A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-03-14 / 11. szám
Ez a hegyes bambuszpálclkíkból készült „sttndisznó“ a fák ágairól szokott a mit sem sejtő ellenség nyakába pottyanni héten nagy támadás Indult — tankok, rohamcsónakok, repülőgépek és helikopterek segítségéivel — azon kis terület ellen, amelyen éppen áthaladtunk. Ez alkalommal Hhep Hong dél-vietnami fényképész olyan tettet hajtott végre, amelyhez hasonlót huszonhárom éves újságírói tevékenységem alatt sem láttam. Kitépte a kezemből a filmfelvevő gépet, kikúszott az óvóhelyről, hogy közelebb Jusson a hulló 'bombákhoz. Társai még csak azt sem engedték meg, hogy végignézzem, mit csinál. Testükkel takartak el engem és társnőmet, Madeleine Rtffaud-t, hogy megvédjenek bennünket a repeszektől. Thep Hong rövid Időn belül visszakúszott az árokba s noha mind ő, mind a filmfelvevőgép merő sár volt, arcáról egy plllantra sem tűnt el a mosoly. — Egy kis ajándék, — nyújtotta át gépemet. A bombák robbanását 25—50 méter közelségből vette fel... S még a bombázás alatt átfutott egy fedetlen sík téren, hogy közelről örökíthessen meg egy lelőtt égő helikoptert. Mindez valóban rajta van a filmen. Minden egyes nap hasonló eseményeket hozott és bármelyik szerencsétlenséggel végződhetett volna. Ám az őserdő nagyszerű zöld takarója, vagy egy-két hüvelyknyi föld a fejünk felett, valamint kísérőink rendíthetetlen nyugalma biztonságérzettel töltöttek el 'bennünket. De nem csak azért jártunk Itt, hogy izgalmakat keressünk. Számos feledhetetlen találkozásban volt részünk, így találkoztunk például Hulnb Min)h-el, aki a Bien Hoa-1 repülőtér elleni fantasztikus akoiót vezette, egy törzstiszttel, aki részt vett a Btnh Gía meltettl csata vezetésében, amelyA szabadságharcosok amerikaiaktól zsákmányolt géppuskákkal lövik az alacsonyan szálló repülőgépeket és helikoptereket A felszabadított Dél-Vietnamban ben a Saigon 1 amerikai parancsnokság az egész háború alatti legnagyobb vereségét szenvedte el; a salgonl hadsereg hadnagyával, a volt császár, Bao Dal unokaöccsével, aki feleségével és tizenhárom gyermekével együtt dezertált Saigonból a felszabadított területre; beszéltünk a Nemzeti Felszabadító Arcvonal elnökével Nguyel Huu Thoval Is, az Arcvonal katonai és politikai képviselőivel, egyszerű katonákkal, földművesekkel és partizánokkal. Látogatást tettünk a fegyverjavító műhelyekben és abban a központi laboratóriumban, ahol szérumokat és gyógyszereket állítanak elő olyan körülmények között, amelyek egyenesen elképzelhetetlenek; jártunk földalatti nyomdákban, film- és rádióstúdiókban, sőt — akár hiszik, akár nem — meglátogattunk az őserdőben egy balettiskolát Is. Mikor hazatértünk, sokan azt kérdezték tőlem, hogy mit ettünk. Legfontosabb élelmiszerünk, természetesen, a rizs volt, mikor pedig a katonai egységeknél jártunk, standardcsomagolású szárított halat kaptunk. Étlapunkat még különböző, számunkra érthetően szokatlan vadhús élénkítette. Mindenesetre nyugodtan állíthatom, hogy látogatásom Ideje alatt sosem éheztem és az ott kapott ételek nem is váltak egészségem kárára. JfW most Moszkvában élű ausztriáliai újságíró a f W második világháború idején haditudósítóként dolgozott és mint ilyen alaposan megismerte a Távol-Keletet. Az utóbbi Időben két Ízben járt Dél- Vietnam felszabadított részében Második látogatásából visszatérőben, január végén megállt Prágában és beszámolt dél-vietnami élményeiről. Az elmúlt esztendő novemberének végétől egészen' január második feléig Ismét Dél-Vletnam egyes felszabadított területein jártam. Ez a látogatásom sok tekintetben érdekesebbnek, sőt izgalmasabbnak is bizonyult, mint az előbbi. Mint megmutatkozott, a salgonl amerikai parancsnokság hamarosan tudomást szerzett az újságírók és fényképészek csoportjának érkezéséről s elhatározta, hogy lépéseket tesz ellenük. Ha az ember valóban érdekes helyekre akar eljutni, mint például a Saigon felé vezető utakhoz, vagy Birnh Gía környékére, hogy megtekinthesse' a híres csata színhelyét, olyan területeken kell áthaladnia, ahol harcok folynak, mégpedig többnyire kerékpáron. A terület felett állandóan ott őrködnek a felderítő repülőgépek, s mivel mi úgyszólván, kizárólag nappal utaztunk, nem csoda, hogy felfedezték jelenlétünket. Egy délután felfedezett 'bennünket a felderítő repülőgép, nyilván megállapította, hol pihentünk meg éjszakára s reggel négy órakor már bombák hullottak arra a helyre, ahol letáboroztunk. Én készen tartottam a magnetofonomat, hogy felvegyem egy éjszakai madár hangját, így aztán ehelyett felvehettem az egész 'bombázás lefolyását. S ezzel kezdetét vette ngy heti bújócskázásunk a halállal. A következő nap a „rangerek“ (rohamosztagok) két osztaga állított nekünk csapadát, négy amerikai tanácsadó vezetésével. Sejtelmük sem volt róla, hogy A Nemzeti Felszabadító Front elnöke, Nguyen Huu Tbo salgoni jogász míg ők a mi nyomunkat követték, az ő nyomukban a felszabadító hadsereg járőre haladt és jól mulatott az előttük járók „cserkósz“-óvatosságán. A csapdát elkerültük és a Tangerek csak a mi jelentőtünknek köszönhették, hogy nem ütöttek rajtuk a szabadságharcosok. Azok, akik feleltek értünk, nem akartak kiprovokálni egy megtorló akciót, amely minden amerikai tanácsadó elestét követi. Néhány nappal később darabjaira szakadt az asztal, amelyen éppen megvacsoráztunk és az egész környéket bombákkal szórták tele. Bármennyire Is hihetetlen, a bennünket kisérő egység parancsnoka néhány órával hamarabb tudott a légitámadásról és így elég Időnk maradt arra, hogy óvóhelyet keressünk. Még ugyanazon a A felszabadító hadsereg egységei akció közben Wilfred Burchett
