A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1965-05-02 / 18. szám

Az NDK vegyiparában egyre fontosabb helyei foglal el a petrofcémia. A barátság kőolajve seték német ágán épült schwadti kombinát 1964-ben már 2 millió tonna szov|et kőolajat dolgozott fel zlsától és nehézgépiparától. A gépipari kapacitások 30 százaléka, a nyersvas elő­állítására szolgáló kapacitásoknak mind­össze 8 százaléka és a kőszéntermelési kapacitásoknak csak 2 százaléka maradt itt. Sok iparágban is súlyos diszpropor­­ció keletkezett: noha a mai NDK terüle­tén maradt például a német gépkocsi­­gyártás teljes egyharmada, de a szer­ződéses szállítóknak (gumiabroncs és mo­toralkatrész gyártó vállalatoknak) mind­össze egyhetede. Ezen a korlátolt nyers­anyag és íélkészárü bázison aránylag fej­let készárugyártó ipar nyugodott. A népgazdaság elsődleges feladata volt tehát 1945 után úrrá lenni a háborús ká­rok fűlött és kiküszöbölni az ország ket­­tészakításával a gazdaságban előállott aránytalanságokat. Az NDK ipari termelé­se már 1950-ben elérte az 1936-os év szintjét, jóllehet 1946-ban az előbbinek még csak 42 százalékát tette ki. Döntő jelentőségű volt, hogy a modern ipar szempontjából legnagyobb jelentőséggel bíró iparágak gyorsabban növekedtek, mint a többi termelési ágazat. Például 1961-ig az össztermelés három és félsze­resére, a gépipari termelés négyszeresé­re, a vegyipari termelés öt és félszere­sére és az elektrotechnikai ipar termelése nyolc és félszeresére emelkedett. Minden országnak megvannak a maga jellegzetes termékei, amelyek hírnévre tettek szert az egész világon. A Német De­mokratikus Köztársaságban ilyenek pél­dául a jénai Carl Zeiss Művek optikai be­rendezései és finommechanikai műszerei, a meisseni porcelán vagy a különféle textiliák. A Német Demokratikus Köztársaságban . Az NDK városainak évről évre változik az ar culata. Tervszerűen épülnek az új lakóházak, üj lakótelepek, új üzemek. Berlinben a Strausberger Platz és az Alexanderplatz között 5000 komfortos lakás, sok üzlet, néhány hotel és étterem épül Rostock — az NDK legnagyobb keleti-tengeri kikötője elsősorban a vegyipar fejlődésének van­nak meg a kedvező feltételei. A vegyipari termékek előállítása terén — egy főre számítva — az NDK az USA után a má­sodik helyen áll a világon. A vegyipar és az energiatermelés legfontosabb alapanya­ga a barnaszén. A világ évi barnaszén ter­melésének több mint egyharmada 250 millió tonna esik az NDK-ra. A fekete arany“ a nitrogéntartalmú műtrágyák (Leuna-Werke, Merseburg), szintetikus kaucsuk (Chemische Werke Buna), film (Filmfabrik Wolfen), de a dederon és a perion elnevezésű műszálak gyártásának is alapanyaga. A legfontosabb termelő köz­pontok a cottbusi, a hallei, lipcsei és a magdeburgi kerületekben vannak. A cott­busi kerületben épül (1955 óta az NDK egyik legnagyobb ipari beruházása) a „Schwarze Pumpe“, amely főként energiát, brikettet és gázt termel. A szénlelőhelyek­ben gazdag alső-lausitzi alföldön, Lauch­­hammer mellett épült fel a világ első és egyetlen barnaszén-kokszoló üzeme, amely évente egymillió tonna kohászati kokszot állít elő barnaszénből. 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom