A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-04-25 / 17. szám
A. D. Cjurupa családjánál értékes fényképet találták V. I. Leninről. A fénykép 1922-ből származik, amikor hosszú és súlyos betegség után Lenin újra visszatért Moszkvába. A képen: V. I. Lenin a Kremlben a Szovnarkom 1922. október 3-i ülésén. A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók K ultáregyesilletének hetilapja. Megjelenik minden vasárnap. FAsxerkesxtA Major Ágoston Szerkesztőbizottság: Egri Viktor, Gály Iván, Gynrcslk József, LArincz Gynla, Mács József, Oztvald Árpád, dr. Szabó RezzA. Szerkesztőség: Bratislava, jesenského 9. Postatlók C-398, telefón 333-04 Terjeszti a Posta Hlrlapszolg&lata, előfizetéseket elfogad minden postahivatal ós levélkózbesltfl. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Cstredná expedfcla tlafie. Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VI1. Nyomja a PRAVDA nyomdavállalat, Bratislava, Stfirova 4. Előfizetési díj negyed évre 19.30 Kés, fél évre 39.— Kés, egész évre 78.— Kés, Kéziratokat nem órzünk meg és nem K-13*51301 Lenini sorok Április 22-én az egész világ megemlékezett Lenin születésének 95. évfordulójáról. Az alábbi történet Leninnek az emberekhez, nem utolsó sorban a parasztokhoz való viszonyát tükrözi hiteles szemtanú elbeszélése alapján. Amikor Dmitri] Mogyin, a moszkvai vörös tisztiiskola hallgatója átadta szolgálatát Lenin szobájánál bajtársának és viszszatárt a laktanyába, a napos asztalán egy levélre esett a tekintete. Fent hatalmas betűkkel az 6 moszkvai elme és neve szerepelt. Lent pedig ez állott: „Dratnylki fáin, zagorszki körzet, pereszlavli járás, Vlagyimir! kormányzóság.“ Mogyin már régen nem kapott levelet hazulról, érthető, hogy mohón tépte lel a borítékot. Rossz híreket kapott. Valamelyik falusi Írástudó anyja diktálására azt Irta, hogy apja halála után a gazdaság hanyatlásnak indult. Vén gebéjük térdén daganatok nőttek, a lószerszám teljesen elkopott, újat nem tudnak hol venni, kocsijuk teljesen szétment. Mogyin egész éjjel rosszul aludt. Maga előtt látott mindent: öreg édesanyját, a pusztuló gazdaságot... Nem tudott nyugodni. Reggel, foglalkozás előtt eszébe jutott, hogy szabadságra kellene mennie, jobb, ha a saját szemével látja a dolgokat. Ugyan, mit lendítek én a gazdaságon — morfondírozott, s mindjárt el is hessegette magától a szabadság gondolatát. Hisz a fehérek erősen szorongatják a szovjet köztársaságot, 1920-at írtak ... —Mi az, Mogyin, eluntad magad? — kérdezte Petropavlovszkij komisszár. — A fiú zavarba jött, s elmondott mindent. — Hát igen — sóhajtott a komisszár — nehéz idők járnak, nehéz feladat. Tudod mit... írj a földművelésügyi népbiztosságnak ... Még jobb lenne, ha ... Nem mondta ki, amit gondolt. Egy nap múlva Mogyinnak ismét Lenin dolgozószobájá előtt kellett őrt állnia. Csodálkozott is: ritkán részesül valaki ilyen nagy megtiszteltetésben. Ogy látszik, így látta jónak a parancsnokság. Pontosan nyolc órakor kitárult az ajtó, és Lenin jött ki a lakásából. — jó reggelt, elvtárs. De szomorúnak látszik, még sohasem láttam ilyennek. Az újságokat már elhozták? — Még nem, Lenin elvtárs. — Magával meg mi történt, hogy olyan búskomor? ? — Semmi, Lenin elvtárs — válaszolt kurtán Mogyin. — No, no, mosolygott Lenin — jöjjön csak be hozzám. Mogyin zavarba jött, már a küszöbre lépett, de meggondolta magát. — Nem tehetem, Vlagyimir Iljics, nincs rá jogom. — Mire? Hogy belépjen a szobámba? — érdeklődött Lenin. — Nem hagyhatom el az őrhelyem. — Ahá ... Ebben igaza van. Nemsokára egy másik tisztiiskolás váltotta fel Mogyint az őrségben. Mogyin visszatért a laktanyába, s alig ült le, futár érkezett: — Hol van Mogyin? — kérdezte lihegve. — Én vagyok az, mit ordítasz úgy? — Gyere gyorsan, Lenin hivat! Mogyin úgy érezte, menten kiugrik a szive. Lenin az asztal mögött ült kissé félrehajtott fejjel, s valamit sebtiben jegyzett. — Á-á-á, az állhatatos őr! — fogadta Iljics az érkezőt. — Hát csak jöjjön közelebb. Lenin székkel kínálta vendégét. — Remélem, most már semmi akadálya ... Néhány perc múlva Mogyin egészen otthonosan érezte magát. Lenin figyelmesen végighallgatta, alig tett fel kérdéseket. Mogyin annyira elragaddatta magát, hogy észre sem vette, a maga bajáról beszél. Pedig nem akart róla szólni... Hiába, annyira elragadta őt ennek a vidám tekintetű embernek megértő figyelme. Aztön meg is feledkezett a maga bajáról, s csak a dratnylki parasztokat látta maga előtt. — Lenin elvtárs, nem hagyhatjuk cserben a parasztgazdaságot. Minél több kenyeret ad a paraszt a városnak, a hadseregnek, annál hamarabb szétzúzzuk az ellenforradalmat. Aztán építkezni fogunk... — Igen, igen__ előre kell néznünk, erősítenünk kell a munkás-paraszt szövetséget — karolta fel Lenin a gondolatot. Lenin egy pillanatig elgondolkozott, aztán pár sort rótt egy tiszta papírra. Aztán kettéhajtotta és átnyújtotta Mogyinnak. Ez pedig a magáé. Ismeri Moszkvát? Mogyin bólintott. — Hát akkor menjen a Kozickij utcába, oda ahol Jeliszejevnek volt üzlete, ott minden kívánságát teljesítik. Mogyin csak a laktanyában jött rá, hogy Lenin mindent kipuhatolt. Nézd csak, mutatta társának a lapot, amit Lenintől kapott. Négy szó volt rajta: „Mogyin elvtárs kérésének tegyenek eleget“. Mogyin mindent megkapott. A lószerszámot segítettek elszállítani a falujába. Harmadnapra levél jött anyjától. Mindent megkapott. A parasztok nem hagytak békét az öreg Mogyinának. Kerülgették, mint macska a forró kását, aztán előhozakodtak vele: Adnak közönséges kocsikerekeket, csak adja oda nekik azokát, amiket Lenintől kapott, mert azt a közös tűzoltókocsira szeretnék felszerelni. Hiába, azok nem közönséges kerekek, hanem lenini kerekek. Mogyina beleegyezett. A kerekek még jó sokáig szolgálták a közös érdekeket. Már a háború is elmúlt, a fehéreknek sem volt hírük-hamvuk, de a tűzoltókocsi még mindig azokon a vasalt kerekeken járt. Hiába — mondogatták a parasztok büszkén —, ezek lenini kerekek.
