A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-04-11 / 15. szám
MARTON JÓZSEF Mel lékutca Gordon Parker tanácstalanul ácsorgóit az utcasarkon. Mit is kezdjen a péntek estével egy tizenhat éves suhanc, akinek se kutyája, se macskája? Gordont egy cammogó személyvonat szakította el szülőjalujától, és akárcsak a mesében, hipphopp, álmai jóvárosában — Londonban termett. Gordon simogató mozdulattal megigazította kalapját. A jobb napokat is látott föveg szerényen simult kobakjához. Nagybátyja, a Fruit Company éjjeliőre ajándékozta meg vele. Nem mintha egy londoni éjjeliőrnek garmadával sorakoznának a szekrényben a kalpagok, egyszerűen azért, mivel bátyó is kapta valakitől, de nem hordhatta — nem ment a fejére. Gordon egy hónapja morzsolja a londoni napokat, de még egy tucat szónál többet nemigen váltott magányos és magába zárkózott nagybátyjával. Mégis csupa hála a szíve, mert bátyának köszönheti, hogy sorsa ide vetette. Ö írta meg édesanyjának, ha nem tud mit kezdeni fiókájával, ültesse vonatra, lásson világot, nyíljék ki a szeme, ö majd eligazítja az útját. Bátyó állta is a szavát. Beszerezte Gordont Parkinson úr vegyeskereskedésébe kijutónak. Attól kezdve alig látták egymást. A triciklizéstől holtfáradt Gordont a szürkület vetette haza, bátyót a közelgő éjszaka szólította el otthonából. A földalatti röpítette munkahelyére, hogy vigyázza a Fruit Company tulajdonosainak vagyonát. Gordon egy hónapja lót-fut a ködfelhőbe burkolódzó Londonban, de a város szívébe ma merészkedett először. Űzte, hajtotta a kíváncsiság korábban is, ám röstellt bá tyótól pénzt kunyerálni. Mert szülei meg testvérei jótanácsokkal nem fukarkodtak, a pénzmagböl azonban éppenhogy a vonat költségre futotta. Ma viszont két dolgos karjával megkeresett pennyk csörögtek' a zsebében. Felnőttnek, nagynak, erősnek érezte magát. Füttyös hangulatban tért haza az odúba — így becézte bátyó nyomorúságos hajlékát. Gordon hallgatott egy sort, mielőtt megpendítette volna dédelgetett tervét. Felkészült, hogy szavakból ácsolt tilalomfák torlaszolják el vágyainak útját. Kelleme-SZIROTYÄK DEZSŐ RAJZA sen csalódott. Bátyó mormogott néhány szót csapzott bajusza alatt, amit egy kis jóakarattal beleegyezésnek lehetett tekinteni. Azután kinyikorintotta a rozoga szekrény ajtaját, és elővette a kalapot. Az első pillantásra nem is festett rosszul. Bátyó kézelőjével áhítatosan megtörölgette és Gordon fejébe nyomta. Elölről-hátulról megmustrálta a fiút, és elismerően dörmögött: olyan vagy, mint egy úr. És mint aki jól végezte dolgát, felkapta cókmókját és kifordult a nyikorgó ajtón. Gordon az utcákon cselleng, zsebében időnként összecsendülnek a pennyk — sírni tudna mérgében. Akármerre fordul — közömbös arcok, senki sem vesz róla tudomást, a kutyát sem érdekli, hogy őt is hátán hordja a földgolyó. Még véletlenül sem botlik bele valaki, hogy utána elrebeghesse a bocsánatkérést és közben megemelhesse kalapját. Fekete pillangóként leszállt az este. A gyalogjárón magányos nők sétálnak, szempillantásuk mint egy ragadozó, hol az egyik, hol a másik társtalan férfira csap le. Gordon cingár alakján viszont átbukfencezik tekintetük, akár a korallszirteken a habok. A világ legfeleslegesebb emberének érezte magát. Elhagyatottságában a fényreklámokhoz menekült. Hideg és tüzes színű betűk csábították moziba, cirkuszba, bárba. Percekig csüngött tekintete egy mozgó-reklámon. Fénycsövekből formált férfi percenként kiürített egy kecses poharat, elismerően biccentett fejével, eltűnt és kigyulladt a szöveg: A skót whisky az italok királya! Gordon szájában összefutott a nyál, nyelt egyet és heves mozdulattal elfordult. Kis híján beleütközött egy nőbe. Az arcát jóformán nem is látta, de a szeme, a szeme csóvát vetett és Gordon beleremegett. A nő lomhán ringalódzött tovább, és maga után húzta cibálta a fiú tekintetét. Testszínű harisnyába bújtatott izmos lábszárai felett sejtelmesen susogó szoknya harangozott, cipősarka rejtelmesen koppant dobbant a hűvös járdán, mint a dzsungel tam tam dobjai. Néhány lépés után megállt, visszapillantott. Pillantása lasszóként tekeredett Gordonra. A fiú szíve a torkában kalimpált. Engedett a láthatatlan huzal szorításának és a nő nyomába szegődött. Fejében fogócskát játszottak a gondolatok, mint a palackból elszabadult pajkos dzsinek. Ment, mendegélt előre szegezett tekintettel, akár az alvajáró. A nö hébe-hóba hátranézett, talán hogy meggyőződjék, követik-e, és meggyorsította lépteit. Gordon tétován és konokul nyomába szegődött. A neonok a ködbe vesztek. A nő váratlanul bekanyarodott egy sikátorba. Gordon visszariadt. Mellékutca. Imitt amott sápadt lámpa pislákolt, a házak üvegszemei vaksin bámultak a semmibe. Mindenütt síri csend, félelmetes és riasztó némaság. Gordon fülében, mint kagylóban a tenger moraja, felzsongtak édesanyja búcsúszavai: Fiam, kerüld a rossz nőket és a mellékutcákat. Minden porcikájában az anyai intelem és lobot vetett vágya tusakodott hangtalanul. A testében lángoló tűz pernyévé emésztette tiltakozó gondolatát. Megiramodott, hogy az utcán terpeszkedő vészjósló félhomályban ne tévessze szeme elöl az egyetlen személyt, aki Londonban felfedezte. A főutca moraja mind tompábban zengett vissza. A nő megpihent az egyik gázlámpa tövében, és kézitáskájában matatott. Most kellene megszólítanom — villant Gordon agyába a felismerés —, de nem tudta elszánni magát a cselekvésre. Mialatt tépelődött, a nő összekattintotta retiküljét és folytatta útját. Gordonnak úgy tűnt, mintha egy szelet papír kiesett volna kézitáskájából. Valamit elvesztett! A gázlámpa fényernyőjében nem kellett soká keresgélnie, rögtön rábukkant. Amíg a földön hevert — színes papírdarabnak tűnt. Felkapta. Bankó volt, zizegő ötfontos. Nem akart hinni a szemének, pedig semmi kétség — ötfontos. Felkapja fejét, szaporázná lépteit. De hová lett a nő? Eltűnt, mint a kámfor. Az ördögbe is — morfondírozott — boszorkány űzött volna belőle tréfát, és elrepült egy seprűnyélen? Megállt, hallgatódzott, leste a tűsarkak koppanását — reménytelenül. A bankjeggyel a kezében még tett néhány tétova lépést, hátha mégis felfedezi az imbolygó félhomályban az ismeretlen ismerőst. Minden hiába, elillant, mint a hajnali álom. Látomás lett volna? Mióta veszítenek el a szellemek ötfontosokat ? Zsebrevágta a bankót és visszafordult. Jdig tett néhány lépést, egy súlyos kéz nehezedett a vállára. — Van valami hézag, apuskám? Micisapkás, durva arcvonásé férfival nézett farkasszemet. Mi az ördögöt akarhat tőlem? Ki akarta szabadítani magát szorításából, de csak vonaglott, mint a Themze partjára vetett hal. IFolytatás a 15. oldalon)
