A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-10 / 2. szám
tudott a kérdésre felelni s mikor megszólalt, már lágyabb volt a hangja: — Te szelídebb vagy, Emma ... Reviczkytermészet... Benned nem lobog Frátervér, mely űz, hajt, lelkesedik és haláláig tud gyűlölni... Az volt Erzsinél is a baj, hogy dacos, „csakazértis“ természete van s legfőképp, hogy az anyósa közelében volt kénytelen élni, akivel nem szívlelhették egymást. De Imrét, míg a hitvese volt, megesküszöm, hogy nem csalta meg soha! Emma nem felelt, de önkéntelenül is a felvidéki rokonaira gondolt, akik Meskóról sugdolództak Erzsivel kapcsolatban és valami Hanzélyit emlegettek. De nem mert megszólalni, csak hallgatott csendben. A férje pedig szenvedélyesen folytatta tovább: — Azt hiszed, nekem nem jutott az eszembe, hogy mégis csak meg kellett botlania a testvérnénémnek? De aztán gondolkozni kezdtem. Mikor tett volna olyat, amit tiltott a hitvesi esküje, mikor?... Számítsd csak Emmus, csak számítsd utánam ... Míg Imrét el nem fogták, példás jó viszonyban éltek együtt... szerették egym.ást, ezt Imre is így állította mindig. Mikor a sógoromat elhurcolták a pozsonyi. Vízikaszárnyába, a feleségét áldott állapotban hagyta magára, melyet Erzsi nagyon nehezen viselt... Később hirnlos lett s aztán is a betegségek egymást kerge'ték Csesztvén azon a télen... Pén"ze Ildin volt — hiszen a birtokot zár alá vették, — a kis család nehéz viszonyok között tengődött, már úgy volt, hogy gyerekestől hazajön apánkhoz, mert a szó teljes értelmében lerongyolódtak. Közben a terhessége is előrehaladt, — ugyan kinek lett volna kedve udvarolni a formájából kivetkőzött viselűs asszonynak? Ki nem mozdult különben sem Csesztve falujából. Áprilisban szülte a kis Arát s erre a szülésre majdnem ráment az élete. Tudom,hiszen a nagynénénk ápolta, még hat hét múlva is csak hálni járt bele a lélek. Május közepéig beteg volt... Hát mondd, mikor csalta volna meg Emit? Augusztus másodikén pedig Imre már az övéinél volt. Emma figyelt és számítani kezdett. Bélának igaza van__Persze, persze, hiszen > boldogult sógorát nyár végén fogták el s Erzsi áprilisban lett harmadszor anyává... így van bejegyezve az apósa bibliájába is. — Béla azt mondja, hogy Erzsi hat hétig beteg volt, aztán meg a kislányát táplálta. — Nehéz elképzelni, hogy ilyen állapotban más férfira vetette volna a szemét, ámbár az asszonyt szív kifürkészhetetlen ..'. — Dehát akkor mi történt? Mért bontották fel az eddig boldog házasságot? — Mit tudjuk mi, hogy mi megy végbe az emberi lélekben? Az bizonyos, hogy lehetetlenné tette magát a losonci bál után. Hiszen az ottani hölgyek elfordították a fejükét, nem fogadták a köszönését. Nekem mindig az volt az érzésem, hogy ez a megszégyenítés előre meg volt szervezve... Ez bántotta Imrét, ezt nem bírta elviselni. S Erzsit még csak nem is menthette, hiszen úri társaságban oktalan viselkedésével lehetetlenné tette magát.., Pedig szerette... Tudod-e hogy visszahívta? . Hát Emmus! Fel lehet tételezni a tisztaéletű Madáchról, hogy visszahívta volna a gyermekei mellé volt feleségét, ha annak az életében valami kivetni valót talált volna? — És mért nem ment vissza Erzsi, hiszen tudtommal törvényesen el sem voltak válva? Viselte tovább a férje nevét__ vissza meg nem ment! — Látod, ez az, ami örökké rejtély marad előttem.., Pedig, én mondom neked, ő is szerette az urát... Hányszor találtam a szobájában sírva, kezében *z Imre levelével ... — És Klobusiczky Béla? i— Ez nagy, lobogó szerelem volt. Elismerem ... De akkor Erzsi már évek óta külön ólt Váradon s úgy halottam, akkor már Imre is udvarolt valami Veress Szilárdkának, később meg egy parasztaszszonyt, valami Borkát emlegettek vele kapcsolatban, dehát tudod, férfiembert más mértékkel szokás mérni. — Elmúlt, régi dolgok ... De most mitévők legyünk, mi? Tanakodni kezdtek ... Azzal, hogy náluk nem maradhat Erzsi, azzal tisztában voltak. Emma nemsokára lebetegszik, Béla meg egész nap el van foglalva a gazdaságban, észre se vennék, ha Erzsi Józsikát elszöktetné a cséhteleki házból. Kárt ugyan nem tenne benne, mert imádja a fiúcskát, de zavart percében valahol az útszélen hagyhatná ... Valamit tenni kell. Még pedig sürgősen. Emmának jutott először eszébe Szakállné. Rokon volt, nemes úriasszony, ügyvéd öz"t-,ye, akinek nagy kertes háza van Margittá.» Gyereke nincs. Rendes díjazásért talán gondját viselné Erzsinek. Még az éjjel levelet írtak Madách Aladárnak. A válasz gyorsküldönccel hamar megérkezett. Aladár kéri a nagybátyját, hogy édesanyját bízza Szakállné gondjára. — Ö vállalja az érte járó anyagi terheket.., 50. Margittá... Ez a kisváros a Berettyó lapályán terült el, görbe utcáival, terpeszkedő házaival, melyek előtt a pallóval fedett gyalogjárón hangosan koppantak a léptek. Erzsi maga sem tudta, hogy került ebbe a poros, alföldi jellegű városba, mely felett a jómód és a béke angyala lebegett. Csak mikor Szakállné kezdte kicsomagolni a Cséhtelekről utána küldött holmiját, akkor tudta meg a valóságot. — Ügy látszik, már a testvérem sem tűr meg maga mellett, — panaszolta. — Elcsalt, hogy kocsikázni visz s lám, ittliagyott Margittá« ... A fiam látni sem akar .. A lányom házasságát idegenektől tudtam meg s most az öcsém hagyott cserben. — Jó dolgod lesz nálam, — bátoríto*ta Szakállné. — Nézd, szép napos a szcjád, egyedül laksz benne, itt nem zavar senki. —- Egyedül? Egyedül kell iaknot.i? Óh az egyedülléttől félek. Tudod, akkor gondolkozni kezdek s a töprengés az az őrületbe kerget. Mert én ... én ... nem bírok elmúlt dolgokra gondolni... — Hát ne gondolj! — Nem lehet azt... Ha egyedül vagyok, minduntalan elébein tolul szeretteimnek a képe, vagy az anyósom mereszti rám gúnyos szemeit egyik vagy másik' sarokból... Nem, egyedül nem akarok lenni. „No, ezzel Is elég bajom lesz“, — gondolta a kosztadő asszony s fejcsóválva kezdte berakni a birsalmaszagú szekrénybe Erzsi kopottas ruháit. Erzsi pedig felszegezte a falra a magával hozott életnagyságú arcképét, amelyet valaha Sztregován festetett. Rossz kép volt, nem nagyon hasonlított rá, mert a szája köré kellemetlen, idegen mosolyt pingált a festő, — de meg voltak örökítve rajta a híres Madách-ékszerek, melyeket az esküvője napján kapott. — Látód? — kérdezte Szakállnétól kérkedve. — Látod ezeket a drága jószágokat? A cizellált, válligérő fülbevalót s a derékigcsüngő, aranylemezekből kovácsolt láncot?... Hát ezt az arany boglárt a kontyomba tűzve? Ezt igen szerette Emi.., Tudod, a hajamat elöl felfésülve hordtam, kontyba összetartva. Azt mondta rá, hogy „tarajka“. Engem meg Lidérckéjének nevezett ... Ezeket az ékszereket mind Emitől kaptam ... Meg még sok, drágaköves gyűrűt. — Szép, szép — mondta élesen Szakállné, — De hova tetted őket? Elherdáltad, ugye, mint az életedet? — Eladogattam ... Zálogba tetten. ... Hát nem tudod, hogy sokat nyomorogtam? — Nem maradt meg belőlük semmi? Melltű vagy karkötő? Én. is megvenném tőled. — Szakállné szeme mohón tapadt a képre festett drágaságokra. — Nincs már semmim. — De elpirult, amikor ezt mondta s kezével a ruhaderekához kapott. Hazudott. Benn, az inge alatt megvolt az aranylánc nagyobbik fele még, de ezt a testén rejtegette, hogy ne tudjon felőle senki. Eb-, bői a láncból tört le egy-egy kis darabot, ha elfogta a bánat s úgy érezte, hogy csak a bor mámora segíthet a nyomorúságán. Mert pénzt nem kapott a kezéhez. Aladár a járandóságot Szakállné nevére küldte s neki egy garasa sem volt, pedig már igen kikopott,a ruhaneműből, s befolyt cipőjébe a margittai sár. A láncról nem tudott senki. ... A kocsmát séta közben fedezte fel a Sáros utca vé^én. Düledezö, mocskos épület volt, melyben útkaparók és más nincstelenek csitítgatták nyomorúságukat az agyukra ködöt lehellő pálinka gőzével. A söntés alacsony volt, füstös s telítve volt az olcsó szesz és főtt burgonya átható szagával. Először csak kíváncsiságból nyitott be a rozzant külsejű csapszékbe, másodszor mert úgy érezte, hogy égeti, marja a torkát a margittai por, harmadszor mert — marcangolta a bánat. Aztán mindennapos lett a söntés kecskelábú asztala mellett... Az érmellékí bor édesen savanyú kortyai jóleső melegséggel árasztották el örökké didergő belsejét, s az alkoholban élő szellem befészkelte magát az agyába, egykettőre rózsaszínűre festette körülötte a bútól borongós világot. Margittá megszépült, Szakállné kedvesebb lett s biztos volt benne, hogy hosszú bocsánatkérő levelet fog kapni a fiától.., (Folytatjuk) 13
