A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-10-25 / 43. szám
LacKöNE ír Iss ibolya td^ya tete^ a&ü^öuy (12) S ott zokogtak ketten összeborulva Isten tudja meddig. Miért sírt az apja? Nem tudja, sohasem kérdezte meg tőle, de ennek a könnyel vegyült cigánymuzsikás estének az emléke mindig benne marad s most itt, Losoncon újra elébe révedt. — Lefekszem — szólalt meg csendesen Hanzélyi felé fordulva, mint aikinek elromlott a kedve. — Elég volt mára a mulatozásból, — s hiába volt könyörgés, mézes szóval mondott marasztalás, Erzsi hajthatatlan maradt. — Holnap korán kell kelnem . . Most mennem kell. De ezt a szép muzsikás estét szivemből köszönöm Fen. Szobájába vonult, aludni azonban nem tudott. Lentről felhallatszott Dombi játéka. Hanzélyi megállás nélkül reggelig huzattá a legújabb nótát: „Nincs szebb madár a fecskénél. Barnahajú menyecskénél .“ — Bolond, mosolygott Erzsi. — Ez meg úgy látszik belém habarodott. S a felébredt hiúság csiklandozni kezdte a szive tájékát ... A pírban kelő reggel még nem sugározta be Losonc tetőit, mikor már kilopta magát a^.Fekete Sas“ épületéből s megindult a helyi parancsnokság felé. Sem álmosságot, sem fáradtságot nem érzett, — „Olyan volt ez az éjszaka, mintha megfürödtem volna muzsikaszóban. Felfrissültem tőle.“ — S tízet sem ütött a református templom tornyában az óra, mikor a kieszközölt engedéllyel a tarsolyában már a postakocsiban ült, mely az Ipoly lankás dombjai között hazafelé gördítette. — Ejnye, Hanzélyitől illett volna elköszönnöm, — jutott Gyarmat körül az eszélje, de aztán vállalt vont. — Ha hiányzik a búcsúm, majd csak érte jön. Otthon a kisfia azzal fogadta, bogy itt járt a nagymama. Erzsi lábal a földbe gyökereztek. — Itt járt? — hebegte. — Mit mondott, hogy mért jött? — Elhozta a lovacskákat, amelyeket kértél. — És? — sürgette tovább. — És? — látszott velünk.. Este együtt imádkoztunk édesapánkért, aztán lefektetett bennünket és megcsókolt... Éjjel vizet kértem tőle, mert ott virrasztóit az ágyam mellett, de reggel hiába kerestem, nem volt már sehol . . . A dadától tudta meg, hogy pár órával rá, ahogy gyalog nekiindult, megérkezett a nagyasszony. Azért késtek, mert tengelytörés érte őket a sztregoval kátyus, esőmosta úton ... — A kocsit azonnal a tekintetes asszony után menesztette, dehát visszajött az István miatyánknyi idő múlva, mert hogy látta a szügyi vincellér a tekintetes asszonyt, mikor maga mellé segítette a bakra Hanzélyi tekintetes úr. Hát — gondolta István — kár lenne törni a sztregoval lovakat, mikor úgy sem tudnák utolérni a tekintetes úr szürkéit. .. Erzsivel egyet fordult a világ. — És mikor ment vissza az anyósom? — kérdezte színtelenné vált hangon. — Pirkadatkor . .. Addig a gyerekek mellett ült és takargatta őket. jolánka nyűgös volt, folyton lerúgta magáról a dunnát, a kis Ara is fel-felnadozott. Reggel aztán, odaszólított magához és száz pengő forintot hagyott nálam a kicsinyek számára. A nyakáról meg a Krisztus keresztjét leszedte Q az Aladár ágya fölé akasztotta a falra. Azt mondta — mán tessék megbocsátani, hogy ha ő elmegy, legalább az Úr Jézus vigyázzon a kis ártatlanokra... A száz pengő meg itt van. — Csak tartsa magánál. — A gyerekek számára hagyta. — Magára bízta, nem rám, — mordult rá indulatosan — hát vegyen rajta azt, amit jónak lát. .. Én nem törődöm vele. ...Az anyósa hát megtudta, hogy Hanzélyi társaságában Losoncon járt s biztosan elpletykálják majd neki az átánekelt, muzsikás éjszakát is ... — Mit fognak gondolni? — A szívét aggodalom fogta el. — Eddig se volt rólam jó véleménnyel, hát meg ezután? — A látszat ellenem szól... — S most egyszerre más színben látta az átmulatott éjszakát, a feléje forduló lobogó férfiszemeket a fülébe muzsikáló cigány fürtös-fekete arcát s Hanzélyi perzselő, szerelmes tekintetét ... — Még a világ nyelvére kerülök — villant bele a félelem, de a másik percben már vállal vont. — De vajon mért félnék? Hiszen rosszat nem tettem a lélkíismeretem tiszta s ezt tudja a mindentlátó hatalmas Úristen... Az pedig, hogy rossznak fog tartani az anyósom, nem fontos. A pletyka sem fontos. Hát akkor féljek? „Eb fél, kutya fél“, — kezdte rá szertelenül az édesapja réghallott nótáját. — ..Eb fél, kutya fél.“ S danolva szedte ki tarsolyából a gyerekeinek hozott madárlátta mézeskalácsot. Hanem a máskor galambbúgáshoz hasonlatos hangja most színtelenül, üresen csengett ... 28. — Vacsorázzál meg édes fiam nélkülem. Nem vagyok most éhes, csak fáradt. Nagyon fáradt s minél előbb ágyba szeretnék kerülni! Károly alázattal csókolta meg a hintából kilépő édesanyja kezét s átkarolva vezette fel a dübörgő tölgyfalépcsön emeleti szobájába, melyben az előre szaladó Ita Nina már vetette is az ágyat gyorsan, hogy a nagyasszony meg legyen elégedve, egykettőre odakészítette a fehér csipkével letakart asztalkára az imakönyv mellé, a pohár vizet, aztán segített kigombolni a nagyasszony ruháját, leemelte fejéről a bársony szalaggal és csipkével díszítés fejdíszt s halkan, mint az egerésző macska kisuri rant a szobából. A nagyasszony egyedül maradt. Csak most érezte, mennyire megviselte az út. Az arca égett, a nyelve száraz volt s. szeme előtt tüzes karikák kezdtek bolondozó táncba. Amióta az eszét tudta — így feiindulva nem volt. Még szerencse, irigy fegyelmezettsége letudta győzni a fájdalmát s nem robbant ki. jajongó sírásba Károly karjába borulva: „Károly, fiam, nem élem túl a rettenetes szégyent. A szívem szakad meg, ha rágondolok, hogy a becsületünk oda, büszke nevünk a sárba tiporva: nevetségessé tett Fráter Erzsébet, börtönben sínylődő testvéredet... Házon kívül töltötte az éjét. Talán még most is a szeretőjével mulat Losoncon valahol.“ Nem, nem jajdult fel hangos sírással. Büszkesége nagyobb volt fájdalmánál, — pedig az útja vesszőfutásnak tetszett Csesztvéről hazáig. Amit sejtett, az most' kétségtelen bizonyítékot nyert. Aggodalma az' Emi hitestársát illetőleg valóra vált: Erzsi méltatlan a szeplőtlen. büszkén hangzó Madách név viselésére. Hát ezért kellett a kocsi! . .. Ezért kérte el tavaszi munka idején a dologban álló lovakat, hogy mulatozni Losoncra mehessen. Sürgős volt már neki nagyon a találka, — nem várta be még a hintó érkezését sem, hanem ország-világ láttára a gavallérja oldalán kocsikázott Losoncra, fényes nappal. Gyarmaton keresztül ... A nagyasszony, mint a sebzett tigris fel s alá járkált a szobában, nem emlékezett már rá, hogy kertilt ide s megállt számára az idő. Csak a szenvedést érezte szivében s a vágyat, hogy múljon el tőle ez a keserű pohár. Fián esett sérelemben az anyai hiúsága volt helyrehozhatatlanul megbántva. Az ő fiát csalta meg a felesége... Emit... Legdrágább gyermekét, a legnagyszerűbb embert, akit valaha is ismert s akiről tudta, hogy nagy eszmék gyúitak benne lángra ... Erzsi tettének a következményeit még felfogni nem leltei ... Ha megtudja Emi, talán belepusztul. A fekete ébenfából készül* titkosrekeszű szekreterjéhez lépett. Ebben a régi bútordarabban tartotta a családi fényképeket s a régmúlt idők ern-
