A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-02-14 / 7. szám
KERESZTREJTVÉNY Csokonai Vitéz Mihály Egyik kedves versének négy sorát idézzük a vízszintes 1. és a függőleges 47. és 29. sorban. VÍZSZINTES: 15. Folyó Franciaországban. 16. Jő modornak megfelelő. 17. Csendes. 18. Török katonai rang. 19. Tagol közepe. 20. Figyelmeztet. 22. Mindenféle ócskaság. 23. Helyrag. 24. Nemes fém. 25. Hegység a Szovjetunió és Mongólia határán. 27. Kérdőszó. 28. Hivatali helyiség. 30. A járás, haladás egyik mozzanata. 31. E napon. 33. Szlovák igenlés. 34. Nem egész hobby. 36. Vasúti vágány. 37. Káté! 38. Török férfinév. 40. A kutyafélék családjába tartozó állatfaj. 42. Ékezettel: betegség. 43. Nagy magyar költő. 44. Meggyógyít (lat.). 46. felkelés, 1735, antifeudális parasztfelkelés. 47. Dísze. 48. Színdarab. 50. Azonos betűk. 51. Sportág. 52. ... bán. 53. ABT. 54. Világtalan. 56. Csont latinul. 57. Ideiglenes faépület. 58..............Lesoaut. 59. Olasz igenlés. 61. Csen. 62. Tarka közepe. 64. Nemzetközi műnyelv. 65. Háziállat. 66. Gyógyító. 68. Meran betűi. 70. Nem egészen originális. 72. Ádám fia. 73. Rí. 74. Tagadás. 75. Goromba németül. 76. JMG. 78. Beugrat. 81. Millió mássalhangzók nélkül. 82. Anna Olga. 83. Község Kassa mellett. 85. Fordítva: sérülés. 86. Romok közepe. 88. Vár peremei. FÜGGŐLEGES: 1. Az USA egy tagállama. 2. Misztikus indiai vallási-filozófiai tan. 3. Aki betűi. 4. Ékezettel: területegység. 5. Táncmulatságok tartására használt épület. 6. Női név. 7. Róbert Lajos. 8. Levegő görögül. 9. GN. 10. Bájos jelenet, kép. 11. Ivó. 12. Teherben van! 13. Az egyik irány. 14. Betűpótlással a végén: tömb. 19. A síkság. 21. ... bicske, község Pest megyében, nagykátai járásban. 24. Mátka. 26. Japán pénzegység (ék. hiba). 32. Formai. 34. Nem kára. 35. Bánság. 37. Sétány. 39. Mutatósző. 40. SSI. 41. Szemével észlel. 42. Végtag. 44 Időhatározó. 45. Léván lakik. 48. .. . patak, község a Bodrog két partján. 49. Magyar gépészmérnök, a legkiválóbb villamosmozdony-szerkesztők egyike. 52. Léggömb. 55. Koordinálás kezdete. 60. Lendületed. 62. Odébb. 63. Balaton.... jelentős fürdő- és üdölőhely. 65. Államdíjas szlovákiai magyar író neve és személynevének kezdőbetűje. 67. Jókedvű. 68. Béke több idegen nyelvben. 69. Halk zörej. 71. Idei magánhangzói. 77. Nem oda. 79. Az állami vállalatok rövidítése az NDK-ban. 80. Vonatkozó névmás. 83. Idősebb rövidítése. 84. Római pénz, 86. Folyó Szibériában. 87, Lágyfém. Az előző rejtvény megfejtése: „ 7.. ha minden ember meg tenné a kötelességét, nagyszerűen élnénk ezen a világon.“ (Folytatás a 13. oldalról) sem mozdultam, azt hitték, hogy halott vagyok s nem törődtek velem tovább. Később, egy félóra múlva, nehéz lovasság vágtatott el azon. Egy közülük megismerte, hogy csikós vagyok s a többi közül kiválva, odanyargalt hozzám, rám akart gázolni. Azonban a jól iskolázott lónak az a szokása van, hogy előtte fekvő emberre soha rá nem lép. Tovább egy negyed óránál toporzikáltatta felettem paripáját a vértes, anélkül, hogy az egyszer is rám hágott volna, mindig úgy ugrott keresztül, hogy nem érintett patkójával. Én egy mozdulatot sem tettem ezalatt, mely bennem az élőt elárulta volna, úgy feküdtem ott, mint egy kő. Végre otthagyott a vértes. Végre jött egy ágyútelep, egy ágyút alig ötven lépésnyire tőlem állítottak fel. A lovak szinte odáig jöttek, amint megfordultak vele. Akkor elkezdtek lövöldözni. A golyók búgva repültek el fölöttem — a puskaporsalak odahullott rám s az ellenkező félről odairányzott ugrató (ricochet) lövések rajtam szökdeltek keresztül, rám szórva a felvágott homokot és kövecset. Késő estig lövöldöztek ide-oda. Estére vége lett a csatának, láttam a magyar seregek mint bomladoznak szét, egy zászlóalj keresztül akarta vágni magát, nagyrészint ott veszett, zászlóját négy huszár mentette meg s mint később hallottam, e szavakkal tűzte le a tábornok elé: „Itt a nyolcadik bataillon zászlója, a sereg maga a csatatéren maradt.“ Én is ott maradtam az elveszett csatatéren. Este, mikor már sötétedni kezdett, fölemelkedtem, széttekinték s láttam a távolban. ahol reggel a magyar seregek álltak, kigyulladni sorban az őrtüzeket. Messze volt tőlem, s én alig bírtam már magammal. de mégis neki indultam a tábort fölkeresni. Lassan, néha négykézláb vánszorogva, késő éjjel jutottam eí «'legelső őrtűzig. Az őrszem észrevett, s amint rám kiáltott, akkor vettem észre, hogy a császári seregek közt vagyok. Már akkor nem bántam, akármi történik velem. Az örvezető odajött. Kértem, hogyha kedve van, öljön meg, ne hagyjon tovább nyomorognom. Az ember csaknem sírt, úgy megszánt, maga bekötözte sebemet, lefektetett a tűz mellé és ennem. Innom adott. Másnap tova kellett' menniük. Engem a többi foglyokkal együtt egy rongyos faluban elhagytak, valami szerbek maradtak velünk őrségül, akiket nem használhattak ütközetben. Egy este megláttam a templom-ablakon át, hova be voltunk zárva, hogy két szerb alkuszik az én jő kesely lovamra. Az egyik tíz forinton vette egv nehéz lovastól, aki kénytelen volt azt elprédálni, mert a jámbor állat nem hagyott-senkit magára ülni. A szerb, miután egynéhányszor közel volt hozzá, hogy a nyaka kitörjék, elhatározta magát, hogy valamelyik pajtását nyomorítja meg vele; de nyerni akart rajta vagy két forintot. Ott alkudtak a fülem hallatára, az én jő lovamra, akit egy faluért nem adnék. Az egyik tizenkét forintot kért, a másik nem ígért többet tíznél, pedig az egyik mindenesetre meg akarta venni, a másik pedig mindenesetre el akarta adni, de egyik sem engedett a magáéből; utoljára is a lett belőle, bogy összeverekedtek s miután egymást ió! megdöngették, azt határozták, hogy holnap reggel majd megegyeznek. Nem tudom, megalkudtak-e aztán másnap? Mert én még azon éjiét kiszöktem az ablakon s elhoztam a ..keselyt“ ... Az ember semmin sem mulat oly Jél, mintha saját kiállott szenvedéseit mondhatja ei oly helyen, hol senki sem szenved víg, jókedvű társaságban, vidám tűz, vidámító bor tüze mellett, gyönyörködik a hatásban, mit azon rémséges jelenetek elmondása idéz elő az arcokon, miket ő maga oly közel látott, mik vele történtek. Késő estig osztoznánk a boldog család örömeiben; este az öreg maga kivezetett bennünket a füzes partjára, melyet szőke folyam kerített be kanyargó mentében mintegy félszigetül. A folyam közepén ismét egy kis rekettyés szigetet lehetet iátni s a sziget és a füzes közti folyamon egy fakő vízimalmot, mely ott őrölt tombászaira kikötve, egyszerű kitkattogó kelepeléssel a csöndes éjszakában. A csikós háromszor füttyentett, mire a malom felöl evező lubickolása kezdé hal-, látni magát. Egy csónak közelgett felénk, egyetlen faderékből vájt keskeny lélekvesztő, melyet egyetlen ember haitott két evezővel. Amint közel ért hozzánk, a csikós odafordult felénk súgva: „nem kell neki jő estét kívánni — nem szereti. Az olyan embert föl nem veszi a ladikba, aki jé napot vagy estét kíván“. — Furcsa ember lehet. — Az a mondása, hogy nem kell az Istennek parancsolgatni. A csónakos kikötött. Ö volt a molnár abban az eldugott malomban. Mi szófia-^ nul beültünk ladikjába. A molnár anélkül, hogy egy szót kérdezett volna tőlünk, ismét helyet foglalt a kormánypadon, csendesen sikamlott velünk odább a sajka az alkonyaiban elfeketült víz tükre felett. Egy szót sem szőtt senki, egyetlen hang volt, az evezőnek taktusos csapása. A sziget orra mellett elhaladva, valami halk éneklést hallottunk odabenn, a molnár nyugtalanul csóválta fejét, fogai '''őzt egy-egy káromkodást morzsolt szét n»vv mogorván s a csónak lejtett odább s mentül továhb ment, annál enyészetesebben hangzék a dal a szigetből. A túlpartra érve, néhány darab pénzt készítők kezemben előre, a molnárnak adandó. A csikós észrevette, visszanvomta kezemet s fülembe döcmögé: „nem szereti az olyan embert, aki pénzt ád Furcsa ember ám ez“. Lovaink mellettünk úsztattak át a csónak után kötve s mi azon vizesen felülve rájuk, csöndesen ügettünk tova. 5
