A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-07-05 / 27. szám
h e g y e jc fr e H ság közé. De hogy n proletariátus se szólhasson semmit, engedélyezték a szociáldemokrata pártot, azzal a feltétellel, hogy falun nem fognak szervezkedni. S nemsokára kivégeztették FUrstüt és Sallayt. S a „politikailag éretlen parasztság“ száméra olyan nyílt választást rendeztek, amely megalázta a választékát. A magyar nép politikai öntudatét tflzzelvassal. A haladé gondolkozásé parasztokat elárverezték, s olyan fizikai nyomorba taszították, hogy a falun, mint valamikor az tnkvizlcté Idején, megjelentek a táltosok, a „próféták“. A lázadni kívánó, de korbácstól kutyamódra szűkülő nép körében elszaporodtak a szépnevű, de lélektlpré szekták; az ördögúzűk, a pttnküsdtilűk, a szombatosok, a magtalanok, a reszketősök. S ebben a középkori levegőben kiáltotta el GOmbös, hogy Magyarországnak Németország oldalán a helye. 1938-ban újraalakul a Párt, de a III. Inlernaclonálé feloszlása idején Ismét feloszlik, s mint Békepárt működik tovább. S akkor mikor Szlovákiában sor kerül a bandlovai sztrájkra, a nagyszombati s lengyelországi katonai lázadásra, s a Párt felhívására országszerte partizáncsoportok s késóbb forradalmi nemzeti bizottságok alakulniuk, Magyarországon csak elszigetelt ellenállási kísérletekről s földalatti mozgalomról tudunk (1944. okt. B án pl. felrobbantották a Gömbös-szobrot). Március 14-én a Kossuth adó Moszkvából hiába hívja fel fegyveres felkelésre a magyar népet, erós Párt nélkül és szervezőit ellenállási erők nélkül nem lehetett a felhívásnak kelló eredménye. Ilyen történelmi gyökerek, adottságok magyarázzák egyik oldalon a fegyveres felkelést, s a másik oldalon a hiányt. S a hosszú beveze'ő után végre hadd beszéljek arról, amiről tulajdonképpen beszélni akartam: azokról a délszlovékiai magyar partizánmozgalmakról, amelyek ezt a „hiányt" felszámolni voltak hivatva, s nem rajtuk múlott, bogy nem sikerült. A Petőfi Sándor partizánrészlegról van szó elsősorban, amelynek működési helye nagyjából a Zólyom—Rozsnyó szakasz, s feladata propagandát kifejteni a határokon s Szlovákia tarületén állomásozó magyar katonák között, és soraikból megerősödve átjutni magyar területekre, s fegyverrel a kézben szervezni tovább a szabotázsakciókat, nyugtalanítani a fasiszta ós nyilas erűket, s a közös ellenállás számára megnyerni a magyar tömegeket. Csakhogy ennek a csoportnak külön történelme s külön ellentmondásai vannak, s múltját megírni majdnem annyira összetett és nehéz feladat, mint az egész Felkelését. Vezető egyéniségei s résztvevői még többnyire élnek, az egykori csoport történelme még az ő tudatukban, emlékeikben Is naprél napra alakul, változik. Sok közöttük a rozsnyél és a Rozsnyó környéki. Sokukkal személyesen beszéltem az elméit betekben. Nem volt könnyű dolgom. Rozsnyón 1944 még nem történelem, máig Is éló résztvevőit nem bősként tisztelik, hanem emberkén! kritizálják. S mint minden emberben, bennük is sok az ellentmondás, hősnek megmaradni csak a változatlan történelemkönyv lapjain lehet. De a tények azért már változatlanok, és változtatbatatlanok. S ezek a tények a következők, Az említett szakaszon harcod partizánok magyar törzseit 1944 júliusában képezték ki a Kijev melletti Szvatosinéban. A kiképzést a losonci Négrádi Sándor vezette, egészen 1944 szeptemberéig, amikor ómega Is Besztercebányára érkezett, s a Zólyomban állomásozó Voljanszky százados parancsnoksága alá kérőit. Parttzánalakulata főhadiszállása a Losonc melletti Dlvln volt. Mikor október iS-é után á németek a Felkelés ellen fordultak, e Nógrádi-csoport kétfelé oszlott, egyik része Nógrádi vezetésével Magyarországra Indult, a másik része Keleti Ferenc vezetése alá került, aki addig Losonctamésln működött és 18—20 tagú magyar csoportokat szervezett s főleg röplapokat adott ki a magyarok szóméra. Október elején Kozlov szovjet Őrnagy egy kisebb csoporttal sííntéri Losonctamisira érkezett, amely Keleti embereivel megszaporodva Főlek és Síd között akciók: be kezdett. A csoport vezetője a rozsnyfii Fábry József volt, akt szintén Kljevben végzett partizániskolát. Első akciójuk Síd megszállása s a magyar csendőrök lefegyverzése volt. A csoportot később Poltár ős Bablnyec félő szorították, de közbeo nem pihentek, vasúti szál lftményokat, hidakat robbantottak s röplapokat terjesztettek. Ezeket a röplapokat Zélyombáo és Nagy8zaboson (Slavotovce) nyomták. Ebböá a Fébry-féle csoportból alakult a Pctűfi-részleg, a Kozlov partizánbrigád parancsnoksága alatt, amely késóbb az őrnagy utasítására Rozsnyó Irányéba haladt, s Csernálehotán egyesült az ott állomásozó „Sors" nevet viseló s Adler Károly lőcsei fogorvos parancsnoksága alatt éllő szlovák—magyar partizánegységgel. A* Így megerősödött csoport kb. 250 tagból állott, Petőfi nevét viselte, s a vezérkara a következőkből állott: részlegparancsnok; Adler Károly százados, helyettese: Fábry József hadnagy, élelmezési tiszt: Majda Viktor főhadnagy, a vezérkar parancsnoka; Alekszander Beznogov szovjet tiszt. A részleg három századból állott. Az első század parancsnoka Gál Béla hadnagy, a másodiké Csapó Ferenc hadnagy, a harmadikó Gyepes József hadnagy volt. (Az összeállítást Majda Viktor adatai szerint közlöm.) A megújult Peöfl-részleg első akciója a Csetneken állomásozó magyar határvadász-század leszerelése, s egy részének saját oldalára való átállítása volt, de rövid Idő alatt több német katonai csoportot semmisítettek meg, s fegyvereket zsákmányoltak. A németek dec. 4.-én értek Ceei ’álohotára, erre az ott állomásozó partizánok felhózódtak a közeli Kohót hegyre, amelyet öt napig tartottak, s később századonként három részre szakadtak. Az első század Hankovén keresztül Markuskira került, a III. századnak Fábry József vezetésével sikerült Szepsl és Torna környékére futnia, s az I. század Adler vezetésével Felsósa|ó (VySná Slaná) és Rejdová vidékére vágott át. Felsősajén fogták e) negyedmagával Adlert a németek s végezték ki hosszas kínzás után Dobslnán. A három részre szakadt partlzánrészleg még egészen 1945 január végéig működött s különböző akciókat végeztek, egészen addig, míg Kozlov őrnagy parancsa szerint (aki a csernálehotal szakadás után egy ideig a Rozsnyómellettl Gyuri-tanyán tartózkodott társaival) kelet felé haladva találkoztak a szovjet csapatokkal. Ezek a változtathatatlan tények, ez a történelem. A másik, az egyónl helytállásról, a harcokról ós eredményekről a még ma is élő résztvevők: a csernálehotal Trajba Márton, a rozsnyál Belényi Lajos, a csetnekl Majda Viktor, a dobálnál Zahoránszky P. s a rozsnyói Kovács Lészlű emlékeiben s tudatában alakul, formálódik, tisztul. Beszéltem valamennyiűkkel, Izgalmas élményben volt részem, úgy éreztem, én Is része lettem a történelem alakulási folyamaténak. Amit megtudtam tőlflk, a későbbiek sorén szeretném elmondani. (Következő felkelési riportunk elme: A „Csornélehotai köztársaság“) A Fábry-testvérek, jobb oldalon Fábry József, ß Petőfi-részleg parancsnoka, később parancs, nokhelyettese A Rozsnyón kivégzett Tóth József emlékműve A Dobslnán kivégzett Adler Károlynak, a Petőffrészleg parancsnokának emléktáblája Prandl S. felvétele)