A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-12-20 / 51. szám
/D abára, gjuttrőbőf st&jpS Ezekkel a szavaikkal zárul a Kodály dal, amit a férfikórus énekel. Mert megalakult, végre hírt adhatunk róla, hogy van, valóban létrejött az öt évig szándék és megvalósulás között vajúdó énekkar, a szlovákiai magyar tanítók központi énekkara. Az enyhe, nyirkos, késé őszben a Nyitra fölé emelkedő Zoboron egy barátságos kerti vendéglő termeiben folyik az összpróba. A csukott ablakokon is áttörnek a dallamfoszlányok s kinn a kertben mintha még a köd is oszladozna tőle. A Népművelési Intézet és a Csmadok Központi Bizottságának együttes munkája hozta létre az énekkart. Persze minden intézet és bizottság mögött és még azonkívül is emberek vannak elsősorban, akik lótnák futnak, tárgyalnak, kérnek, vitatkoznak, intézkednek. Mikor a ceruzámat hegyeztem, hogy feljegyezzem néhányuk nevét, egyöntetű volt a tiltakozás: nem, ez nem érdekes, fontos az énekkar, az, hogy vagyunk. S ez nem amolyan kötelező szerénység, hanem az önzetlen ügyszeretet, a valódi lelkesedés szólt belőle. Mert lelkesedés aztán van bőven. Az újságíró szinte zavarba Jön, mert a tényeket leszögező tárgyilagos megállapítások is szinte túlzásként hatnak. A felhívásra több mint kétszázan jelentkeztek s a vizsgák után kilencvenegyet hívtak be közülük, akik általában az iskolai ének- és zenekarok vezetői is, és mint Ilyenek egyúttal iskolázásra Is gyűltek össze. Kemény munka folyt Itt három nap alatt. Janda és Szíj jártó karnagyok Igényesek és fáradhatatlanok, az énekesek pedig Igyekvők és lelkesek. (Ezt a szót nem lehet kikerülni újra ős újra le kell írnom). Minden korosztály képviselve van, a legfiatalabb énekes tizennyolc év körüli, a legidősebb túl lehet a hatvanon. Bartók, Kodály, Bárdos, Neuwach és Ma'renzio művek szerepelnek a műsoron. A vegyes kar végtelen türelemmel csiszolt munkája, de a harminctagú férfi és a hatvan tagú női kórus is sok országos sikerű szereplés ígéretét hordja magában. Történeteket hallok, amelyek ... de Inkább elmondok egyet. Rozsnyó felé robog az énekkari felvételi bizottság kocsija. Hat bukósisakos motoros van állandóan a nyomukban, nagyon sürgős dolguk lehet, mert el Is futnak a kocsi mellett. Valami akadály, talán egy keresztülhaladó vonat megállítja a motoros konvojt, a kocsi így beéri, majd ehagyja őket s még néhányszor így cserélik az elsőséget, végülls az autó ér te elsőként a városba. A bizottság rendeltetési helyére érve azonnal megkezdi a felvételi vizsgát, amit csakhamar óriási dur rogás, berregés zavar meg, mintha a fö .d Is rengene. Hat bukőslsakos motoros fia talember fordul be az udvarra és állít be a terembe. Nem nehéz kitalálni'a történet végét: hat fiatal tanító Jött felvételire: „Ha kell, akár cipőt is pucolunk az énekkarban, csak tagjai lehessünk!“ Kettő most Itt van közülük. Hogy a teljes Igazságnál maradjunk, arról Is kell szólni, hogy az énekkarért nem lelkesedett azért mindenki egyformán. Akadt néhány Igazgató tanító, aki „nem kapta meg“ a felhívást, vagy „elkallódott“ s a tantestület tagjai csak az újságból értesültek, ml készül, hová hívják őket; másutt az Igazgatók támogatták az énekkari gondolatot és a Járási Iskolaügyi osztályon foglaltak el érthetetlenül s barátságtalanul negatív álláspontot az énekkarral szemben. — A ml Igazgatónk, Sipos Béla — mondja a galántai Kubacskáné — olyan ember, aki értékeli, ha testületé tagjai bármilyen kultúrmunkába bekapcsolódnak. Azt tartja, nemcsak az a jó tanító, aikl Jól tanít, hanem aki aktív kultúrmunkás Is egyúttal. Az énekkari elfoglaltságagl Járó nehézségeket, helyettesítéseket stb. pedig - amitől talán sokan féltek — egy kis jóakarattal, megértéssel meg lehet oldani. Az utazási költségeket- azt hiszem valamenynylünk nevében beszélhetek — akár a magunkéból is hajlandók lettünk volna fizetni, deltát mivel egyben iskolázáson is voltunk, ezt térítették. Persze, aki messzebbről jön, annak az útiköltség előteremtése több gondot jelentene, de az állami szubvenció a távlati tervekben úgyis szerepel. A legközelebbi tervek a Jókal-napokon valő feliepést és a nyárt összpontosítást foglalják magukban. Alkonyodlk már, és hűvös szél fúj a Zoboron, mikor lefelé indulok, de világit és melegít bennem, amit láttam, hallottam. Viszontlátásra hát a Jókai napokon, de addig Is és azután is: „Dalra, szabad népi "; fiaink és lányaink ajkan nem né múl el a dal. — ok— 17
