A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1964-10-04 / 40. szám

kenységgel fogadta a vendéget, akinek az arca szokatlanul komoly, csaknem szomorú volt.

— Ülj le. Ügy látom, fáradt vagy. Rágyújtasz? — s a pipatóriumból kiválasztott számára egy szép, barnáraszívott csibukot

— Köszönöm, — hárította el Hanzélyi.

— Ma már eleget füstöltem ... Meg úgy tudom, hogy a tekintetes asszony sem átthatja a pipafüstöt.

— Az attól függ, ki szívja, — nevetett az elősiető Erzsi. — Néha utálom a bagószagot, máskor meg hiányzik, ha nem érzem a muskotály-dohány fanyar illatát.

Madách a vendég mellé ült.

— Mi újság nálatok? Mesélj... Én hetek óta nem mozdulok ki Csesztvéröl, legfeljebb ha vadászom, mint ma is tettem!

— Hát bizony semmi jó.

— Semmi jó? Hát még mindig a bánat járja s a suttogó beszéd?

— Kinek lenne most kedve a hangos szóra? Az embernek őrt kell állnia még a. gondolata előtt is, nehogy álmában kikiabálja ... Te, Imre! — fogta halkra a hangját, — vigyázz minden lépésedre. Légy óvatos... Az osztrák zsoldosok már megint Nógrádban kószálnak.

Madách megütközve nézett barátjára. Figyelmeztetés akart ez a megjegyzés lenni? Megkérdezte:

— És mit akarnak itt? Hallottál valamit?

— Keresnek valakit... Aztán, ha valamij megneszelnek, meglepetésszerűen körülfogják a gyanúsított házát s átkutatnak mindent. Most úgy hírlik. Losonc környékét piszkálják ...

— És nem tudod, hogy miért ez a nagy szorgalom?

— Azt beszélik, hogy a Kossuth szárnysegédét keresik. Itt rejtegeti valaki.

Madách homlokán kidagadtak az erek. Hirtelen mozdulattal megragadta Hanzélyi vállát.

— Honnan tudják, hogy itt van?

Az csodálkozva bámult rá.

— Hát tényleg .itt rejtegetik, Nógrádban? Te tudsz felőle?

Madách végigsimította verejtékcseppes homlpkát.

Én nem tudok semmiről, semmit. Te mondtad, hogy Nógrádban szimatolják.

— Igen. Látták Losoncon a csütörtöki hetivásáron. Vadászruhát viselt.:.

Erzsi szíve elkezdett eszeveszetten kalapálni. A keze reszketett s a bort, melyet éppen poharakba öntött, végiglocsolta az asztal csipketerítőjén.

— Ugyan kérlek! Micsoda képzelődés!

— mondta Madách, de a hangja üresen csengett. — Ma mindenkiben politikai menekültet sejtenek. A koldusruhában Petőfi rejtőzik, az urasági kocsis meg biztosan bujdosó szábadsághős.

— Hát, kérlek alásan, azért az óvatosság nem árt... Furcsa időket élünk.

— Furcsát és borzalmasat. Népem nem úr a saját hazájában. Legjobbjaink elpusztultak, vagy az üldözöttek kenyerét eszik. Parasztjaink lerongyolódtak s ha valaki érdekükben felemeli a szavát, bilincs kerül a csuklójára.

A borospohár után nyúlt, odakoccint a másikhoz és egyhajtásra kihörpintette a tartalmát. Erzsi odanézett és jól látta, hogy reszketett a keze.

Hanzélyi is felemelte a poharát.

— A legszebb nógrádi asszony egészségére! — kiáltotta s szemével végigsiklott Erzsi nyúlánk a’lakján. — Mi az. a tekintetes asszony nem tart velünk?

— Nem ... Nem iszom ... Én félek az italtól.

— Pedig bortól csillog legszebben az aszszonvi szem.

— Lehet... De azt hiszem... Tudja, mit hiszek én? Hogy a bornak nemcsak tüze van, de lelke is és én nem szeretnék a rabjává lenni. — S most, mintha valami ijesztő képet látott volna, összerázkódott. — Borzasztó lehet,' ha valakit az ital fogva tart. Bűne van annak, vagy felejteni akar.

— No, akkor nekem duplán tölts, Imre! Mert hogy bűnöm is lenne, meg vannak dolgok, amit a legszívesebben elfelejtenék. Például az adósságomat. Nevetett, újra koccintott s a beszélgetés vidámabb mederbe terelődött. Elütötte a nyolcat is a muzsikáló-óra, mire búcsúzkodni kezdett. Mikor elbúcsúzott a házigazdától, mégegyszer odasűgta: — Az óvatosság azért nem árt, Imre... Tudod, ma még az is gyanús, ha úriember magyarul hangosan beszél...

Alig porzott el a homokfutója, már is egy másik hintó gördült az udvarra. A lovak lihegve állottak meg a feljárat előtt, szőrükről pergett az izzadság s tajtékverte zabolás szájukat, mintha megállás nélkül hajtották, kergették volna őket. Madách nem akart a szemének hinni, mikor a hintőbői a nagyasszonyt látta kilépni.

— Édesmama! Nálunk, ilyen késő esti Órákban?

— Emi... Fiacskám, — borult a nyakába. — Hogy vagytok? Biztosan jól, ha gavallért fogadtok? — s Hanzélyi után mutatott.

Erzsi hirtelen hátrasimította a haját, megigazította ruhája fodrait s mint az iskolás gyerek a tanítója elé, szemlesütve, félve járult a kézcsókra.

— Csak hagyd, — húzta vissza hidegen a nagyasszony a kezét. — Tudod nem szeretem, ha nő, nőnek kezet csókol, — s már el is fordult tőle. — Emi! Két hete nem voltál Sztregován. Talán a menyecske nem enged?

— Én?

— Persze, hogy te — nevetett fel Madách. — Fogva tart ő, anyám, a boldogság fogságában.

— És mit keresett itt ez a csél-csap ember? Ilyen szokatlan időben?

— De édesmama, maga is aludni szokott már ebben az órában, — jegyezte meg Madách s -karonfogva, féltve és becézve vezette be a házba. — Csak nem történt valami Sztregován? — Lesegítette róla bőgalléros fekete útikabátját, maga mellé ültette s átkarolta a vállát.

— Itt nem. És nálatok? — körülnézett s halkan megkérdezte: — Nincs a szomszéd szobában senki?

— Nincs senki. De ml történt? Tessék már beszélni!

— Olyan nyugtalan vagyok ... Ezek a kósza hírek, melyekkel tele van most Nógrád, ha a fele lenne Is Igaz, akkor is sok lenne.

— A... a házkutatásokat gondolja?

— Azt is ... És mondják, hogy a börtönök kapui megnyíltak újra.

Madách úgy érezte, hogy a torkát fojtogatja valami. Csak nagy nehezen jött ki hang a száján:

— Talán ... Valaki... Ismerős?

— Még nem tudjuk pontosan kiket hurcoltak el. Csukott kocsikban, éjjel viszik őket, de úgy hírlik, hogy Szontágh Pál is közöttük van.

— Pali? — Madách elfehéredett. A szabadelvű, haladást hirdető barát, aki, úgy érzi, sírig hű embere, még akkor is, ha-száz ütköző ponton ellenkezik is a véleményük. Az Erzsiről ejtett szavai annak Idején ugyan szívén találták, de igyekezett azt meggondolatlan hevességének s nem a szív szavának minősíteni. — Hát Pali már a rabok kenyerét eszi?

— Fiam ... ha van valami titkolni való ügyed, légy óvatos. Féltelek, hogy nem vagy eléggé elővigyázatos. Öh nagyon féltelek

— Engem? — nevetett fel Madách, de a hangja idegenül csengett.

Erzsi felkapta a fejét. Mért félti az anyósa, Emit? Hiszen nincsenek politikai titkai s ha lennének, tudja, érzi, hogy azokat megosztaná vele. Meg is mondta:

— Sohse féltse, édesmama, Emit... Nem keveredik ő zavaros dolgokba, annál jobban szereti a családját és.. . engem.

A nagyasszony végigmérte Erzsit, fekete hajától le, egészen a piciny cipellőkig .. . Ez... Ez a Biharból idevetődött „Megéra“, aki rámerte emelni szemét az ő fiára, ez akarja tanítani Majthényi Annát? Visszautasítás csengett a hangjában, mikor megszólalt:

— Vannak dolgok, melyek a családnál is fontosabbak.

— Nem! Én tudom, hogy az én uramnak a családja szent.

— Tévedsz ... A haza sorsa fontosabb az egyéni boldogságnál s Madách imre tudja jól, hogy a család előtt áll még egy szentebb valami, a legszentebb: a haza!

(Folytatjuk)

13