A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-11-22 / 47. szám
Kor, melyről nem szól Az ember tragédiája Emlékezés Radnóti Miklósra, halálának 20. évfordulóján Saját sorsának ez a pontos meglátása tyül: „Fölöttünk tú a förtelmes halál: Es azonban nem teszi Radnótit pesszimistává, ime, az utolsó, saját sorsát is sejtető ször- Ellenkezőleg. Élete utolsó pillanatáig hi-^nyűséges élmény: szí, hogy az emberiségnek ez a nagy katarzisa egyszer véget ér és egy boldogabb kor virrad fel nyomában, és titokban várja a „csodát“, hogy ezt a boldogabb kort talán ő is megéri még. Költészetének ez a döntő, másik oldala, amellyel mindig újra és újra felébreszti önmagában a reményt, még a - legválságosabb időkben is. Gondoljunk csak a „Sem emlék“, sem varázslat“ című költemény mély, humanista gondolataira, amelyet a már szinte végveszélyben élő Radnóti Irt: De aki egyszer egy vad hajnalban arra ébred, hogy minden összeomlott s elindul mint kísértet, ki holmiját elhagyja s jóformán meztelen, annak szép, könyüléptü szívében megterem az érett és tűnődő kevésszavú alázat.} az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről, az már egy messzejénylő szabad jövő felé tör. Mellézuhantam, átfordult a teste s feszes volt már, mint húr, ha pattan. Tarkólövés. — így végzed hát te is — súgtam magamnak — csak jeküdj nyugodtan. Halált virágzik most a türelem. — Der springt noch auf — hangzott fölöttem Sárral kevert vér száradt fülemen. 14. razglednicaj A vers alatt az 1944. októberi 31-i dátum áll. Ez az utolsó költeménye. 1944. november 7-e és 10-e között megölték. Erről a korról nem szól „Az ember tragédiája“, de kiált önmagában is, a halottak vérével és az utódok tiltakozó szavával egyaránt, békét, nyugalmat követelve az „ember“ számára. Vass Ottó Egyetlen Igen, erről nem szól „Az ember tragédiája“. Madách Imre sem gondolhatta, hogy újra feltámad a nagy elnyomás kora, százszoros, ezerszeres erővel, és ront, pusztít, megöl minden emberit, ami az útjába kerül. Nem remélte, hogy lesz még kor, amelyben • újra elnémulnak a költők, s hogy most ezerszer több okuk lesz rá, mint valaha is volt. Madách nem tudta, de Magyarország és Európa átélte, költők, művészek, tudósok tűntek el benne mindörökre és a kisemberek tízezrei. Radnóti Miklós, a költő, akit húsz évvel ezelőtt gyilkoltak meg a fasiszták, szim tén az embertelenség korának áldozata. József Attila méltó követője a magyar irodalomban és annak á kornak szemtanúja, amelyet József Attila már nem ért meg, s amelyet nem is akart megérni, mert látta, hogy ezzel szemben már tehetlen lesz. Radnóti sem tudott többet tenni, mint azt, hogy az embertelen zűrzavarban látva és átélve a szörnyűségeket, hű képet adott a magyarországi fasizmus tombolásáról. Azok közé a költők közé tartozik, akik a fasizmust már csirájában felismerték, és harcot indítottak ellene költészetükkel. Azok között kell őt említenünk, akik nem saját énekeiket védték, hanem, akiknek célja az volt, hogyha hatékonyan fellépni nem is tudnak a fasizmus ellen, legalább elmondják, továbbadják üzenetüket a jövőnek. 1936-ban a spanyolországi fasiszta támadás idején már Radnóti előtt is világos volt, mi lesz a spanyolországi események további következménye: Világíts távol, égő tartományi Hideg van, markos sötét kavarog, sápadt fák alatt hosszan vacognak tegnap még simogató patakok ... (Elégia) ...üzeni a spanyol szabadságharcban küzdőknek, és a sötétség korszakát jövendöli már ez a néhány sor. Egy év múlva pedig már megfogalmazódik benne azok sorsa, akik emberségesen próbálnak tovább élni a fasizmus embertelen korszakában. Frederico Garcia Lorca című költeményében a következőket mondja a nagy költőről: mikor jöttek, mást mit is tehettek, költő voltál — megöltek ők. Élesen hangzik a két kiragadott sor, és ebben már benne érződik a költő saját Jövője is. Egyszerű, világos a megfogalmazás, de a költő, aki többször fejtette ki verseiben sorsának tragikus beteljesedését, a legszebben mégis a Meredek Üt egyik példányára című versében szól róla. Az egész vers, amely két négy- egy háromsoros versszakból áll és két külön szakított sorbó] egy fájdalmas felkiáltás az embertelen társadalom felé: Költő vagyok és senkinek se kellek, akkor se, hogyha szótlan dünnyögök. Nem kell, mert az igazság költőjére nincs szükség a gyilkosság társadalmi rendszerében. S higgyétek el, higgyétek nékem el, joggal legyez az óvatos gyanúi költő vagyok, ki csak máglyára jó, mert az igazra tanú ... ... s azt a szörnyű igazságot nem szabad olyan embernek túlélnie, aki az igazság igazi szószólója. A sorsa a halál, mert... ... Olyan, kit végül is megölnek, mert maga sosem ölt. Az az ember szól ebből a versből, akinek már nincs érdeke, nincs bosszúja, csak az a gondolata él, hogy mások ne jussanak az ő sorsára. Ez a gondolat Ady Endre gondolatának folytatása: fS megint élek, kiáltok másért, Ember az embertelenségbenj de egy sokkal ádázabb és embertelenebb kor küszöbén. A költő Radnóti Miklós harmincöt évet élt, és élete nagy részén végig kísérte őt a halál gondolata. Szinte száz százalékosan biztos volt idő előtti, korai halálában, és azt is tudta, hogy halálát a fasiszta rendszer okozza. A halálnak ez a biztos tudata mérhetetlenül nyugodttá tette, talán azért, mert mélyen meg volt győződve költői és emberi igazáról. Ez a mérhetetlen nyugalom jellemző költészetére is. Versei nem heves kitörésűek, de nyugodt hangjuk ellenére, amely a költő halálraszántságából fakad, a fasizmus elleni mély gyűlölet árad belőlük és az igazi emberbe vetett hite, hogy nem süllyed el a náci ingoványbán. Életének és költészetének célja, hogy az utolsó pillanatig józanul gondolkodva lásson és írjon arról a korról, amely az ártatlanok millióit mészárolja le minden ok nélkül. ír a náci koncentrációs táborban is, és ír azon a kálváriának beillő úton, amit Szerbiától — a koncentrációs tábor eredeti színhelyétől — halálának színhelyéig, a Győr melletti Abda községig tett meg. Mint mementó úgy hangzanak számunkra ma ezek a költemények, amelyek a költői formába öltöztetett puszta igazságot mondják el a fasizmus szörnyűségeiről. Még ezen a szörnyű ember-halállal teli úton is, amikor már szinte végig az éhhalálla! küzdött fogolytársaival együtt, még ekkor is ír és remél. Az „Erőltetett menet“ a menetelésben és éhségben kimerült, legyilkolásra vá"ó ember utolsó reménye. Itt hangzik fel utoljára Radnóti ajkáról az áhított szabadulást hozó szó, a „béke" Majd következik a záróakkordba razgiedmcáknak — ezeknek a szörnyű képeslapoknak a sorozata, amelyek Radnóti Miklós utolsó versei. Ezekben búcsúzik mindentől, hazától, szerelemtől, békétől. A harmadik vers utolsó sora már mint golyó füröpke pillanat (Folytatás a 10 oldalról) tozott. Majd gyertyafény mellett a fürdőszobába kísérte és megmosta a kezét és az arcát, lefektette, a remegő gyertyafény egy része a polcon ugrált. Melléje ült és mesélt, mesélt neki, mintha egycsapásra akarna mindent pótolni. Amíg el nem aludt, fogta anyja kezét. Reggel eszébe jutott kézének melege, kereste a takarón. A kéz nem volt ott. Megijedt, azt hitte, hogy csak álmodott miádent, de a polcon ott állt a gyertya leégett csonkja. Fölugrott, mezítláb jutott a konyhába. Az anyja fázósan, fekete pongyolában állt az ablak mellett. — Kukucs! — kiáltotta. Hátranézett. A fiú tekintete anyja távoli arcával találkozott. — Mi az? — Anyucikám! Én vagyok az, babaka. — Miért mászkálsz mezítláb? Szólni akart, de az anyja megint az ablak jelé fordult, melyet a szél és a jeges hó darája csapdosott. A hollókkal repült. Lassan visszaballagott a hálószobába, egyik lábát a papucsba dugta. majd a másikat is, és aztán beletemette az arcát a még meleg párnába. Nagyapa hazajött a tejjel, anyja a fürdőszobában tett-vett, fontos munkájába merült. Magas, fekete és fehér volt, amikor elment Az előszobában a néni porszívója kezdett búgni, a kis gyerek felöltözött és járkált a lakásban. A szobában megtalálta a vörös gombolyagot. Meghúzta a bajuszát. a gombolyag elugrott, mint az egér. — Élt egyszer egy kis egér, a kis Mauzi és azt észrevette a macskauzi, a macskauzinak gonosz szemüzije van ... A könyvszekrény alá dobta a gombolyagot és egy ismeretlen valakihez fohászkodott: — Romoljon el megint a villanytelep! Minél előbb romolion el a villanni elep! Fordította: Grdódy Katalin 14
