A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-10-11 / 41. szám
Látogatóban Lackóné Kiss Ibolyánál Több mint öt éve, hogy először találkoztam Kiss Ibolyával. Akkor még csak két könyvét ismertem, a Tátraaljl rapszódiát és a Túl a folyóm. Mindkettő kedvelt olvasmánya volt középiskolás diákjaimnak is, akiket azokban az években magyar irodalomra tanítottam. Különösen a lányok rajongtak a Tátraalfi rapszódiáért, akik internátusi szobáikban még a kötelező lámpaoltási szabályt is megszegték, csakhogy lopva tovább követhessék a könyv egy-egy alakjának szívükhöz nőtt sorsát, népünk kiemelkedő fiai életének egy-egy tragikusan megrázó vagy könnyezve felemelő mozzanatát. A Tátraalji rapszódia azokban az években nélkülözhetetlen kiegészítője volt a jó tankönyveket akkor még nélkülöző magyar irodalomtanításnak. Első látogatásom alkalmából ezt ilyenformán meg is vallottam az írónőnek. Elmondtam, hogy a mentalitásomhoz legközelebb álló klasszikus magyar költő, /uhász Gyula emberi, tanári és költői arculatát is csak azóta mondhatom teljesnek, mióta elolvastam — dehogy! szinte magamba szívtam — A piros sapka történetét, ezt a fohász Gyuláról szóló megható viszszaemlékezést. Ezután még szenvedélyesebben élt bennem a vágy, hogy úgy tudjak Irodalmat tanítani, mint ahogyan Juhász Gyula tudott. (A sors iróniája, hogy azóta magyar irodalomoktatáshoz nem jutottam — oroszt és németet tanítok.) De hasonlóképpen jártam Madáchcsal, Jókaival, Balassival, Katonával, meg a többi nagysággal, akiről csak a könyvben szó van. így fordult az érdeklődésem egy időre újból Madách, illetve a sorsába olyannyira be leszóló felesége, Fráter Erzsébet felé Sárospataki tanítóképzős korom óta szinte évenként visszatértem Az ember tragédiájához Nem volt tél (a hosszú téli esték ugyanis alkalmasabbak a sorsproblémákban, az életfilozófiában való elmélyedésre, mint a nyári, agyat lustító meleg), hogv itt vagy ott fel ne lapozzam a Tragédiát. Nem egyszer az objektív körülmények kényszerítő ereje adta kezembe ezt a drámai költeményt, hogy — akárcsak Lucifer Ádámot — mindig „új célra“ vezessen Az öt évvel ezelőtti találkozás juttatott hozzá az írónőnek addig csak címből ismert könyvéhez, az Erzsi tekintetes aszszonyhoz A környezetemben sokan elolvasták, s az irodalomban jártasabb emberek is felfigyeltek rá. Az irodalomtörténetben addig ismert felfogással szemben ugyanis Lackóné más szempontból közelíti meg Madách házassága felbomlásának problémáját Úgy, ahogyan ezt Csanda Sándor már egy helyen megállapította: „Új megvilágításban látjuk itt Madách hűtlenné vált feleségének, Fráter Erzsinek szerepét, akiben sokan a költő megrontóját, valóságos démont láttak. Kiss Ibolya forró rokonszenvvel, mondhatnánk: elfogultsággal védelmezi Fráter Erzsit, de tagadhatatlan, hogy Inkább neki van igaza, mint azoknak, akik csupán elítélik Madách feleségét, s nem keresik hibáinak okait. Saját kutatásaira támaszkodva Kiss Ibolya mutatja meg legvílágosabban Madách anyja, a gőgös Majtényi Anna szerepét ebben a családi tragédiában, amelyben az egyik fő okozója volt Fráter Erzsi elzüllésének.“ S most, hogy a Madách-évforduló alkalmából a Hét hozzálátott az Erzsi tekintetes asszony folytatólagos közléséhez, nem állhattam meg, hogy újra fel ne keressem az írónőt, s meg ne kérdezzem újabb Madách-kutatásai s további írói tervei felől Fogadószobája könyvtár és dolgozószoba is egyúttal. A könyvek között és a polcokon írói portrék: Tolsztoj, Jókai, Gorkij, Móricz, Dosztojevszkij, Juhász Gyula. Szinte kínálkozik az alkalom, hogy rájuk terelődjék a szó. A férje készítette fekete (itt ugyanis ez a házirend: a kávéfőzés a férj kötelessége) illata és zamata ugyanis feloldja a kezdetben kissé illetődön állapotot, s szabadabbra fordul a beszélgetés. így esik szó arról, hogy nagyváradi gimnazista korában írónőnk juhász Gyulának. volt a tanítványa, s később medikus korában is találkozott vele. Egy ilyen találkozás alkalmából juhász Gyula pajkos szomorkássággal azt kérdezte: „Miért hívják magát Ibolyának, mért nem Ilinek?“ (A költő egyik legjobb barátnője ugyanis Ili volt.) Utoljára öTigyilkossági kísérlete után látta kedves tanárát, amikor a kórházban meglátogatta. Az akkor otthagyott névjegyét mindig magánál hordta a költő. Szívesen emlékezik Móricz Zsigmondda1 való nagyváradi találkozására is. Többedmagával várta az írót az állomáson. Megállanak az első osztályú kocsinál — nincs Móricz; mennek a második osztályúhoz — ott sem látják; végül a vonat végén, nyűttes kofferral a kezében egy harmadik osztályú kocsiból szállott ki falusi parasztemberek társaságában. Éveken keresztül őrzött tőle egy villamosjegyet, de a háborúban elkallódott. Lackóné Kiss Ibolya szenvdélyes Tolszfo/-kutató. Dramatizált életrajzot írt Tolsztojról, amelybe beépítette a nagy orosz író életének szlovákiai vonatkozásait. A Matica Slovenská 1937-ben Putá /Bilincsek/ címmel szlovákul könyvalakban is megjelentette, többször sugározta a bratislavai rádió, s a Tolsztoj-ünnepségek alkalmából prágai is, sőt elkérte a moszkvai Állami Tolsztoj Múzeum is. Olvastam azt az 1961-ben írt meleghangú elismerő levelet, amelyben a szovjet tudósok köszönetüket fejezik ki a munkáért és a többi Tolsztoj-dokumentumért. Megpendítem a kérdést: miért nem jelenhetett meg ez a mű eddig magyarul? No, de he térjünk el beszélgetésünk fő témájától: a Madách-problémáról. Ez év október negyedikén ünnepeljük Madách Imre halálának 100. évfordulóját. Megemlékezik róla az egész haladó világ. S mi különös szeretettel és kegyelettel kell, hogy emlékezzünk. A költő nagyságához illő külső keretek méltó belső tartalmat is kívánnak. Ehhez igyekszik hozzájárulni Kiss Ibolya is azzal, hogy fáradhatatlanul gyűjti a szlovákiai Madách-emlékeket, s nemcsak az Erzsi tekintetes aszszony folytatólagos közreadásával, hanem újabban született Írásaival és összegyűjtött dokumentumaival is igyekszik tisztázni néhány olyan kérdést, amely mindmáig vitatott. (Közbevetőleg jegyzem meg, hogy a Hét szerkesztősége dicséretes tettre szánta el magát a regény közlésével, mivel így a mű mintegy harmincezer emberhez jut el, könyvalakban pedig csupán egy-kétezer ember szerezhette volna meg.) Az írónőnek sok-sok Madách-emlék: fénykép, levél, bizalmas közlés, másolat és egyéb dokumentum áll rendelkezésére, amelynek alapján pontosabb képet rajzolhatunk mind a költőről, mind feleségéről és a hajdani sztregovai állapotokról. (Melegen ajánlom Csanda Sándor irodalomtörténész figyelmébe!) Kiss Ibolyát főként Fráter Erzsi foglalkoztatja. Hitte] és törhetetlenül vallja, hogy Erzsi nem volt züllött, mint ahogy egyes irodalomtörténészek vélik, hanem elmebajos volt, s ez vitte a katasztrófába. Madách emlékét őrizzük meg vele, ha ezt bebizonyítjuk. — Ez nem is lehet másként. Gondoljuk csak el, mennyi megpróbáltatáson esett át a fiatal asszonyt A rajongott férjet letartóztatják, börtönbe vetik. Szíve alatt ekkor már ott hordozza a következő gyermeket. Közben himlőt kap, majdnem hat hétig fekszik. Arca himlőhelyes marad. A terhességtől testileg is deformálódik. Mint asszony, elképzelhetetlennek tartom, hogy ilyen körülmények között csapodárságra adta volna magát. Néhány hónappal ezelőtt találkoztam Madáchék egyetlen Európában élő leszármazottjával, özv. Ficzekné Reinhardt Alicével s feltevésemet ö is igazolja. Az Irodalmi Szemle ez évi 3. számában erről már beszámoltam. — Nem lenne ajánlatos mindezt könyvalakban is közreadnia? — Gondoltam már erre. Kutatásaim ered. ményeit feldolgoztam és benyújtottam A Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó magyar szerkesztőségének Címe Az aszszony tragédiája. Ebben a könyvben pszichoanalitikai alapon bebizonyítom, amit már az előbb említettem, hogy Erzsit nem a laza életmód vitte a romlásba, hanem lelki betegsége, amelynek kialakulásához egyéb okokon kívül a gőgös „nagyaszszony“: az anyós fennhéjázó magatartása is nagyban hozzájárult. Gondolja csak meg: Madách nem hívott volna vissza magához egy züllött asszonyt! Úgy vélem, hogy a könyv nagy érdeklődésre tarthatna számot. A kiadó azonban mindmáig még csak nem is válaszolt. Megsürgethetné! Ezennel meg is teszem, Tisztelt Kiadói Remélem, nem neheztelnek érte rám! A Madách-évforduló megkövetel ennyi tiszteletet nemcsak a halhatatlan költő, hanem lelkes kutatója iránt is. A teljesebb kép kedvéért megemlítem, hogy Kiss Ibolya első versei és elbeszélései még diáklány korában a Nagyváradi Naplóban láttak nyomdafestéket. A fentebb tárgyalt műveken kívül Diri Dongó címmel 1939-ben elbeszélés-kötete jelent meg. Az Erzsi tekintetes asszonyt 1948-ban Stefan Krcméry fordításában szlovákul is kiadták /Básniková zehaj. Történelmi regényt írt Mátyás királyról ÍA nagy cél). Eljújta a szél című színdarabját Martinban, Mikuláson és Prágában is előadták. Szép életpálya és gazdag életmű áll Lackóné Kiss Ibolya mögött, különösen ha figyelembe vesszük, hogy az írást orvosi hivatása mellett végzi. A iiptószentmiklósi kórház ideggyógyászati osztályán dolgozik naponta ma is kilométereket kerékpározik a munkahelyre és vissza. Az orvosi hivatás nagyon leköti. Gyakran tart éjjeli szolgálatot. Ilyenkor szombattól hétfőig távol van a családi háztól. Mint mondja, nagyon szeret mentőkocsival szaladgálni a környéken, mert ilyen útjai során módja van irodalmi és történelmi emlékek után kutatni. Fáradhatatlan. Örök fiatal. — Reggel szobalány vagyok, nappal a pszichiátrián dolgozom, injekciókat osztok, besugárzásokat végzek — most is van vagy félszáz betegem —, délután kertészkedem, s ha nem vagyok halálosan fáradt, írok is. — Mik az írói óhajai? — Befejezni azt a regényemet, amelyről ez év márciusában az Új Szónak már nyilatkoztam. Aztán feldolgozni Liptó történelmi emlékeit. Nagyon szeretném, ha A nagy célt újra meg lehetne jelentetni! Rövidesen elkészülök egy elbeszélés-válogatással is. S végül, ha megkérhetem, ne árulja el a cikkben a koromat! — ? Megígértem, hogy megteszem. Az igazi író ugyanis mindig fiatal marad. Aki pedig Madách eszméin úgy tud lelkesedni, mint Lackóné dr. Kiss Ibolya, az nem is lehet más .. TOLVAJ BERTALAN 10