A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-08-23 / 34. szám
Fiatat beduin anya Ki Alamelnnél kerültem, mind barátságos, szeretetreméltó emberek voltak, akik valóban nehéz és küzdelmes körülményeik ellenére Is annyi életkedvvel rendelkeznek, hogy szinte árasztják a megelégedettséget. Látni rajtuk, hogy tudatosan élvezik a kóborló, sivatagi életmódot s az ezzel Járó kötetlen függetlenséget és szabadságot, mint a legnagyobb életörömöt. Mintha hó borítaná ,a vidéket, olyan vakítóan fehér a sós, szikes talaj, mely éles kontrasztot képez a Földközi-tenger mélykék színével. Az ember létezésének és munkájának egyetlen nyoma az országút, és a sínpár, amelyen a vonat az apró vasúti állomás, El-Alamein felé Igyekszik. Akik figyelemmel kísérték a második világháború hadljelentéselt, azok előtt Ismert ennek a néhány viskóból és vasútállomásból álló településnek a neve. Véres harcok folytak itt huszonkét évvel ezelőtt a szövetségesek és az afrikai német hadsereg között. Ez a hely, ahol megállt a gyors előrenyomulás és ahol véglegesen leáldozott a „sivatag rókája“, — Rommel marsall — szerencséje. Maga a pokol lelhetett annak Idején ez a hely. A forró, mostoha sivatag végtelen síkja, a legcskélyebb védekezési lehetőséget sem nyújtotta a könyörtelen nap és a szembenállók tüze ellen. Sok tízezer fiatal alussza itt most örök álmát El Álaméin homokja alatt, — akiknek életét Idő előtt fejezte be a kegyetlen háború. A világ minden táján van egy-egy asszony, aki hiába várta innét vissza férjét, flát, vagy kedvesét. Mindjárt az út mellett áll a Szomáliái és délafrikai csapatok egyszerű emlékműve, melytől kissé távolabb feltűnik az angol hadsereg temetője. A katonai rendben felsorakoztatott sírkősorok párhuzamosai a látóhatár szélén találkoznak. Az egyes sírokon található pár szál virág megható ellentéte az élettelen homoknak. A kőbevésett nevek között angolokon kívül cseh és magyar neveket Is találni. Az Iszlám követőinek Mekka felé fordított sírjait a temető külön részében helyezték el, de nyugszanak itt buddhista hinduk, belső Afrika fekete fial és Űj-Zéland fehórarcú katonái Is A bejárati csarnok falát az elesettek végtelen névsora borítja. A túloldalon is, ahol német parancsszóra mentek a halálba a távoli Németország, Itália és a szomszédos Líbia fiai,, nagy volt a díj, amellyel egy őrült álomért kellett fizetni. Itt fekszenek azok, akik akaratuk ellenére kerültek Ide s akik hamarosan megbánták a kezdeti lelkesedést, azok mellett, akik az utolsó percig hittek a „végső győzelemben“. Az olasz hadsereg ott maradt a nagy kőtorony, környékén, melynek belső falán Ismét csak nevek és nevek — a végtelen névsor tragikus ornamentikája. A bejárati rész egy barátságos kis falu vízióját varázsolja a Líbiai sivatagba, de bent a múzeumban Rommel — a volt főparancsnok hideg fényű szeme néz egy képről, hadműveleti térképek tömegei közül. Mint komor,' magányos erőd emelkedik ki a tengerpart homokjából a hatszög alaprajzú bástyás kőemlékmű. Az elpusztult német hadsereg emlékét hivatott megőrizni. „Azok emlékére, akik nem tértek vissza a tengerekről és a sivatagokból“ — hlrdett a középső udvaron álló obellszk felirata. A nevek német pontossággal ábécébe rendezve, születési hely iszerlnt osztályozva borítják az egyes fülkék falait. Ez a legkótségbeejtőbb helye ennek a gyászos vidéknek. Az emlékmű szilárd gránitból épült, átélhet sok-sok századot, gyászos mementőjaként egy esztelen világkatasztrófának. El Álaméin — angol katonai temető El Álaméin — aa olasz csapatok emlékműve El Álaméin — német emlékmű Ai alexandriai klkätfi SÍI’IIVKIhÍIiSIII
