztő üzemet 1964. Január 1-től helyezték üzembe. Feladata volt a piac számára a tojástermelés és Jó minfiségü baromfihús termelés nüvelése. A modern tech­nológiai berendezésekkel a problémák is meg­növekedtek. Az egyes blokkokban a baromfi nevelése és hizlalása nappali világosság hiá­nyában, mesterséges fény mellett történt; a csarnokok szellőzését speciális ventillátorok és klimatlzáclÓ8 berendezés végzi; a baromfi ete­tése ú] technológiájának lényegét főleg a mc­­chanlzálás Jelenti, amely vibrációs etetőkkel és állandóan folyó, friss vízzel történik. Mind­ez komoly szakismereteket és tapasztalatokat követelt. A bábolnai Állami gazdaság sikerei a barom­fitenyésztés terén közismertek. Komplex tech­nológiai módszereikkel és kiváló' fajállataik-A betegségok terjedését Időben történő állat­orvosi beavatkozással és oltással! előzik meg Rozsnyói utcarészlet volt, ebben kizárólag csak asztaltársam je­leskedett. 5. Voltam már néhány pioníravatáson, de az összes közül ez a rozsnyói volt a leg­szebb. A fegyelmezett, komoly, csaknem áhítatos ünnepség azt bizonyítja, hogy a tanítók és nevelők felelősségteljes munkát végeztek. Az avatási szertartás majd az azt követő kulturális műsor a maga nemé­ben páratlan, hibátlan volt. Az ünnepély fénypontja Fábry Zoltán tiszteletbeli úttö­rővé avatása volt. Kár, hogy az idős, beteg író nem vehetett részt ezen az ünnepsé­gen, nem láthatta a fiatal szemek felcsil­lanását, nevének puszta említésére. Szőllös Sándortól, a Csemadok rozsnyói járási tit­kárától tudom, hogy a vörös nyakkendőt és a pionírjelvényt úttörő-küldöttség vitte el Stószra, s adta át Fábry Zoltánnak, a rozs­nyói gimnázium hajdani diákjának. B. Na és hadd mondom még el, hogy vasár­nap sem unatkoztam, délelőtt megnéztem az ifjúsági klubot, ezt a néhány hete létező kai állandóan tartják a világszínvonalat. Sike­reikről Ivánkán is tudtak, ezért az új tizem igazgatöja, Jozef Géci azonnal kereste az ntat a bábolnai gazdaság igazgatöja, Burgert Ró­bert felé, hogy meg tudják szervezni a tapasz­talatok állandó és kfilcsönSs cserójét. Az első informatív jellegű beszélgetések után a kUIcsii­­nös kapcsolatok gyorsan fejlődtek. A szakem­berek kölcsönös látogatásai megteremtették a szoros együttműködés alapjait. S meg kell ál­­lápftanunk, bogy Bábolna mindig szívesen átadta tudását a kevésbjé tapasztalt Ivánkának. Két 'jónappal ezelőtt megálltak Ivánkán a bábolaai gazdaság speciális autóbuszai. Ezer kiváló fajtájú, egynapos csirkét hoztak, hogy segítségükkel lemérhessék; lépést éndnak-e már tartani az lvánkalak a bábolnaiakkal? Nézzük, hogy sikerült ez a lépéstartást Nálunk az állami terv a baromfi nevcés-hiz­­lalás idejét 7B napban, az elhullást 9%-ban, az egy darabnál elért súlyt 1,22 kg-ban, az félelem mennyiségét 1 kg élősúlyra 3,60 kg-ban szab­ja meg. S az eredmény? Ivánkán a magyar csirkéket 62 napos hizlalás után 1,27 kg-os Az lvánkel Baromfitenyésztő üzem példás gon­dozó kollektívája

Next

/
Oldalképek
Tartalom