A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1965-03-28 / 13. szám

4réfcótfrtot£ tttyó H téifa Inkább a békepipa hívei voltak az észak-amerikai indiánok, miikor először találkoztak az addig még sosem látott fehér emberrel. Ezek legtöbb­­nyíre vadászok és katonák voltak, akik jé, vagy kevésbé jó szándékkal indiánlakta területekre léptek. Az indiánok a fehér embereknek, akik „villámmal ölnek“ jelen­létét meglepőnek találták ugyan, de ko­rántsem mutattak és éreztek ijedtséget a sépadtbőrüek láttán. Másnak tartották őket, de nem különbnek, és hajlandóságot mutattak olyan barátkazásra, amely egyen­jogúságon alapul. Ki ne tudná, hogy ml lett sorsa Amerika őslakóinak rövid né­hány évtizeddel azután, hogy az európai hódítók betették lábukat az Újvilágba. A jövevények között azonban nemcsak vérszomjas és pénzsóvár katonák és ka­landorok voltak, hanem szépszámmal akadtak írók, újságírók, festők is. Mikor 1832-ben a Yellowston öblében kikötött a Fort Union, fedélzetén magával hozta Ge­orge Catlin festőt is, aki akkor még bizo­nyára nem sejtette, hogy életének egy egészen új korszaka kezdődik. Annyira le­bilincselte az indián nép világa, élete, szo­kásai, hogy egész további életét ennek ábrázolásával töltött. Házastársul Is in­dián leányt választott. Barátságra szívesen feleltek az Indiá­nok (barátsággal, nem ők az okai, hogy legtöbb esetben a békepipa helyett íjra, nyílra, harcleszközökire került a sor. Ke­gyetlen ellenségek tudtak lenni, s erről nemcsak a Kentuckybam megskalpolt s csodálatos módon életben maradt Ed Robinson tett tanúságot annak Idején, de a gyűlölet, elszántság és hősiesség együt­tesen sem volt elegendő a fehér hódítók átkozott és csodálatos fegyverei ellen. Is, (Vírgina vlrgtnum) mint a spanyol Má­­rla-kultusz visszhangja. De azért számos Indián fegyvert lehet találni múzeumokban és magángyűjtemé­nyekben is. Gyűjtésük Amerikáiban egy időben szinte szenvedéllyé harapódzott, di­vattá vált. Egyes kereskedelmi társaságok az Indiánok hosszúcsövü puskáiért cseré­be állítólag olyan magas halom vidrapré­met adtak, amilyen magas a földre állí­tott puska volt. Ez alig hihető, hiszen ilymódon 3500 dollár értékű prémmel fi­zettek volna egy-egy fegyverért. De a cse­rélő akkor sem járt rosszul, ha csak 12— 14 vldraprémet kapott. Az Indián harcmodor a lövöldző sápadt­­bőrűek ellen a következő volt: az ellen­séges fehér csapatot körülzárták és nem támadtak addig, míg a fehérek végül Is nem lőttek. A puska újratöltésének Ide­jét használták fel támadásra, nemegyszer teljes sikerrel. Ez a harcmodor akkor mondott csődött, mikor a fehér hódítók az Ismétlő puskákat kezdték használni. A nem várt sorozatos lövések pánikot kel­tettek a vöröstoőrűek soraiban, fejvesztett menekülésük közben még hallani lehetett kiáltásaikat: elvarázsolt, boszorkányos puskák! B. T. Henry puskakészítő alapozta meg a Winchester cég világhírnevét. Ismétlő­puskái később nagy népszerűségre talál­tak a rézbőrűek között Is. Homnét Ismerni meg, hagy a fegyvert Indiánok használ­ták? Az indián puskák legjellemzőbb kü­lönlegessége, hogy a puskatus fém vasa­lása hiányzik. Ezt a vürösbörű harcosak leszerelték, részben mert kitűnően felhasz­nálhatók voltak más mindenféle szerszám készítéséhez, részben pedig, mert a hideg vas érintése kellemetlen volt meztelen válluknak. Tomahawk, kés, nyíl, Jól 'bevált hasznos fegyverek voltak az esetleg ellenséges szomszéd törzsek el­len, vagy ibölényvadészaton, de a golyós fegyverrel, szemben keveset értek. A ké­sőbbiek folyamán aztán az Indiánok Is szert tettek puskákra, de a May Károly múzeum büszkesége, „Winnetou puskája“ valószínűleg sohasem volt Indián tulaj­donban, mint ahogy Ilyen nevű apacs törzs­főnök sem létezett. Az ezüst szögekkel kivert puska a szakértők szerint valame­lyik gazdag latln-amerlkal úrnak készült. Emellett szól a belevésett dupla „v“ betű Indiánok Európában A 17. század elején tette lábát elsőíz­ben európai földre Indián, mégpedig Po­cahontas hercegnő személyéiben. 1762-ben egész Indián csoport látogatott el London­ba. Ez a Oherokee törzs küldöttsége volt. A 20. századiban Európába Indiánok több­nyire már csak mint artista csoportok tagjai jöttek, főleg kanadaiak és sloux lndiánokf Hősi múltjukat elevenítették fel a nézők előtt számos jelenetben, fő pro­dukciójuk Buffalo Bill és a Sloux törzs­fő legendás harca volt. A Drezda melletti adebeulban többször F. D. Roosevelt kitünteti a második világháború indián hadnagyát, I. C. Montgomery! Az Indiáo nemzet egyik utolsó nagy hőse, az „ Átfúrt orrflak“ törzséből is Járt indián küldöttség, hogy megláto­gassa az Indiánok nagy regényírójának May Károilynak valamikori lakhelyét, a mai May Károly múzeumot. 1928-ban el­látogatott Ide a 109 éves nagyfőnök, Whi­te Horse Eagle (Fehér Sas) Is. Az élelmes aggastyán több mint egy évig utazga­tott Európában sastollas ruhájának tel­jes díszében, és több egyetemen tartott előadást. Otjain a sloux főnök, Big Snake (Nagy Kígyó) kísérte. A nagyfőnök sok sápadtarcúnak osztogatott magas Indián kitüntetést és az érdeklődőknek megfe­lelően magas összeg ellenében autogram­­mot adott. £s akik harcoltak... Ünnepélyes pillanat volt, mikor a Fehér Háziban a néhai Roosevelt elnök mosolyog­va kezet szorított Jack C. Montgomery had­naggyal, az Oklahoma-Cherokee törzs tag­jával, akit a második világháborúiban ta­núsított hősiességéért megérdemelt kitün­tetésben részesített. Nem ő volt az egye­düli Indián, aki ebben a háborúban ma­gas katonai kitüntetést kapott. Több mint 3600 navaj, több száz Greek és más törzs­beli Indián szolgált az amerikai hadsereg­ben. Különösen a japánok elleni harcban tűntek ki mint tengerészgyalogosok és összekötők. A háború után aztán vissza­tértek a napi élethez, napi gondokhoz. Jövőjük? Az Egyesült Államokban ma valamivel több mint fél millió indián él. Ennyi maradt a hatalmas fajból. 1961 jú­liusában nagygyűlést rendeztek, amelyen gondjaikat, jövőjüket tárgyalták. Vala­mennyi törzs képviseltette magát. 700-an jöttek össze a Vadhagyma Városában, me­lyet a sápadt arcúak Chicagoként ismer­nek. A megjelent fehéreknek nemzeti tán­cokat adtak elő skalponként 1 dollárért, az „ágyúdugaszok“ (értsd: gyerekek) csak 50 centet fizettek. A kormányhoz címzett fő követelésük az volt, hogy az Indián maradhasson meg Indiánnak, építhesse jűvőijét őseinek nemes hagyományaira. Ez egyszerre kevés Is, és sóit is. A mlúltra nézve kevés, a jövőre nézve már több. (A Kvéty nyomán) 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom