A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-07-19 / 29. szám
Levelezőink r • r m írjak A NAGYMAGYARI kilencéves magyar tannyelvű Iskola tanulói és tanítói nagy sikerrel adták elő Molnár Ferenc: Pál utcát jiúk c. színdarablát. A darab minden szereplőié dicséretet érdemel. Nagyon )ó szereptudás, biztos mozgás, a tömegfelenetek gördülékeny megjátszása kifogástalanná tette a nehéz darab előadását, melyet a közönség sok tapssal jutalmazott. Külön említést érdemel Farkas Pali 5. oszt. tanuló, aki a kis Nemecsek szerepét megható és természetes átérzéssel játszotta. A darab rendezését, betanítását hozzáértő és fáradhatatlan munkával végették az Iskola pedagógusai: Közülük Kerekes fenő már évek óta vezetőle a helyt Csemadok kultúrcsoportjónak és rendezője több, sikerrel bemutatott színelőadásnak és műsoros estnek. Pőcz Gyuláné ZVOIEN város röviddel ezelőtt ünnepelte' 19. szabad tavaszát. Rendkívül kedves, szívélyes és színvonalas esemény volt ez. Az emlékezés gyönyörű pillanatai a f. G. Tajovsky színházban érték el tetőfokukat. Az előadáson közöttünk volt Leonid fakovlevlcs Solojev főhadnagy, felszabadítóink egyike, a vörös hadsereg tankelhárító osztagának parancsnoka. Aziért jött közénk, hogy felújítsa a közös harc emlékét és hogy érdemeiért átvegye a „Zvolen tiszteletbeli polgára" kitüntetést. Itt azokkal találkozott, akik 19 évvel ezelőtt segítettek az ágyúk átcsoportosításában, a megrongált Garam-hídon keresztül. Ezek közűi életben van a 73 éves juraj Leglá, Porubsky Otto és Mrentca fán. A szeretet és hála megnyilatkozását tükrözték a szebbnél-szebb virágcsokrok. A találkozás véget ést. Viszontlátásra, Solojev főhadnagy. Búkor József J. Solojev Zvolen város vendégkönyvébe jegyit nevét. Méltatta J. Balko, a zvolen! nemzeti tanáéi elnOke PERBENYIK községben a műkedvelő színjátszás Igen szép múltra t'eklnt vissza. Volt idő, amikor a község színjátszói évente 8—1U darabot is előadtak. Nemegyszer szerepeltek különféle versenyeken, ahol nagyon szép sikereket értek el. Még s télen elhatározták, hogy a CSISZ és a Csemadok összefog és betanulja Slposs Jenő „Bolondóra“ című 3 felvonásos vígjátékét. Az elhatározás után hozzáláttak az együttes Összeállításához. A fáradhatatlan Tóth János Csemadok-elnök vezetésével összebuválódott az együttes. Megindult a tanulás, május 0-én került sor a darab előadására. A bemutatónak oly nagy sikere volt, hogy meg kellett ismételni s a közönség még most Is kéri az újra Ismétlést. Tekintettel arra, hogy a környéktfeH falvakból eddig 6 helyről jött meghívás, először ezekben g községekben adják elő és csak azután kerülhet sor újabb hazai előadásra. Az átütő sikerért a rendező Tóth Jánoson kívül külön dicséretet érdemel Godzsák Lajosné tanítónő. A szereplők közül pedig Braun Nusika, Tóth Vallka, lfj. Máthá József és Horváth János, akik az együttes motorját voltak. De minden szereplő derekasan kitett magáértl Zelenák litván Popes Sándor népi zenekara A kis Nemecsek haldoklása a Pál utcai fiúkban A hegedű mestere Popes Sándor kezében a hegedű valóban beszél, sir, kacag éa táncra perdit. Most az egyszer hegedű nélkül beszélgetünk el Dél-Szlovákia egyik legnépszerűbb népi zenészével. Pepes édesapja munkáját folytatja tovább, 1848-ban vette át tfila a vonót. Elmeséli, hogy már nagyapja a környék közkedvelt prímása volt. Büszkén említi, hogy apjáról és nagyapjáról is azt mondják, valóságos ördögi virtuozitással játszottak. A legnehezebb variációkat (mesteri könnyedséggel adták elő. Kürt községben és környékén, a 70 évesnél Idősebbek ma is sokszor emlegetik őket. Az egész családot mint közekedvelt és híres népi zenészt Ismerték, a hogedü húrjain, a zengő cimbalom és a cselló lágy hangjain keresztül terjesztették a nép szivéből fakadó dalokat. Ez Kürtön ás környékén Is meglátszik, mert a kürtiek éa a környékbeli falvak lakói ma is sok szép, régi népdalt ismernek. Sok első dijat nyertek már különböző versenyeken. A Csehszlovák Rádiótól ellémerő oklevelet kaptak. Játszottak már több Ízben a rádióban és a televízióban is. Többször szerepeltek belföldi és külföldi államférfiak tiszteletére rendezett ünnepi vacsorán. Pepes Sándor példaképe Lakatos Sándor és népi zenekara. Az ö tökéletes technikájukat, játékmodorukat és hangszerelésüket Igyekszik átvenni. Most, amikor a külföldi turtstaforgalcpn megindult, jó lenne, ha egy-egy jó népi zenekar állandó helyet kapna városaink, fürdőhelyeink éttermeiben, vagy kávéházaiban és népszerűsítené már-már kiveszőben lévő eredeti népdalainkat belföldiek és külföldiek olőtt. A jelenlegi kilenctagú zenekarban három Pepes testvér játszik. Pepes Sándornak négy szép kislánya van, így tehát egyelőre a |üvő zenekar prímása hiányzik. — Kívánjuk, hogy a hegedű legifjabb mestere se sokáig várasson magára Hofer Lajos