A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1964-07-12 / 28. szám

Hegffol nyolckor, a Duna partján

l>í;iUkkfík:i

Két síró

igazak

Robog az autóbusz a csallóközi síkon, filmszerűen marad el mögötte a határ. Gabonaföldek, mélyzöld kukoricatáblák, sárguló repcetengerek, átmenti gyümölcsfák. Az autóbusz dudálva tér be a falukba, bö gyomrába gyűjti az utasokat és viszi a munkájuk, vagy a vásárolni valójuk felé. A parasztszekerek elfogytak, a lovak lassan múzeumi ritkaságokká válnak, a falu közlekedési eszköze az autóbusz.

A gyerekeket Is ö viszi egyik faluból a másikba, iskolába. Az egyik faluban úgy szóllják meg az Alapfokú kilencéves Iskola diákjai az autóbuszt, mint egy jogai tudatában lévő seregélycsapat az érett gyümölcsöktől terhes cseresznyefát. Lobogtatják műanyag tokba bujtatott szabadjegyüket, vizsla szemmel néznek ülőhely után, másodperceken belül teli velük az autóbusz. Fegyelmük mögött érzed, hogy meg vannak győződve, ez az ö autóbuszuk, értük jár be a faluba, otthon vannak benne.

A kövekező faluban újabb gyereksereg! Ohó, Itt baj van, talán fegyelemsértés történt? A kalaúznő határozottan áll helyzete magaslatán, a feljáró legfelső lépcsőjén és szigorúan beszél valakivel, vagy valakikkel, akik az utcán vannak. Kérlelhetetlen arcán, a komorság mögött jókedvű mosoly árnya bujkál, szigorú szemében pajkos fények villannak.

— Na gyertek ~ mondfa beleegyezően —, de meg ne történjen még egyszer... I

Szipogva, sírástól vörös szemmel és megmegránduló száj szeglett el két nyolcéves forma gyerek száll fel az autóbuszba. Akárha ikrek lennének, napégette, barnaszemü mindkettő, kócos hajuk reggel aligha látott fésűt. Az egyik a legfelső lépcsőre áll, jobb kézévé megfogja az alumínium kapaszkodót, fejét leszegi és szótlanul nyeli a könnyeit. A másik fel sem jön, megáll a legalsó lépcsőn, kapaszkodik is, nem ts — legyen, ami lesz —, és ugyancsak leszegi a fejét. Minden jel szerint ö a főbűnös, lám, tudja ezt és szerényen, a legalsó lépcsőn bűnhődik miatta.

Nagyot vétkezhetett, hogy Ilyen keserves megbánással hajtja le fejét, fel nem nézne egy fél világért sem.

Kérdezem a gyerekeket, hogy mit követett el a két gézengúz? Hát az alsó lépcsőn álló otthon felejtette a szabadjegyét, már pedig így nem lenne szabad utaznia, mert akármikor jöhet az ellenőr! Ezért hát a sírás, a keserű, dacos leszegelt fej és világfájdalom. Mért fegyelemnek lenni kell s ezt ők tudják a legjobban ...!

— Na, keressetek helyet magatoknak — mondja nekik a kalaúznő és ne sírjatok már, majd-csak lesz valahogy...!

Önvádukban hajthatatlanok. Nem mennek leülni. A sírást abbhagyják, de fejüket nem emelik fel, lassan megnyugodva, de telve bűntudattal töprengnek, talán éppen azon, hogy mi lett volna, ha a kalaúznő nem ilyen nagylelkű velük szemben.

A ruhájuk bizony elég kopott, félretaposott sarkú a cipőjük is. Most látom, egy táskájuk van, az alsó lépcsőn álló csak egy tintafoltos vonalzót szorongat a belsőzsebében, kikandikál a vége. Szegényesen élhetnek otthon, talán több testvérük van még, lám, az anyai gondoskodásból sem jut elég számukra, mosdatlanoknak látszanak. Ki tudja, milyenek a családi körülményeik? De úgy látom, a lelkűk tiszta maradt, tudják, hogy akinek nincs jegye, az nem utazhat az autóbuszon.

— duba —

A Duna széles víztükrét végigborzolják a közelgő vihar előszelének rohanó légtömegei. Klsvarjas felett olyan alacsonyan csüng az ég, hogy a ház tetejéről szinte kézzel lehetne érinteni és olyan komor, mint a kitörni készülő tűzhányó felett a vésztsejteíően gornolygó füstfellegek. A Duna menti fák érzik a bajt, a szélrohamok nyomán panaszosan sóhajtoznak és megadóan meghajtják ágaikat, A függöny felgördült, már csak az első villámcsapásra vár a megszeppent természet és kezdődik a színjáték. Aztán ez is felvillan, meredeken a föld felé száguld, villásfarkú ostorrá növekszik és az anyaföldre sújt, valahol az erdészház mögött. Haragos bömbölése megrészketteti a levegőt, guruló hordóként végig hömpölyög a felhők felett és lassan elhal Magyarország felé, a Duna másik oldalán. Nyomát követ! a másik, egymást érik a villámcsapások, csupa fény és robaj a vidék és a Kisvarjasi-major istállójának fedelére úgy ömlik a zápor, mintha vödörből öntenék.

Klsvarjas Bőstől mintegy hét kilométerre fekszik, a Duna partján. Hatalmas kert, cseréptetős lakóház, istállók és korhadozó gémeskút az udvaron. Délután hat óra lehet, de a vihar komor estét húzott a tájra. A villany nem ég, nincs áram, kikapcsolták, vagy talán a villám csapott belé valahol a vezetékbe. Állok a tornácon és nézem az égiháborút. A szobában beszélgetnek a sötétben.

— A proletárdiktatúra feladata megvédeni a szocialista forradalom vívmányait... — mondja valaki.

Persze a vihar nem tart örökké, de mire kiderül az ég, valóban itt az este, és a villanyégő továbbra is fénytelen marad. A dialógus, a proletárdiktatúráról folytatódik tovább, aztán a téma változik, követi a

demokratikus centralizmus kérdése, a minőségi termelés és anyagi érdekeltség problémái; az eső szagú szobában párttörténetről, filozófiáról és gazdaságtanról folyik a szó. Tíz óra körül valaki azt mondja: na, gyerekek, gyerünk aludni! Jóéjszakát... !

Másnap hajnalban azonban, már a Dunapartnn ül a tizenöt ember és a kelő nap fényében tovább folytatja az este abbahagyott beszélgetést.

A galántai Marxista Esti Egyetem tizenöt dunaszevdahelyi magyar hallgatója készül az államvizsgára Klsvarjason. Életkoruk úgy huszonöttől—ötvenötig, foglalkozásuk igazgatótól, HNB-titkártól, tanítóig és vállalati anyagbeszerzőig. Gyakorlati emberek, a maga helyén mindegyik önálló vezető funkciót és felelős állást tölt be az életben,,.

Miért tanulnak? Mi szükségük még a tudásra, amikor mindannyian közéleti emberek? Munkájukat értik, felettes szerveik bíznak bennük, megérte a napi munka mellett még az estéket is lefoglalni az iskolával?

Sok önérzetes és magabiztos gazdasági vezetőemberünket szeretném most itt látni, hogy személyesen tapasztalhassák: megértei Egyes funkcionáriusainkat Is szeretném ide hívni, akik a maguk módján mindent meg tudnak csinálni, csak az elméletet nem tudják összeegyeztetni a gyakorlattal, hogy lássák; az elmélet nem holt, Idegen szavak bemagolt tömkellege, de élettel teli valóság, csak érteni kell a fogalmakat. Mindjárt megkérdezhetnék Fehér Gábor elvtársat, hogy vörös ifjúmunkás múltja után, hosszú és töretlen mozgalmi tevékenysége után van-e még szüksége arra, hogy pontosam tudja definiálni, mi az a proletár nemzetköziség? Bizonyára azt felelné, van rá szüksége, sok mindenre van szükség ah