A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-12-27 / 52. szám
„Felejthetetlen, — Írja dr. Sieburg, Író és laptudúsfté, aki közvetlenül a háború kitörése előtt egy ázsiai útja során ismerkedett meg dr. Sorgéval — felejthetetlen marad számomra egy kirádulás Sorgéval Tamenolba, Tokié egyik városrészében, mely a legalacsonyabb és legszegényebb prostitúciót takarja. A prostitúció elképzelhetetlenül nagy szerepet játszik japánban, elkerülhetetlen a japán férfiak életében. Megtalálható a prostitúció minden árnyalata (a gésa nem prostituált) — a jómódú énekesnőtől kezdve, aki nem csekély díjazás ellenében saját házában fogadja a barátait, a filléres prostitúcióig, amelynek szegény parasztlányok az áldozatai, akiket szüleik az éhínségek Idején adnak el a városi örömházakba. Tamenoi ennek a prostitúciónak a mélypontja. 12 és 16 év közötti kis parasztlányok üldögélnek az apró fakunyhókban és várják a férfivendégeket. Megdöbbentő a nyomor, mely az állandó mezőgazdasági válságok következménye . . . Sohasem felejtem el, milyen komolyan avatott be engem Sorge ezekbe a dolgokba, és milyen fájdalmasan érintette őt mindez.“ Buddha és nyershal A legkisebb gyanú nélkül engedte be az országba dr. Sorgét, a tiszteletreméltó német laptudósltót, a japán rendőrség Idegenellenőrző csoportja, amikor 1933. szeptember 6-án jokohamában japán földre lépett. Sorge Tokióba ntazik, bemutatkozik a német kolóniának, jelentkezik a követségen és kibérel egy apró szobákból álló japán házikót. Ez csak egy olyan szűk utcán át érhető el, amelybe a legkisebb taxi sem tud behajtani. A földszint az öreg japán házvezetőnő birodalma, aki hajnalban jön és késő délután eltűnik. Fönt lakik Sorge: dolgozószobájában könyvek, egymás hegyén-hátán, Íróasztal forgószékkel, gramofon, a falakon térképek, köztük egy rajzszegekkel felerősített Buddha-fénykép, a hálószobában japán matracágy, néhány láda, a padlón gyékény, amire a látogatóknak nem volt szabad cipőben rálépniük. Sorge japán módon él a japánok között, tanulja a nyelvüket, úgyhogy egyszerű dolgokban minden nehézség nélkül meg tudja értetni magát, minden reggel ősi japán szokás szerint fakádban fürdik — amit a japán harcosok a hadjáratokba is magukkal vihettek —, alkalomadtán kényelmes, bő japán ruhát ölt, szívesen eszik japán ételeket,, például szasamlt, nyers halat, apró szeletekre vágva. Szamuráj — szellem japán, mely évszázadokig hermetikusan el volt zárva a külvilágtól, saját szigorú hagyományainak kényszerzubbonyába zárkózott, amikor Perry amerikai tengernagy hét hadihajójával kinyitotta ennek a titokzatos szigetvilágnak a kapuját. A haláltmegvető szamuráj-szellem, Íjjal és nyíllal felfegyverkezve, tanácstalanul állt a modern technikával szemben. Ez 1853-ban történt, nyolcvan évvel, vagyis alig két emberöltővel ezelőtt, hogy Sorge japán földre lépett. japán zárt társadalom, rendkívül gyanakodnak minden külföldire. Hihetetlen ellentmondások: a gazdasági hatalom ultramodern monopóliumok kezében összpontosul, de ez összefér a „Tenno“, a fellegekben trónoló istencsászár középkori kultuszával, a militarista szamuráj-szellem istenitésével. Sorge borzongva lapozgat a japán militarizmus évkönyveiben: egy tokiói kaszárnya legfőbb ékessége egy díszes üvegszekrény, benne néhány vérrel átitatott papírlap. A regrutákat úgy vezetik oda a szekrényhez, mint valamilyen szentélyhez. — Ez a világon az egyetlen hely, ahol szabad sírnotok . .. A szekrény története: az orosz-japán háborúban egy japán lovasfutárt Írott parancscsal az egyik csapattesttől a másikhoz küldtek. A futár egy kozákjárőrbe ütközik, s mivel a rábízott irat nem juthatott az ellenség kezébe, felmetsxette a hasát, s a sebbe rejtette a parancsot. A kozákok látták, hogy halott, s csak a zsebeit kutatták át. Amikor a japánok rátaláltak futárukra s észrevették, hogy harakirit követett el, tudták, hol keressék a parancsot. Ezeket a véres papírlapokat őrzik a kaszárnyában, s azóta szabályos időközökben előléptetik a hős katona lelkét. 1933-ban már tábornok . .. De nem kell a múltban keresgélni. Ugyanebben az évben harakirit követett el egy fiatal japán pilóta, mert a ködben átrepült a tokiói császári palota felett. Megengedhetetlen bűn terhelte a lelkét, mert hátha IdóiTözben felszakadt volna a köd, s lepillantva észrevehette volna a „Tenno“ személyét! A hírszerzés modern eszközei Egyes filmrendezők és egyes bűnügyi regényírók nehezen tudják elképezlni a hírszerzést ködös éjjeli jelenetek, páncélszekrény-feltörések, hamis bankjegyek, hangfogós pisztolyok és csábos szőkeségek nélkül. A valóságban mindez sokkal kevésbé romantikus. Mindeneire biztos, hogy a hírszerző, ha nem ül közvetlenül a forrásnál, valamiképpen hozzá kell jutnia. A kérdés csak az, hogy milyen módon? Sorge és Ozakl egyszer erre is megadták a frappáns választ. Amikor a japán hadsereg elmerült a kínai sárban, az Ideges főparancsnokság elrendelte a teljes hírzárlatot a fronteseményekről. Sorge sem futott további értesülésekhez, ezért azt az ajánlatot tette barátjának, Miyaginak, hogy alapítson Kínában egy magán sajtóirodát s ezt egy megbízható emberre bízza. Amikor az megtörtént, Ozakl, Sorge legfontosabb japán munkatársa. Konoye miniszterelnök tanácsadója, alkalmilag azt a megjegyzést tette az elegáns reggeliző klubban, nem volna-e célszerű propaganda osztályt létesíteni a Kwantung-hadsereg vezérkara mellett, amely el tudná látni „jól fésült“ hírekkel a sajtót és a nagy nyilvánosságot? Az ötlet megtetszett a miniszterelnöknek, Ozaki gyakorlati tanáccsal is tudott szolgálni: 0 ismert egy japán sajtóirodát, amely úgy véli, hajlandó volna kormánymegblzásra dolgozni . . . így történt, hogy dr. Sorge embere bevonult a Kwantung-hadsereg vezérkarába, tolvajkulcs és álszakáll nélkül. „Balti Olga“ barátja A párizsi „haute volée“, az előkelő társaság kedvence egy gyönyörű és gazdag, hölgy, akiről mindenki azt tudja, hogy a szüleit elpusztító gonosz bolsevikok elől menekült Franciaországba. Azt is tudják, hogy körülötte legyeskedik a jó svádájú Branko de Voukelitch, a jugoszláv hadsereg volt tisztje, aki nacionalista nézetei miatt emigrált hazájából s mellesleg újságírással foglalkozik. Azt viszont legfeljebb három ember tudja, hogy a gyönyörű hölgy valójában nem cári menekült, hanem „Balti Olga“ reftnéven, Berzin tábornok franciaországi főmegbízottja, s Japán egzotikus iasszádja: dr. Sorge tudni akarta, mi rejtőzik mögötte a katonatiszt nem az udvarlója, hanem a helyettese. Branko de Voukelitch Párizsban kapja meg az utasítást, hogy utazzon Tokióba. A La Vue című folyóirat örül annak a lehetőségnek, hogy társasági rovatát ezentúl tokiói helyszíni tudósítások színesítik. Egy jólmenő export-import cég Max Klausen, a rádiós, akivel Sorge már szintén együtt dolgozott Sanghájban, „M. Klausen Shokai“ (Klausen és Társa) néven export-import vállalatot, egy kereskedelmi társaságot alapított, amely indigógyártással foglalkozott, A japán kémelhárltó éppen eleget törte a fejét, vajon miért keresheti fel alkalomadtán a német üzletember de Voukelitch francia újságírót — Franciaország és Németország 1939 óta hadban álltak egymással —• de egy olyan tisztességes kereskedő, akinek vevőköréhez nemcsak intézmények, minisztériumok, de maga a japán hadsereg is tartozott, végül Is minden gyanún felül állt. Gyakori utazásai és egyre növekedő bankszámlája sem keltették fel a japán kémelháritók gyanúját. Honnan Is sejthették volna, hogy az „M. Klausen Shokai“ cég bankszámlájára befolyó pénzek végül is a Sorge-csoport pénztárába kerülnek. (Folytatjuk) A Sorge-csoport belső körének egyetlen életben maradt tagja: Max Klausen rádiós nemrég egy sajtóértekezleten első ízben jelent meg a nyilvánosság előtt
