A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1964-10-25 / 43. szám

LacKöNE ír Iss ibolya td^ya tete^ a&ü^öuy (12) S ott zokogtak ketten összeborul­va Isten tudja meddig. Miért sírt az apja? Nem tudja, sohasem kér­dezte meg tőle, de ennek a könnyel ve­gyült cigánymuzsikás estének az emléke mindig benne marad s most itt, Losoncon újra elébe révedt. — Lefekszem — szólalt meg csendesen Hanzélyi felé fordulva, mint aikinek el­romlott a kedve. — Elég volt mára a mu­latozásból, — s hiába volt könyörgés, mé­zes szóval mondott marasztalás, Erzsi hajt­hatatlan maradt. — Holnap korán kell kel­nem . . Most mennem kell. De ezt a szép muzsikás estét szivemből köszönöm Fen. Szobájába vonult, aludni azonban nem tudott. Lentről felhallatszott Dombi játé­ka. Hanzélyi megállás nélkül reggelig hu­zattá a legújabb nótát: „Nincs szebb madár a fecskénél. Barnahajú menyecskénél .“ — Bolond, mosolygott Erzsi. — Ez meg úgy látszik belém habarodott. S a feléb­redt hiúság csiklandozni kezdte a szive tá­jékát ... A pírban kelő reggel még nem sugároz­ta be Losonc tetőit, mikor már kilopta ma­gát a^.Fekete Sas“ épületéből s megindult a helyi parancsnokság felé. Sem álmossá­got, sem fáradtságot nem érzett, — „Olyan volt ez az éjszaka, mintha megfürödtem volna muzsikaszóban. Felfrissültem tőle.“ — S tízet sem ütött a református templom tornyában az óra, mikor a kieszközölt en­gedéllyel a tarsolyában már a postakocsi­ban ült, mely az Ipoly lankás dombjai kö­zött hazafelé gördítette. — Ejnye, Hanzélyitől illett volna elkö­szönnöm, — jutott Gyarmat körül az eszé­lje, de aztán vállalt vont. — Ha hiányzik a búcsúm, majd csak érte jön. Otthon a kisfia azzal fogadta, bogy itt járt a nagymama. Erzsi lábal a földbe gyökereztek. — Itt járt? — hebegte. — Mit mondott, hogy mért jött? — Elhozta a lovacskákat, amelyeket kér­tél. — És? — sürgette tovább. — És? — látszott velünk.. Este együtt imád­koztunk édesapánkért, aztán lefektetett bennünket és megcsókolt... Éjjel vizet kértem tőle, mert ott virrasztóit az ágyam mellett, de reggel hiába kerestem, nem volt már sehol . . . A dadától tudta meg, hogy pár órával rá, ahogy gyalog nekiindult, megérkezett a nagyasszony. Azért késtek, mert tengely­­törés érte őket a sztregoval kátyus, eső­mosta úton ... — A kocsit azonnal a tekintetes asszony után menesztette, dehát visszajött az Ist­ván miatyánknyi idő múlva, mert hogy lát­ta a szügyi vincellér a tekintetes asszonyt, mikor maga mellé segítette a bakra Han­zélyi tekintetes úr. Hát — gondolta István — kár lenne törni a sztregoval lovakat, mikor úgy sem tudnák utolérni a tekinte­tes úr szürkéit. .. Erzsivel egyet fordult a világ. — És mikor ment vissza az anyósom? — kérdezte színtelenné vált hangon. — Pirkadatkor . .. Addig a gyerekek mel­lett ült és takargatta őket. jolánka nyű­gös volt, folyton lerúgta magáról a dun­nát, a kis Ara is fel-felnadozott. Reggel aztán, odaszólított magához és száz pengő forintot hagyott nálam a kicsinyek szá­mára. A nyakáról meg a Krisztus keresztjét leszedte Q az Aladár ágya fölé akasztotta a falra. Azt mondta — mán tessék meg­bocsátani, hogy ha ő elmegy, legalább az Úr Jézus vigyázzon a kis ártatlanokra... A száz pengő meg itt van. — Csak tartsa magánál. — A gyerekek számára hagyta. — Magára bízta, nem rám, — mordult rá indulatosan — hát vegyen rajta azt, amit jónak lát. .. Én nem törődöm vele. ...Az anyósa hát megtudta, hogy Han­zélyi társaságában Losoncon járt s bizto­san elpletykálják majd neki az átánekelt, muzsikás éjszakát is ... — Mit fognak gondolni? — A szívét ag­godalom fogta el. — Eddig se volt rólam jó véleménnyel, hát meg ezután? — A lát­szat ellenem szól... — S most egyszerre más színben látta az átmulatott éjszakát, a feléje forduló lobogó férfiszemeket a fülébe muzsikáló cigány fürtös-fekete ar­cát s Hanzélyi perzselő, szerelmes tekin­tetét ... — Még a világ nyelvére kerülök — vil­lant bele a félelem, de a másik percben már vállal vont. — De vajon mért félnék? Hiszen rosszat nem tettem a lélkíismere­­tem tiszta s ezt tudja a mindentlátó hatal­mas Úristen... Az pedig, hogy rossznak fog tartani az anyósom, nem fontos. A pletyka sem fontos. Hát akkor féljek? „Eb fél, kutya fél“, — kezdte rá szertele­nül az édesapja réghallott nótáját. — ..Eb fél, kutya fél.“ S danolva szedte ki tarsolyából a gyere­keinek hozott madárlátta mézeskalácsot. Hanem a máskor galambbúgáshoz hasonla­tos hangja most színtelenül, üresen csen­gett ... 28. — Vacsorázzál meg édes fiam nélkülem. Nem vagyok most éhes, csak fáradt. Na­gyon fáradt s minél előbb ágyba szeret­nék kerülni! Károly alázattal csókolta meg a hintából kilépő édesanyja kezét s átkarolva vezette fel a dübörgő tölgyfalépcsön emeleti szo­bájába, melyben az előre szaladó Ita Ni­na már vetette is az ágyat gyorsan, hogy a nagyasszony meg legyen elégedve, egyket­tőre odakészítette a fehér csipkével leta­kart asztalkára az imakönyv mellé, a po­hár vizet, aztán segített kigombolni a nagy­asszony ruháját, leemelte fejéről a bársony szalaggal és csipkével díszítés fejdíszt s halkan, mint az egerésző macska kisuri rant a szobából. A nagyasszony egyedül maradt. Csak most érezte, mennyire megviselte az út. Az arca égett, a nyelve száraz volt s. szeme előtt tüzes karikák kezdtek bolon­dozó táncba. Amióta az eszét tudta — így feiindulva nem volt. Még szerencse, irigy fegyelme­zettsége letudta győzni a fájdalmát s nem robbant ki. jajongó sírásba Károly karjá­ba borulva: „Károly, fiam, nem élem túl a rettenetes szégyent. A szívem szakad meg, ha rágondolok, hogy a becsületünk oda, büszke nevünk a sárba tiporva: nevetsé­gessé tett Fráter Erzsébet, börtönben síny­lődő testvéredet... Házon kívül töltötte az éjét. Talán még most is a szeretőjével mulat Losoncon valahol.“ Nem, nem jajdult fel hangos sírással. Büszkesége nagyobb volt fájdalmánál, — pedig az útja vesszőfutásnak tetszett Csesztvéről hazáig. Amit sejtett, az most' kétségtelen bizo­nyítékot nyert. Aggodalma az' Emi hites­­társát illetőleg valóra vált: Erzsi méltat­lan a szeplőtlen. büszkén hangzó Madách név viselésére. Hát ezért kellett a kocsi! . .. Ezért kérte el tavaszi munka idején a dologban álló lovakat, hogy mulatozni Losoncra mehes­sen. Sürgős volt már neki nagyon a talál­ka, — nem várta be még a hintó érkezé­sét sem, hanem ország-világ láttára a ga­vallérja oldalán kocsikázott Losoncra, fé­nyes nappal. Gyarmaton keresztül ... A nagyasszony, mint a sebzett tigris fel s alá járkált a szobában, nem emlékezett már rá, hogy kertilt ide s megállt számára az idő. Csak a szenvedést érezte szivében s a vágyat, hogy múljon el tőle ez a kese­rű pohár. Fián esett sérelemben az anyai hiúsá­ga volt helyrehozhatatlanul megbántva. Az ő fiát csalta meg a felesége... Emit... Legdrágább gyermekét, a legnagy­szerűbb embert, akit valaha is ismert s akiről tudta, hogy nagy eszmék gyúitak benne lángra ... Erzsi tettének a következményeit még felfogni nem leltei ... Ha megtudja Emi, talán belepusztul. A fekete ébenfából készül* titkosrekeszű szekreterjéhez lépett. Ebben a régi bútordarabban tartotta a családi fényképeket s a régmúlt idők ern-

Next

/
Oldalképek
Tartalom