A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1964-12-20 / 51. szám

/D abára, gjuttrőbőf st&jpS Ezekkel a szavaikkal zárul a Kodály dal, amit a férfikórus énekel. Mert megala­kult, végre hírt adhatunk róla, hogy van, valóban létrejött az öt évig szándék és megvalósulás között vajúdó énekkar, a szlovákiai magyar tanítók központi ének­kara. Az enyhe, nyirkos, késé őszben a Nyit­­ra fölé emelkedő Zoboron egy barátságos kerti vendéglő termeiben folyik az össz­­próba. A csukott ablakokon is áttörnek a dallamfoszlányok s kinn a kertben mint­ha még a köd is oszladozna tőle. A Népművelési Intézet és a Csmadok Központi Bizottságának együttes munkája hozta létre az énekkart. Persze minden intézet és bizottság mögött és még azon­kívül is emberek vannak elsősorban, akik lótnák futnak, tárgyalnak, kérnek, vitat­koznak, intézkednek. Mikor a ceruzámat hegyeztem, hogy feljegyezzem néhányuk nevét, egyöntetű volt a tiltakozás: nem, ez nem érdekes, fontos az énekkar, az, hogy vagyunk. S ez nem amolyan kötele­ző szerénység, hanem az önzetlen ügysze­retet, a valódi lelkesedés szólt belőle. Mert lelkesedés aztán van bőven. Az új­ságíró szinte zavarba Jön, mert a ténye­ket leszögező tárgyilagos megállapítások is szinte túlzásként hatnak. A felhívásra több mint kétszázan je­lentkeztek s a vizsgák után kilencven­­egyet hívtak be közülük, akik általában az iskolai ének- és zenekarok vezetői is, és mint Ilyenek egyúttal iskolázásra Is gyűltek össze. Kemény munka folyt Itt három nap alatt. Janda és Szíj jártó kar­nagyok Igényesek és fáradhatatlanok, az énekesek pedig Igyekvők és lelkesek. (Ezt a szót nem lehet kikerülni újra ős újra le kell írnom). Minden korosztály képviselve van, a legfiatalabb énekes ti­zennyolc év körüli, a legidősebb túl le­het a hatvanon. Bartók, Kodály, Bárdos, Neuwach és Ma'renzio művek szerepelnek a műsoron. A vegyes kar végtelen türe­lemmel csiszolt munkája, de a harminc­­tagú férfi és a hatvan tagú női kórus is sok országos sikerű szereplés ígéretét hordja magában. Történeteket hallok, amelyek ... de In­kább elmondok egyet. Rozsnyó felé robog az énekkari felvé­teli bizottság kocsija. Hat bukósisakos mo­toros van állandóan a nyomukban, na­gyon sürgős dolguk lehet, mert el Is fut­nak a kocsi mellett. Valami akadály, talán egy keresztülhaladó vonat megállítja a motoros konvojt, a kocsi így beéri, majd ehagyja őket s még néhányszor így cse­rélik az elsőséget, végülls az autó ér te elsőként a városba. A bizottság rendelte­tési helyére érve azonnal megkezdi a fel­vételi vizsgát, amit csakhamar óriási dur rogás, berregés zavar meg, mintha a fö .d Is rengene. Hat bukőslsakos motoros fia talember fordul be az udvarra és állít be a terembe. Nem nehéz kitalálni'a törté­net végét: hat fiatal tanító Jött felvételi­re: „Ha kell, akár cipőt is pucolunk az énekkarban, csak tagjai lehessünk!“ Ket­tő most Itt van közülük. Hogy a teljes Igazságnál maradjunk, ar­ról Is kell szólni, hogy az énekkarért nem lelkesedett azért mindenki egyformán. Akadt néhány Igazgató tanító, aki „nem kapta meg“ a felhívást, vagy „elkallódott“ s a tantestület tagjai csak az újságból ér­tesültek, ml készül, hová hívják őket; má­sutt az Igazgatók támogatták az énekkari gondolatot és a Járási Iskolaügyi osztá­lyon foglaltak el érthetetlenül s barátság­talanul negatív álláspontot az énekkarral szemben. — A ml Igazgatónk, Sipos Béla — mond­ja a galántai Kubacskáné — olyan ember, aki értékeli, ha testületé tagjai bármilyen kultúrmunkába bekapcsolódnak. Azt tart­ja, nemcsak az a jó tanító, aikl Jól tanít, hanem aki aktív kultúrmunkás Is egyúttal. Az énekkari elfoglaltságagl Járó nehézsé­geket, helyettesítéseket stb. pedig - ami­től talán sokan féltek — egy kis jóaka­rattal, megértéssel meg lehet oldani. Az utazási költségeket- azt hiszem valameny­­nylünk nevében beszélhetek — akár a magunkéból is hajlandók lettünk volna fi­zetni, deltát mivel egyben iskolázáson is voltunk, ezt térítették. Persze, aki messzebbről jön, annak az útiköltség előteremtése több gondot je­lentene, de az állami szubvenció a távlati tervekben úgyis szerepel. A legközelebbi tervek a Jókal-napokon valő feliepést és a nyárt összpontosítást foglalják magukban. Alkonyodlk már, és hűvös szél fúj a Zoboron, mikor lefelé indulok, de világit és melegít bennem, amit láttam, hallottam. Viszontlátásra hát a Jókai napokon, de addig Is és azután is: „Dalra, szabad népi "; fiaink és lányaink ajkan nem né múl el a dal. — ok— 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom