A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1964-08-30 / 35. szám

P in g u in e k a legtársasabb hajlamú madarak Olykor több százezer példányt számláló társulásokban élnek. Az év nagy részét sza­porodási tevékenységgel töltik el. Rég meg­szokott kőltöhelyeíken találkoznak az év pontosan meghatározott időszakában. A Fal'k­­land-szlgeteken például szeptember vége felé, más szigeteken korábban vagy későb­ben, s Ilyenkor rendkívül eleven élet kezdő­dik. Bennett zoológus, aki Macquarle-szlgete­­ken, a Csendes-óceán déli részét kereste fel őket , így számol be róluk: „Hihetetlen, mekkora számban gyűlnek össze ezen az egyetlen helyen ezek az űszószárnyúak, s szinte teljesen lehetetlen megbecsülni, hogy kb. mennyi lehet a számuk, mivel éjjel-nappal állandóan kb. 30 000—40 000 érkezik, s ugyanannyi megy vissza a vízbe. A szárazföldön levők még sokkal nagyobb serege olyan módon sorakozik, mint egy re­giment katona, éspedig nemcsak sorokban helyezkednek el, hanem kor szerint is el­rendeződve. Más helyen állnak a fiatalok, megint máshol a vedlösben levők, harmadi­kon a költő tojók, s a szabad hímek egy negyediken. Ehhez a felállításhoz annyira ragaszkodnak, hogy a csoportba nem tartozó jogosulatlanul behatolni törekvő egyedeket nem eresztik maguk közé.“ A Falkland-szigeteken hosszabb Időt töltő Liardet minden részletében alátámasztja Bennett beszámolóját, s leírja azt a meg­hökkentő benyomást, amit a szűk területre összeszorult ezer meg ezer madár látványa kelt a szemlélőben. Az esti szürkület beálltá­val, szép estéken felemelik a hangjukat, szakadatlanul kiabálnak és valósággal fé­lelmetes zenebonát csinálnak. Költési idő­ben egyenes utakat készítenek a víztől a füvön keresztül, megtisztítják a kövektől és növényi részektől, és oly simára, tisztára kitapossák, hogy emberi műnek hat. Imltt­­amott mérföld es utak vezetnek a száraz­földre, ahol némelykor a pinguinek édes­vízi patakok mentén is tartózkodnak. A pinguinek szárnyai teljesen átalakultak úszókká s a repülésre alkalmatlanok lettek. Szárnylzmaik elrendeződése a legcélszerűbb ©v ez őmozg ások at biztosítja. Szárnytollalk pikkelyszerűen átalakultak. „Úszóik“ segít­ségével a pinguinek nagy utakat tudnak megtenni a vízben, sebességük eléri a 10 métert Is másodpercenklnt. Rövid úszóhár­tyás lábaik egészen hátul Illeszkednek a törzshöz, ennek következménye, hogy a szá­razon egyenes a tartásuk. Lábaik úszás köz­ben kormányzó-evező szerepet játszanak, de Jól használhatók a szárazföldön való moz­gás közben Is. A pinguinek a földön tipegő léptekkel haladnak. Ügyes úszók és kivá­lóan tudnak alábukni. Táplálékuk főleg halakból és puhatestűek - ből, különösen tintahalakból, valamint a planktonhoz tartozó rákfőlókből áll. Száraz­földre főleg szaporodási időszakukban men­nek, s gyakran megszámlálhatatlan seregek­ben költenek, s közösen gondozzák a fióká­kat. A kisebb fajok 1—2 tojást tojnak a maguk ásta üregekbe, kőmélyedésekbe vagy kissé kibélelt földteknőkbe, s fekve költik ki őket. A nagy fajok (király- és császárpin­­guin) költés közben tojásukat a has bőrének külön redőjében, vagyis egy költőtáska-félé­­vben tartják lábuk töve fölött és állva köl­tik ki. A hím és nőstény felváltva kotlik. Váltáskor a két állat szembeáll egymással úgy, hogy ujjaik érintkeznek. A tojást cső­rükkel taszlgálják az egyik költőtáskáből a lábakon ét a másikba. A tojást oly szilárdan tartják, hogy menekülés közben sem hagy­ják el. Az eleinte magával tehetetlen fiókát Is a nagy fajok addig hurcolgatják költőtáská­jukban, míg vízáteresztő ptheruházatát sűrű tollazat nem váltja fel. E tollazatban a fia­talok már vízbe merészkedhetnek, s maguk A pinguinek nagyon kiváncsi természetűek. Az antarktiszi kutatúállomésok közvetlen köze lébe ts merészkednek és semmiféle félelmet sem tanúsítanak az emberrel szemben. A képen: Pinguinek a „MlrnlJ“ szovjet állomás közelében. kereshetik meg élelmüket. A kisebb fajok fiókál oly soká maradnak fészkükben, míg vlzátnemeresztő tollruházat nem fejlődik rajtuk, s eddig az Ideig szüleik etetik őket. A pinguinek vedlése a legegyszerűbb mó­don folyik le: egy csapásra elvetik összes tollalkat, s a régi tollak közepette várják, míg az új ki nem nő, ami többnyire két hetet vesz igénybe. Ezalatt természetesen nem tudnak vízbe menni, s éhezniük kell, ami azonban nem válik kárukra, mivel a vedlés előtt sok táplálékot vesznek magukhoz, s meghíznak. Valamennyi pinguin a déli félgömb ten­gereinek és tengerpartjainak lakója, észak­nak egészen a Galápagos-szlgeteklg és Dél- Afrikáig. Nagy tömegekben fordulnak elő, ezért mint guanó-termelőknek nagy a gaz­dasági jelentőségük, de húsuk, zsírjuk és bőrük miatt Is vadásszák őket. 6 nemüket s kb. 13 fajukat különböztetjük meg. Legna­gyobb a császárpinguin, amely 1,5 m ma­gasságot is elér, s Antarktisz-földjón él. A királypinguin csaknem 1 m magas. A Ma­­galihaes-útja környékén, a Fatkland-szlgete­­ken, Dél-Georgiában, a Kerguélen-szigete­­ken s néhány egyéb szigeten él. A pápasze­mes pinguin 55 cm magasságot ér el, ha­zája Dél-Amerika és Dól-Afrika tengerpart vidéke, A takaros kis bóbitás pinguinek kö­zül, melyeknek fejük két oldalán egy-egy sárga tollbóbltájuk van, említést érdemel az aranybóbitás pinguin; mintegy 50 cm ma­gasra nő ineg. Patagónla, Tűzföld és Tristan da Cunha partjain él. Állatkertekben manapság nem ritka a pin­guin, s kedvenc látványa a közönségnek. Némelykor költ is itt, vagy legalábbis költési kísérleteket tesz. Tartása nem könnyű, a gondozó személyzettel szemben nagy köve­telményeket támaszt. (Brehm nyomán]

Next

/
Oldalképek
Tartalom