A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-05-02 / 18. szám
Ezek a kocsik a poprádl Vagongyárból ke- griga Vajtech, a Nehéagóplpari Minisztérium rlilnek ki legjobb dolgozója elmét elnyerte hegesztő mkz útikészületek nem tartottak sokáig. MM Néhány személyi használatra szánt 1^9* holmi, a fényképezőgép és már be is V ^ szálltam a félig üres gyorsba, amely a bratlslavai állomásról kifutott velem a sűrű ködbe. Egyre nagyobb sebességgel röpültünk az ezüst szalagokon, az ablak mögött lassan elmaradtak a város éjszakai fényei. Arra Igyekeztem visszaemlékezni, amit valaha szülőföldedről beszéltél, ahol gyermekkorodat és ifjúságodat töltötted. Mennyi szeretet és gyengédség áradt szavaidból, mennyi lelkesedés és hév sugárzott tekintetedből, bennem Is fellobbantottad a vágy szikráját: hogy megismerjek és saját szememmel lássak ott mindent. Úgy látszott, az útnak soha nem lesz vége, és nekem rengeteg Időm van. A szundikálás méze ragasztotta le szemhéjamat, mígnem ... A magasba nyúló havas tátrai csúcsok ölelnek körül. Hatalmas vállaíkkal körbefonják az egész tátraaljl völgyet. A gyantá. tói Illatos levegőben fehér pelyheket kerget a szél, lábam alatt csikorog a hó. Amerre a szem ellát, csupa hó, terhe ránehezedik a hegyekre épp úgy, mint húsz évvel ezelőtt. Húsz év ... Hosszú idő ahhoz, hogy a sebek még mindig égőn fájjanak, rövid, hogy a tátraaljl emberek feledni tudjanak. A harcok zajának visszhangja régen elült, behegedtek a háborús sebek, friss fű nőtt a golyóktól szétszaggatott földön. Néma mozdulatlansággal állok a tátrai lejtőkön és Poprád felé tekintek. A valamikori kicsi, ötezer lakosú község, most tizenhétezer lélekszámú szép várossá nőtte ki magát, új lakóhelepekkel, iskolákkal, boldog emberekkel. Csak gondolataimban mondom: ez volt a község, mert valóban csak volt, a régi életnek még a nyoma is eltűnt. De megmaradt a hálaérzet azok iránt, akik 1945. január 29-én elhozták Poprádnak a szabadságot. A rég tovatűnt nap máig megőrizte fényét, szépségét, friss derűjét az emberek szívében, míndannyiunk szívében. A tátraaljl völgyben gyárak kéményeinek füstje száll az ég felé. Nem kerülhetem el a legjelentősebbet, azt, amely oly nagyot fejlődött, a poprádi Vagongyárat. Modern épületek, csarnokok, gépek komplexuma. Eddig el sem tudtam képzelni, hogyan készülnek a vagonok, amelyek idáig hoztak. A szerelőcsarnok lármája visszaverődik a falakról, a légáram kisodorja a beszélgetés szavait az olaj, és acélszagú teremből a szabadba, ahol vidáman, tisztán hangzanak, mintha jókedvű suhancok vetették volna le munkazubbonyukat s öltöztek volna új ruhába. — Kicsoda ön — érdeklődöm —, hová siet, merre tart? — Nagy térfogatú, négytengelyes WS típusú átfordítható vagon vagyok, és 1957-től gyártanak. Mechanizált be- és kirakodó készülékkel rendelkezem. így megyek sorba és ismerkedem a kétszer négyszáz munkás kezéből kikerült gyártmányokkal. Ezek nemcsak a hazai piac szükségleteit elégítik ki, hanem sokat szállítanak belőlük külföldre is, többek között az NDK-ba, Bulgáriába, Szíriába, Indiába, a Szovjetunióba. Magukkal viszik a havasok illatát, a tátraaljl dolgos nép kérges kezének nyomát, akik ma már jobb, vidámabb napokat látnak. Noha az üzem is hatalmas lakásegységeket építtet, nem feledkezett meg a művelő, dési otthon, játszóterek, óvodák, bölcsődék építéséről sem, amelyek mind az üzemi dolgozók érdekeit szolgálják. Azokét az emberekét, akiknek vagonjait szétküldik az egész világba, ők maguk pedig itt élnek ebben a megújult városban. A gyár nemcsak az 1600 koronás havi át lagfizetés lehetőségét kínálja, de biztosítja azt is, hogy mindent beszerezhessenek, amire szükségük van. Az életszínvonal álállandóan emelkedik, s az emberek olyasminek birtokosai, amről a múltban nem is álmodhattak. Ezért hangzik a három műszak mindegyikében olyan örömteljesen a munka zaja, amely az évenkénti kétezer darab fölötti gép, vagon születését kíséri. Igen, felülni rájuk és röpülni, menni ismeretlenbe, új tájak, új emberek megismerésének vágyával. Vigyetek engem is magatokkal, szeretném megismerni az élet ütemét mindenütt, ahol új városok születtek... De a gépek hallgatagon állnak. Büszkén viselik magukon a szlovák nép munkájának ragyogó névjegyét. A Magas-Tálra vadregényes tájai Havas ok aljái 18
