A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-08-30 / 35. szám
Laacone KISS ißOLya EßZSI reK tm eres a sszo n y (4) !. — Gyöngyvirágom! Énekes madárkám, — csípte meg Erzsi hamvas, bíborosán elpiruló arcát — hány éves is vagy te? — Tizenhat, — mondta Erzsi s az apjára névetett. — Mit beszélsz? Hogy már ennyi volnál? Hejnye, az Árgyélusát, csak nem ' akarsz bolondot űzni az édesapáddal? — De hiába számolt vissza és előre s kergette az emlékeket, bizony másfél évtizedé múlt, hogy boldogult felesége ezzel a kis. vadvirággal megörvendeztette. Azaz, az igazat bevallva, tizenhat év előtt, azon a tikkasztó júliusi éjjelen, amikor megtudta, hogy világra jött elsőszülöttjük „csak“ lány s nem a várva-várt fiúgyermek — bizony nem örült, inkább szomorkodott B csak akkor nyugodott mejt, mikor két évre Erzsi születésére megérkezett a kis Béla fiú... Fen! éltek akkor Nógrádiban. Csecsén „számkivetésben“ — ahogy • mondogatta akkor, táblabíró korában a Fráter család felvidéki szerepléséről. Mert sehogy sem érezte magát otthonosan a fenyvesek világában s kínozta szüntelenül a honvágy Biharország^ után. Nem is nyugodott addig, míg az elzálogosított cséhteleki ősi birtokot a testvérbátyjával együtt vissza nem váltotta .. Hanem az itthoni élet sem volt ám mindig fenékig tejfel. A sok rossz termést hozó esztendők, meg a dáridózás bizony le-leszelt a cséhfeleki szántókból, is egy-két darabocskát felesége — sarudi Battik Luczia — is magára, hagyta, szerelmük zálogával, a két fel. nem nevelt gyermekkel: Erzsivel, meg a kisebbik Bélával... — Hej, haj, nem 'jól van ez így!“ — sóhajtotta magános éjszakáin. Hanem azért másodszor nem nősült meg soha. — „Már csak nem hozok ‘‘haza mostohát a gyermekeimnek!“ — tszokta mondogatni egy új frigyre célozgató ismerőseinek. Hanem, hogy ez a csitri Erzsi ilyen hamar felcseperedjen — arre eddig sohasem gondolt. Pedig itt virított ki mellétté, előtte, mint egy sejtelmesen illatozó csukottszirmú virág... tövét. Kihez is? Ki lesz az a férfi, aki Erzsit magáért venné el? Mert ami a hozományt illeti, hát bizony ezzel egy kis baj lesz, arra a jövendőbeli kérő nem számíthat... A kelengyével sem tudja még, hogy mi lesz, ámbár ha nagyon megszorítaná a dolgot, talán még kibírna a birtok egy újabb megterhelést... Árny suhant az apa homlokára, ráncokozó, borús, sötét árnyék, mely csak akkor oszlott el, mikor Erzsi karját borostás nyaka körül érezte. —. Mi az, édesapám, mitől ijedt úgy meg? Tán csak nem a vőlegény miatt fél — kacagott a fülébe a lánya. Felriadt Fráter az álmodozásból s megszorította a kislánya keskenycsontú kezét: — Eb fél, kutya fél! — kiáltotta a nóta szavával. — Kap az én lányom vőlegényt ... hetedhét országra szóló hírességet! Még hogy én félnék? — s elkezdett énekelni: „Eb fél, kutya fél, míg az Ipám, napam él...“ Az ipa meg a napa ugyan már régen a felvidéki hegyek mókust ringató fenyői alatt porladoztak s nem tudnak segíteni a vejük sok gondja-baján. — de Fráternek Igazán nem is volt rájuk szüksége. Mert egy hatalmas kinccsel rendelkezett, amelyről sem az elmúlt évek zivatara, sem a szorongató napi gondok nem tudták soha egy pillanatra sem megfosztani: a nótázó kedvétől. A szép magyar dal a lelke mélyéből fakadt s nem volt olyan búbánatos gyásza, hogy a gondfelejtő dal meg ne vigasztalta volna. — Eb fél, kutya fél! — kiáltotta most is mégegyszer s felugorva Öltéből, elkapta a kislánya derekát, elkezdte forgatni. — Eb fél. kutya fél! — kacagott Erzsi és lábujjhegyre állva belecsimpaszkodott édesapja hatalmas vállába s úgy repült az öreg Fráter körül, mint a mezőn kinyílt árvalányhaj a nyári szél karjában. ...Eb, fél, kutya fél... 8. ""TÉ pébe. Az pedig, hogy a vőlegényjelöltre hatezer hold termőföldet hagyott a boldogult atyja — egy pillanatig sem hátráltatta Fráter József apai beleegyezését ... A dolog pedig a következőképpen történt: Egy harmathullató tavaszi reggelen, mikor a fák ágaira már zöld dudorokat csókolt a keleti nap heve s a sugárzó fény aranykévékkel öntözte a zsendülö fűszálakat — pecsétes levelet kézbesített a margittai postamester lóhátas embere a cséhteleki portán. Fráter Pál nógrádi alispán írta a testvéröccsének, hogy nagyon megéhült már a szíve neki is, a feleségének is. lánykacaj után — küldje el hozzájuk kis keresztlányukat: Erzsit.. . Fráter uram egy darabig csak nézte, mustrálta a jobbra dűlő, férfias betűket, hanem aztán nagy mérgesen az asztalra csapta a keinénypapirú levelet. Még Ilyet! Nem elég, hogy nincs asszony a házban, azután már lány se legyen benne? Erzsit ugyan várhatja a bátyja, meg a sógoraszszony! Mert oda nem adja, nem ő egy napra sem ... Hogy is élne özvegyi magányban enélkül a szívéhez nőtt kis vadvirág nélkül? Az. hogy Erzsinek szüksége lenne még holmi tanulásra a jómodort s a neveltséget illetőleg — mint a bátyja írta — tagadja. Hát van kivetni való az ő kislányában? Azért, mert a kósza hír azt tartja, hogy szeleburdi az Erzsi? Hát aztán? — Hát aztán? — kiáltotta mérgesen Cséhtelek ura és kettétépte a sűrűn teleírt levelet. — Ezt is biztosan asszonyfö diktálta, — dohogott magában, mivelhogy a Platthy Klára sógorasszony stílusára ráösinert 5 rögtön, már az első szónál, mert vájjon férfiembernek nincs-e nagyobb gondja annál, semmint észrevegye, hogy az Erzsi írása pongyola s a helyesírás is sok kívánni valót hagy maga után? Hát csak nem nevelhetett a lányából íródeákot? . 12
